8. fejezet
Deacon
– Istenem
– mondta Maddie és hátradöntötte a fejét, torka megfeszülve tárult fel előttem.
– Sokkal
többször fogok sikolyt előcsalni belőled mire véget ér az éjszaka.
– Szükségem
van rád – nyögi Maddie. Majdnem ott rögtön elélvezek, pont a francos
nadrágomba, mint egy tinédzser.
– Eléred,
hogy anélkül élvezzek el, hogy benned lennék. – Hörgöm a szavakat. – Ezt teszi
velem csak a hangod.
Ő az enyém.
Csak minden porcikáját fel akartam
falni. – Azt akarom, hogy a nevemet sikítsd, miközben a golyómig benned vagyok,
leszorítalak, és elszállsz a farkamtól. – Foltos kezeimet figyelem krémes bőrén.
Olyan édes, annyira puha. Összehasonlítva velem, ő volt az angyal, én pedig az
ördög.
Nem fogom elengedni.
Olyan kicseszett készséges, a puncija
elázott, a csiklója megduzzadt. Tudom, ha a megfelelő módon érinteném meg
elmenne, felrobbanna, mint aki elérte a mennyországot.
– Annyira
kívánlak, Deacon!
Nem nyalom meg a punciját, még ha
kétségbeesetten szeretném is. Helyette meleg levegőt fújok rá és figyelem,
ahogy bőrén kiütközik a libabőr. – Mennyire akarsz? – előredőlök, olyan
közelre, hogy ajkaimon érzem a testéből áradó hő nyaldosását. Istenem, az
illata elképesztő.
– Nagyon
akarlak.
Nem kellene ilyen téren lökdösnöm,
kitaszítani a komfortzónájából, táplálni a vágyam, hogy bemocskoljam, de nem
tudom magam visszafogni. Igazság szerin hallani akartam, ahogy kimondja: a
vastag, kemény farkamat akarja magában érezni. Kétségbeesetten hallani akartam,
hogy azt szeretné, törjem át az ártatlanságát, tágítsam ki, töltsem meg a
magommal.
– Magamban
akarlak érezni.
Krisztusom!
A függője lettem. Nem tudom
visszafogni magam. Végigfuttattam nyelvem a teste középpontján, lefetyeltem a
punci nedvét, magamban kell éreznem, minden egyes sejtembe belevésni. Addig
nyaltam, míg elzsibbadt a nyelvem, míg a teljes íze, a lénye belém ivódott. Még
egy utolsót nyaltam a csiklóján, azt akartam elvezzen el, mielőtt először
temetkezek mélyen a puncijába, mielőtt elveszem a szüzességét.
Felemelkedtem, megmarkoltam
hátulról a nyakát, s csak meredtem azokba a kitágult szemekbe. Izzadságcseppek
folytak le a hajtövénél. Leeresztettem pillantásom mellei halmára, mellkasa
emelkedett és süllyedt, verejtékcseppek húzódtak az édes ikerhalmok között. Nem
fogom vissza magam, hogy előrehajoljak és felfelé húzzam a nyelvem a völgyben,
felnyalom a cseppecskéket.
A hasához dörgölöm kemény férfiasságom,
a hangjától felnyögök. – Érzed? – Nem adok lehetőséget a válaszadásra. –
Tetszik? Miattad van. Mind a tiéd! – Ismét hozzá dörgölődzök. – Olyan kibaszott
kemény vagyok, Maddie! Olyan! Kibaszott! Kemény!
– Szükségem
van rád, Deacon!
Kezem a nyakszirtjére siklik, a puha
húsra zárul a kezem, tudva, hogy fájdalmat okozhatok az erősebb nyomással, de
nem panaszkodik. Tény, hogy felnyögött. Oldalra döntöm a fejét, hátra, egyenes
vonalban végigcsókolom a kulcscsontjától a füléig. A nyelvem alatt sebesen
lüktet a pulzusa, elárulva mennyire felizgult. – Olyan jó ízed van, Maddie! –
Újra megnyaltam a torkát, sosem kaphatok eleget. – Többet szeretnél?
Sebesen lélegezve biccent. Kezeit az
alkaromon tartja, körmei a bőrömbe vájnak. Az érzéstől megrándul a farkam.
– Soha
nem lesz számodra más. – Válaszadásként megcsóválja a fejét, mélyen nyögök fel.
– Senki más, csakis én fogom tudni, mennyire jó az ízed.
A hasához dörzsöltem a farkam,
kétségbeesetten kellett a súrlódás. Vadnak éreztem magam ebben a pillanatban,
annyira elvesztem abban, hogy minden porcikájára vágytam, azt akartam, jól
érezze magát, hogy semmi más nem számít. Levettem a melltartóját, az agyam
ködös, cselekedeteim robotpilóta üzemmódban vannak. Hátraléptem, teste az
asztal szélén helyezkedett el, lábai enyhén kitárultak.
Pont a puncijára bámultam, amit lenyírt
sötét ösvény fedett. De a csiklója és nagyajkai csupaszak. Lenyúlva elrendeztem
magam a farmerben. Annyira nedves, csillogott, az enyhén kiálló csiklójának
látványától kiszáradt a szám, a torkom pedig összeszűkült.
Készen állt, én pedig nem akartam
tovább várni. – Nincs több előjáték. Nincs több játék. – A nadrágon keresztül
megmarkoltam magam. – A puncidba kell tennem a farkam. – Készen álltam, hogy
megtöltsem, mindent befogadjon, foltot hagyjunk a lepedőn, amikor a magom
kifolyik a testéből.
– Ó,
istenem – morogta. – Igen, Deacon!
Pillanatokkal később előtte álltam.
Könnyedén leemeltem az asztalról, az első alkalma nem az ebédlőben történik
meg. Ágyban lesz, alattam, értem nyúl majd.
A derekam köré kulcsolta lábait,
mindkét farpofáját megmarkoltam, a halmok nagyok, kerekek. Tökéletes! Elkezdem
csókolni, elmondja merre a hálószoba. Miután elárulja elnavigálom magunkat a
házban, még mindig őt csókolva közben, képtelen vagyok félbeszakítani.
Amikor a hálóba érünk nem törődök az
ajtó becsukásával, nem érdekelt, ha valaki arra sétálva meglátja, ahogy
magaménak követelem a nőmet. Amikor az ágy közepére került, hátraléptem és csak
figyeltem. – Tárd szét nekem a lábaidat. – Azonnal megtette amire kértem. Széttárta
lábait, s puncija ott volt a szemem előtt, minden összefüggő gondolat távozott
a fejemből.
Haladj lassan! Mutass némi kontrollt!
Legyél gyengéd!
Megszabadultam a ruháimtól, az anyag
korlátozott, megakadályozta, amit tenni akartam vele. De biztosra mentem, hogy
egész idő alatt engem figyeljen, biztosra mentem, hogy ezen a helyen maradjon
velem, a vágy még mindig robbanás-közel van.
Amint lerángattam az akadályozó
ruhadarabokat, megmarkoltam a farkam, a punciját bámultam, elképzeltem,
mennyire fog kitágulni miattam, mennyit tud befogadni.
– Tárd
szélesre, Maddie, amennyire csak tudod! – Nézni akartam szétváló punci ajkait,
figyelni a belső rózsaszín részét. Amikor engedelmeskedett majdnem térdre
borultam, hogy ott rögtön lakomázhassak a pinájából.
Egyre gyorsabban és keményebben
húzogattam kezemet a farkam tövétől a csúcsáig, az elő-nedvet használva
készültem az akcióra. A puncijára koncentráltam, a rózsaszín, kissé duzzadt
punci ajkaira, s tetején a csomócskára. Keményen vettem a levegőt, a mellkasom emelkedett
és süllyedt, izzadság kezdte ellepni a testem. Tudom, hogy nem ez az utolsó
alkalom, amit benne töltök el.
Azt akarom, érintse meg magát,
játsszon a csiklójával, élvezzen el, miközben figyelem, de igazság szerint, ha
megteszi, nem lennék képes visszatartani. Elélveznék miközben őt figyelem.
Kétségek nélkül tudtam, ez a nő – az
enyém – olyan rohadtul akarja mindezt, mint én, s nem fogom megtagadni tőle.
Lexy
Köszönöm szépen
VálaszTörlésKöszönöm szépen.
VálaszTörlésKöszönöm szépen. 😊
VálaszTörlésWoow nagyon jó várom köv.folyt 🥰 😊
VálaszTörlésKöszönöm
VálaszTörlésKöszönöm szuperek vagytok
VálaszTörlés