A kovács: X. fejezet

10. fejezet

Deacon

Éreztem Maddie figyelmét, beindított a tudat, hogy azt a munkát nézi, amit a megélhetésért végzek, talán még elégedett is vele. A kovács mesterség ősrégi szakma, amiben átkozott jó vagyok; a seggemet kockáztattam azért, hogy tökéletes legyen. A semmiből építettem fel az üzletet – az én üzletemet –, vérrel és verítékkel tettem sikeressé. Az egyetlen fontos dolog volt az életemben.

Amíg Maddie az enyém nem lett.

Most már ő volt a legelső, a legfőbb gondom. És ez olyan elfoglaltság, amit akartam: biztosra menni, hogy megkap minden törődést és mindene megvan.

Mindig az enyém lesz.

Kikalapáltam a fémet, kisimítottam, lapos, megmunkálható lett. Még egyszer megfogtam a fogóval, a tűzbe tettem, figyeltem a fém izzását. Kivettem és megint megdolgoztam a kalapáccsal; csattanás, durranás, csattanás töltötte meg a fejem. Meggyőződtem arról, hogy Maddie biztonságos távolban állt, és büszkeséget éreztem a figyelmétől ‒ mikor ránéztem elbűvöltnek tűnt.

Nem tudom meddig dolgoztam, az elmém arra fókuszált, hogy rendesen kidolgozzam a fémet, és amikor elkészültem vele, beledugtam a vizes vödörbe. Fehér felhőnek látszó vízgőz szállt fel belőle. Félretettem, leraktam a szerszámokat, majd Maddie-re pillantottam. A nekem dolgozó férfiak az épület más részeiben voltak. A hangárajtók zárva, egyedül voltunk, s csak őrá vágytam. Talán látta a szándékot, ahogy ránéztem, vagy ugyanazt az intenzív vágyat érezte mint én, mert leugrott a padról amin ült, és hozzám lépkedett. Jó húszlépésnyire volt tőlem. Bár legszívesebben kint tudnám miközben dolgozom, biztonságban mindentől és bármitől a műhelyben, de nem tudom letagadni, mennyire beindít az ittléte.

Körülnézett, feltehetőleg felmérte van-e valaki a közelünkben. El akartam neki mondani, hogy csak mi vagyunk, ha bármelyik srácom a közelünkben lenne, megmondanám nekik, hogy csesszék meg, miközben a munkapad felé cipelném.

Egyikünk sem szólal meg, de nincs rá szükségünk. A tudat, hogy mire vágyunk, összeköt bennünket. Izzadt és mocskos vagyok az egész reggel tartó munkától, ő pedig tiszta, olyan kibaszott makulátlan.

–  Dugj meg, Deacon! Itt és most!

Hallgatom a bátor szavait, és ahogy kiköveteli, amit akar, attól rohadt kemény lesz a farkam. Teljesen a nadrágom cipzárának nyomódik, ki akar szabadulni, el akar merülni a szűk, nedves testében.

A következő pillanatban mellette állok, biztos távolban tartom, szóval a munkára használt gépek mögött állunk. Lehúztam a nadrágom cipzárját, kisegítem a sajátjából, majd félretolom a bugyiját. Nem zavartatom magam a levételével. Amikor felemelem és a karjaim között tartom, a punci bejáratához igazítom a farkam, a szemébe nézve mélyen beledöfök. Felnyögtem, ő zihált, az időt nem pocsékolva dugtam a nőmet. Nem fogok sokáig kitartani, főleg amikor ilyen szűk és nedves.

Megint és megint belehatolok, a golyóim szorosan felhúzódnak, sorozatos sikolyai másodpercek alatt betöltik a fejem. S ennyitől elmentem. Még háromszor mozogtam benne, mielőtt megálltam és elélveztem, megtöltöttem a spermámmal ‒ mindet befogadta.

Amikor kimerültem, s megéreztem, hogy Maddie puncija megfeszül, majd elernyed a farkam körül annak jeleként, hogy ő is elszállt, csak ezután húzódtam ki és eresztettem le. Hosszú pillanatokig csak tartottam, hallgattam, ahogy lélegzete visszatér a normális ritmusba, tudom, hogy ez a nő a mindenem. Nem kell, hogy évekig mellette legyek, hogy elfogadja ezt a tudást.

A szívemmel tudtam.

– Később vegyelek fel? – Az igazsághoz híven ‒ ha hagyná ‒ mindennap felvenném és elvinném. Mellette akarok lenni, garantálni a biztonságát, megadni mindent, amire szüksége van.

Talán, ahogy magam mellett akarom tartani túl birtokló, talán még nem is „férfias”, de bekaphatják. Amikor Maddie-vel vagyok, valódi férfinak érzem magam. Úgy érzem, vannak céljaim, a lista legtetején a boldoggá tétele áll.

Elhúzódva felmosolyog rám, a szívem megugrik a mellkasomban.

–  Szeretném!

Megint magamhoz húzom, a hajába fúrom a kezem, addig csókolom, míg elakad a lélegzete. Fenébe, olyan kibaszottul függök ettől a nőtől, s a pokolba sem volt rá mód, hogy elszakadjak tőle.

 

Maddie

A kőlépcsőn ülve vártam Deaconre, hogy felvegyen. Húsz perccel korábban végeztem a csoportban, de ahelyett, hogy felhívtam volna ‒ tudtam, bármit is csinál úgyis mindenképp eljön értem ‒ inkább az időjárásban gyönyörködtem. A hallgatók elsétáltak mellettem, néhány a teszteredményüktől elragadtatva, néhányan átkozódva. Lenéztem a táskámra, teljesen szeleburdi és buta érzések jártak át tudva, hogy semmi nem tud úgy mosolyra fakasztani, mint Deacon.

Meghallottam az érkező SUV-ját, felemelve a fejem észrevettem a járdaszegélyhez húzódó sötét járművet. Felálltam, de mielőtt odaérnék hozzá, Deacon kiszáll és elindul felém. Istenem, olyan nagynak és erősnek néz ki. Mellette eltörpültek a velem egykorú srácok… Mosolyogtam, elmondanám neki mennyire jól néz ki, talán azt is, mennyire hiányzott, de mielőtt bármit mondhatnék, a karjaiba vesz.

Közel húzott, éreztem a seggemre csúszó kezét. Nem tudtam megállni és rávigyorogtam. Nem is állítom meg, nem érdekel ki látja, ki figyeli, ahogy a férfi, akibe beleszerettem, kinyilvánítja az igényeit. És pontosan ezt tette. Tudatta, hogy az övé vagyok, én pedig ettől több mint boldog voltam. Hátradöntöttem a fejem és elmosolyodtam.

– Miért vigyorogsz? – mondta azzal a mogorva, férfias hangjával.

– Teljesen kisajátítasz. Ami aranyos.

Rácsapott a seggemre, lábujjhegyre álltam, nagyon tetszett a csípés, ami a tettét követte.

– Muszáj. Itt vannak a téged figyelő fiatal seggfejek. Azt akarom, tudják, hogy hozzám tartozol.

Felemelkedve megcsókoltam. A karjai szorosan körém fonódtak, az ajkaiba vigyorogtam.

– Te is annyira az enyém vagy, mint fordítva.

Még egyszer rám ütött. – És ez az átkozott igazság, kicsim! – Elhúzódott és elindultunk az utasoldal felé. Ám mielőtt kinyitná az ajtót, közel hajolva a fülembe súgta: – Amikor visszaérünk a házadhoz, a konyhaasztalra foglak fektetni és addig baszlak, amíg tudni fogod, hogy az enyém vagy.

Átkozottul biztos, hogy nem fogok tiltakozni, de az engedelmesség helyett – még ha akartam is – vigyorogva felemelkedtem. – Már tudom, hogy a tiéd vagyok, csak annyira, mint te az enyém. – A nyögésétől bizsergés vágtázott végig a gerincemen.

– Nézd, kicsim, hátrahúzhatlak az ülésről és ezen a helyen duglak meg, a színezett üveg elrejti, amit csinálunk.

Fenébe, ennek a pasinak aztán van egy szóhasználata. Úgyhogy megcsókoltam, vártam, hogy a lehető leggyorsabban visszaérjünk a házhoz.

Lexy