Caris Roane: Wings of Fire - XXIII. fejezet

 

„Kerestelek téged

a pusztában,

A legsötétebb órákban a neveden szólongattalak,

Mikor megtörtem minden ígéretet

és összetörtem az ismeretlent,

A neveden szólítottalak, mikor kinyílt a szívem

és te ott voltál, kedvesem,

te ott voltál!”

– Versek gyűjteménye, IV. Beatrice

23. fejezet

Medichi a világ legédesebb hangjára tért magához – Parisa szólongatta a nevén.

– Parisa? Biztos nagyon közel vagy, de nem látlak.

– Nem akartalak megijeszteni.

Most már még közelebb került, közelebb van, mint kellene, mármint tényleg nagyon közel. Álmodik talán? Felült, majd feltápászkodott. Maga elé tartotta a kezét.

– Hol vagy?

– Épp itt. Én… hát, hogy is mondjam… kapcsolatba léptem Endellével a közös kukkoló ablakunkon át. Ő bevette Alisont is, aki küldött nekem egy szép letöltenivalót az energiapajzsokról. Eltűntek. A pajzsok eltűntek.

A megkönnyebbülés úgy árasztotta el, mint a heves hullámok monszun idején. Térdei megremegtek, de tartotta magát.

– Most csak hülyéskedsz, – hagyta el az ajkait. – Úgy értem, ez fantasztikus. – Megragadta a nőt, aki a következő pillanatban már a karjai között állt, a mellkasához simult, úgy tapadt a férfihoz, mint az őszi nedves szirom. Zokogás közepette ugrált melle a férfi mellkasán. – Jól van, – mondta a férfi. – Rendben van. Nagyszerű voltál. Jól van. El sem tudom hinni. Csodálatos vagy!

Egyszerre sírt és nevetett, de nem sokára vett egy mély levegőt. Csak annyira távolodott el a férfitól, hogy haja az állát súrolta. A férfi orra viszketi kezdett, a következő pillanatban pedig tüsszentett.

– Beborít az a szörnyű por. Antony, most mihez kezdünk?

Amint a szavak elhagyták az ajkát, felkapcsolódtak a távoli fények és Rith hangja visszahangzott a szobában.

– Készen állsz a következő körre, kedvesem? – A guruló kerekek hangja ezzel egy időben érkezett.

A pajzs eltűnt. Lehetséges a villanás? Ilyen egyszerű lenne?

Egy dolog biztos, nem fogja kivárni, hogy megtudja.

Szorosan tartotta a nőt. Épp amikor Rith feltűnt az ajtónyílásban a férfi rá koncentrált. A következő pillanatban az ágya lábánál állva ölelte Parisát.

Jézus Mária, megcsinálták!

– Tényleg kijutottunk? – kérdezte a nő.

– Igen, megcsináltuk. – Lenézett a nőre, még mindig szorosan tartotta, attól félt, egyszerűen eltűnik a karjai közül.

– Mi lesz, ha követi a nyomunkat?

– Egyszer már régebben megpróbálta, és majdnem a fejét vettem. Emlékezz, ő harcos. Nem lesz megint olyan idióta, hogy idejöjjön, bármennyire szeretném is, hogy megpróbálja.

Felpislogott a férfira. –– Antony, megcsináltuk!

A férfi bólintott, még mindig döbbenten állt. – De hogy merült fel benned a kukkolóablak használása?

Ezen a nő arckifejezése ellágyult. – Rájöttem valamire: többé nem kell egyedül haladnom az utamon. Én juttattam kettőnket a bajba, mikor követtem Rith illúzióját a kórházon kívülre, mert egész életemben úgy cselekedtem, mint aki senkitől nem függ. Ezt a gondolkodást el kellett engednem, másféle utat választani. És abban a pillanatban koncentráltam, eszembe jutott, hogy Endellének szintén van kukkoló ablaka. ÉS most itt vagyunk.

Keményen szájon csókolta, a nő a torka mélyéből feltörő hanggal viszonozta, miközben karjait a nyaka köré fonta. A keze lejjebb süllyedt, keze közé kapta nő fenekét. Keményen magához szorította.

Egy pillanattal később a nő hátra dőlt. – Ó, istenem, majdnem elfelejtettem.

– Miért ráncolod a homlokod? Mi a baj? – Rossz érzés kerítette hatalmába a férfit.

– Greaves támadást szervezett. A Grand kanyon déli peremén gyűjtötte össze a seregét.

– Picsába. A jó életbe! Oda kell mennem!

A nő nagyon mozdulatlanná vált, ahogy elhúzódott tőle. A zsebében lévő telefonjáért nyúlt, amikor elkapta Parisa arckifejezését. – Mi a baj?

Megrázta a fejét. – Nem tudom biztosan. – Két melle közzé helyezte öklét. – Antony, légy nagyon óvatos mostantól. Vigyázz a választásodra!

– Miről beszélsz?

– Annyira biztos voltam benne, hogy te állsz a gyepen, így gondolkodás nélkül sétáltam a csapdába. Felfogtam, hogy egy csata ölt alakot, de ne rohanj. Itt vagyok veled. Szánj egy percet arra, hogy rendesen átgondold, mit kell tenned, mit kell neked és nekem tennünk… együtt, közösen.

Az oldala mellett leengedte telefonját és csak nézte a nőt.

– Valami megváltozott benned, ugye?

Mosolygott, egy nagyon puha meleg mosoly ült az arcán.

– Igen, így van. Hajlandó vagyok olyan dolgokat is megtenni, amikre pár órája nem lettem volna hajlandó.

Tudta, hogy a nő a breh-heddenre hivatkozott. Remegve ölelte át a vállát. – Parisa, – mondta halkan.

– Csak gondold meg, aztán ejtsd meg a hívást. Addig lezuhanyozok, itt, a hálószobádban.

– Oké. –  Felemelte a telefonját és lenyomta. – Hé, Jeannie, tudnád….

– Kapcsollak Thorne-hoz.

Igen, mély szarban vannak, ha Jeannie még csak nem is üdvözölte.

– Mondd, – Thorne kavicsos hangja vakkantott rá.

– Kijutottunk.

Hosszú csend, majd: – Hogyan?

Parisara pillantott, aki a zuhany mellett állva kísérletezett, nem túl sikeresen, elvillantani a ruháit. Ingje az egyik karjáról lógott. Nem rossz egy kezdőtől. A terrakotta por lerakódott a haján, karjain, a nadrágján.

– Parisa felhasználta Alison emlékeit a pajzs struktúrákról és valahogy szétszakította a pajzsot.

Thorne füttyentett. – Az egy hajórakománnyi hatalom, de tudnád tartani egy percre?

Medichi felemelte a szemöldökét. – Persze.

Thorne telefonja megszakadt. Mi a franc? Egy perc múlva ismét vonalban volt.

– A palotában épp helyzet van, de Endelle azt mondja, azt akarja, ti ketten szánjatok időt a pihenésre, majd jelentkezzetek be újra talán egy két óra múlva. Megteszitek?

Két perccel ezelőtt Medichi vitába száll volna Thorne-nal. De két perccel ezelőtt Parisa annyira másnak tűnt. Hajlandó.

– Megtesszük, – mondta.

– Tudod mi zajlik most?

– Parisa elmondta.

– És nem szakítod le a golyóimat a parancs miatt?

Medichi mosolygott. – Dehogy!

– Hát, bassza meg! A közelben leszek. – A vonal megszakadt.

A férfi a fürdőszoba irányába nézett, gőz gomolygott a zuhanyzóból.

Nagyot nyelt, hiszen az asszonya jelenleg meztelen. A bugyija a tükör keretén lógott, az üres tükörkereten. Jézusom, azt is még le kell cserélni.

Amikor a gőz enyhe mandarinnyalábot kezdett árasztani teste azonnal válaszolt. Elindult.

A plafonra nézett, majd be a fürdőszobába, és talán semmi különbség nem lesz, mégis létrehozta a ködkupolát mindkét szobában.

– Olyan szép, Antony! Azt hiszem, még nem láttam a ködödet. Tudod, szinte arany árnyalatú.

Bármi is okozta azt a nőies tónust a hangjában és az elejtett bókot, szeretet, sőt szerelem meleg hulláma árasztotta el a mellkasát. A mellkasa közepére tette a kezét, hosszú ideig küzdött a levegőért.

Abban a pillanatban megértett valamit – szerette ezt a nőt. Szerette! Szerelmes volt belé! Szerelmes volt belé, és különösképpen szerette, hiszen bár épp most esett át egy baromi megrázkódtatáson, mégis itt zuhanyozik, és szép dolgokat mond a ködéről.

Szíve megduzzadt, addig csapkodta bordáit és mellkasát, míg majd szétzúzta, áttört a gát és szerelem ömlött ki a férfiból, mint rohanó folyó telve élettel.

Szédült, küzdött az egyensúlya megtartásáért, majd összeesett. Ráesett a keleti szőnyegre. A hátára gördült, arca felemelkedett, ajkai felfelé íveltek. Biztos idiótának tűnik, terrakotta por borítja kiváló antik szőnyegét, de a francot érdekelt?

A szerelem elment hozzá, rátalált, összetörte a szívét és az életét körülvevő falakat, annak ellenére áthatolt rajta, hogy nem volt hajlandó kitárni magát. Biztonságot, s kissé talán önelégültséget érzett, mert a Vér Harcosai közé tartozott. Elkötelezte magát nekik, a testvéreinek, úgy tett, mintha ennyire lenne férfiként szüksége: hatalomra, irányításra, főnök a maga kis világában, egy harcos.

Pillantását a feje fölött lévő gerendákra összpontosította, amelyekbe a felesége versét égették. Közvetlenül felette az utolsó mondat ez: A szerelem tüzes szárnyakon emelkedik fel!

A megértés elárasztotta a testét és elméjét. Tudta, mit kell tennie. Megértette a legnagyobb jelentését az ő és Parisa breh-hedden-jének. Megértette a célt, legalábbis részben, amiért royle szárnyakon osztoznak.

– Antony?

A kinyíló fürdőajtó felé pillantott. Parisa meztelenül, hosszú, nedves hajjal állt az ajtóban. Az általában sötétbarna fürtjei feketének tűntek. A zuhany véget ért.

Felemelkedett a könyökére. Nem tudott mit tenni. Férfi volt és a nőjének vannak a legcsodálatosabb mellbimbói. Hatalmas és ágaskodó a víztől és a szoba hideg levegője miatt.

Ó, istenem!

Miért állt ott úgy? – Baj van? – kérdezte tőle.

– Éreztelek téged. – A fejéhez emelte a kezét. – Itt, mintha hozzám beszélnél. Te voltál? Próbáltál elmondani valamit?

Lábra állt, még mindig kimerültnek érezte magát, az elméje ingadozott. Közel ment hozzá, próbálta megőrizni teste nyugalmát, ahogy közeledett az asszony felé. A sajátjába fogta a kezét, majd meghajolva mindkettőre csókot hintett.

Szíve sóvárogni kezdett. Felemelte fejét és foglyul ejtette e nő tekintetét.

– Szeretlek, Parisa. – Hangja mélyre süllyedt. Majdnem suttogott. – Annyira szeretlek. Nem gondoltam, hogy akár egyetlen percet is eltölthetünk együtt még. – Keményen nyelt. – Sajnálom, alig kapok levegőt.

A nő ametiszt színű szeme ragyogott a szoba gyenge megvilágításában. Lábujjhegyre állva megcsókolta a férfit. A szíve kissé jobban összeszorult. – Szeretsz? – kérdezte a nő.

– Szeretlek, – válaszolta a férfi. –Igen, így van. – Úgy tűnt hangját sziklák és tövisek csipkézik. – Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!

– Ó, Antony! – A férfi még mindig tartotta a kezét, így felemelkedve megcsókolta. Ez alkalommal ajka elidőzött és a szíve még jobban elszorult.

– Nem tudom, hogy történt, – mondta, – de hálás vagyok, nagyon hálás. Soha nem gondoltam, hogy egyszer hálás leszek a breh-hedden-nek, de mégis így van. Máskülönben sosem találtam volna rád, soha nem húzott volna közel hozzád anélkül, hogy a mítosz követelései kiverjék belőlem a makacsságot. – Mosolygott. – Csak mítosz, mi?

A nő bólintott. Tekintete ide-oda vándorolt rajta, mintha csak az igazságot kutatná. Nem hitt neki?

– Parisa, amikor nemrég láttalak meghalni és képtelen voltam ellene tenni, én is meg akartam halni. Minél hamarabb, annál jobb.

A nő megdermedt. – Várj! De hát odajöttél hozzám, amikor közel kerültem a halálhoz, talán mikor klinikailag meghaltam. Halottam a hangod a fejemben, Élj!, Élj! Újra és újra megismételted.

Ezt tette.

– Te hoztál vissza! Most már tudom. Volt egy részem, ami meg akart halni, emlékszem mit mondott Rith, hogy a visszatérés akarat kérdése. Szóval, mi történt? Mi változott?

– Eljöttél hozzám!

A nő lehunyta a szemét. – Nem értem!

– Az évszázadok alatt nem adtam ki a szívem, mert nem hittem, hogy van szívem, amit nyújthatnék valakinek. Eltemettem a feleségem és a fiam sírjába. Amikor találkoztam Thorne-nal, és megtanultam, hogy állandó helyem van a Vér Harcosok között, mindennel örökre végeztem.

– Amikor lecsapott a breh-hedden feldühödtem, mert éreztem a magam köré épített falakon lévő első repedéseket. Valójában? Meggyőztem magam, hogy nincs semmilyen fal, csak sokkal értelmesebb férfivé váltam. Vámpír voltam, tele erővel, ismertem a háborúzást, így háborúztam és minden más elmehetett a francba. Jó csapat tagja voltam, amíg Alison megérkezett és a feje tetejére állította Kerrick életét. Közben azt hittem vonzódom Havilyhez. Korábban is tapasztaltam vonzalmat iránta, időnkét még nem megfelelő vágyat is.

– Ó, nocsak! – Parisa szeme elsötétedett.

A szíve aprót kiáltott örömében. – Féltékeny vagy? – kérdezte. A nő háta mögé csúsztatta a karját és magához húzta. Hiba volt, mert még mindig por fedte, a nő pedig vizes volt. Végül megint sáros lesz, de ezzel most nem foglalkozott.

– Maradj távol Havily Morgantől, vámpír! – Ismét megcsókolta, csakhogy most sokkal több nyelvvel és kemény kutatással, mígnem szétnyíltak ajkai, így a nő a férfi ajkai közé kényszerítette nyelvét. Felnyögött, ahogy a nője egyértelműen leszögezte követelését.

Kezét a férfi vállára tette. Érezte a ruha-eltűntetés vibrálását, de ezen a területen ereje még egyértelműen kezdő szintű. Inge az arcára tapadt. Nevetett miközben elküldte: – Próbáld még egyszer!

– Ó, sajnálom, sajnálom! – Elkezdődött a remegés és igen, eltűnt az ing, de most meg a nadrágja került a bokája köré. Hátra esett, de a nőt is magával húzta.

A nő kacagott, ismét saras lett. De a férfit nem érdekelte. Most abban a pozícióban feküdt, amiben a férfi akarta, hogy legyen.

– Teljesítsd be velem a breh-hedden-t, Parisa, itt és most!

A nő szemöldöke megemelkedett, teste megdermedt a férfi fölött. Koncentrált és megszabadult a nadrágjától, s a bakanccsal együtt a zoknijaitól.

– Szeretném, – válaszolta a nő. – De van valami, amit muszáj tudnom.

– És mi lenne az? – kérdezte halkan. Nem akart beszélni.

A nő mosolygott, nagyon gyengéden, a férfi arcára fektette tenyerét. Belefordult a tenyerébe, megcsókolta a közepén. Válaszul csípőjével őrölt a férfin. Felhördült.

– Várj, – mondta elakadó lélegzettel. – A szex mindig nagyszerű veled. De pár napja zavar valami. Azóta, mióta megtudtam, hogy ugyanolyan a szárnyunk, a royle szárnyak. Tudom, hogy valami különleges fog történni, amikor a végső kapcsolódás a helyére kerül a breh-hedden-ben, de Antony, van ez az érzésem, – kissé oldalra fordulva a mellei közé szorította kezét, – pont itt. Aggódok!

A férfi felülve az ölébe ültette. Meztelenek és mocskosak, de akármiről legyen szó, előbb azt kell rendezniük.

– A szárnyaink miatt félsz?

Biccentett. – De nem tudom miért.

– Nekem is ugyanez a vészterhes érzésem van. Talán a breh-hedden miatt van, egyszerűen nem tudom. Amit tudok, az az, hogy nem érdekel. Mindennél jobban akarom ezt a köteléket veled. Akarom a hozzáadott felelősséget, és a megnövekedett erőt. Az életemben akarlak látni most és mindörökké, nem számít, mi jön, nem lényeges milyen nehézségek állnak elénk, nem számít párként milyen erőket kapunk. Akarom mindezt, mert téged akarlak a legjobban!

Könnyek csillogtak a szemében. – Annyira büszke voltam a függetlenségemre. – Megcsóválta a fejét. – De csak addig, míg bele nem ütköztem a harcos világodba, amikor elkezdtem megérteni ugyanolyan falakat építettem magam köré, mint te, támaszként tartottam fel a fájdalmat.

– Soha nem kerültem közel senkihez, mert túl fájdalmas magam mögött hagyni az embereket és újra átélni a fájdalmat. Most itt vagyok és amikor azon a furcsa helyen aludtál, én pedig felébredtem a csapdában, de megtaláltam a kiutat, felfogtam, hogy ha reményt akarok az életre és arra, hogy kikerüljünk onnan, akkor meg kell találnom a segítségkérés módját.

– Ekkor tudatosult bennem, hogy talán elérhetem Endellét a kukkoló ablakommal, elvégre neki is van. Amikor működött, amikor kapcsolatba léptem vele, nem voltam annyira meglepve. A vezetés a hatékony háborúban csak akkor működik, ha összefogunk.

– Amikor hazahoztuk Fionát meg a többi vérrabszolgát, annyira felfújtam az új képességeimet, hogy eltévesztettem egy dolgot – egy csapatként hoztuk őket haza. – Megcsókolta a férfit. – Látod? A függetlenségem mentségként szolgált, hogy ne kerüljek közel senkihez. Ezért estem bele Rith megtévesztésébe, – soha nem fordult elő velem, hogy feltegyem a kérdés, mit látok épp, vagy valaki mástól tanácsot kérni, vagy akar telepatikusan kapcsolatba lépni veled. Csak én voltam, egyedül cselekedtem.

Elernyedt a férfin. – Most itt vagyok. Veled. És sehol máshol nem szeretnék lenni.

Nyaka hátuljára helyezte tenyerét. – Még mindig Milícia Harcos akarsz lenni?

Megrázta a fejét. – Igazából? Nem tudom. Nem tudom ez-e a helyes út számomra vagy sem. – Aztán elmosolyodott. – Azt hiszem muszáj tanácsot kérnem, tudod, nem pedig magam meghozni a döntést.

A férfi kacagott. Megcsókolta a nőt. – Szóval mit gondolsz, szeretsz? – A kérdés csak kisiklott és mellkasa görcsbe rándult. Mi lesz, ha a nő nem szereti, esetleg még nem tudja? Picsába, be kellene fognia a pofáját.

De a nő megcirógatta az arcát. – Ó, istenem! Aaaaaaanyira szerelmes vagyok beléd! Megbabonáztál. Ha nem a jó vámpírok közé tartoznál, azt mondanám, hogy megbűvöltél. Állandóan rád gondolok, a tested után sóvárgok, és amikor látlak, a szívem belesajdul. Hogy lehet ez lehetséges? Antony, szeretlek!

A megkönnyebbülés egy újabb gátat szakított át és kiáradt. De tovább erőltette:

– Beteljesíted velem a breh-heddent?

Bólintott. – Igen! Itt és most! – Lenézett meztelen melleire és grimaszolt. – Ez sár?

– Igen, – nevetett a férfi. – Sárosak vagyunk.

– Miért nem indítjuk el megint a zuhanyt és gondoskodunk róla? 

Remegés cikázott végig a testén, a farka válaszolt, megkeményedett, megrándult, sóvárgott.

– Zsálya, – motyogta a nő. Felnyögve a férfira omlott, megcsókolta és sürgetve a férfi szája közé csúsztatta nyelvét.

Csípője mélyen, a legjobb helyen kapcsolta össze őket. Ha kicsit eltolja és fel-le emeli, akkor felnyársalhatná. Ha a szobában úszó mandarinillat azt jelenti, mint korábban, akkor a nő készen állt.

De rohadtul nem a padlón sárral borítva fogja megtenni.

Körül ölelte karjaival a nőt, magához szorította, majd a régi jó öreg lebegéssel talpra állt. A padló fölött lebegett a lába, karjait a nyaka köré fonta, a férfi lemosolygott a gyönyörű arcába, majd a zuhanyzóba cipelte.

Rácsapott a karra és mind a nyolc fejből kirobbant a víz. A nő szappant vett elő és megdolgozta a férfi testét. Hátat fordított neki és elmerült a gyönyörben, ahogy a nő tetőtől talpig beszappanozza. Ez most tisztálkodás, mégis gyógyulás.

De mikor szembefordul a nővel és az a saját mellkasát kezdte habbal borítani, elvette a szappandarabot és felmordult. – Az én köröm.

Kuncogott, de a mandarinhullám eredményeként pontosan elárulta, milyen boldog volt a szappan elbitorolásától.

Oké, férfi volt, úgyhogy pereljék be. Felhabosította, majd hagyta a padlóra esni a szappant, kezét az elképesztő mellekre tette. A nő háta meghajlott, az ő elméje pedig elsodródott. Pillantása elkerekedett a látványtól, ahogy a habos buborékok lefolytak a halmokon, majd a mellbimbójánál kettéválva siklottak tovább. Ó, Istenem! Kissé hátra tolta, hogy az egyik fúvóka a mellkasára célozhasson, megszabaduljanak a szappantól és a sártól, a bőre pedig készen álljon a szájára.

Két perccel később térdre hullott, egyik kezével megtámogatta a nő hátát, a másikkal a nagyon hatalmas mellét tartotta, ajkai közé kapta az egyik csúcsot és szívni kezdte.

***

Parisa felsikított, a lábai közt mélyen összerándult. Ó, Istenem! Mindenütt sajgott, a szíve körül, a mellkasa, mellbimbói, a szeméremajkai, és a legmélyebb helyeken. Antony előtt soha nem érzett ilyesmit. Rájött, hogy a függetlensége elengedése és a szerelem beengedése az életébe a teste reakcióit ahhoz a férfihoz igazította, akit ő a breh-jének választott… vagy a férfihoz, akit a breh-hedden jelölt ki számára. Mégis egyik sem számított, csak az, hogy egész testével, szívével és lelkével ehhez a férfihoz csatlakozott.

Épp ezért minden érzés intenzitása a duplájára nőtt, triplájára. Teste azért sikoltott, hogy töltsék meg.

A férfi dédelgette és szopogatta a melleit, apró zihálásokat csalt elő a nő torkából. A férfi tarkóját simogatta, nagyon jó és selymes az ujjai alatt lévő haj, bár még kissé poros. Szerette ezt a férfit.

– Mi lenne, ha megtisztálkodnánk és az ágyadba mennénk? Az ágyadban akarok lenni, Antony, amikor beteljesítjük. – A férfi felnézett rá, ajkai lesiklottak a melléről. Zihálás tört ki belőle a férfi szája közül előtűnő bőrének látványától.

– Akkor be akarod fejezni? – kérdezte.

– Igen. – Kuncogott. Egy pillanatra olyanok voltak, mint a tinik. – De terra-kotta por van a hajadban és én is használnék még egy kis sampont.

Tovább tartott megfürdeniük, mint kellett volna. Parisa elveszett Antony karjai közt, elsősorban azért, mert nem tudta távol tartani kezeit a nőtől.

Végül megszökött előle és kilépett a tusolóból. Ha akarja a nőt, előbb ki kell öblíteni a hajából a sampont.

Megtörölközött, becsavarta egy törölközőbe a haját és az ágyhoz ment. Egyre többet gyakorolta az eltűnést, miközben azon fáradozott, hogy az ágy végébe érjen és levegye a takarót. Szinte beleizzadt. Nem értette miért tölti el bánattal ez a különös hatalom. Hogy nyithat kukkolóablakot, tölthet le pajzslétrehozó képességeket, majd szétrombolja azokat, de nem képes egy hülye takarót eltüntetni az ágyról?

Baromság!

Épp amikor végre levette a paplant a lepedőről, – még ha az egyik ágyoszlopról is lógott le, – feltűnt mögötte Antony és a karjai közé ölelte. – Szerintem egyre jobb vagy.

– Igaz, – kiáltotta. De megfordult a karjai közt és a dereka köré fonta a kezét. – Szóval hol is tartottunk?

– Egyenesen a lényeg! Ezt is szeretem benned!

A nő lenézett, lefelé haladt a mellkasán, a gyönyörű hasizmain, a köldöke bemélyedésén, az erotikus keskeny szőrcsíkon, ami egyre lejjebb és lejjebb csalogatta a nő tekintetét. Kemény rúdja a hasának feszült, hátra hajolva szemügyre vette a farkát. Ajkai bizseregtek.

– Látsz valamit, ami tetszik? – Hangja egyre jobban elmélyült.

Annyira húzódott csak el, amíg kezét végig futtatta a hosszán. A férfi nyögött és felszisszent.

Aztán ellépett a nőtől.

– Jobb, ha elvégezzük a dolgot, vagy ennyi energia sem lesz a lábamban öt perc múlva.

Egyik lábán elfordult és a levegőbe vetette magát, repülés közben megfordult, így mikor a matracon landolt, a hátára érkezett. Hála istennek, gyorsan csinálta, mert a férfi vámpírsebességgel már rajta is feküdt, testét az ágy sima felületéhez rögzítette, mielőtt szóhoz jutott volna.

Az idő lelassult, rászánt egy pillanatot, hogy mindent rögzítsen, a lepedő hűvösségét a háta alatt, a férfi feltüzelt testét, ami készen állt, hosszú és nedves haja a nő mellére hullott, elmerült az ó-de-jóképű arcán feltűnő szerelmes és vidám mosolyban.

Szíve összeszorult, miközben az ujjait kinyújtva megfogta a nő kezét és az erős, magasan ülő arccsontjára tette. Hát tényleg megteszi? Megpecsételi a sorsát egy vámpírharcos mellett?

– Igazán megtesszük, Antony?

Biccentett. – Félsz?

– Egy kicsit, de aztán rád nézek és semmit sem akarok jobban. De mi lesz velünk? Megváltoztat minket, ugye?  

Vállat vont, már amennyire a karjaira támaszkodva képes volt rá.    

– Nem tudom. Kerrick ugyanolyan, ahogy Marcus is, de sokkal jobban összpontosítanak férfiként és harcosként egyaránt. Ami a nőket illeti, te talán jobban tudsz válaszolni erre, mint én. Azt tudom, hogy az erejük hatalmasabb és mindegyikük sokat változtatott a háborúban. Állandóan a tudatában vannak, fizikailag merre van a párjuk.

A nő bólintott. Ő is ezt látta és egyetért. – Akkor egyszerre csináljuk a három dolgot?

– Test, vér, elmekapcsolat.

– Hogy kezdjük el?

A férfi ismét mosolygott. – Mondjuk így. – Lassan leengedte magát a nőre és megcsókolta.

Parisa elfeledkezett aggodalmairól, hogy milyen új dolgok történhetnek vele. Átadta magát a csóknak, Antony gyönyörű, érzékeny ajkainak, a szerelemnek, aminek áramlását minden egyes sejtjében érezte.

Szeretlek, suttogta a nő fejébe, megerősítve, amit már a nő egyébként is megérzett felőle.

Én is szeretlek, küldte.

A férfi súlya olyan, akár a menny. A nő mindig kényelmetlenül érezte magát a magassága miatt, de most már nem, nem a rajta elnyúló Antony-val, vékony izmos combjai a nőére simultak, kemény mellizmai a melleit súrolták. Kezével simogatta a hátán lévő bemélyedéseket és izmokat.

Beleborzongott, mikor ujjaival rátalált a szárnyakat elzáró nedves nyílásra.

A férfi is felhördült, ajkával tépte a nőét. Nyelve besiklott, kutatta a nő ajkait. Ő pedig szopogatta a nyelvét, miközben a csípőjével őrült felette. Olyan hatalmas és kemény. Kezét lecsúsztatva ujjait a férfi csípőjére tette. Kissé felemelkedett, helyet biztosított a ténykedésének.

Súlyos sóhaj szakadt fel belőle, amikor rálelt a férfiasságára, simogatta és szeretgette a férfit. Hátra dőlt és belenézett a nő szemébe.

– Ez az, – suttogta a férfi ajkaiba. Elkapta a tekintetét. – A szemeid. Olyan fény ragyog a szemedben, amit nagyon imádok. Teljes szívemből szeretlek, Antony! Azt hiszem attól a pillanattól, amikor legelőször megkukkoltalak.

***

Medichi mellkasa összerándult… már megint. A nő ujjai határozottan tartották, érintette, imádta őt. Soha nem gondolta, hogy megint így fog viszonyulni egy nőhöz. Olyan csodálatos, a gyönyörű testén feküdni, figyelni a szemében csillogó csodálatot, tudni, hogy szereti valaki, tudni, hogy a szíve szélesre tárult és ismét képes a szeretetre.

Meg akarta mutatni a nőnek, mit érzett.

Térdét a lábai közé csúsztatta és széttolta. Kitárult a férfi előtt, hagyta lábait szélesre tárulni, a férfi csípője közéjük siklott. Van ennél sebezhetőbb pozíció egy nő számára? Ennél nyitottabb? Bizalomteljesebb? Az, hogy ennyire megbízott a férfiban, újra a darabjaira törte.

Lassan elhelyezkedett, a nő nyílásához dörgölődzött. A nő felhúzta a térdeit, ahogy a testén végighullámzott a vágy lassú hulláma.

– Igen, – suttogta.

Micsoda elképesztő szó! Nincs jobb az angol nyelvben.

Kissé belé hatolt. Olyan nedves. Annyira felkészült a férfira.

Lehunyt szemmel élvezte. Innentől fogva minden megváltozik. De felkészült rá. Még beljebb haladt.

Ujjait a férfi vállába süllyesztette, nyöszörgött. Előre dőlve megcsókolta a nő lehunyt szemeit, majd eltávolodott. Mosolyogva nézett fel a férfira. – A fejedben akarok lenni, miközben ezt csinálom, – mondta a férfi.

Bólintott. Tekintette találkozott a gyönyörű ametiszttel. Megkereste a nő elméjét és kicsit megtaszította.

Mosolyogva engedte le pajzsait, amitől gyorsan bukfencezett az elméjük. Gyors, folyó áramlatként töltötte ki a nő elméjét. Felsikított, s bár csak néhány centire hatolt belé, érezte a nő szorítását.

Válaszként ő is felnyögött. Sziklakemény volt, a golyói felhúzódtak.

Fenébe, egy szívdobbanás alatt el fog élvezni.

Vett néhány mély levegőt… majd ahogy teljesen belehatolt, ugyanúgy elkezdte az utazást a nő elméjében. Még csak huszonkilenc éve élt, annyira fiatal, de látta az életét és legelső alkalommal, végre megértette a félelmeit.

Látta, amikor legelőször engedte le a szárnyait, a pánikot követő csodálkozást. Hagyta, had árassza el a nőt az iránta érzett szerelme és együttérzése, befedte az érzéseivel.

– Olyan sok szeretet, – suttogta a nő. – Antony, minden lehetséges módon teljesnek érzem magam miattad. Antony, én Antonym!

A férfi hátra húzódott, majd előre lendült, lökött. Felsikítva kapaszkodott a férfiba. Ujjait a vállába vájta. – Igen, igen! – A nő kezei lecsúsztak és megragadta a férfi seggét keményen. Lökött, mikor a férfi is. Sikoly és nyögés keverékének tűnő hang hagyta el a száját.

Antony, Antony, Antony, söpört át rajta a nő elméje, amit egyszerre érzett és hallott, mivel összekapcsolódott az elméjük. Érezte, milyen mélyen tetszett a nőnek. Én örökké képes lennék így tartani téged!

Azt akarom, hogy maradj itt mindörökre.

A nő szemei kinyíltak. Egyszerűen csodálatos dolog volt a nő szemébe nézni, miközben még mindig az elméjében volt. Keményen megcsókolta, majd elkezdte lökni, behatolt, kihúzta, majd visszavágta.

A nő sikolyai töltötték ki köztük a teret, egyiket a másikat után szívta magába.

Én jövök, motyogta a férfi fejébe. Engedj be!

Igen! Ó, milyen elképesztő szó!

***

 Parisa nem akarta távol tartani a kezét a férfi kemény, erotikusan mozgó seggétől, de megtette. Kezét a férfi arcára tette, miközben belenézett a szemébe. Az a káprázatos sötétbarna szem, majdnem fekete a késő délutáni árnyékban, de mindig tele van csodálatos fénnyel.

Nem gondolta, hogy képes ennyire szeretni valakit.

Soha többé nem elérhetetlen.

A férfi rámosolygott és egy kemény döféssel emlékeztette, mit csinálnak épp. Csillogó szemekkel rándult össze legbelül, amikor megérezte hosszának keménységét, gyönyör hullámzott a hasában, ínycsiklandozó remegéseket küldve le a combjaiba.

– Óh, – csúszott ki az ajkai közül. A férfi megcsókolta, maradék levegőjét is az ajkai közé szívta. A zsálya illata durva emlékeztetőül szolgált arra, mennyire férfias, még több remegést árasztott a testébe. A jelenléte kellemes súlyként szolgált az elméjében.

Koncentrálás.

Igen, muszáj koncentrálnia.

Vonulj vissza a fejemből, küldte a férfinak, én pedig követlek.

Igen!

Igen, ó igen.

Érezte a visszahúzódást és ami talán az ürességben végződött, az most egy teljes behatolás érzésévé vált, miközben a férfi fejébe érkezett. Úgy érezte belezuhant a férfi elméjébe, mint egy óriási tengeri hullámcsapás. Keményen érkezett, majd elnyúlva szétnézett, felszívott, magába fogadott mindent, ami a férfi volt az emlékeiben.

A férfi teste is válaszolt. Sokkal keményebben mozgott a nő testében és morgott. Többé nem csókolta, a feje elfordult. Izzadság borította.

Olyan jó, küldte a férfi. Olyan átkozott jó.

Ez az ő köre, hogy utazzon. Tudta, hogy sikolt, a teste szinte görcsölt a gyönyörtől, miközben kezdte elkapni az egykori csaták villanását, a korábbi időket a Vér és Harapásban, még amikor más nőkkel is szeretkezett a toronyszobában. Le akarta állítani és megmenteni, de tovább nyomult, visszafelé haladt az időben, visszafelé tartott a századokban.

Kezdett elveszni a gondolatai, emlékei, tapasztalatai közt mozogva, hisz ugyanakkor érezte a testébe csapódó testet. A hideg és meleg hullámok váltakozva árasztották el. Gyönyör épült a gyönyörre.

Levegő után kapkodott.

Az elméjét elárasztotta az endorfin. Maga alá gyűrte, legyőzte. A férfi emlékei túl sok volt, túl csodálatos, túl szörnyű. Felsikított, nem tudta hogyan lesz tovább.

Itt vagyok. És csak így a zűrzavar szertefoszlott. Olyan volt, mintha bár az elméje közepén, de a férfi mintha pont előtte termett volna. Nem láthatta, de érzékelte. Lecsendesedett, megnyugodott, megpihent a férfi elméjében.

Jól vagy?

Hallotta saját magát, miközben nevetett.

Hányszor kérdezed meg tőlem? Igen, jól vagyok. Közel vagyunk, nem igaz?

De igen!

Jó mélyen beszívta a levegőt. Add a csuklód, küldte a nő.

A férfi könyökére emelkedett. Abban a pillanatban leereszkedtek szemfogai, mikor először megérezte ajka alatt a bőrét. Nem gondolkodott. Lecsapott. Amint vére megérintette és elöntötte a száját, felkiáltott és szívni kezdett. Akármilyen gyönyört érzett eddig, az csak töredéke volt ennek. Mind a három módon összekapcsolódott a férfival – elme, vér és a farka olyan mélyre hatolt, amennyire csak tudott.

Csak ivott és ivott, egy ideig nem ismert semmit, csak azt, hogy ezen a módon birtokolhatta a férfit, a saját testébe fogadta mindazt, ami a férfi, az életerejét, azt, ami a szívéből áradt, ami életet adott neki.

Megízlelte a zsályát és a földet, a férfit és a tüzet. Megkóstolta az életet.

Elfordította a fejét, felajánlotta, amit megadhatott neki.

 Hosszan és mélyen nyögött fel, nyelve addig kényeztette ismét és ismét a nyakát, amíg előbukkant a vénája. Először az agyarak hegyét érezte meg. Már azelőtt felkiáltott, hogy lecsapott rá. Belé süllyesztette az agyarait, a csípője felrepült, az elméje lekapcsolt, egész testét rázta a remegés.

Ó, édes istenem, mit csinálnak, mivé válnak egy ilyen köteléktől? Érezte valami közeledését, valami hatalmasét, de hogy a pokolba fogja tudni ezt kézben tartani?

***

Antony megízlelte a torkán lefolyó vér zamatos mandarin ízét. Megízlelte Parisát is, a nő aromáját és az életét és az energiát, óriási energiát. Érezte a kétségeit, de félretolta, legalábbis pillanatnyilag.

Most csak ivott és ivott. Arra gondolt, hogy közben a másikat is érzékeli, azt ahogy a nő simogatta az elméjét és a csuklóját szívta, majd szabad keze közé kaparintotta egyik vastag hajtincsét és csípője a férfié felé ágaskodott, még mélyebbre húzva magába a farkát. Elméje előterében arra fókuszált, amit a nyakából vett el.

Annyira szerette ezt a nőt. Azt, ahogy hajlandó volt ennyire átadni magát. A fejében összekapcsolódott a férfival, a nő ereje a férfi erejévé vált. Eltökéltnek érezte magát, szinte vadnak. A csípője erőteljes hullámzássá és visszavonulássá vált, hullámzás és visszavonulás, erőteljes dugattyúként dolgozta meg a nő testét, csikarta ki belőle a kéjt, egyre csak pumpált és pumpált.

Érezte az egyre épülő megváltást, de hirtelen a nőét is megérezte. Érezte, amit a nő érez a testébe temetkező farkától. Remegett, mivel a kétfelől érzékelt gyönyör túl sok, egyszerűen túl sok volt.

Meghúzta a férfi haját, aki érezte a nő kezében saját hajának textúráját.

Megkóstolta saját vérének ízét a nő szájában.

Igen, ez túl sok, túl sok, mégsem elég még.

Antony, mi történik?

Képtelen válaszolni neki. Érezte a felé rohanó energiahullámot, fel a lábain, a térdein, a csípőjén, a mellkasán. A hátán lévő nyílásokat nedvesség kezdte elönteni. Érezte, hogy a nő szárnynyílásai is mennyire nedvesek.

Aztán megértette. Mindkettőjüket ki kell juttatnia az ágyból.

Egyik karját a nő csípője alá tolta, a másikkal védelmezően átkarolta a vállát, így tudta folytatni az ivást.

Kiszálltunk az ágyból.

Igen, most már had történjen meg, teljesen.

A szárnyaim. Ó, egek, előjönnek.

Igen, igen, igen.

Ahogy a nő szárnyai az övével együtt törtek elő, egyidejűleg megkönnyebbülés árasztotta el mindkettejüket. Agyarait kihúzta a nő nyakából és felordított. A nő is sikított, ő pedig érezte a gyönyörét, az eksztázis csillogását, ami becsíkozta megfeszült testét és felrepült a teste legjobb pontjába és megragadta a férfit – és ahogy ő megragadta a férfit, a férfi az élet másfajta nedveit pumpálta beléje, aminek szintén meg van az ereje egy élet megteremtésére. Csak pumpálta és pumpálta. Szárnyai kitárultak és elérte, a levegőben hajladozva mindkettőjüket fent tartotta a magasban.

Ó, Istenem, ó, Istenem, ó, Istenem!

A kéj továbbra is hullámokban árasztotta el őket, mélyen pulzáló hullámokkal, az orgazmus másodszor is elérte, súlyosan, csípője még mindig a nő testén dolgozott. Újra érezte a nő orgazmusát, aki közben sikoltozott, ajka többé nem ért a csuklójához, a karjai a férfit tartották, lábait a férfi lábai köré fonta.

De ha ő érzi a nő gyönyörét, akkor mit érezhet a nő?

***

Parisa a plafonon lévő gyönyörű gerendák felé sikított, amik megjelentek, majd eltűntek a látóteréből. Az orgazmus hatalmas erővel rántotta le. Amikor előtört a szárnya, a csúcspont olyan volt, mintha korábban soha nem tapasztalta volna meg. Ugyanakkor megérezte Antony orgazmusát is. Amikor egyidejűleg törtek elő a szárnyaik, nem csak azokat a csodálatos érzelmeket élte át, mint amik a szárnyak előjövetelével járt, hanem a férfiét is befogadta. A megtapasztalt kombinációtól túltöltődött.

És ismét érezte az egyre épülő gyönyört. Habár már Antony ismét elélvezett, ismét megtöltötte az áradattal, hiszen még mindig összekapcsolódtak, s mert a férfi élményei az övéi is voltak, elmondhatta, hogy megint a csúcspont felé közeledik.

A tökéletes nyomás csak épült és épült. Eljött a megváltás. Hátra vetette fejét és sikított a gyönyör áramlásával – aztán belezuhant. Az elképesztő energialöket megint a lábánál kezdődött, felfelé tartott a csípőjéig, a mellkasáig, a válláig, amíg át nem haladt a feje búbjáig.

Ugyanabban a pillanatban átélte Antony orgazmusát is, a lüktető farkát. Az extrém orgazmusától megint elárasztotta a magjával, a súlyos löket elárasztotta a hasát, mellkasát, a fejét. A gyönyör gyönyör hátán érkezett.

Zihálás, verejték, a lebegő szárnyai. Lassan a férfi szárnyai tartották meg őket a levegőben. A férfi csípője lenyugodott, az utolsó szexuális vágy is elhalványult, helyét valami új vette át.
Egyfajta meleg vidámság, egy másfajta eksztázis.

Kinyitotta a szemét és elkapta Antony pillantását. Szeme tele van fénnyel, sokkal többel, mint általában. De tekintetét elvonták a férfi vállán játszó színek. Szárnya nagyon gyengén csapkodott, egyenletesen tartotta őket a magasban, néhány lábnyival az ágy felett.

Pislogott. – Tűzben ég a szárnyad.

– Igen, – suttogta. – Ahogy a tied is.

Oldalra fordította fejét és meglátta a kitárult szárnyát, majd az Antony-ét is. Mindkettejükéből energianyalábok emelkedtek ki. Elkápráztatták a színek: arany, ametiszt, kék és zöld. Tekintetével megint a férfi szemét kereste. Másnak tűnt. Haja a válla körül táncolt, ahogy az általuk keltett energia úgy fújdogált körülöttük, mint a lágy szellő.

A férfi rámosolygott. Még mindig az elméjében volt, ismerte a gondolatait – a férfi soha nem volt ennyire boldog.

Én is. A férfi biccentett és tovább mosolygott.

De az erő hirtelen átalakult. Antony összerezzent, háta megfeszült, érezte a küzdelmét. A nő pedig tudta, hogy egy helyben kell tartania.

De következőnek ő kapta a lökést. Arra késztette, hogy elhúzódjon, de kényszerítette magát a mozdulatlanságra. Aztán felfogta, ez alkalommal a férfi tartotta őt mozdulatlanul, megakadályozta a szétválásukat.

A kattanás ott helyben megtörtént Mellkasuk összetapadt, a kötelék mély lett. Összecsatlakoztak. Egymás szemébe néztek. A férfi visszatért.

A következő pillanatban Parisa hátraívelt és felkiáltott.

– A fájdalom! Ó, Istenem, fáj!

– Ó, atyám, a fejedben! Nagyon mélyen. A kukkoló-kapcsolat. – Tudta, a férfi is érzi a fájdalmát az összecsatlakozásuk miatt. – Hát, ezt kellett átélned?

– Igen, – suttogta, miközben könnyek csíkozták orcáját. – Érzem a kapcsolat feszülését, szinte már remeg. – Megint megfeszült. Ismét felkiáltott, majd szemeit felnyitva a férfi tekintetét kereste.

A fájdalom elmúlt, olyan hirtelen ért véget, hogy felzihált. – Ó, édes istenem. A breh-hedden épp megtörte a kapcsolatomat Greaves-szel.

– Szent szar! – A férfi nevetett. – Én is érzem. Eltűnt. A rohadék elment.

Egy újabb váratlan haszna a kapcsolatnak.

Készen állt magához ölelni a férfit, szerelemről beszélni, megtapasztalni mit jelent mindkettőjüknek az a kötelék. Talán ismét szeretkezhetnének is. De hirtelen szörnyű sejtelem alakult ki benne: Valami rossz történik Endellével, Thorne-nal, az összes Vér Harcossal, Seriffe ezredessel és a Milícia Harcosaival.

– Érzed ezt? – kérdezte a férfi. – A mindenkire kiterjedő veszélyt?

– Igen. Hogy tudjuk érzékelni? – Nem a kétségét fejezte ki, hanem a terv miatti aggodalmát.

Átrepült Antony fejébe, felvette a gondolatai sodrását. Átpörgette fejében a könyvekben és cikkekben olvasott lapokat, azokat az anekdotákat, amiket a royle szárnyakról hallott.

Ugyanakkor a férfi is elkezdte átolvasni az emlékeit, az anyag csodálatos letöltésével. Aztán a férfi megértette a gondolatokat és rögtön belenézett a nő szemébe.

A férfi mosolygott.

A nő is mosolygott.

Akkor már mindketten tudták, mit kell tenniük. Édes jó Isten, ez annyira lehetetlennek tűnik.

Rosszabb, ha elbukik a terv, akkor mindketten meghalnak azokkal az emberekkel együtt, akiket szeretnek, akár már a következő órában.

Akkor ennyi lenne? Ők és a szerelmük nemsokára véget ér?

– Mi lenne, ha megnyitnád az ablakodat és betekintenénk.

Parisa bólintott. Mély levegőt véve Endellére gondolt. Az ablak kitárul és megjelent benne a Legfelsőbb Adminisztrátor. Világoskék repülőszerkóba öltözött, és teljesen leeresztette a szárnyait. – Sötét kék a szárnya.

– Meg van az ereje a tollszínek megváltoztatásához.

– Azta!

– Szóval hol van?

Parisa körül pásztázott. – A Grand Kanyonban… és nincs egyedül.

Lexy