7. fejezet
Molly
Hosszú
és vastag farka csúcsa enyhén szélesebb, mint a hosszúsága. Láttam a tetején
csillogó előnedvet, mely lassan folyt le, az irántam érzett vágyától.
Talán
szűz vagyok, s talán ez a legvadabb, legőrültebb dolog, amit valaha tettem, de
Istenem, akartam.
– Mindjárt meghalok. – Nem érdekelt, hogy
könyörögtem, még többért rimánkodtam a férfinak. Attól a pillanattól vágytam
rá, amikor először észrevettem a tanteremben. Talán tapasztalatlan vagyok szex
témában, de naiv még sem vagyok teljesen.
– Olyan rohadt rózsaszín vagy és nedves. – Előre nyúlva gyengéden átfogta a torkom. Fogása gyengéd, de azt ígéri, megőrzi az irányítást. Istenem, annyira beindít vele.
Egy
pillanattal később elenged, le-fel dörgöli férfiasságát a csiklómon, amitől remegés
fut végig a gerincemen.
Hallom
valaki közeledését. A szívem megáll. A bezárt ajtóra meredek, arra számítok,
hogy valaki beront és rajtakap minket. De amikor a zaj a folyosó felé halad,
nehezen kiengedem a bent tartott levegőt. Senkit nem akarok bajba keverni, nem
szeretnék botrányt kavarni, mert minden másnál jobban vágyom Alastairre.
Felnézek
rá, látom, hogy egyáltalán nem érintette meg, amiért majdnem lebuktunk.
Szemügyre veszem a bicepszét, az izmai megfeszültek, tetkói megmozdultak a
mozdulattól, mintha életre keltek volna.
– Kislány, gyengéd akarok lenni, tudom, hogy
gyengédnek kell lennem, de, a kurva életbe, nem hiszem, hogy képes vagyok rá.
A
levegő durván távozott belőlem, mintha nem kapnék levegőt, mintha az életet
szívnák ki belőlem. Éreztem, hogy egyre nedvesebb leszek, tudtam, hogy bár a
lassú és édes jobb lenne, tekintve, hogy ez az első alkalom, de nem így akartam
Alastairt, mert gyengédnek tűnt.
Talán
zavarban kellene éreznem magam, amiért így mutogattam magam, de ahogyan engem
nézett, csak kábultan éreztem magam. Amikor már azt hittem, hogy belém nyomakszik,
hogy csak úgy, magához veszi a szüzességemet, a belső combomra tette a kezét.
Addig
nyomta szét a lábaimat, amíg az izmaim felsikoltottak tiltakozásul, és én még
jobban felizgultam.
– Bármennyire is meg akarlak dugni, előbb
meg kell, hogy kóstoljalak.
Elmozdultam
az asztalon, a tenyerem izzadt, a testem kigyulladt.
– Nyalni fogom a kis puncidat, felnyalom a
tejszínedet, lenyelem. Nem hagyom abba, amíg nem sikítod a nevem.
És
akkor a szája pont a puncimra tapadt, a bejárattól a csiklómig nyalogatott,
amitől felsikoltottam, majd addig haraptam az ajkamat, amíg vért nem ízleltem.
Alastair
kezei a puncimat keretezték. A hüvelykujjaival széthúzta a szeméremajkaimat,
szélesebbre tárva engem előtte. A nyelvét ellapította, újra végig futtatta a
közepemen. Szívta a csiklómat, a szájába húzta azt a csücsköt, amitől
vonaglottam, amitől sikítani akartam és elengedni magam.
– Igen - nyögtem, képtelen voltam megállni.
Éreztem
ezt a feszülést a hátamban, éreztem, hogy átvándorol a kezembe és a lábamba,
felgyullad, felemészt.
– Menj el nekem, Molly. Hadd ízleljem meg a
felszabadulásodat.
És
akkor, mintha valami eltört volna bennem. Nem tudtam segíteni rajta, nem
akartam megállítani. A gyönyör átjárta a testemet, elrabolta a józan eszem
minden darabkáját. Éreztem a nyögéseinek rezgését a nedves, érzékeny húsomon,
és ahogy a gyönyör betölti a fülemet.
Az
eufórikus érzés végig söpört rajtam. Talán csendesebbnek kellett volna lennem,
emlékeztem, hogy bárki hallhat minket, de egyszerűen nem tudtam megállni.
– Istenem, olyan jó, Molly.
Nem
hagyta abba, amíg az élvezet vissza nem vonult, és az érzékenység nem lett túl
sok. Finoman eltoltam, szükségem volt egy pillanatnyi kegyelemre.
De
úgy tűnt, Alastair még csak most kezdte, mert a pillantásától minden porcikám
felizzott.
A
forróság eltöltött, feltoltam magam, kezemet a hajába túrtam, de ezúttal a
száját követeltem. Megízleltem magam a nyelvén és az ajkain, ezt az édes, de
pézsmaillatot, amely újra felizgatott.
A
nyelvét az ajkaim közé dugta. Nem tudtam megállni, hogy ne adjak ki egy apró
hangot a torkomon. Felnyögött, beletúrt a kezével a hajamba, erőteljesen
rángatta a szálakat. Éreztem a forró, kemény hosszát a combjaim között, miközben
tovább csókolt.
Az
íze férfias volt, erőteljes. Nyelvével körbejárta a szám belsejét. Anélkül,
hogy megszakította volna a csókot, közénk nyúlt, erekciójának csúcsát a testem
bejáratához helyezte. Bennem minden megdermedt, megfeszült.
– Készen állsz?
Bólintottam.
– Jó, mert ha egyszer benned vagyok, ha
magamévá teszlek, nincs visszaút. – A szemembe nézett, majd egy gyors lökéssel
belém fúródott. Áthatolt a szűzhártyámon, és a magáévá tett.
Felnyögött,
lehunyta a szemét, éreztem milyen feszessé vált a teste. Ziháltam a fájdalomtól,
az érzékenységtől. Hatalmas volt. Golyói a fenekemhez préselődtek, forró lehelete
az ajkaimon szántott végig.
Kitöltöttnek
éreztem magam, annyira szétfeszített, hogy mindent ellopott tőlem, de a lehető
legjobb módon.
– Jól vagy? – Hüvelykujjával végig simított
az arcomon.
Bólintottam.
Néhány
pillanattal később elkezdett mozogni.
Alastair
először lassan húzódott ki-be, hagyta, had szokjam meg a méretét, a
vastagságát. Nehezen lélegzett, egyértelműen feltárult az ereje és az
önkontrollja. Izzadság borította az arcát, észrevettem, ahogy néhány cseppecske
a mellkasán szánkázott végig.
Enyhén
hátra dőlt, lenézett az összekapcsolódott testünkre.
– Annyira feszülsz a farkam körül, ahogy befogadod
az egészet. Élvezed minden egyes kibaszott percét, ugye?
Csak
bólintani tudtam.
Hatalmas
mellkasa emelkedett és süllyedt. Ahogy lélegzett, gyöngyök pöttyöztek a bőrén.
– Olyan átkozottul rózsaszín, olyan nedves
vagy nekem. – Az utolsó szónál felnyögött, a végsőkig belém temetkezett. Egy
pillanatig nem csinált mást, csak mozdulatlanul állt, és nehezen lélegzett.
A
belső izmaim ritmikusan összeszorultak a kerülete körül. Az érzés kellemes, de
egyben kellemetlen is volt.
Rám
nézett, majd lassan, szinte fájdalmasan elkezdett kihúzódni. Amikor a hegye a
testem nyílásánál megállt, kissé felemelkedtem, és lenéztem. Szinte obszcénnek
tűnt, ahogy nézem, miközben megdug, de nem akartam abbahagyni.
Olyan
hatalmas volt bennem, a bőröm szélesre feszült a kerülete körül. De nedves
voltam, olyan átkozottul nedves, hogy a belső combjaim ragacsosak voltak az
izgalomtól. Alastair egyre erősebben és gyorsabban kezdett ki-be mozogni
bennem. Hallottam, hogy nehezen lélegzik, a kezét a derekamra tette, ujjai a
húsomba vájtak.
Nem
tudtam már megtámasztani a súlyomat. Hátra dőltem az asztalon, éreztem, ahogy a
fa felforrósodik a testemtől, felnyögtem. A nedves bőrünk egymáshoz csapódó
hangja olyan mocskosan jó volt. El akartam élvezni; éreztem, hogy követel
magának.
De
mielőtt elengedhettem volna, Alastair kihúzódott belőlem.
– Mi... – A szavak elakadtak a torkomban,
amikor könnyedén felemelt, letett a földre, és megfordított.
Megtapogatta
a seggemet, megragadta a dombocskáimat, és addig szorította nagy kezeivel, amíg
a fájdalom keveredett a gyönyörrel. Ez a férfi lesz a halálom. Átnéztem a
vállam fölött, amikor a fenekemre csapott, a hús megremegett, a bőr a bőrön
hangos volt. Néztem a farkát, egészen hosszú és kemény, amelyet nemcsak
csillogó izgalmam, hanem néhány csík szűz vérem is borított.
Aztán
visszacsúszott belém, nem hagyta, hogy megvárjam, hogy érezzem azt a feszülést.
Egyszer csak elcsendesedett bennem, a lélegzetem elállt, a pulzusom száguldott.
– Lassúságot érdemelsz, olyan kibaszott
lassúságot, kislány - csikorgott Alastair, még mindig nem mozdult.
Meg
sem tudtam szólalni.
Aztán
kihúzódott és visszanyomult, gyengéden és könnyedén.
– Többet - könyörögtem. És mintha nem
tagadhatta volna meg, elkezdte fokozni a sebességet, amíg a bőrünk egymáshoz
csapódó hangja meg nem töltötte a fülemet.
– Szóval, a fenébe. Jó. – Morogta ki a
szavakat. Olyan szorosan, fájdalmasan szorított. Imádtam. – Érzed, milyen
kemény vagyok miattad?
Istenem,
igen, éreztem.
– Nézd, ahogy megduglak, ahogy az enyém
leszel.
Végignéztem
a testem hosszán, és láttam, ahogy a golyói lengtek dugás közben. Ez önmagában
is a gyönyörtől a határon túlra vitt.
– Add ide nekem. Mindenre szükségem van,
Molly. – Olyan volt, mintha magához beszélt volna, nyögve és nyögve mondta a
szavakat a skót nyelvjárásával.
Aztán
olyan szorosan fogta a csípőmet, hogy a fájdalom és a gyönyör miatt ziháltam.
Újra és újra belém hatolt, újra és újra belém, mélyen a testembe temetkezve,
magáénak követelve engem, birtokolva engem.
Kemény
és zsigeri szavakat mormogott, olyanokat, amiktől bizsergés futott végig a
testemen. A kellemetlen érzés, hogy odaadtam neki a szüzességemet, hogy
éreztem, ahogy feszít, ahogy belém nyomja azokat a vastag, kemény hüvelykeket,
felsírtam.
Aztán
felnyögött, még egyszer belém nyomult, és azt mondta: – Az enyém vagy.
Nem
érdekelt, hogy ő a professzorom, nem érdekelt, hogy nem szabadna ilyen mocskos,
tabu dolgokat csinálnunk. Azt akartam, hogy a farka mélyen bennem legyen, azt
akartam, hogy engem akarjon, hogy kitöltsön, hogy még többért sikítsak.
Az
egész teste feszes volt, feszült. Teletöltött az ondójával. Addig fürdtem
benne, amíg már csak Alastairt éreztem.
És
csak ezt akartam érezni.
Lexy
Szuper gyorsan jönnek a részek!!! Nagyon köszönöm a sok munkádat!!!!!!!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlésKöszi!!
VálaszTörlésKöszönöm szépen 🙂
VálaszTörlés