Alexa Riley: Too hard - XI. fejezet

 

11. fejezet

Harlow

– Ez olyan nagy - motyogom, miközben Butch fekete teherautójához lépek.

Feltételezem, hogy az övé, mert az oldalán fehér betűkkel az áll, hogy Barton Construction. Nem tudom, hogyan fogok feljutni rá, de el kell ismernem, elég vagányan néz ki. A ruha talán nem volt a legjobb ötlet, most, hogy tudom, hogy esélyem van villantani a szomszédoknak, amikor megpróbálok feljutni.

–   Kellemetlen lehet vele közlekedni, ha a városban vagyok, de bármit tud húzni vagy vontatni, amit csak akarsz. – Mióta kiléptünk a lakásomból, karját szorosan körém fonta.

Belenyúl a zsebébe és előhúzza a kulcsait, hallom, ahogy a teherautó kinyílik. Ezzel egy időben egy oldallépcső jön le azon az oldalon, amit én használhatok.

–     Ó. – Elmosolyodom, kinyitja nekem az ajtót. Használom a lépcsőfokot, miközben ő besegít a teherautóba. – Ez elég király.

–   Gondolod, hogy mindenki láthatja a segged? – kérdezi, mire én nevetve lenézek rá. Nem úgy néz ki, mint aki ezt viccesnek találja. – Nem osztozom. – Keményen rám mered, én pedig megrázom a fejem. Én sem akarom, hogy osztozzon rajtam. Csak azt akarom, hogy megérintsen. – Jó kislány!

Becsukja az ajtót, ettől a két szótól megdobban a szívem. Lehet, hogy apakomplexusaim vannak, mert túlságosan is élvezem az elismerését. Egyenesen a combom közé megy, ahol még mindig érzem az égető érzést a borostája súrolásától. Az ondójának ragacsossága még mindig bennem van, nem tudom elhinni, hogy megtette. Látni, ahogy belém nyomja, a legforróbb dolog volt, amit életemben láttam, és tudom, hogy ez csak a kezdete annak, amit Butch képes velem tenni.

Küzdenem kell magammal, hogy ne csússzon a kezem a lábaim közé. Annyira szeretném tudni, milyen íze van. Megkóstolt, de mielőtt én is megpróbálhattam volna ugyanezt, kivitt minket a lakásból.

–     Én sem osztozom, – fakadok ki, amikor ránézek.

Olyan jóképű, de fogadok, nem én vagyok az első nő, aki ráült, amikor a mosogatójuk alatt volt. Kicsit szégyenlős vagyok, úgyhogy gondolom, hogy felkapták a fejüket, hogy ruha nélkül csinálják.

–  Akkor egy hullámhosszon vagyunk. – Bedugja a kulcsot, a teherautó pedig életre kel.

–    Hová megyünk? – Meghúzom a ruha végét, próbálom egy kicsit hosszabbra húzni.

Butch átöltözött egy szép fekete nadrágba és egy gombos ingbe. Egy számomra ismeretlen hely nevét mondja, miközben elhajt a lakásomtól. Ha Nellie nem vitt el egy étterembe, akkor nem mentem el. Jó vagyok abban, hogy elvitelre rendeljek és a kanapén egyek. Csak akkor megyek ki, ha elrángat és azt mondja, hogy friss levegőre van szükségem. Itt kint mindig ugyanolyan szaga van a levegőnek, mint nálam, úgyhogy fogalmam sincs, miről beszél.

Most is szívesen elmennék Butch-csal, de szeretnék visszamenni hozzám, és ott folytatni, ahol abbahagytuk. Még mindig nem tudom elhinni, amit velem tett. Soha nem csináltam még ilyet, de nem is akartam, egészen mostanáig. Többre van szükségem, ám nem vagyok a helyzet magaslatán. Nem tudom megérteni vagy követni a testem reakcióját Butch-ra.

–     Még soha nem csináltam ilyet, – ismerem be.

Ő már tudja, hogy még sosem szexeltem. Nem tudom, honnan tudta, de csak a tetteimre tudok tippelni. A videojátékoknál is kiszúrom az újoncokat, így tudom, hogy az emberek hajlamosak távol maradni tőlük.

–     Jó, – vág vissza nekem.

–     Jó? – Kicsit túl hangosan beszélek. Hogy lehet ez jó?

–   Igen, jó. Mondtam, hogy nem vagyok jó az osztozkodásban, legalábbis ha rólad van szó. Nem akarok arra gondolni, hogy más férfiak hozzád értek, mielőtt élhettem volna a jogommal, hogy megszerezzelek.

–     Oh. – Ennek van értelme, mert nem tetszik a gondolat, hogy ezt más nőkkel teszi.

–     Sokat randizol? – tovább feszegetem a kérdést.

–  Nem, meg kellett gugliznom, hogy hova vigyelek randizni, – ismeri be, ami mosolyra fakaszt. Talán mindkettőnk számára új terepre tévedtünk.

–     Tényleg?

Megáll a lámpánál, megfordulva rám néz. – Igen, tényleg, kicsim. Én nem randizom, és nem csinálom azt a szart, amit Sean csinál. – Kinyújtja a kezét, az ujjával megdörzsöli az arcom oldalát. – Aztán ott voltál és elgondolkodtattál, hogy élhettem ilyen sokáig nélküled. – A lélegzetem elakad. – Basszus, de puha vagy. – A keze leereszkedik, én pedig vissza akarom ragadni, de a lámpa újra zöldre vált.

Néhány mérföldet megyünk, mielőtt megállunk az étterem előtt. Az étteremről rá nézek. Nehéz eldönteni, hogy ez egy étterem vagy egy szórakozóhely. Akárhogy is, nem igazán akarok bemenni. Nem vagyok emberfóbiás, de a rengeteg ember mindig nyugtalanít.

Butch sem tűnik túl izgatottnak a hely miatt. – Nem mész be oda ebben a ruhában.

Visszasüllyedek az ülésbe, a vállam megkönnyebbülten leereszkedik.

–   Úgy értem, ha akarod, visszavihetlek a lakásodra átöltözni. – Nem úgy néz ki, mint akinek ez az ötlet elnyerte a tetszését. – Bassza meg, – motyogja, mielőtt megfordulna az utca közepén és visszamegyünk a lakásom felé.

–     Miért vagy dühös? –Kérdezem meg végül, amikor a kocsiban uralkodó csend már túl sok nekem. A hangulata megváltozik, látom rajta, hogy izgatott. – Átöltözhetek. Nem nagy ügy.

–     Nem csak a ruháról van szó, – vág vissza, a szívem pedig elnehezül.

–     Már megint menekülsz, – suttogom. Tudhattam volna.

–     Nem megyek sehova, baszd meg. Az enyém vagy.

Felkapom a fejem, az alsó ajkamba harapok, miközben összeszorítom a combjaimat.

–  Maga a hely. Láttam az arcodat, amikor azt mondtam, hogy nem megyünk be. – Megrázza a fejét. – Nem az én terepem, de visszamegyünk, ha akarod. – Röviden bólint, ám aranyos, hogy akkor is velem jön, ha nem akar.

–  Nem akarok, – sietek kimondani. – Nem is az én terepem. Inkább az a rendeljünk-pizzát-és-lógjunk-otthon-féle lány vagyok. Persze, szeretek jó filmet nézni vagy elmenni egy vásárba, de nagyjából ennyi. – A hüvelykujjammal visszamutatok a másik irányba. – Nem vagyok oda az ilyesmiért. – A teste elernyed a beismerésemre.

–  Azt hiszem, jobban egy hullámhosszon vagyunk, mint gondoltam. – Ugyanoda húzódik be, ahonnan pillanatokkal ezelőtt elindult és felém fordul. – Mit szeretnél csinálni? – Megnyalom az ajkaimat, mert még mindig a megízlelésén jár az eszem, a szeme a számra vándorol. – Gyere ide!

Kikapcsolja a biztonsági övemet, de nem várja meg, hogy odamenjek hozzá. Az ölébe húz, és én az ölébe ülök, miközben a ruhám egészen felcsúszik. Nem tudom, hogy a bugyim az ő spermájától vagy tőlem nedves-e.

–  Meg akarlak kóstolni, – vallom be. Már annak is örülnék, ha csak vacsorára kapnám meg.

Lexy