2022. szeptember 9., péntek

Drága Mr. Black 11. fejezet

Theo

A Dane's point olyan volt, mint amilyen a legrosszabb időszakomban − sötét fények, furcsa mogyorószag és idegesítő alternatív zene, amit szerencsére könnyű volt figyelmen kívül hagyni a betonfalra tett, ESPN-t (sportműsorokat közvetítő amerikai televíziós csatorna) sugárzó síkképernyőkkel. A pincérnők még mindig úgy öltözködtek, mintha anya nélkül nőttek volna fel. Rövid bőrszoknyák, vagy fekete rövidnadrágok és pólók, amelyekben egy nagy pár cicit mutogattak.
Felvettem a whiskyt, amit Marcel átcsúsztatott a pulton, és gyorsan megcsóváltam a fejem, miközben a poharat az ajkamhoz emeltem. Ő viszonozta a gesztust, mielőtt hátat fordított volna nekem, egy rongyot és egy nedves poharat tartva a kezében, megtisztítva azt a szappantól és a cseppektől.
Miután kortyoltam egy nagyot, hogy az égető érzés még jobban ellazítson, megpöccintettem a csuklómat, és ellenőriztem az időt. Közeledett az éjfél. Biztosra vettem, hogy már korábban megjelenik, de azt hiszem, tévedtem.
A lábam ugrált, a cipőm belenyomódott a szék fémrúdjába.
Körülnéztem, és arra gondoltam, hogy talán valahol máshol van. Talán engem keres? A francba, kit akartam átverni?
Ő jobban tudta.
Talán még jó, hogy nem mutatkozott.
Túl kellett lépnünk egymáson. Bár utáltam az elutasítást és azt, hogy felültettek, meg tudtam érteni, hogy nem jött el. És a legrosszabb? Nem tudtam felhúzni magam miatta. Fiatal volt. Én húsz évvel idősebb nála. Ő főiskolás volt, és az egész élet előtte állt, én pedig már kialakítottam az enyémet. Autós boltom volt, és már régen leszoktam a bulizós életmódról.
Kiittam a harmadik whiskymet, és Marcel megfordult, egyik bozontos szemöldöke felszaladt. 
– Még egy kör?
– Nem.
Kihúztam a hátsó zsebemből a lánccal összekötött pénztárcát, és felcsaptam, két húszast csúsztattam a pultra. 
– Megvagyok ma estére. Vezetnem kell. Azért köszönöm.
Marcel elfogadta a változást. 
– Mmmhmm.
Felálltam a székről, és a kijárat felé fordultam, az erős neonfények égették a szememet, ahogy az ajtó felé tántorogtam. Mielőtt elértem volna a kilincset, az ajtó már kitárult, és egy fiatal lány, rózsaszínre festett hajvégekkel rohant be, és úgy nevetett, hogy esküszöm, mindjárt kipukkad a tüdeje.
– Te jó ég, ez a hely kurvára szar! – kiabálta, elég hangosan ahhoz, hogy Marcel is hallja. Hátrapillantottam. Marcel tekintete a fölötte lévő tévéképernyőről a lányra váltott. Aztán rám nézett. Megvontam a vállamat, és ismét előrenéztem.
– A fenébe is, Chloe! Miért rángattál ide minket?
Chloe? Nem voltam benne biztos abban, hogyan értettem meg ezt a nevet, tekintve, hogy a lány beszéde borzasztóan elmosódott volt. A hátam kiegyenesedett, a légzésem felszínessé vált, ahogy a másik lányra koncentráltam, aki belépett az ajtón. És a kurva életbe, elképesztően nézett ki. Elég jó ahhoz, hogy kurvára megegyem, de talán egy kicsit túl forró ahhoz, hogy azonnal felfaljam.
Abban a pillanatban, ahogy besétált a testéhez simuló, felsőrészes ruhában, pántos magas sarkú cipőben és feltűzött hajjal, úgy tűnt, hogy kurvára ég. Egy ezredmásodpercig nem kaptam levegőt. Tetszett ez a tüzes oldala.
Lángoló.
Égő.
Érinthetetlen.
Ha túl közel megyek hozzá, tudtam, hogy megéget. De mint egy gyereket, megbabonázott, alig vártam, hogy megtapogathassam. Képtelen voltam abbahagyni a bámulást. Annyira akartam játszani azzal a tomboló lánggal.
Baszd meg!
A tekintete elkapta az enyémet, amikor belépett az ajtón, egy srác követte őt. Az öklöm automatikusan összeszorult, amikor a férfi a tenyerét a lány hátára szorította, és mondott neki valamit, de aztán a rózsaszín hajú lányhoz sietett. Rájöttem, hogy nem ő volt Chloe partnere. Ő az őrült lányé volt.
Rózsaszín Haj és a párja a bárpulthoz mentek, és egy kör italt rendeltek az ingerült Marceltől. Sosem volt az a típus, aki bárkit is kirúgott volna, főleg, ha a srácok gazdagnak és késznek tűntek arra, hogy végigigyák az éjszakát, és ők pontosan úgy néztek ki. Készen álltak a bulira. Készen álltak arra, hogy lezúzzák magukat. Készen arra, hogy elszórják az összes pénzüket túlárazott italokra.
Ismét előrefordultam, és figyeltem, ahogy Chloe ott áll, könnyű mosollyal az arcán. Mogyoróbarna szemei összevillantak az enyémmel, egy zár kattanása hangzott a fejemben, ami igazolta, hogy az éjszaka hátralévő részében már nem tudom elfordítani róla a tekintetemet.
A bőre olyan sima volt a gyengébb fényben, mint a szatén, a haja pedig valószínűleg puha, mint a selyem. Ma este valóban szelíd volt. Nincsenek vad fürtök. Semmi hippi stílus, ami ezzel járt volna. Ez is jól állt neki. Sokoldalúan vonzó volt.
– Szia, Theo – motyogta, és tett egy lépést felém. – Bocs, hogy ilyen későn jöttem.
– Nem... minden rendben van – tettem vele egy lépést. – Már nem gondoltam, hogy mégis felbukkansz.
– Jó... pontosan ezt akartam. – mondta arcátlanul.
– Ó, tényleg? És miért?
– Látni akartam, hogy meddig vársz.
Megvonom a vállam. – Játszod a nehezen elérhető játékot, mi?
– Egyáltalán nem – cukkolt a lány.
– Csak gondoltam, hogy már döntöttél... más utat választottál.
A szemöldökét összevonta. – Hogy érted ezt?
– Tudod, mire gondolok.
A tekintetét gyorsan elkapta az enyémtől, mindenáron kerülve a témát. Sóhajtva nézett rólam a bárpultra, és a fejét rázta a barátai felé. 
– Ezek bizonyára azok a barátok − gondolom −, akik megelőztek.
Úgy döntöttem, hogy én is ejtem a témát.
– Igen.
– Vad – kuncogtam.
– A neve a telefonomban valóban „Wild Child” − micsoda véletlen!
– Már értem, miért − néztem át a vállam felett..
Továbbra is mosolygott, a sarkán ringatózva. Hogy elkerüljem a kínos helyzetet, hüvelykujjammal hátra, és a pult felé mutattam. 
– Mi lenne, ha csatlakoznánk hozzájuk? Tartozom neked egy itallal, ugye?
– Ó, nem! – lengette meg a kezét. – Nem kell. Én KS vagyok.
– KS? – ráncoltam zavartan a homlokom.
– Kijelölt sofőr − kuncogott.
– Ohh – húzódott félmosolyra a szám. – Tudtam. A francba, egy ital nem fog megölni. Gyerünk!
Rám nézett, majd a pultra. Gondolom, a polcokon lévő összes palackot barátságosnak érezte, mert végül előrébb lépett. 
– Jó, a fenébe is – nevetett Chloe, miközben elhaladt mellettem, és a pult túlsó végénél találkozott velem. – Ugyan már, Mr. Black, maga nem is olyan öreg. Tudnia kellene, hogy mit jelent a KS.
Figyeltem, ahogy a csípője ringott, lüktetett, amikor az utónevem elhagyta az ajkait. Visszafogtam magam, egyenletes hangon feleltem: – A te generációd egy kicsit más, mint az enyém. 
Követtem őt a bárpulthoz, és helyet foglaltam.
– Hogyhogy? − kérdezte.
– Néhány szarság, amit most hallok a gyerekektől, teljesen összezavar.
Chloe felnevetett, a szemei csillogtak a fenti halvány világítástól. – Mint a YOLO, thot, és a Bye, Felicia?
– Pontosan! Mit jelentenek ezek egyáltalán? – Intettem Marcelnek, hogy jöjjön felém, és miután rendeltem magamnak még egy italt, és hagytam, hogy ő is rendeljen magának − válaszolt.
– A YOLO azt jelenti, hogy csak egyszer élsz. A thot olyan lány, aki nyilvánvalóan kurva, vagy aki a figyelemért bárkivel lefekszik. A Bye, Felicia pedig nagyjából azt jelenti, hogy „húzz a picsába a szarságaiddal”. 
A szemeim kitágultak, és nem tudtam megállni, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés. – Hűha... látod! Ahogy mondtam. Ez a generáció elég vad dolgokkal áll elő.
Megrázta a fejét, még mindig küzdve az aranyos kis vigyorral. A karja véletlenül megérintette az enyémet, és szikrát gyújtott bennem. Mintha ő is érezte volna ezt a szikrát, felnézett rám, de nem mert arrébb menni. Bőrének simasága az enyémen, a hús a húson túlságosan is ismerős érzés, és nem voltam hajlandó megölni ezt a pillanatot azzal, hogy elhúzódom. Nem lehettem punci, nem tehettem úgy, mintha semmi sem lenne közöttünk, amikor nyilvánvalóan annyi minden volt.
Annyi megválaszolatlan kérdés.
Annyi megosztatlan pillanat.
Annyiszor szerettem volna ismételten magamévá tenni minden pózban, hallani, ahogy suttogja, majd kiáltja a nevemet, szorosan magamhoz ölelni, ahogy ajkaink egymásba simulnak, lélegzetünk összefonódik, mélyen szenvedélyes transzba merülve.
Rátettem a kezemet arra, amelyik az ölében pihent. Pillanatokkal később a vad lány megjelent Chloe válla fölött − az itala végigcsorgott a pulton −, megszakítva összekapcsolódott tekintetünket. Chloe gyorsan megfordult, hogy elvegye tőle az italt, és letette a pultra, mielőtt a ruhánkra önthette volna.
– Chloe – nyafogta a lány. – Nem mehetnénk vissza Brix-be? Annyira jól éreztem magam ott!
– Tudom, de megesküdtél, hogy tizenkettőkor átjöhetünk Dane-hez, Mariah. – Chloe a homlokát ráncolta.
– Igen... tudom, de... fúj. – Undorodva nézett körbe. – Nem érezzük jól magunkat itt.
Az alsó ajkát felhúzta, és a könyökét a pult szélére tette. Aztán rám szegezte a tekintetét, szemei összeszűkültek. – Ó, te jó ég... olyan kibaszott dögös vagy!
Összepréseltem az ajkaimat, és elismerően bólintottam.
– Nem, komolyan… – A Mariah lány felegyenesedett. – Őmiatta akartál idejönni? A kurva életbe, gyönyörű.
Chloe arca égett, és szándékosan kerülte a tekintetemet.
– Annyira ismerősnek tűnik...– A lány ajkai eltorzultak, miközben megkerülte Chloé-t, hogy közelebbről is megnézhessen engem. Amikor végre felismert, azt mondta: – Ó! Tudom! Teljesen úgy néz ki, mint a barátod, Izzy! Tudod, akivel tavaly együtt lógtunk a tavaszi szünetben.
Az arcom egy pillanat alatt szigorúvá vált, állkapcsom feszes lett. A valóság forgószélként csapott le rám, én pedig előrefordultam, felnéztem a képernyőre, és messzire elhúztam a kezem Chloe kezétől. Úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy Marcel a bárpult végéből rám néz. Biztos voltam benne, hogy azon tűnődött, miért lógok a lányom barátai körül egy bárban... és miért fizetek nekik italokat. A legjobb barátnőjével flörtölök.
Nagyot nyeltem, felkaptam az italom, és megittam. Amikor végre Chloé-ra néztem, ő is szótlan volt, mintha ő is megfeledkezett volna a valóságról. Lehajtotta a fejét, így megszakította az összekapcsolt tekintetünket. – Mi lenne, ha visszavinnélek titeket a Brix-be? − ajánlottam fel, lecsúszva a székemről.
– Semmi baj. Nem kell. – Lehajtotta az áfonyás vodkát, majd az üres poharat a pultra csapta. – Visszaviszem őket.
– Biztos vagy benne?
– Igen − szólt közbe Mariah. – Ez volt az első itala az este. Kurvára béna, nem igaz?
A nevetése inkább kuncogásnak tűnt, aminek hatására a partnere is csatlakozott hozzá a nevetésben. Ember, ezek idegesítő kis szarháziak voltak. Hogy bírta volna ki ezt egész este? Majdnem biztos vagyok benne, hogy amikor annyi idős voltam, mint ők, nem voltam ennyire ellenszenves.
– Gyerünk, Tiny! – Mariah intett a bárpultnál ülő vaskos fiúnak, hogy kövesse őt kifelé. Amikor már régen elmentek, Marcel sóhajtott egyet, és felvette a poharakat, megtörölve a környéküket. Chloe ülve maradt, és egy rövid pillanatra rám nézett, mielőtt lehajtotta volna a fejét.
– Nem tudja, ki vagy te – motyogta – ...ha erre gondolsz.
– Igen, tudom – vakartam meg az állam. – Biztos nem akarod, hogy kitegyelek?
Felállt a székről, és a szemembe nézett, ahogy közeledett felém. Dübörgő szívem felgyorsult, amikor a vállamra tette a kezét. – Igazából arra gondoltam, hogy kiteszem őket, és találkozom veled... ha nem gond?
– A francba... Dehogy. Rendben.
– Hol találkozzunk?
Elgondolkodtam, és amikor elképzeltem a tökéletes helyet, azt mondtam neki: – Elküldöm sms-ben a címet.
– Oké − bólintott. 
Aztán elsétált mellettem, kerek feneke ugrált, cipő sarkai csattogtak a fapadlón. A válla fölött átpillantva, telt és rugalmas ajkakkal, szarkasztikusan megjegyezte: – Csak próbáld meg egy kicsit ne ennyire nyilvánossá tenni, jó?
Fogalma sem volt róla. A hely, amire gondoltam, sokkal privátabb volt, mint egy hírességek számára fenntartott, eldugott szállodai szoba. Félmosollyal az ajkamon figyeltem, ahogy elhagyja a bárt, miközben a szavai visszhangzottak a fejemben. A könyökömet a pultra támasztottam, és sóhajtva elővettem a mobilomat. Marcel még mindig a pultnál állt, és megköszörülte a torkát.
Amikor megfordultam, hogy ránézzek, szemöldökét összevonta, ajkait vékonyra préselte. Kigyúrt fickó volt, fényes, kopasz fejjel, bal fülében karika fülbevalóval. Vöröses kecskeszakálla kinőtt, mióta utoljára láttam, szürke pólóját izzadságfoltos volt. 
– Elmondanád, mi a fene volt ez?
– Hogy érted?
Úgy tettem, mintha nem tudnám, miről beszél.
– A lány − mutatott az ajtó felé −, ...aki körülbelül feleannyi idős, mint te, és az előbb sétált ki innen. Az nem a kis Chloe?
Lenéztem, nyelvemmel végigsimítottam a fogaimon. Megmagyarázhattam volna neki, de nem tudtam, hogyan. – Nézd, Marcel, tégy úgy, mintha nem is láttad volna itt.
Morgott, és ez nála történetesen a nevetése hangja volt. – Rengeteg szarságot látok errefelé. Hidd el, nem ez a legrosszabb. Nem az én dolgom, de... légy óvatos, ember. És légy bölcs.
Mindenki közül ő tudta, hogy miről beszél. Ismerte a lányomat. Minden alkalommal, amikor itt megjelentem, legalább egyszer beszéltem róla. Tekintve, hogy neki is volt egy lánya, csak elképzelni tudtam, mire gondolhatott.
Perverznek tartott?
Egy szarházinak?
Egy idiótának, aki túlfizetett az italokért?
Ahogy mindez kattogott az agyamban, elkezdtem gondolkodni... mi lenne, ha egy idősebb férfi ráhajtana a lányomra? Egy férfi, akiről azt hittem, hogy megbízhatok benne? Egy férfi, akinek vigyáznia kellene rá, nem pedig szétbaszni az agyát?
Baszd meg, nem. El sem tudnám képzelni, hogy egy velem egykorú férfi megérintse a lányomat. A gyerekemet. A kibaszott életemet.
Egy újabb köteg bankjegyet dobtam a pultra Chloe feledékeny barátainak és magamnak, majd a kijárat felé indultam, bepattantam a kocsimba, beindítottam, és elindultam arra a helyre, ahol végig lennem kellett volna.
Otthon.
Távol a fantáziáktól.
Távol attól, aminek nem kellett volna megtörténnie.
Távol Chloé-tól.

2 megjegyzés: