2022. szeptember 23., péntek

Drága Mr. Black 13. fejezet

  Theo

Chloe még nem akart hazamenni, amit egyáltalán nem bántam. Panaszkodott, hogy az apja miatt mennyit stresszel, és mesélt valamit egy ápolóról, akiről tudta, hogy valóban vigyázni fog rá.

Ahelyett, hogy visszamentem volna Primrose-ba, levittem a tengerpartra, remélve, hogy ettől majd kitisztul a feje. Sétáltunk a parton, karját az enyémbe fonta, és lágy mosoly jelent meg az ajkain.

– Min mosolyogsz? – kérdeztem, miközben lenéztem rá.

Felpillantott rám, majd  tekintete az óceánra vándorolt. A hullámok szelíd erővel csaptak össze, a nap szikrázott a kék vízen. 

– Csak gondolkodom...

– Min?

– Hát,  a holnapi hajókázáson – nézett fel rám újra, megtorpant, és elvigyorodott. Aranyos volt ez az arckifejezés. Zavart és gyermeki.

– Ez egész délutáni program, vagy...?

– Ááá, értem már – mosolyodtam el, ahogy ő is, pontosan tudtam, mire akar kilyukadni. Felé fordultam, a derekára tettem a kezem, közelebb léptem és homlokára nyomtam a szám. 

– Azt szeretnéd, hogy egész napos program legyen?

– Szerintem legalább négy órás elfoglaltság lenne a legjobb. Természetesen étellel, zenével és itallal együtt. Van a hajónak fedélzete? 

– Méghozzá nem is kicsi – nyugtattam meg efelől.

Örömében tapsolni kezdett, és ugrabugrált a homokon. 

– Szuper! Talán elhozom a fürdőruhámat, hogy barnuljak egy kicsit. Egész nyáron nem volt rá alkalmam.

– Te most viccelsz? Nincs szükséged barnulásra – húztam magamhoz újra karcsú testét, belepirult, amikor az orrom végigsimított állkapcsának ívén. Ahogy ajkaim megtalálták a füle tövét, azt mormoltam: – Tökéletes vagy, babám.

Éreztem, hogy bőre liba bőrözni kezd, ajkai elnyíltak, ahogy rám nézett.

Nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam. Ennek a lánynak fogalma sem volt arról, hogy mire vagyok képes. Fiatal fiúkhoz volt szokva, olyanokhoz, akik türelmetlenek és túlságosan is vágytak a gyors jutalomra. Velük ellentétben én türelmes voltam. Azt akartam, hogy a szeretőm elérje a teljes boldogságot és kielégülést, aztán pedig megrengettem a világát.

Fúrás.

Döngölés.

Kefélés.

Őrlés.

Még nyalás is.

A csajszi biztosan az enyém lenne. Napokig hagynám agyalni, hogy mit tudhatok még, amivel az eszét és a testét igazán elvarázsolom.

– Mire gondolsz? – kérdezte Chloe felhúzott szemöldökkel. 

Komolyságot erőltettem magamra, megcsóváltam a fejem, kézen fogtam, és folytattam a sétánkat. 

– Semmire, Kicsi Lovag.

Megálltunk, és az óceánt bámultuk. Chloe nagyot sóhajtott, mintha már régóta szüksége lett volna egy ilyen nyugalmas pillanatra. Szorosabban magamhoz húztam, kis keze a mellkasomra tapadt, ahogy odabújt hozzám.

– Szóval, nincs többé Trixie? – kérdezte.

– Nincs. Soha többé.

– Feldúlt volt, amiért szakítottál vele?

– Nem nagyon. Úgy értem, nem igazán jártunk. Már régen lefektettem a szabályokat.

– Csak szex – suttogta, elcsuklott a hangja és lehajtotta a fejét.

Megfordultam, tenyerembe fogtam az arcát. 

– Erről szólt. Semmi többről. Esküszöm – közöltem vele, de vívódtam, hogy mit mondjak ezután. Nem voltam biztos benne, hogy meg akarom osztani vele a mélyebb érzéseimet, de amikor mogyoróbarna szemei összekapcsolódtak az enyémmel, nem volt más választásom. Válaszokat várt, azt akarta tudni, hogy miért cseréltem le Trixie-t őrá. 

– Ő... nem igazán töltötte ki azt az űrt, amit belül éreztem. Nem sok értelme volt vele lenni, hogy őszinte legyek.

Homloka enyhe ráncba szaladt. 

– Így érzel irántam is?

Hátraléptem, és keresztbe fontam a karjaimat. 

– Komolyan ilyet kérdeztél tőlem?

– Igen – lépett egyet előre, csökkentve a köztünk lévő távolságot. – Tudni szeretném, Theo – simított végig a karomon, ujjával körberajzolta az oroszlántetoválást, amit harminckét évesen csináltattam. – Olyan lánynak tartasz engem, mint Trixie volt? Egy gyors megoldásnak? Valakinek, akiről tudod, hogy nem fog neked nemet mondani?

A keze tovább vándorolt lefelé, és az övcsatomnál megállt. Megrántotta a fémet, ami az övemet tartotta, és alig észrevehetően végigsimított a nyelvével az ajkán, miközben a csat kioldódott. Aztán a keze újra elindult lefelé, és lágyan végigsimított a nadrágomban lévő dudoron, amely most már kemény volt, mint a kő.

A légzésem elakadt, a hormonok eluralkodtak rajtam. Hátradőlve hallgattam  halk sóhajait, amely a sós szellővel együtt felszállt, és amikor az ujjaim átcsúsztak a rövidnadrágja és a bugyija alatt, a lélegzete elakadt, de a kezét nem vette le a farkamról. 

– Kurvára tudod jól, hogy nem csak egy gyors megoldás vagy számomra. Nekünk már múltunk van. Kémiánk. Azt hiszed, ez megvolt Trixie-vel?  – levettem a szemem az övéről, az ujjaim mélyebbre hatoltak. Amikor nem felelt, azt mondtam: – Válaszolj, Chloe! Beszélj hozzám.

– Nem – suttogta, a homlokát a karomhoz szorítva. – Nem, biztos vagyok benne, hogy nem.

– Helyes. Tudom, hogy képes vagy letagadni. Már megtetted korábban is. Azt is tudom, hogy megbízhatok benned, ami nagy szó, mert nem bízom meg akárkiben – fölé hajoltam, ajkunk majdnem összeért. Meg akart ízlelni, legalább egy kicsit, de visszatartottam, figyeltem, ahogy a lélegzete elakad, majd visszatér a normális kerékvágásba, és éreztem, uralkodik magán, hogy ne hajlítsa be a térdét.

A szemeit szorosan lehunyta, ahogy lassú, kínzó körökben jártattam az ujjam a csiklója körül. 

– Ó, Istenem! Theo... abba kell... hagynod – a hangja minden alkalommal elcsuklott, amikor az ujjam mélyre süllyedt, és visszatért a normális szintre, amikor enyhítettem a nyomáson. – El fogok élvezni, ha így folytatod.

Előrehajoltam, és a fülébe súgtam: 

– Ez a terv, babám. Azt akarom, hogy elélvezz. Senki sincs a közelben. Senki sem fog hallani téged. Csak rám gondolj. Csak érezz engem. Nem sietünk sehová. Bízz bennem, egész kibaszott éjjel bírnám ezt csinálni.

Gondolom, a hangom moraja volt az, ahogy a fülében zümmögött, és egyenesen az elevenébe talált. Vagy talán csak megtaláltam az erogén pontját.

Bármi is volt az, gyorsan elszállt. Körmei a karom húsába mélyedtek, a szája elnyílt, és felnyögött. Úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlna rajta, én pedig minden reakcióját megfigyeltem − a szemének rezdülését, a nyöszörgést, ami a torka mélyéről fakadt −, a farkam lüktetett, miközben a másik keze épp az ágyékomat markolta.

– Olyan gyönyörű vagy, Chloe – mormoltam, amikor a teste végre megnyugodott. Megbillentettem az állát, a szám az övére ereszkedett, a nyelvünk összecsapott. Belém kapaszkodott, teste elvesztette egyensúlyát az utóhatástól. – Tudod? 

Elpirult, de nem nézett félre. Szégyenlősen bámult vissza a szemembe.

Gyönyörű volt.  Annyira, de annyira gyönyörű.

Mosolya ragályos volt. A karjaimba kaptam, háttal a puha homokra fektettem, és ráfeküdtem. Bármennyire is szerettem volna, bármennyire akarta ő is, hogy mélyen belemerüljek, és megdugjam azon a parton − nem tettem.

Kíváncsi voltam, de tudtam várni. Várnom kellett, mert nagy terveim voltak a következő estére. Annyi mindent kellett megtanítanom az én Kis Lovagomnak. Az én ifjú királynőmnek. Voltak dolgok, amiket meg kellett tapasztalnia, és én akartam lenni az, akivel mindezt megosztotta.

Most, hogy visszakaptam őt, nem engedtem el. Addig nem, amíg ez a nyár véget nem ér. És még ha vége is lesz, biztos voltam benne, hogy azután is mindig rá fogok gondolni, és remélem, hogy a következő nyáron is ugyanígy leszünk együtt.

Így hát Palm Beachen addig csókoltam, amíg a nap le nem bukott a horizonton. Kemény farkamat a lábai közé dörzsöltem, és addig ujjaztam könyörtelenül, amíg a teste meg nem rezdült alattam, remegve, reszketve, zihálva. Hidd el, nehéz volt visszafogni magam, de a nagyobb varázslatot holnapra tartogattam.

A hajómon. Csak mi ketten. Ahol senki nem láthat.  Senki sem hall minket. Senki, aki félbeszakítana. Már a puszta gondolat is több volt, mint elég, hogy beinduljak.

Ez a lány az enyém volt. A puncija? Az enyém. Az egész teste – mindene az enyém, hogy felfedezzem, kényeztessem és mohón magamévá tegyem. Minden az enyém volt benne, és bolond lettem volna, ha hagyom, hogy bármi elszakítsa tőlem.

2 megjegyzés: