Jessica Prince: Bad Alibi - Harmadik fejezet

                                                                       3.  fejezet                                                   

Farah

Olyan erős idegességgel mentem be az első műszakomra a Bad Alibibe, hogy attól féltem, a gyomromban lévő pillangók elragadnak.

A hely már nyüzsgött, az asztalok háromnegyede már tele volt. A biliárdasztalok mind foglaltak voltak, és a hátsó fal mentén lévő hosszú, U alakú bárpult körül a legtöbb bárszéken már ültek.

Mindent megtettem, hogy ne látszódjon az idegességem, udvarias mosollyal köszöntöttem azokat az embereket, akiknek a tekintetét elkaptam, amikor a bárpult felé tartva elhaladtam mellettük.

–Nézzenek oda, biztos te vagy az új lány.

Az ismeretlen hangra felkaptam a fejem. Egy nagydarab, zömök férfit pillantottam meg a pult mögött. Egyik kezét a pult tetejére támasztotta, a másikat pedig lazán a vastag derekán pihentette. A férfi egy-két centivel magasabb, mint 180 centi, és a hasa kissé túl lógott kopott farmerja derékszíján. De bármennyire is furcsán hangzott - tekintve, hogy minden látható centimétere vastag volt, a nyakától a karján át a hordó mellkasáig -, ez a has bejött neki. Nem hanyagul nézett ki, hanem szolidan. És a pult mögötti könnyedségéből és a fehér kéztörlőből ítélve, amit a farmerja oldalába dugott, csak arra tudtam következtetni, hogy ő az a férj, akiről Darla mesélt nekem.

–Szia - köszöntem mosolyogva, amint megkerültem a pultot, és mögé léptem. – Farah vagyok.

–Buck. Darla férje. – Megragadta a kinyújtott kezem, majd olyan erősen megrázta, hogy az egész testem beleremegett az erejébe. – Örülök, hogy megismerhetlek, szépséges Farah. Azt mondta, hogy új pincérnőt vett fel, de azt nem mondta, hogy ilyen csinos, - mondta és rám kacsintott.

–Az isten szerelmére, Buck, - hallottam a hátam mögül, és éppen időben fordultam meg, hogy lássam, Darla jön a bárpult nyílásán. – Mit mondtam neked a személyzettel való flörtölésről? Ezeknek a lányoknak nincs szükségük arra, hogy a magadfajták a nyakukba boruljanak.

Elengedve a kezemet, megszabadította feleségét a kezében tartott láda sörtől, és a pultra tette, mielőtt átkarolta a derekát, és szorosan az oldalához húzta. Alacsonyra hajolt, és hangos, csattanós csókot adott neki, mielőtt felemelte a fejét, és vigyorgott rá.

–Ó, ne aggódj, kicsim. Tudod, hogy csak téged látlak.

A nő arca kipirult, miközben a férfi mellkasára csapott. Szemeit forgatva rám nézett, és azt mondta: – Ne törődj vele. És ha bármikor is idegesít, csak szólj és elintézem. – A cikiző hangjából és abból, ahogyan továbbra is férfi oldalához simult, mintha csak ott akart volna lenni, könnyű volt látni a szerelmet Darla és Buck között.

–Ne hagyd, hogy a bosszús viselkedése megtévesszen, - vágott vissza Buck. – Már a kisujjam köré csavartam - Ó! Krisztusom, asszony! - kiáltott fel, amikor Darla odanyúlt, és gonoszul megcsípte az oldalát.

A szeme résnyire szűkült, de a tekintete egy cseppnyi tüzet sem tartalmazott. – Jobb, ha vigyázol, különben a kanapén töltöd az éjszakát.

Buck alsó ajka kiugrott. – Ne légy már ilyen, édesem.

Elnevettem magam, ahogy kettejüket figyeltem. Valami azt súgta nekem, hogy ez fordítva van, és Buck túlságosan is boldog volt, hogy a kisujja köré tekeredett.

Darla kiszabadult a férje szorításából, és újra rám fordította a figyelmét, miközben elismerő pillantást vetett az új ruhámra. Megkönnyebbülést éreztem, a feszültség, amely a vállamban ült, mióta először beléptem, végre kezdett oldódni. A farmer, amit viseltem, közel sem volt olyan díszes, mint az előző nap viselt - amely a régi életem ruhatárának többi darabjával együtt most egy jószolgálati kukában hevert -, és úgy ölelte a csípőmet és a combomat, hogy szerintem egész jól állt. És a talpam és a bokám teteje körül csavarodó, rengeteg karamellszínű bőrpántból álló platform ékek segítségével a fenekem is elég jól nézett ki. Felül egy bordázott, égetett narancssárga atléta trikót viseltem, amitől először ódzkodtam, de tíz perc ide-oda vitatkozás után hagytam, hogy a boltban lévő nő rábeszéljen a vásárlásra.

Mivel az anyám mindig is sovány volt, a genetikám határozottan apám oldaláról származott. Ez azt jelentette, hogy a serdülőkoromtól kezdve bögyös voltam, keskeny derékkal, kerek hátsóval és széles csípővel, amit anya túlságosan is élvezettel használt ki ellenem. Imádta, hogy azzal nyaggatott, hogy fogynom kell, és ennek köszönhetően testképzavarral nőttem fel, mindig úgy öltözködtem, hogy elrejtsem magam. De amikor bevallottam a barátságos eladónőnek, hogy ruhákat keresek az új munkámhoz, a Bad Alibi pincérnői állásomhoz, ő hajthatatlan volt, hogy az alakformáló ruhák a megfelelőek, és nagyobb borravalóhoz vezetnek. A póló a mellkasomon és a hasamon megfeszült, habár eleinte zavarban voltam, Darla pillantása segített megnyugodni. – Látom, megfogadtad a tanácsomat a ruhákkal kapcsolatban. Remekül nézel ki, drágám.

Kinyitottam a számat, hogy megköszönjem neki, de Buck megszólalt, mielőtt nekem esélyem lett volna rá. – Ahány fickó stírölte a seggét az ajtótól idáig, fogadni mernék, hogy ma este nagyot kaszál.

A gyomrom úgy süllyedt, mint egy ólomlufi, de mindent megtettem, hogy az aggodalmam ne törjön a felszínre. Meg tudtam csinálni. A pokolba is, korábban egy órán át tartottam magamnak lelkesítő beszédet a tükör előtt. Ha bármelyik pillanatban úgy éreztem, hogy eluralkodik rajtam a pánik, milliónyi technikám volt, amivel kordában tarthattam a pánikot. Meg tudom csinálni.

Darla éles, szúrós füttyszóval rázott ki a gondolataimból, és egy elképesztően gyönyörű, sötét hajú nő felé intett. – Farah, ő itt Shane - mondta, és bemutatott a másik pincérnőnek. – Ő majd megmutatja neked a dolgokat. Készen állsz?

–Készen állok.

Válaszomra és határozott bólintásomra Shane megszólalt. – Gyere. Megmutatom, hova pakolhatod el a táskádat, aztán berendezkedünk.

Elmozdultam a pult mögül, és követtem őt, jobbra lekanyarodtam egy folyosóra, amely a tömegtől távolabb vezetett. Két ajtó mellett haladtunk el, a bal oldali ajtón a "Női", a jobb oldali ajtón a "Férfi" felirat volt olvasható. Kicsit távolabb a női mosdó után egy másik volt, amelyen az állt, hogy "Raktár".

–Az a raktár, - jegyezte meg, miközben elhaladtunk mellette, és továbbmentünk a folyosó végén lévő utolsó ajtóig, amelyen egy "Csak a személyzetnek" felirat volt olvasható. – Ez pedig az iroda. Mindkét helyiség mindig zárva marad. Az új alkalmazottaknak általában három hónapot kell várniuk, hogy kulcsot kapjanak, úgyhogy addig csak kérdezz meg bármelyikünket, ha szükséged van valamiről a szobából.

–Értettem.

Kinyitotta az ajtót, majd a bal oldali falhoz vezetett, ahol egy csomó szekrény volt beépítve. – Oda teheted a cuccaidat - mondta, és egy üres szekrényre mutatott, amelynek az aljára egy papírlap volt ragasztva a nevemmel. – Itt mindenki nagyon ügyel arra, hogy ne nyúljon mások cuccaihoz, úgyhogy nem kell fáradnod a dolgaid rejtegetésével, de a biztonság kedvéért okos dolog a készpénzt és a hitelkártyákat otthon hagyni.

–Köszönöm a figyelmeztetést. Megteszem.

Odament az ütött-kopott íróasztalhoz, és kihúzta az egyik fiókot. – Új alkalmazottak csomagja, - jelentette be, és egy köteg papírt tartott a kezében, mielőtt visszaindult felém. – Ezeket kitöltheted, amikor hazaérsz, és a következő műszakodra visszahozod. - Elvettem a paksamétát, és a táskámmal együtt elrejtettem a szekrényemben, miközben Shane egy apró szekrényből előhúzott egy kötényt, és felém nyújtotta, miközben tovább mutatta a terepviszonyokat, ahogy a kötényt a helyére kötöttem. – A bár két részre van osztva, pont középen. Ma este a kettes részen vagy, de ha kezdesz túlterhelődni, csak szólj, és igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni neked. A biliárdasztalok általában nagyon zsúfoltak, úgyhogy azokat mindketten felügyeljük, és az este végén elosztjuk az onnan származó borravalót. Csak tartsd nyitva a szemed, és nézz be hozzájuk időnként, én ugyanezt teszem.

Az utasítások folytatódtak, miközben visszamentünk a bárpulthoz, ahol átadta nekem a készpénzt, amelynek a kötényemben való nyilvántartásáért én feleltem, hogy a vendégeknek visszajárót tudjak váltani. Aztán átnyújtott egy rendelési jegyzettömböt, tollat és tálcát, és útnak indított.

Tíz percbe telt, mire az idegeim végre lazítottak halálos szorításukon, de miután ez megtörtént, elég könnyen belerázódtam a dolgok menetébe. Egész idő alatt mosolyogva dolgoztam, és bár kissé nehéz volt, igyekeztem szemkontaktust tartani mindenkivel, akit kiszolgáltam. Néhány srác ártalmatlanul flörtölt, míg más vendégek viccelődtek, és ahogy teltek a percek, rájöttem, hogy minden, amit Darlának mondtam, igaz volt. A pincérkedés olyan volt számomra, mintha bicikliznék, és mintha semmiség lett volna, úgy kezdtem el újra és újra, ide-oda rohangáltam, italrendeléseket töltöttem ki, sürögtem, hogy az asztalomnál ülők elégedettek legyenek.

Ahogy az este éjszakába fordult, a tömeg egyre csak nőtt, és Shane-nel a sűrűjében voltunk. A mosolyom végül kezdett normálisnak tűnni, és rájöttem, hogy sokkal könnyebb ezeknek az embereknek a közelében lenni, mint vártam. Többnyire mindenki barátságosan és üdvözlően fogadta az új lányt a személyzetben.

Éppen visszamentem a bárpulthoz, hogy letegyek egy rakás üres poharat, és kitöltsek egy újabb rendelést, amikor kinyílt az ajtó. Ösztönösen abba az irányba fordultam, hogy megnézzem, hová ül a legújabb vendég, de abban a pillanatban, ahogy megpillantottam az imént belépő férfit, minden lelassult körülöttem.

Egész éjjel motorosok szűrődtek be és ki a Bad Alibiben, de ebben az emberben volt valami más, valami, ami magára vonzotta a figyelmemet, és nem volt hajlandó elengedni.

A fickó olyan nagy volt, hogy tudtam, még az egyhetvenes magasságommal is kicsinek érezném magam, ha mellette állnék. A puhának tűnő, tengerészkék póló széles vállakat takart, amelyek egy széles mellkasba torkolltak, amely lefelé haladt egy karcsú derékig, és a farmer, amely csak millió mosás után lehetett ilyen szakszerűen kifakult, vastag combokat burkolt. A lábán egy pár kopott, poros motoros csizma volt - amire rá kellett jönnöm, hogy a Tennessee állambeli Redemptionben a férfiak szokásos lábbelije -, és ahogy sétált, a lámpák megcsillantak a láncról, amely az övhurokról a hátsó zsebébe lógott. Sötétszőke haját oldalt és hátul rövidre vágta, de felül hosszabbra hagyta, és vonzóan rendezetlenre formázta, és legalább kéthetes borostát viselt az állkapcsán, ami néhány árnyalattal sötétebb volt, mint a haja. De ami a leginkább felkeltette a figyelmemet, az a fekete tinta a nagy bicepszén és a faragott alkarján. A pólója ujja alatt kezdődött, és egészen a csuklójáig ért, szinte minden szabad bőrfelületet beborított.

Ebből a távolságból nem tudtam kivenni a tetoválások mintáit vagy formáit, de ettől még nem lett kevésbé figyelemfelkeltő.

Mintha érezte volna, hogy intenzíven szemügyre veszem mindazt, ami ő volt, a férfi felém fordult, és én élesen felszippantottam a levegőt, amint a tekintetünk összeakadt.

Ne bámulj, te idióta, sikoltotta egy kis hang a fejemben, de valami őrült oknál fogva a testem nem volt hajlandó együttműködni. Mereven lefagytam, még a szemgolyóim sem voltak hajlandóak megmozdulni.

A szája egyik sarka tudálékos vigyorra húzódott, mert rajtakapott, és éreztem, hogy olyan érzés süvít át rajtam, amelyet már nagyon régen nem tapasztaltam. A belsőm úgy bizsergett, mintha a vérem elektromos áramot kapott volna, a hasamban lévő csomónak ezúttal semmi köze nem volt a szorongáshoz.

Miközben továbbhaladt a bárban a biliárdasztalos részleg felé, áruló tekintetem végig követte őt. Figyeltem, ahogy egy nagy csoport férfi közelébe megy, öklöket és hátbaveregetéseket osztogatva. Akkor is figyeltem, amikor egy nő hozzásimult és a nyaka köré fonta a karját, aki olyan szűk fűzőt és olyan rövid farmersortot viselt, hogy a feneke kivillant. Néztem, ahogy a férfi olyan vigyorral nézett le rá, ami csak úgy ordított a szexről, miközben mormolt valamit, amitől a nő felkacagott, miközben a kezei végigsimítottak a hátán, a hátsóján pihentek meg, amibe hosszan és keményen belemarkolt.

Mélyen megrázott a testem viselkedése és az őrült reakció, ami csak a fickó látványától uralkodott el rajtam. A fejemben elkezdtek megszólalni a vészharangok, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy elfordítsam a tekintetem.

Annyira átszellemültem a pasitól, hogy észre sem vettem, amint Buck a figyelmemet próbálja felkelteni, de a keze megjelent az arcom előtt, és az ujjai csettintése kirántott a kábulatból.

Megrándulva szembenéztem vele, és szembetalálkoztam az aggódó tekintetével. – Bocsánat. Mi az?

–Jól vagy? - kérdezte, miközben alaposan tanulmányozott. – Kicsit elsápadtál, édesem.

–Ó, ööö... – Megköszörültem a torkomat, próbáltam elég időt hagyni magamnak, hogy meggyőző hazugságot fogalmazzak meg. – Igen, jól vagyok. Azt hiszem, csak egy kicsit fáradt vagyok. Egy kis időbe telik, amíg megszokom, hogy ilyen sokáig talpalok.

Nem tűnt meggyőzöttnek, de szerencsére elengedte a dolgot. – Rendben. Ha biztos vagy benne.

–Biztos vagyok, - válaszoltam egy vigyorral, amivel reméltem, hogy megnyugtatom, és szerencsére be is jött.

Megragadtam a tálcát, amit megrakott, és visszamentem az emeletre, hogy felszolgáljam az italokat, miközben egy rövid pillantást vetettem a biliárdasztalok felé, hogy lássam, a fickó most egy széken ül, és ugyanaz a szőke nő pihen az ölében.

A mosolyom kissé ingatag volt, ahogy az asztalokat intéztem, és úgy tűnt, nem tudtam lerázni magamról a kellemetlen érzést, amit azóta éreztem, hogy az idegen besétált.

Csendben elküldtem egy imát, hogy Shane át tudjon menni, hogy felvegye a férfi rendelését, de amikor ránéztem, és láttam, hogy lefoglalta a részlege, tudtam, hogy nincs szerencsém. Nekem kellett odamennem, és magamnak kellett megcsinálnom. Már az is elég volt, hogy távolról ránéztem, teljesen kibillentett az egyensúlyomból. Az ösztöneim azt súgták, hogy nagyon rossz ötlet közelebb menni hozzá.

Lerázva magamról a nyugtalanságot, a hónom alá dugtam a tálcámat, és remegő lábakkal megmásztam a két lépcsőfokot, amely a biliárdasztalokhoz vezetett.

Vigyázva, hogy ne a férfira koncentráljak, körbepillantottam néhány srácon, akiket már kiszolgáltam a műszakom során. – Hé, srácok, mi a helyzet itt?

–Jól vagyunk, édesem, köszönjük, - válaszolta egy férfi, aki korábban Scooterként mutatkozott be, és meleg mosollyal köszöntött. Ahogy elnézem, jócskán az ötvenes-hatvanas éveiben járhatott, a szeme köré vésett mély ráncokból úgy tűnt, ideje nagy részét nevetéssel tölti, amiben egyébként biztos vagyok, hiszen már többször hallottam.

Kényelmes könnyedséggel viszonoztam a vigyorát. Kívülről Scooter durvának és vadnak tűnt a hosszú hajával és kócos szakállával, de egész este egy igazi aranyos kisfiúként viselkedett.

Bemutatott a srácoknak, akikkel együtt volt, de már annyi új nevet tanultam, hogy csak a negyedükre emlékeztem. A csoport eklektikus keveréke volt a legkülönbözőbb korúaknak, a velem egykorúnak tűnő férfiaktól egészen a Scooterrel egyidős srácokig. Hangosak és kissé lármásak, de mindannyian kedvesnek tűntek.

–Kaphatnánk még két korsó Budot, ha nem gond, drágám? - kérdezte egy férfi, akit Dannóként ismertem meg.

Mosolyogva fordultam felé. – Persze. – Körülnéztem a csoport többi tagján, hogy további rendeléseket várjak, mielőtt végül rákényszerítettem magam, hogy a figyelmemet arra a férfira fordítsam, aki miatt a szívem veszélyesen gyors ütemben vert.

A szeme - gyönyörű mogyoróbarna, amely elképesztően jól mutatott napbarnított bőrével és piszkosszőke hajával - már rajtam pihent, az a határozott benyomásom támadt, hogy attól a pillanattól kezdve engem figyelt, amint a közelébe kerültem.

Mindent megtettem, hogy semleges maradjon az arckifejezésem, de közben a pulzusom az egekbe szökött. – És nektek? – Kérdeztem, az államat a még mindig az ölében ülő nő felé billentve, aki most a nyakába temette az arcát.

Lassú, kimért pillantást vetett rám a csinos új cipőmtől a fejem tetejéig, teljesen figyelmen kívül hagyva a csajt, aki éppen most próbálta hozzá olvasztani magát. Ahogy a tekintete magába szívott, az egyszerre jó és rossz értelemben is megborzongatott. Nem tagadhattam, hogy vonzó, de a zsigeri reakció, amit kiváltott bennem, attól túlságosan is ismerős pánik szorította a mellkasomat.

–Két feles tequilát és bármit, ami van a csapon, - válaszolta végül. Amint a szavak elhagyták a száját, bólintottam, megpördültem, és olyan gyorsan elrohantam tőle, amilyen gyorsan csak tudtam anélkül, hogy futásba kezdtem volna.

Shane a bárpult végében várta az italait, amikor mellé értem lecsapva a tálcámat, elkotyogtam a rendelésemet Darlának.

–Eddig minden rendben? – kérdezte Shane, magára vonva a tekintetemet.

–Igen, nem is olyan rossz. – Vetettem egy gyors pillantást vissza a csoportra, ahonnan az imént távoztam, és láttam, hogy a szék, amelyben a férfi ült, most üres. A környéket átvizsgálva láttam, hogy az egyik biliárdasztalnál áll, dákóval a kezében, és arra vár, hogy egy másik fickó beálljon a sorba. A nő, aki eddig az ölében ült, most egy hátsó sarokba húzott magas asztalnál ült, és néhány másik nővel beszélgetett, akik hozzá hasonlóan alig-alig viseltek ruhát. – Hé, tudod, ki az a fickó ott? – Kérdeztem, a fejemmel az irányába biccentettem. – Sötét szőke haj, tengerészkék póló, a második asztalnál?

A másodperc töredékéig a biliárdasztal felé nézett, amit mutattam, mielőtt visszatért hozzám. – Cannon Banks? Csajszi, okosabban tennéd, ha messzire elkerülnéd azt a fickót.

A szemeim elkerekedtek, és suttogásra halkítottam a hangomat, amikor megkérdeztem: – Veszélyes? – Valami a zsigereimben azt súgta, hogy Cannon Banks mindenféleképpen veszélyes.

Megrázta a fejét. – Csak a petefészkeidre. – Kérdő arckifejezésem láttán tovább magyarázott. – Nem bűnöző vagy ilyesmi, csak egy nagybetűs dög. Az a csaj, aki ott ül és csorgatja utána a nyálát? – Bólintottam, tudtára adva, hogy tudom, kiről beszél. – Ő csak egy a sok közül, bébi. Az a fickó több szívet tört össze ebben a városban, mint a férfi lakosság fele együttvéve. Aranyos lánynak tűnsz. Utálnám, ha az egyik selejtjévé válnál.

–Várj. . . Ó... Ne! – Mondtam egy felkiáltással. – Nem, nem, nem, nem. Ez nem így van. Én nem nézek... Vagyis nem vagyok a piacon. Úgy értem, egyáltalán nem. Nem kell aggódnod, hogy ez megtörténik.

Shane vonásai együttérzővé váltak. – Darla mondta, hogy említetted a félrelépő exedet.

Említettem, de ez még csak a fele sem az oknak, hogy jelenleg - és a belátható jövőben - férfi-ellenes vagyok. – Igen, – motyogtam. – Mindegy, csak azért kérdeztem, mert volt egy olyan érzésem róla, amikor először bejött.

Horkantott egyet. – Igen, te és az összes többi nő három városnyi körzetben innen. Én és a többi pincérnő ezt hívjuk az ágyúhatásnak. Te tényleg nagyon csinos vagy. Nem kétséges, hogy már a radarján vagy, úgyhogy vigyázz magadra, jó?

Ezzel a figyelmeztető szóval felvette megrakott tálcáját, és elindult. Ledöbbenve hagyott hátra. Nem akartam a radarján lenni. Nem akartam egyetlen férfi radarján sem szerepelni. Nem hazudtam, amikor azt mondtam neki, hogy nem vagyok a piacon.

Még mindig minden éjjel rémálmok gyötörtek a támadás miatt. Még mindig fel tudtam idézni a cigarettafüstöt a leheletén, az érdes, bőrkeményedő kezének érzését, miközben kegyetlenül rángatott. Az az éjszaka zavaróan tökéletes tisztasággal maradt meg az emlékezetemben. A pánikrohamok talán enyhültek, de közel sem álltam készen arra, hogy elengedjem magam.

És most, hogy Shane mindent elmondott nekem, tudtam, hogy a megérzésem, hogy távol kell maradnom, pontosan beigazolódott. Persze, olyan régen nem éreztem már azt a gyomorforgató, pulzusnövelő, borzongató érzést, amit akkor éreztem, amikor egy srác lépett be az ajtón, hogy már nem is emlékeztem, mikor történt utoljára, de semmiképpen sem hagyhattam, hogy egy olyan triviális dolog, mint a vonzalom, kizökkentsen az új életem irányából.

Még akkor sem, ha azóta a szörnyű éjszaka óta ő az első férfi, akihez vonzódtam.

Lexy