2022. november 1., kedd

Jessica Prince: Bad Alibi - Kilencedik fejezet

 

9. fejezet

Farah

A cigarettafüst bűzétől felfordult a gyomrom.

Most egy kicsit szórakozni fogunk.

Felriadva ébredtem, ülőhelyzetbe lőttem, ahogy a rémálom szorosan megragadott. Ökölbe szorítottam a takarót, lábujjaimat a matracba fúrtam, és a mély lélegzetvételre koncentráltam.

Meleg lepedő, puha ágy, tiszta pamut és motorolaj.

Ez utóbbi gyorsabban kitépett az álmom karmai közül, mint ahogyan valaha is kijutottam belőle. A szemem felpattant, és körülnéztem az üres szobában, miközben a mellkasom minden egyes nehézkes lélegzetvételemtől megemelkedett. Egészen addig a pillanatig nem is vettem észre, hogy az illat, amit Cannonhoz társítottam, még mindig ott lengett a szobámban az előző éjszaka óta, és nem csak, hogy ez, de még jobban segített az álmokat földbe döngölni, mint a levendulás gyertya.

Térdeimet a mellkasomhoz húztam, homlokomat rájuk támasztottam, és karjaimat a lábam köré fonta. – A francba.

Egy súly csapódott az ágynak, majd egy másodperccel később meghallottam Crash halk, zörgő dorombolása.

Kibontakoztam a védelmező gömbből, kinyújtottam a kezem, és megsimogattam a lompos fejét. – Jól vagyok, haver. Csak egy rossz álom volt.

Kiengedett egy nyávogást, a fejét a combomnak ütötte. A vigasztalás, amit tudtán kívül adott, csodákra volt képes, hogy megnyugtassa gyorsan dobogó szívemet.

Te aztán édes vagy, nem igaz? Amikor éppen nem arra kényszeríted az embereket, hogy árokba hajtsák az autójukat.

Válaszul Crash a hátára gurult, mint egy kutya, és világosan közölte, szeretné, ha megsimogatná a hasát.

Nevetve megtettem, amit nem is annyira finoman követelt, miközben visszagondoltam a tegnapi napra Cannonnal, és arra a majdnem csókra a végén.

Ha őszinte voltam magamhoz, én is akartam azt a csókot. Hónapok óta visszariadtam a férfi szeretet gondolatától, de olyan kétségbeeséssel akartam érezni Cannon ajkait az enyémen, hogy az a frászt hozta rám.

Még azelőtt a szörnyű éjszaka előtt is nevetségesen hiányzott az intimitás Lance és köztem. A szexuális életünk sosem volt szenvedélyes. Alig voltam több, mint egy test, amire az éjszaka sötétjében rá tudott borulni, egy darabig rátekeredni, és orgazmusra nyögni, mielőtt én valaha is közel kerültem volna a kielégüléshez. Ha visszagondoltam a kapcsolatunkra, azokban az óvatlan, gyors együttlétekben sehol nem volt csókolózás.

Talán ezért voltam olyan távolságtartó, amikor rajtakaptam, hogy az állítólagos legjobb barátnőmet, Felicityt kefélte az ágyban, amit együtt vettünk. Igazság szerint, amikor kinyitottam az ajtót, és megláttam őt négykézláb, a férfi pedig a háta fölé hajolva, hátulról fúródott belé, alig hátráltam meg. Nem érdekelt, hogy a vőlegényem megcsal, hogy elárul a barátommal. Nem érdekelt, hogy abban a néhány másodpercben, amit láttam, több szenvedélyt mutatott, mint bármikor a kapcsolatunk alatt. Ha valamit, hát megkönnyebbülést éreztem, hogy hivatalosan is vége van köztünk. Egyszerűen lecsúsztattam a gyűrűjét az ujjamról, letettem a komódra, mielőtt megfordultam és elsétáltam. Motyogtam valamit arról, hogy jönnek a költöztetők a dolgaimért.

És ezzel vége is volt. Csak így. Semmi sírás, semmi szívfájdalom, semmi sikoltozás, kiabálás vagy dühöngés, legalábbis részemről. Nekem könnyű volt elsétálni. Nem szerettem őt. Nem voltam benne biztos, hogy valaha is szerettem volna. De egy hónappal azután, hogy kiengedtek a kórházból, megmutatta, hogy ő a legrosszabb ember. Amikor egy este a képembe vágott, mert nem tudtam rávenni magam a szexre azok után, amit elvettek tőlem, és arról szónokolt, hogy egy férfinak is vannak szükségletei, és elég idő telt el ahhoz, hogy mostanra túl legyek rajta, a szeretet minden apró, csengő érzése, ami még ott volt, azonnal elhalt.

De volt bennem valami, mélyen a zsigereimben, ami azt súgta, hogy már egy csók Cannon Banksszel milliószor gyúlékonyabb lenne, mint bármi, amit valaha is kaptam az exemtől, és nem voltam benne biztos, hogy ezt túl tudnám élni. Azok után nem, miután annyira összetörtem, de épp most kezdtem újra összerakni magam.

Crashtől elfordulva az éjjeliszekrényen álló ébresztőórára pillantottam, és majdnem szívrohamot kaptam.

Hónapok óta nem aludtam reggel hét utánig, de a piros digitális számok azt mutatták, hogy már háromnegyed tíz volt. Cannon tizenöt perc múlva az ajtóm előtt fog állni, és én nem lehetek itt, amikor ez megtörténik.

Crash nemtetszésére ledobtam magamról a takarót, és négykézláb kúsztam át a matracon, majd eszeveszett végtagjaimmal egy kupacban estem le az ágy végéről. Gyorsan megmostam a fogam, lefröcsköltem az arcom vízzel, felvettem egy farmert és egy egyszerű V-nyakú pólót. Felhúztam még egy pár papucsot, felkaptam a táskámat, a szobakulcsomat a farzsebembe dugtam, és alig öt perc alatt kirohantam az ajtón, át a parkolóban Poppy háza felé.

Poppy hangja üdvözölt, amint nyikorogva kinyitottam a szúnyoghálós ajtót.

Jó reggelt, kicsim. Kíváncsi voltam, mikor jössz. Az álmatlanságod biztos... – A szavak elhaltak, és aggodalom terjedt el az arckifejezésén, amikor elfordult a tűzhelytől, és jól megnézte kétségbeesett állapotomat. – Te jó ég! Mi folyik itt, Farah? Úgy nézel ki, mintha szellemet láttál volna.

Mielőtt válaszolhattam volna, mennydörgés szűrődött be Poppy nyitott ablakain. Mindketten kinéztünk, amikor az a matt fekete motorkerékpár, amit előző nap láttam a karosszériaműhelyben, feltűnt, és istenem, de jól nézett ki rajta Cannon.

Ígérem, később mindent elmagyarázok, - köptem ki sietve. – De Cannont már csak néhány másodperc választja el attól, hogy rájöjjön, nem a szobámban várom, ahogyan azt akarta, és szükségem van arra, hogy elrejts.

Zavarában összeráncolta a szemöldökét. – Micsoda?

Ha idejön, csak mondd, hogy nem láttál. - A mellkasom előtt összekulcsolt kezekkel könyörögtem. - Kérlek, Poppy. Szépen, szépen kérlek? Tedd meg ezt nekem, és megveszem neked azt az állókeverőt, amit a múltkor nyálcsorgatva nézegettél a katalógusban.

A szemei elkerekedtek, az ajkai szétnyíltak a döbbenettől. – Tiffany-kékben?

Igen! Amit csak akarsz, - válaszoltam gyorsan. Megvenném neki azt a Tiffany-kék állókeverőt, már csak azért is, mert olyan jó barátom volt, mióta a városba költöztem. De ha ezt megtette volna értem, egy tucat keverőgépet veszek hálám jeléül.

Egyetértően bólintott, aztán kilesett a mosogató feletti ablakon, ahonnan tiszta rálátás nyílt az ingatlan távolabbi szobáira és parkolójára.

A francba! - kiáltotta, és elejtette a kezében lévő spatulát. Odarohant hozzám, és elkezdett lökdösni a konyhából nyíló folyosón. – Már jön is. Gyorsan, bújj el!

Belökött a lépcső alatt megbúvó kis félfürdőbe, és becsapta mögöttem az ajtót.

A vécére rogytam, és idegesen rágni kezdtem az alsó ajkamat. Ez nevetséges. Felnőtt nő voltam, az isten szerelmére! Cannon semmi más nem volt, csak hihetetlenül kedves és segítőkész, én meg itt bujkáltam egy rohadt fürdőszobában, hogy elkerüljem őt.

Új mélypontra jutottam.

Néhány perc múlva felálltam, és lassan az ajtóhoz kúsztam, a fülemet a fához szorítva. Tompa hangokat hallottam, az egyik határozottan férfihang volt, de bármennyire is erőlködtem, nem tudtam kivenni, mit mondanak.

Nem tudom, meddig álltam ott, úgy éreztem magam, mint a világ legnagyobb idiótája, de egy idő után ismét meghallottam Cannon motorjának dübörgését, és éreztem, hogy megereszkednek a vállaim. Azonban a megkönnyebbülés, amit a távozása miatt vártam, sehol sem volt. Ehelyett úgy éreztem magam, mint egy szörnyű ember, aki épp most hagyott valami nagyszerűt kicsúszni a kezei közül.

A fürdőszoba ajtaja néhány másodperccel a hang elhalkulása után kitárult, és én szégyenlős vigyorral néztem Poppyra. – Kösz, hogy megtetted.

Bólintott, és intett, hogy menjek ki a fürdőszobából. – Tiszta a terep. Igyunk egy kávét, közben elmondhatod, mi a fene folyik itt.

Követtem őt a konyhába, leültem a bárszékre, amire mutatott, miközben ő nekilátott, hogy mindkettőnknek töltsön egy-egy csésze kávét, és az enyémet tökéletesre dekorálta.

Letette elém a bögrémet, és a könyökére támaszkodva a sziget túloldalán elhelyezkedett, mielőtt rám parancsolt.

Jól van, kislány, kezdj el beszélni.

Hogyan...? – Megköszörültem a kiszáradt torkomat, próbáltam némi enyhülést szerezni a kaparó szorítás ellen. – Milyen volt? Úgy nézett ki, mintha... dühös lenne?

Ó, igen, - válaszolta nagy szemekkel és bólintással. – Dühösnek tűnt, és - itt most csak találgatok, de azt hiszem, feltételezhetjük, hogy nem hitt nekem, amikor azt mondtam neki, hogy fogalmam sincs, hol vagy.

A fenébe. - Kifújtam a levegőt, az ajkamhoz emeltem a bögrémet.

Szóval, mi volt ez az egész? - tolakodott, izgatottság és kíváncsiság világított a szemében. –Úgy értem, miért jött érted? És ami a legfontosabb, mi a fenéért bújtál el ahelyett, hogy vele mentél volna? Nem tudom, észrevetted-e, de az a férfi őrülten dögös.

Hidd el, - motyogtam a bögrém pereme körül. – Tudom.

Egy erősítő korty után belevetettem magam. Elmondtam neki mindent, attól kezdve, hogy mennyire kiakadtam, amikor először megláttam őt a Bad Alibiben, egészen addig, hogy szó szerint összefutottam vele a négyes szoba előtt, miután hallottam, hogy ő és az a nő szexeltek, aztán mindent, ami az előző napon történt. Mire befejeztem, a bögrém kiürült, és úgy éreztem, mintha egy szikla lekerült volna a vállamról. Jase és Bennett voltak az egyetlenek az életemben, akikben valaha is megbízhattam, de a támadásom után a túlságos védelmezésük egy teljesen új szintre lépett. Kizárt dolog volt, hogy képes lettem volna bármelyikükkel is beszélni ilyesmiről. Soha nem volt olyan barátnőm, akivel a pasi problémáimról beszélhettem volna. Ha megpróbáltam volna, akkor is vagy a hátam mögött terjesztik tovább, amit elmondtam nekik, vagy megtartják maguknak, csakhogy valamilyen csúnya módon felhasználják ellenem. De Poppy nem hasonlított azokra a kőszívű, opportunista nőkre, akikkel együtt felnőttem, és olyan megkönnyebbülés volt, hogy az egész történetet ki tudtam mondani magamból, amire nem számítottam.

Hűha, - lihegte, teljesen megdöbbenve nézett rám, mielőtt hatalmasat vigyorgott. – Tetszik neked.

A hátam olyan gyorsan egyenesbe szaladt, hogy majdnem felborultam a székről. – Micsoda? Nem! Nem, ez nem...

De igen! - csiripelte büszkén. – Teljesen odavagy Cannon Banksért. Úgyhogy most arra vagyok kíváncsi, miért kerülsz egy olyan srácot, akibe bele vagy zúgva.

Nem volt értelme tagadni, tényleg kedveltem őt. Ez a probléma. A fejemet a kezemre ejtve fájdalmasan felnyögtem, közben azt kívántam, bárcsak egy lyuk nyílna a padlóban, és elnyelne.

Hé, hé. - Poppy odanyúlt, és nyomást gyakorolt a csuklómra, hogy leeresszem. Amikor végre visszanéztem, az arcát elöntötte az aggodalom. – Csak játszottam. Aranyosnak találtam, ahogy ijedten és idegesen viselkedtél. Sajnálom, drágám. Nem akartalak felzaklatni.

Kiengedtem egy remegő lélegzetet. – Nincs miért bocsánatot kérned.

A feje oldalra billent, ahogy kíváncsian tanulmányozott. – A többi nő miatt? Mert azt teljesen meg tudnám érteni. Oké, igen, a srác szexel, de tudnod kell, hogy csak akkor csinálja, amikor szingli. Nagyjából egész életemben ismertem Cannont, és ő nem csaló. Ha egy lánnyal van, akkor vele van. Ő csak... nem randizik sokat. De szerintem kedvel téged. Úgy értem, nem vagyok szakértő, de nem hiszem, hogy egy srác ennyire dühös lenne, ha felültetnék, hacsak nem kedveli igazán a lányt.

Nem erről van szó, - mondtam egy fejrázással. – Hát, nem teljesen. - Még én sem hazudhattam magamnak, hogy nem zavar, amikor a többi nővel láttam. Ahogy Poppy mondta, szingli volt, szóval technikailag nem csinált semmi rosszat. – Nem miatta. Hanem miattam. Egy rakás szerencsétlenség vagyok.

És hát nem ez az istenverte igazság?

Poppy szeme csillogott az együttérzéstől, amikor a kezét az enyémre tette, és megszorította. – Az exed miatt?

A szemem elkezdett szúrni, és bármennyire is frusztráló volt, nem tudtam megállítani, hogy ne gyűljenek a könnyeim, miközben szipogtam. Meséltem Poppynak egy kicsit a Redemption előtti életemről, de csak a legszükségesebbeket mondtam el. Eljegyeztek, a férfi megcsalt, szakítottam vele, és ideköltöztem, mert itt volt az ideje az újrakezdésnek. Arról a közel egy évvel ezelőtti éjszakáról soha nem beszéltem senkinek, csak a Connecticutban lévő terapeutámnak, még Jase-nek és Bennettnek sem. Ők tudták, mi történt, mert ott voltak a kórházban, de soha nem ültünk le és nem beszéltük meg.

Nem, nem Lance miatt, - motyogtam, miközben a bögrém alján kavargó kávémaradékot kezdtem el nézegetni. – Megtámadtak, - vallottam be végül, és a hangom olyan halk volt, hogy aggódtam volna, hogy nem hallotta, ha nem zihált volna, ahogy levegő után kapkodott.

Most már nem volt visszaút. Ez a szó elindította az érzelmek lavináját, ott lebegett a köztünk lévő térben, úgyhogy arra gondoltam, akár mindent elmondhatok neki.

Az esküvői ruhámat egy New York-i exkluzív helyen vettem, ezért beutaztam a városba egy ruhapróbára. Általában a sofőrünk, Bennett szokott elvinni ilyen dolgokra, de aznap korábban hatalmas vitába keveredtem anyámmal valami hülyeség miatt, és csak egyedül akartam lenni, tudod? Nem volt kedvem emberek között lenni. És ahogy mentem a kocsimhoz... – Egy pillanatra meg kellett állnom, miután összeszedtem magam, remegő hangon meséltem el a történet további részét. – A semmiből bukkant elő. Először azt hittem, ki akar rabolni. Úgy értem, a városban állandóan hallani táskatolvajokról. De ... nem ez volt a helyzet.

Az ujjai az enyémek köré szorultak, miközben azt suttogta: – Ó, Istenem!

Esküszöm, Poppy, még mindig tisztán emlékszem a hangjára. Még mindig emlékszem az illatára. Azt hiszem, talán ez a legrosszabb... emlékezni.

Farah, drágám, nem kell...

Folytattam, úgy éreztem, hogy ki kell adnom a történetet, mintha kígyómérget szívnék ki egy sebből. – Küzdöttem, ahogy csak tudtam, de olyan nagy volt. Miután megerőszakolt, azt hittem, ennyi volt. Azért imádkoztam, hogy vége legyen, és csak úgy elmenjen. – Felemeltem az ingemet, hogy felfedjem az apró, halvány hegeket. Három volt közvetlenül a bal mellem alatt. Azok szúrták át a tüdőmet. Kicsit feljebb még kettő volt, amit nem láthatott a melltartómon keresztül, az a kettő, ami majdnem véget vetett az életemnek.

Humortalanul felnevettem, miközben visszaengedtem a pólómat a helyére. – A szüleim dühösek voltak. Egy vagyont fizettek egy plasztikai sebésznek, hogy eltüntesse a hegeket, de az orvos nem tudott teljesen megszabadulni tőlük. Anya és apa ki nem állhatták a látványukat. Csak arra emlékeztették őket, hogy most már beárnyékoltak. Emlékszem, hallottam, ahogy anyám egy este, miután azt hitte, hogy már elaludtam, apámnak szónokolt. Aggódott, hogy egyetlen férfi sem akarna engem azokkal a sebhelyekkel a testemen.

Ó, Farah...

Keserű hangon folytattam. – Majdnem meghaltam a kórházba vezető úton, majd a műtőben is, és csak az istenverte hegek érdekelték őket. Tudod, igazából azt mondták nekem, hogy szerencsés vagyok, amiért Lance még mindig akar engem. És ő is ugyanolyan rossz volt. Alig tudott rám nézni, amíg el nem távolították őket, és valahányszor meglátta, undorodva görbítette az ajkát.

Könnyek csordultak végig az arcán, de ettől Poppy arca kipirult a dühtől. – Azok a rohadékok nem érdemeltek meg téged.

Elfojtottam egy kitörő, zavart nevetést. Teljesen váratlanul ért, hogy ilyesmit hallok az előttem ülő kedves, halk szavú nőtől. Nem gondoltam volna, hogy lehetséges, miután elmeséltem azt a szörnyű történetet, de tényleg éreztem, hogy mosoly húzódik az ajkamra a dühtől, ami elborította az imádnivaló vonásait. – Tudod, Pop, egy ilyen szó a szádból olyan helytelennek tűnik.

De láthatóen nem vette a helyzet humorát, mint én. – Ez nem vicc, - vágta rá dühösen. – Komolyan beszélek. A szüleid seggfejek. És az az ex... Legszívesebben megkeresném és tökön vágnám. Örülök, hogy elhagytad Connecticutot és ide költöztél. Nem érdemlik meg, hogy a te levegődet szívják.

A nevetésem elapadt, és a mosolyom elhalványult. A szemembe visszatért az égés, de ezúttal Poppy hangjának őszintesége miatt. Tényleg törődött velem. Még soha nem volt olyan barátom, aki törődött volna velem, és be kellett ismernem, hogy ez csodálatos érzés volt.

Én is örülök, - nyögtem, az érzelmektől sűrűvé vált a torkom. De azért is örülök, mert ha nem így lett volna, nem találkozom veled.

És ez volt az őszinte igazság.

Ott volt Bennett és Jase, és bár ők mindig is elegek voltak, hihetetlen érzés volt, hogy több ember van az életemben. Ott volt Poppy. Ott volt Darla, Buck és Shane. Ott voltak a vendégek, akiket a bárban kezdtem megismerni. Az új Farahnak voltak barárai.

Ahogy tegnap este is mondtam Cannonnak, a megérzésemre hallgattam, amikor ideköltöztem, ám ez volt életem legjobb döntése.

Elkapta már a rendőrség azt a fickót, aki bántott téged? – kérdezte Poppy, és ez visszahozott a valóságba.

Szomorúan mosolyogtam rá, megráztam a fejem. – Nem volt semmi, amin elindulhattam volna. Símaszkot és kapucnit viselt, így nem tudtam semmilyen személyleírást adni nekik. A kórházban elvégeztek egy nemi erőszak vizsgálatot, de a rendőrség nem talált egyezést a rendszerben.

Annyira sajnálom, Farah. Utálom, hogy ez történt veled.

Köszönöm, - suttogtam.

És sajnálom, hogy piszkálódtam Cannonnal kapcsolatban. Ha tudtam volna, soha nem...

Leráztam magamról az aggodalmát.

Semmi baj. És igazad volt. Tényleg kedvelem őt, és ezért vagyok annyira megrémülve. Egy fürdőszobában bújtam el előle, az isten szerelmére. Nagyon hosszú idő óta ő az első férfi, aki iránt bármiféle vonzalmat érzek, és emiatt spirálba kerültem.

Ez teljesen érthető, - erősködött a nő. – El sem tudom képzelni, min mész keresztül, de azt mondom: az, hogy most itt vagy, és újjáépíted az életed, azt bizonyítja, milyen hihetetlenül bátor vagy. Lehet, hogy te spirálnak látod a viselkedésedet, de én csak az egyik legerősebb nőt látom, akivel valaha is volt szerencsém találkozni.

Elengedtem egy apró nevetést, és letöröltem az arcomon végigfutó nedvességet. – Te is eléggé félelmetes vagy.

A szomorúság eltűnt az arckifejezéséből, és elmosolyodott. – Köszönöm. Most pedig ne izzadj tovább ezen a Cannon-ügyön. Ha készen állsz, majd kitalálod. Addig is szereznünk kell neked egy új telefont.  

És ezzel az új barátommal bepakoltunk a Jeep Wranglerébe, és elindultunk, hogy szerezzünk nekem egy új mobiltelefont. 


Lexy

1 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork