Jessica Prince: Huszadik fejezet

 

20. fejezet

Cannon

Halk, gyötrelmes hang hatolt át az agyamon, ami felébresztett. Egy másodpercbe telt, mire teljesen leráztam magamról az álom ködét, de szinte ugyanolyan hirtelen, mint ahogy ez megtörtént, a zaj újra végigsuhant a szobán, és rájöttem, hogy a nőből jön, aki a hátával hozzám szorítva fekszik.

–     Farah? Ébren vagy?

Úgy hangzott, mintha sírna, ahogy nyöszörgött: – Kérlek, hagyd abba. Engedj el! - A teste ellenőrizhetetlenül remegni kezdett, hideg, nyirkos verejték képződött a bőrén. Egy könyökre támaszkodva felemelkedtem, és megfordultam, hogy felkapcsoljam az éjjeli lámpát, fényben fürdetve a szobát, mielőtt visszatértem hozzá. A hátára fordítottam, és láttam, hogy a szemei csukva vannak. Aludt, de bármi is történt a fejében, megrémítette. – Hagyd abba! - kiáltotta, és a hangja egyre hangosabb lett. – Ne!

–     Farah, kicsim. – Gyengéden megráztam, megpróbáltam kirángatni a rémálomból. – Ébredj fel, kicsim. Rémálmod van.

Remegése rázkódássá változott. – Ne! - Ordított torkaszakadtából, és ennek az egyetlen szónak a feldúlt hangja jégszilánkokat küldött az ereimbe. – Engedjetek el! Engedjetek el! Engedjetek el!

Olyan erősen küzdött, hogy mindkettőnk biztonsága érdekében le kellett szorítanom.

–     Farah! - vakkantottam, egyre erősebben ráztam. – Jézusom, kicsim, ébredj fel!

A szemei felpattantak, a bennük lévő féktelen rémülettől gyomrom felfordult és fellázadt.

–     Szállj le rólam! - sikoltotta, kezét a lába köré fonta. Úgy nyomódott a fejtámlához, mintha bele akart volna olvadni, a tekintete pedig egyenesen vad volt.

–  Nyugodj meg, Farah, - mondtam, igyekeztem, hogy a hangom könnyed és megnyugtató legyen, miközben megadóan feltartottam a kezem. – Minden rendben van, kicsim. Ez csak egy rémálom volt. Minden rendben van veled. Biztonságban vagy.

A tekintete pánikszerűen röppent körbe a szobában, a mellkasa minden egyes belégzéskor megemelkedett. – Cannon? - kérdezte zavartan, amikor végre visszanézett rám. – Mi-mi-?

–  Rosszat álmodtál. – Óvatosan feljebb ültem az ágyon, karon ragadtam, és az ölembe húztam remegő testét, amikor elég közel kerültem hozzá. – Most már vége van. Jól vagy, ígérem.

Úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlna rajta, miközben a fejtámlának támaszkodtam, és szoros ölelésbe burkoltam. A szívem úgy éreztem, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Nem is emlékeztem, mikor féltettem utoljára ennyire egy másik embert, mint őt. Kurvára fogalmam sem volt, hogy kivel küzdött abban az álomban, vagy hogy mi történt, de hallani, ahogy így sikoltozott, Krisztusom, ez egy évtizedet vett el az életemből. Úgy hangzott, mintha meg akarták volna ölni.

–  Én... én... sajnálom, - dadogta, a fogai csattogtak, és még mélyebbre fúródott belém. – Én... én nem úgy értettem...

–     Pszt. Nincs miért bocsánatot kérned.

Örökkévalóságnak tűnő időre csendbe burkolóztunk. Megvártam, hogy a remegése abbamaradjon, a légzése visszatérjen a normális kerékvágásba, mielőtt újra meg mertem szólalni.

–     Ez gyakran előfordul?

A háta egy pillanatra megfeszült, és amikor lenéztem, az alsó ajkát rágta, amit mindig akkor csinált, ha ideges volt.

–     Néha-néha.

A gyomrom mélyén éreztem, hogy nem mond igazat.

–     Emlékszel, miről szólt a rémálom? - Megrázta a fejét. Semmire sem?

–     Nem, - suttogta, - semmire sem.

Hazudott nekem, éreztem a csontjaimban. Addig akartam erőltetni, amíg el nem mondja az igazat, de valami azt súgta, hogy ha megteszem, teljesen elzárkózik előlem. Valami nagy dolog volt itt, valami sötét. A nőm mellkasának egyik oldalán hegek voltak, és egy rémálomból ébredt fel sikoltozva. Bármit is tartott magában, az nem volt jó. De óvatosan kellett eljárnom. A nyakamat behajlítva csókot nyomtam a feje búbjára, és megszólaltam: - Jól van, Kolibri. Vége van. Gondolod, hogy vissza tudsz aludni?

–     Megpróbálhatom.

Kinyújtva a kezem, megnyomtam a villanyt, és eltoltam magunkat az ágyon.

–     Itt vagyok, és nem engedlek el. Próbálj meg pihenni, jó?

Farah arca a mellkasomhoz simult, és hatalmasat sóhajtott. Ott feküdtem, és minden erőmmel belé kapaszkodtam, ahogy teltek a percek. Eltartott egy darabig, de végül visszabóbiskolt.

Én nem voltam ilyen szerencsés. Miután tanúja voltam annak, amit az imént átélt, jó hosszú időbe telt, mire újra álomra leltem. Így látni őt egy olyan kép volt, amit nem gondoltam, hogy egyhamar ki fogok verni a fejemből.

 

Farah

Kinyitottam a szemem, és a redőnyökön keresztül megpillantottam a napfényt.

Többször pislogtam, és arra gondoltam, hogy csak álmodom. Kizárt, hogy tegnap este ismét elaludtam az újabb istenverte rémálom után.

–     Jó reggelt, Kolibri.

Meztelen mellkasomhoz szorítva a lepedőt, a hátamra fordultam, hogy Cannon felettem lebegjen, mosolya lágy és gyönyörű volt.

–     Jó reggelt, - viszonoztam, a hangom rekedt az álomtól.

–   Másképp nézel ki, amikor alszol, - állapította meg, miközben azok az arany és zöld szemek egy pillanatra végigjárták az arcom.

Felnyúltam, és idegesen megtöröltem a szám sarkát.

–     Ugye nem csorgott a nyálam?

–   Nem, - nevetett. – Semmi ilyesmi. Nem tudom elmagyarázni, egyszerűen csak... más.

A szemöldököm a hajvonalam felé húzódott.

–     Jó más vagy rossz más?

A feje lejjebb ereszkedett, ajkai az enyémet súrolták, miközben válaszolt.

–   Minden jó benned, bébi. - Miután megtette ezt a kijelentést, és elolvadtam, átgurult a másik oldalára, és átvetette a lábait. Ott feküdtem, és elégedetten néztem, ahogy meztelenül a komódhoz sétál, és elkezdett turkálni a fiókokban. Másodpercekkel később egy flanel alvónadrággal takarta be azt a finom fenekét. Igazán szégyen volt.

Visszajött hozzám, és egy pólót dobott felém.

–     Ezt felveheted. Elkezdem a reggelit. Ezt az időt talán arra kéne használnod, hogy felhívd a bátyádat.

Felültem, és a fejemre csúsztattam a kényelmes pólót, mielőtt zavartan néztem Cannont.

–     Micsoda? Miért?

–  El kell mondanod neki, mi történt tegnap este a bárban, Farah. Nem ismerem a bátyádat, de én férfi vagyok, így csak sejteni tudom, hogyan fogadná, ha nem tőled, hanem valaki mástól hallaná, hogy az a barom letámadott a saját területeden.

Ebben igaza volt. Jase bármi történjék is, elvesztette volna az eszét, tehát ha nem szólok neki minél hamarabb, a következményei katasztrofálisak lennének.

– Rendben, - mondtam sóhajtva, nem vártam ezt a beszélgetést. – De ha ezt megteszem, akkor szükségem lesz egy kávéra.

Elmosolyodott, és én éreztem, hogy kellemes szorítás keletkezik a gyomromban.

–     Szerencsédre, ezt el tudom intézni.

 ***  

Az egyetlen dolog, ami elviselhetővé tette a bátyámmal folytatott beszélgetést, az volt, hogy nézhettem, ahogy Cannon a konyhában mozog, még mindig teljes meztelen felsőtesttel, miközben Jase tombolt és dühöngött a vonalon keresztül. Komolyan ínycsiklandó látvány volt.

A szalonna illata körülvett, egy jó meleg csésze kávé ült a pulton, csak pár centire tőlem. Az egyik lábam a zsámolyom ülőkéjén volt, szorosan behúzva, hogy az állam a térdemre támaszthassam, míg a másik lábam lógott, előre-hátra lengett.

A bátyám dühöngő hangját leszámítva, ami a fülemben csengett, ez volt az a fajta reggel, amihez határozottan hozzá tudtam szokni.

Jó tíz perc telt el a hívás kezdete óta, de Jase még mindig nem nyugodott meg, a fenébe is.

–   Kibaszottul kinyírom azt a rohadékot, - morogta át a vonalon, immár századszorra. – Azt a kibaszott szemétládát!

Türelmesen vártam, és reméltem, hogy hamarosan kiheveri a dolgot, mert az elmúlt percekben alig tudtam szóhoz jutni.

–     Jézusom, micsoda golyói vannak! - csattant fel a bátyám, elszakítva engem a férfi szemlélésétől, akit most már nagyon intim módon ismertem. – Mi a faszt képzelt, hogy elrepült a kibaszott Tennessee-be, hogy a nyomodba eredjen?

–     A te tipped is olyan jó, mint az enyém, haver.

–     Tudod mit? Leszarom, hogy mi volt az oka, hogy ezt tette. Ez az utolsó istenverte csepp a pohárban. Ennek a szarságnak most vége.

Az ajkamhoz emeltem a bögrémet, és erőt adóan belekortyoltam.

–     Pontosan hogyan akarod ezt elérni ezer mérföldről?

–     Holnap már nem leszek ezer mérföldre onnan.

A lábam leesett az ülésről, miközben a hátam kiegyenesedett.

–     Micsoda? Ez azt jelenti...? – Olyan hangosan sikoltottam fel az izgalomtól, hogy Cannon megdermedt a tűzhely mellett, Jase pedig káromkodott egyet. – Idejössz? Komolyan?

–     Előbb beszélnem kell Bennett-tel. Ha rájön, hogy repülőre szálltam anélkül, hogy szóltam volna neki, élve megnyúzna. De amint ez megtörtént, a következő géppel máris indulunk.

–   Ó, istenem, - ziháltam, és tágra nyílt szemmel Cannon felé fordultam. – Ez annyira nagyszerű! Annyi mindent szeretnék megmutatni nektek, srácok. Sok minden megváltozott, mióta Bennett nem itt él. Alig várom! – Aztán valami megvilágosodott előttem, és azonnal leeresztettem. – Ó, de a házam még pár napig nem lesz kész. – A vállam megereszkedett a gondolatra, hogy nem tudok majd büszkélkedni a nagyszerű új otthonomban Jase-nek és Bennettnek. – Azt reméltem, hogy amikor először jöttök ide, ott tudtok majd lakni velem.

–     Mikor kell beköltöznöd?

És megint felélénkültem.

–     Szerdán.

–     Az nincs túl messze. Bennett azóta morgolódik a nyugdíjazásról, mióta elmentél, én pedig három istenverte éve nem vettem ki szabadságot, esedékes lenne egy.

–     Tényleg?

A kuncogása végigcsengett a vonalon.

–  Nem segíthetek a kishúgomnak beköltözni az új lakásába ezer mérföldről, nem igaz?

–   Nem, - mondtam kuncogva. – Biztosan nem tudsz. És ez tulajdonképpen jó! Így pár napig a Redbud Fogadóban lakhatsz. Az a legaranyosabb kis hely, amit valaha is láttál.

–   Már alig várom, édesem. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lesz. De tudnod kell, hogy vannak hátsó szándékaim ezzel az utazással kapcsolatban. – A hangnemének váltására, ami a könnyedből a komolyba fordult, magas riadófokozatba kapcsoltam. – Most vallottad be nekem, hogy új férfi van az életedben. Már majdnem egy év telt el, Farah. Megmondom őszintén, halálra aggódtam magam, hogy soha nem hevered ki azt az éjszakát, de úgy tűnik, mégis megtetted. Találkoznom kell ezzel a fickóval. Meg kell győződnöm róla, hogy elég jó hozzád.

Visszaszorítva a szememben és a torkomban égő érzést, átnéztem Cannonra.

–  Ő az, Jase. Ígérem, - mondtam halkan. Istenem, de szerettem a bátyámat. – Hihetetlenül jó.

–  Hiszek neked, édesem, de nekem is látnom kell. Szükségem van rá, hogy ezt megadd nekem.

Érezve, hogy a Jase-zel folytatott beszélgetés komolyra fordult, Cannon lekapcsolta a tűzhelyet, és elindult a sziget körül az irányomba. Amint elég közel ért, a keze a térdemen landolt, széttárta a lábamat, közéjük lépve.

–     Ezt neked adhatom, bubi.

–  Köszönöm. – A torkát köszörülő hangja betöltötte a fülemet, és tudtam, hogy a saját érzelmei ellen küzd. – Jó hozzád, édesem?

A szemem továbbra is Cannon gyönyörű mogyoróbarna szemeire szegeződött, miközben válaszoltam.

–  Igen, jó hozzám. – Aztán kimondtam a szavakat, amelyek az egész világot jelentették a védelmező nagytestvéremnek. – Biztonságban érzem magam mellette, Jase.

Cannon arckifejezése gyengéd lett, a keze felemelkedett, hogy megsimogassa a nyakam oldalát.

–     Jó. – Jase hangja érdes és nyers volt, amikor újra megköszörülte a torkát, volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a bátyám veszélyesen közel áll a könnyekhez. – Örülök, hogy rátaláltál, Farah.

–  Én is, bubi. Jobban, mint gondolnád. És most már csak hab a tortán, hogy te és Bennett is itt lesztek. De csak egy figyelmeztetés: mindent meg fogok tenni, hogy megpróbáljalak rávenni, hogy végleg maradj.

– Vedd úgy, hogy figyelmeztettél, hugi, - mondta, és hallottam a mosolyt a hangjában. – Most pedig elengedlek, hogy reggelizhess a pasiddal, közben pedig felhívhatom Bennettet.

–     Oké, Jase. Majd találkozunk. Szeretlek!

–     Én is szeretlek, Farah. Teljes szívemből.

Letettem a telefont, és leengedtem a fülemről, miközben figyelmemet Cannonnak szenteltem, miközben kimondtam a nyilvánvalót.

–     A bátyám és Bennett a városba jönnek.

–     Erre valahogy magamtól is rájöttem. – Kuncogott. – Örülök neked, bébi.

Én is örültem. Valójában, bár a Redemptionbe költözésem óta jól mentek a dolgok, talán ez volt az első alkalom az életemben, amikor azt mondhattam, hogy igazán boldog vagyok. Remélhetőleg nagyon hamarosan egy helyen lesznek azok az emberek, akik a legfontosabbak számomra.

Ennél jobbat el sem tudtam volna képzelni. 

Lexy