Jessica Prince: Bad Alibi - Huszonötödik fejezet

 

25. fejezet

Farah

 

Ujjaim megfeszültek Cannon hajában, erősen húztam, miközben a szája tovább dolgozott a lábam között.

–  Ó, Istenem. Olyan közel vagyok. – Még sosem éreztem ilyet ezelőtt. Csak az egyik exemmel feküdtem le, és azt mondani, hogy fogalma sem volt róla, mit csinál, túl udvarias kijelentés lett volna.

De Cannon egy rohadt szakértő. Úgy zabált fel, mintha korábban nem a legfinomabb háromfogásos vacsorát ette volna meg, és úgy éreztem, mintha kettéhasadnék.

– Add ide, Kolibri, - szólalt meg érzékeny ajkaimon, amitől az egész testem megremegett. – Azt akarom érezni, ahogy elélvezel a nyelvemen.

Pontosan ezt tettem, megkönnyebbültem és felsikítottam, miközben nyalogatott és szopott engem a földrengető csúcsponton keresztül. Alig kaptam levegőt, amikor éreztem, hogy megmozdul. Egy fiók kinyitásának hangja törte át ködös elmémet, amit nem sokkal később egy óvszercsomagolás gyűrődése követett. Másodpercekkel később Cannon visszatért, és egyetlen brutális lökéssel belém hatolt.

–     Istenem, bébi, igen! – Nyögtem, a nyakam és a hátam felemelkedett az ágyról, ahogy keményen és gyorsan megdugott.

–     Szemek, Farah. – A parancsa egy hörgéssel jött, miközben egyenletes ritmusban döfködött, és olyan pompásan töltött ki engem. – A szemed rám szegezd, amikor benned vagyok.

Küzdelmes volt, de sikerült kinyitnom a szemhéjaimat, amikor megláttam azt a lenyűgöző aranyat, ami a tekintetében kavargott, újra elszálltam. Minden porcikámmal megragadtam Cannont, és olyan hangosan kiáltottam, hogy a hangom rekedt lett.

A falaim szorosan megragadták a farkát, miközben a hajamba temette az arcát, és felgyorsította a tempóját.

–  Bassza meg, - morogta a nyakamba. – Olyan istenverte jó, bébi. Mindig olyan kibaszott jó. – Másodpercekkel később mélyre hatolt, és ott is maradt, miközben felnyögött a csúcsponton. A farkának minden egyes rándulása apró áramütéseket küldött belém.

Rám rogyott, átadva a súlyát, miközben azon dolgoztunk, hogy kiegyenlítsük a légzésünket.

Egy maréknyi perc telt el, mire végül felnyomta az alkarját, és lenézett rám.

–  Olyan kibaszottul gyönyörű vagy, - motyogta, és végighúzta az ujját a hajvégeimen.

–     Olyan jóképű, - viszonoztam halkan, és felnyúltam, hogy megvakarjam a kócos állát. – Ezt imádom. Jó érzés, amikor megcsókolsz, de milliószor jobb, amikor az arcod a combjaim között van.

Nyögést eresztett meg, és a homlokát az enyémre ejtette.

–   Épp most élveztem el olyan erősen, hogy majdnem elájultam, és máris újra beindítasz.

Elengedtem egy kis kuncogást, és a karjaimmal és a lábaimmal megszorítottam a nagy testét.

–     Úgy mondod, mintha ez rossz dolog lenne.

–     Nem rossz dolog, bébi, - viszonozta vigyorogva. – Egyáltalán nem. De épp most töltöttem három órát egy vacsorán mindkettőnk családjával. Egy vacsorával, amelyen te és az anyám összeesküdtetek, hogy felültessétek az összes egyedülálló férfit a városban.

–     Nem az összes férfit, - érveltem. – Csak Jase-t és Bennett-et. És hibáztatsz? Láttad Bent azzal a Myra nővel. Van ott egy történet, és ezt te is tudod.

A néma nevetése tetőtől talpig megrázott.

–     Ezzel nem fogok vitatkozni. De arra gondoltál már, hogy ez az ő történetük, és talán nem kellene beleütnöd az orrodat?

Egy vállrándítással oldalra néztem, nem voltam hajlandó teljesen beadni a derekam.

– Nem fogom beleütni az orromat semmibe. Hacsak nem gondolom, hogy Bennettnek túl sokáig tart. Akkor hívom anyádat erősítésért.

–  Azt teszed, amit úgy érzel, tenned kell, és én nem foglak megállítani. De legyőztek. Szóval mi lenne, ha abbahagynád ezt az átkozottul aranyoskodást, hogy elintézhessem ezt az óvszert, és aludhatnánk egy kicsit, mielőtt felébresztelek, és újra kezdhetnénk az egészet?

Nem tudtam vitatkozni azon, aranyos voltam-e vagy sem. Azt hittem, hogy csak önmagam vagyok. De ha ő ezt aranyosnak találta, ki voltam én, hogy ellenkezzek?

–     Rendben, - engedtem meg egy incselkedő sóhajjal. – Adok egy kis haladékot, de jobb, ha később is résen leszel.

Nevetve csókolt meg, majd lassan kihúzta magát.

–     Ezt az ígéretet be tudom tartani, édesem.

Ahogy mindig, most is a meztelen alakját figyeltem, ahogy a fürdőszobába vonult, hogy az óvszerrel foglalkozzon, miközben eltűnt a szemem elől, csak egyetlen gondolat forgott a fejemben.

Minden egyes nap Cannonnal még jobb volt, mint az előző. És alig vártam, hogy holnap felébredjek, és felfedezzem, mit tartogat számomra a sors.

 

***

 

A sörösüveget az ajkamhoz emelve belekortyoltam, miközben csodálkozva bámultam körbe az új házamban. Általában egy pohár pezsgővel koccintottam volna egy olyan nagyszerű dologra, mint a vadonatúj álomotthonomba költözés, de motoros városban éltem, és egy motorossal jártam. Kizárt dolog, hogy a mostani ismerőseim pezsgőt igyanak, ezért amikor Darla és Buck megjelentek, hogy csatlakozzanak az ünnepléshez, hoztak magukkal egy láda sört.

És ez nekem teljesen megfelelt.

Az utolsó költöztető teherautó öt perccel korábban indult el, és bár minden bútor ott volt, ahol lennie kellett, még mindig sok munka várt rám. Cannonnal ellentétben én teljes mértékben rá akartam nyomni a bélyegemet erre a gyönyörű, régi viktoriánus házra. Ki kellett pakolni a dobozokat, fel kellett akasztani a képeket, és fel kellett dobni a párnákat. Még több bevásárlásra lesz szükség, hogy az összes helyet megtöltsem; ez egy olyan kihívás, amire több mint készen álltam.

De mindez várhatott. Végre otthon voltam, és ez volt az egyetlen dolog, ami számított nekem.

Clay és az emberei jobban teljesítettek, mint amit el tudtam volna képzelni. Minden szoba meleg és hívogató, teljesen tökéletes. Még a hálószobám falával is csodát tettek. Amikor ránéztem, már nem is lehetett látni, hogy milyen vacak festést végeztem.

Visszagondoltam arra a legelső napra, amikor a bejárati ajtón belépve egy romos gödörbe érkeztem. Visszagondoltam a mellkasomban gyökerező melegségre, és tudtam, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, mert pontosan ugyanezt a melegséget éreztem, amikor az új konyhámban összegyűlt összes barátomat és családomat néztem, akik sört ittak és viccelődtek.

Bennett és Jase is ott volt. Cannon, Shane, Brantley és Poppy. Banks korábban megjelent Bevvel, hogy segítsen a költözésben. Scooter is ott volt a feleségével, valamint Danno és Fletch. A bárból több törzsvendégem is eljött, és házavató ajándékokat hoztak. Mindenki, akivel törődtem, ott állt ebben a szobában, és ahogy körülnéztem, felfedeztem valamit, amitől vészesen közel kerültem a könnyekhez.

Nem volt elég székem.

–  Mi jár a fejedben, édesem? – kérdezte Jase, odajött hozzám, és átkarolta a vállamat. – Ennek egy boldog napnak kellene lennie, te meg úgy nézel ki, mint aki mindjárt sírni fog.

–     Nincs elég székem, - suttogtam, a hangom karcos volt az érzelmektől.

Úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem.

–  Mindjárt sírva fakadsz, mert nincs elég széked? Ez elég könnyen megoldható, Farah. Vagy elfelejtetted, hogy tele vagy?

Vizes nevetést eresztettem meg, és hasba vágtam.

–     Nem erről van szó, te barom. Nem vagyok feldúlt.

–     Akkor mi az?

–     Egész életemben csak két emberrel voltam, Jase. Te és Bennett, ennyi. És ez mindig elég volt nekem. Szerencsés voltam, hogy ti ketten voltatok. De most... most itt van ez. – Kinyújtottam a karomat. – Most már annyi emberem van, akik jelentenek nekem valamit, hogy nincs elég székem, hogy mindannyian leülhessenek. Szóval, igen, közel vagyok a síráshoz, de csak azért, mert hihetetlenül, hülyén boldog vagyok.

A szemeiben felcsillant az érzelem, miközben nagy levegőt vett. Mélyebben magához rántott, és lehajolt, hogy egy csókot nyomjon a fejemre.

–     Nagyon örülök, hogy ezt hallom, édesem. Az istenverte holdon túl.

–     Az egyetlen dolog, ami még jobbá tehetné ezt a napot, ha elmondanád, hogy te is úgy döntöttél, hogy ideköltözöl.

Jase sóhajtott egyet, kiegyenesedett, és végigpásztázta a konyhámban összegyűlt tömeget. A hangjában volt egy csipetnyi melankólia, amikor megszólalt.

–     Sokat gondolkodtam mostanában, kishúgom.

–     Miről?

–     A boldogságról, - válaszolta. – Azok után, ami veled történt. . . – A torkában nehéz csomó keletkezett. – Csoda, hogy visszatértél ebből. A pokolba is, majdnem nem sikerült. Majdnem elvesztettelek, de te túlélted, és találtál erőt, hogy a saját boldogságod után menj. – A tekintete visszatért az enyémre, és az érzelmek egész tárházában úszott. – Még sosem mondtam neked, de irigylem a bátorságodat. Ha a kishúgom képes volt ilyesmiből visszajönni, és még mindig talált erőt, hogy felépítse ezt a hihetetlen életet magának... nos, akkor már nincs okom arra, hogy ne a saját boldogságom után menjek, nem igaz?

Olyan sokáig tartottam vissza a lélegzetemet, hogy a tüdőm égni kezdett, mint a tűz.

–     Azt mondod...?

–     Nem mondok semmit. Legalábbis még nem. De azt megmondom, hogy elkezdem a nagy egészet nézni. Ki tudja, hová fog ez vezetni engem?

Nagyon reméltem, hogy pont ebbe a tökéletes kisvárosba vezeti, de ha mégsem, akkor is, amíg boldog volt, bárhol is végezte, nem volt bajom vele.

De ez nem jelentette azt, hogy nem álltam készen a piszkos harcra.

–     Azt hiszem, van egy bizonyos vörös hajú, aki nagyon örülne, ha úgy döntenél, itt fogsz gyökeret ereszteni.

Észrevettem, ahogy a tekintete Poppy irányába villan, mielőtt visszavette volna rám.

–  Ne kísértsd a szerencsédet, édesem. Mondtam, hogy meggondolom, úgyhogy hagyd most annyiban, jó?

Kifújtam a levegőt, de hagytam a témát elfelejteni. Legalábbis egyelőre.

–     Ugye tudod, hogy szeretlek?

–     Tudom. És ezt tőlem is visszakapod, kishúgom.

Ezzel az érzéssel magunkhoz vettünk még több sört. És mindezt hihetetlen emberek szerető ölelésében tettük.

 

***

 

Négy nap telt el azóta, hogy hivatalosan is átköltöztem a fogadóból a viktoriánus házba, ám ez volt Jase utolsó éjszakája a városban.

Darla felajánlotta, hogy szabadnapot ad nekem, hogy vele és Bennett-tel tölthessem az éjszakát, mielőtt reggel visszarepül Connecticutba, de én már kivettem egy maréknyi szabadnapot, mióta a városba jöttek, és minél kevesebb napot dolgoztam, annál kevesebb borravalót tudtam "elcsempészni" Shane-nek. Az ünnepek már csak néhány hónapra voltak, és mindent megtettem, hogy biztosítsam, legyen elég pénze ahhoz, hogy Brantley-nek nagyszerű karácsonyt szerezzen.

Így Jase úgy döntött, hogy a bárban lóg Bennett-tel, Cannon-nal és a többi sráccal, amíg én dolgozom.

Általában bőven lett volna időm velük beszélgetni a szünetekben, vagy amikor a részlegem csendes, de ma este a bárban őrültekháza volt.

Shane szerint minden évben volt egy nagy motoros rally, amit Memphis környékén rendeztek, és abban a négy napban a Bad Alibit ellepték.

Már hozzászoktam a motorosokhoz, de ezek a fickók még hangosabbak és vadabbak voltak, mint a törzsvendégek, akiket már megismertem, többen közülük már teljesen részegek.

–     Jézusom, - morogta Shane, amikor csatlakozott hozzám a bárpultnál. – Esküszöm, ha nem lenne ilyen jó a borravaló, minden átkozott évben ilyenkor szabadságra jelentkeznék.

Együttérzően vigyorogtam rá, és visszanéztem a padlóra.

–     Ez őrület. Még sosem láttam ilyet. – Az emberek hatalmas tömege miatt nehéz volt kivenni az asztalokat és a székeket. A nagyobb tömeg miatt a két másik pincérnő, aki a nappali műszakban dolgozott, szintén velünk volt az emeleten, és egy harmadik pultos is ott volt, aki Buckkal és Darlával italokat csapolt. Mégis úgy éreztem, mintha le lettem volna véve a lábamról, és még mindig hátra volt a műszakom fele. Minél később lett, annál részegebbek lettek, és már számoltam a perceket, amíg Buck bejelentette, hogy az utolsó kört.

–     Igen. Üdvözlöm önöket a pokol hetén, ahogy én szoktam nevezni. Persze, ez csak négy nap, de a Pokol négy napja nem hangzott ugyanúgy.

Fáradtan felnevettem, és megütöttem a vállát az enyémmel, miközben Darla két korsó sört tett a pultra előttem. Felkaptam őket, és elindultam a biliárdasztalok felé.

Cannon kiszúrt, amint a részlegbe értem, és amint letettem a korsókat az asztalra, megragadott az övhuroknál fogva, és az ölébe húzott.

–     Hé, Kolibri, hogy vagy?

Visszafordultam hozzá, és kimerültségemen keresztül elmosolyodtam.

–     Megviselten, de jól. Csak készen állok arra, hogy véget érjen ez az éjszaka.

–     Még néhány óra, aztán leléphetünk innen.

Mély levegőt vettem, és belesüllyedtem, az ajkaimat az övéhez szorítottam, miközben azt mormoltam: – Alig várom.

Ellöktem magam az öléből, és tettem egy lépést Jase felé, egy puszit nyomva a feje búbjára, mielőtt elindultam vissza a padlóra.

Éppen a részlegemen haladtam át, amikor éreztem, hogy egy kéz az alkarom köré tekeredik, és megállásra húz.

–     Szia, édesem! Mit szólnál egy tánchoz?

Lenéztem a nagydarab, zömök motorosra, aki kényelmetlenül szorosan fogta a karomat. A pocakja kilógott a farmerja övén, a haja már legalább egy hónapja szorult vágásra, bűzlött a piától, a szemei pedig vörösek és üvegesek voltak, ami azt jelezte, hogy már jócskán túl van a részegségen, és határozottan a szaros arcúságon.

Igyekeztem mosolyogni a mellkasomat szorongató pánikhullámon keresztül, miközben azt válaszoltam.

–     Sajnálom, de nem lehet. – Finoman megrántottam a karomat, de nem vette a célzást, és nem engedett el. – Nagyon elfoglalt vagyok, de ha szeretnél még egy italt vagy valamit enni...

–     Kurvára nem akarok enni valamit, - mondta, és a szavai elmosódva jöttek ki. – Azt akarom, hogy a csinos pincérnő táncoljon velem.

Erősebben húztam a karomat, amitől csak még jobban erősített a szorításán, ami a kellemetlenen túl egyenesen a fájdalmasba torkollott. A pánikom egyre nagyobbra duzzadt, és elkezdte elfoglalni a tüdőmnek azt a helyét, amire az oxigén beszívásához volt szüksége. Éreztem, hogy a bőröm kezd nyirkos lenni, de mindent megtettem, hogy elnyomjam a félelmet.

–     És azt mondtam, hogy nem tehetem. Most pedig kérlek, engedd el a karomat.

–     Mi van, azt hiszed, túl jó vagy ahhoz, hogy velem töltsd az idődet? - sziszegte a részeg motoros fogait csikorgatva. – Beképzelt ribanc vagy, vagy mi?

Sötétség kúszott be a látómezőm szélén, és a szívverésem felgyorsult.

–     Hagyj! Engedj el! - ismételtem, küzdve a fejemben lévő szédülés ellen, miközben keményen megrántottam a karomat.

A motoros visszarándult, én pedig felkiáltottam az éles fájdalomtól, amit a vállamban okozott. Abban a pillanatban, hogy az ölébe vett, vastag karjai körbefogtak, és a helyemre szegeztek. Küzdeni kezdtem, küzdöttem, hogy elszabaduljak tőle, de a szorítása kérlelhetetlen volt.

–     Engedj el! – Kiabáltam, vadul csapkodva.

–     Ha nem akarsz velem táncolni, akkor mit szólnál egy csókhoz?

A feje kezdett lejjebb ereszkedni, az arca közelebb került az enyémhez. És hirtelen újra a sötét parkolóban voltam.

– Engedj el! – Ordítottam torkom szakadtából, a szavak olyan hangosak és kétségbeesettek voltak, mintha felfelé menet elvágták volna a torkomat. – Engedjetek el! Engedjetek el! Engedjetek el!

A bár hangjai egyre tompábbá váltak, mintha hirtelen víz alá merültem volna. Nem kaptam levegőt. Istenem, nem kaptam levegőt. Mindjárt megfulladok.

Küzdöttem, sikoltoztam és karmoltam, amíg a helyemen tartó acélszalagok el nem engedtek, és a földre zuhantam.

–     Mi a faszom! – Méterekről hallottam, hogy kiabálnak, azt hittem, hogy a dühödt üvöltés talán Cannontól származik, de a fülemben zúgó vér miatt nehéz volt biztosra menni.

Azt hallottam, hogy hús ütközik húsba, amit gyorsan követett a bútorok törésének hangja. Az volt az érzésem, hogy körülöttem kitört a világvége, de nem tudtam megmozdulni. Csak annyit tehettem, hogy összegömbölyödtem, a karjaim a fejemet takarták, miközben küzdöttem a testem ellen, ami nem volt hajlandó oxigént szívni.

Éreztem, ahogy egy pár kéz rám ereszkedik, és az agyam azt kiabálta, hogy fussak, de a pánikroham teljesen átvette az irányítást. Megdermedtem a félelemtől, képtelen voltam megmozdulni. Nem tudtam küzdeni, csak nyöszörögni tudtam, ahogy a kezek megragadták a karomat, és felrántottak a padlóról. Egy másodperccel később egy ismerős ölelésbe burkolóztam.

–     Pszt, elkaplak, kislány, - mondta Bennett, miközben erős karjaiba vett, és elkezdett elvinni. – Semmi baj. Minden rendben van, édes Farah. Itt vagyok neked. Minden rendben lesz.

Aztán a hangja elhalkult.

Lexy