Caris Roane: Obsidian Flame - Tizenegyedik fejezet

 

„Szeretett vagy.”

-       Közmondások Gyűjteménye, Beatrice a Negyedikről

 

11. fejezet

 

Thorne-nak minden türelmére szüksége volt, amit az elmúlt két évezredben megtanult, hogy ne erőltesse Marguerite-et. Érezte a lány visszafogottságát és tudta, hogy valami szörnyen rossz, de nem lehetett férfiak és nők, hatalmas harcosok és hatalmas vámpírok vezetője anélkül, hogy ne ismert volna rá egy sorsfordító pillanatra, egy dinamikus változás pillanatára.

A legrosszabbtól tartott, amikor a lány habozott: hogy nem lesz képes megtenni az ugrást, nem lesz képes elfogadni és felvállalni az előtte álló kihívást. Nem, nem fogta fel, hogy min megy keresztül, de érezte a súlyát, a méretét. Elvégre áttörte az obszidián-láng erejét védő gátat, és ezzel fájdalmat okozott neki. Az egész élmény igazat mondott arról, hogy ki is ő valójában, ha a leglényegesebb bátorságáról van szó, és hogy min megy keresztül.

De a megtört látomás természete megakasztotta, valami szörnyűséget jelentett számára ‒ egy olyan nagy, személyes veszteséget, hogy még a gondolatait sem tudta hangosan kimondani. Kísértést érzett, hogy belopakodjon a lány elméjébe, és pontosan kiolvassa, mi is zajlik benne, de ezt a bűnt soha nem követte volna el.

Így hát várt. És a nő választott.

Grace és a zárdai novíciák javára döntött.

A szabad élet ellenében döntött.

Egyenesen a klubba villant, Brynnát félig lerészegedve találta négy üres pohárral maga előtt. Lehajolt hozzá, és a szemébe nézett.

–     Marguerite-nek szüksége van rád. Kifejezetten téged kért. Velem jössz?

–  Az istenit, de jóképű vagy! ‒ hunyorgott Brynna. Ó, nem kellett volna ezt mondanom. Oké, igen, persze. – A másik vörös hajú Látó felé fordult. – Mennem kell. Nem tudom, mikor jövök vissza. Marguerite-nek és ennek a fickónak szüksége van rám. Talán hármasban! – Elnevette magát a viccén, majd komoly szemeket vetett Thorne-ra. – Nem szoktam hármasban csinálni.

Újabb pillanatra elnyomta a félelem. Vajon Brynna hasznos lesz ebben az állapotban?

Hát, pokolian remélte, hogy néhány ujjnyi vodka nem számít.

–     Kivillantalak innen. Készen állsz?

–     Persze. Vigyél el, gyönyörűségem.

Koncentrált, majd a következő pillanatban már újra a hálószobában voltak. Marguerite kint állt a teraszon a hidegben, mezítláb, farmerben és piros melegítőben. Érezte a szomorúságát, a mély fájdalmat, amit valószínűleg soha nem fog megérteni. De felemelkedett mércével mérve olyan fiatal volt, alig több mint egy évszázados, és az eddigi élete sok szempontból brutális volt.

Brynna odament hozzá. Thorne a sarkában volt.

–     Mire van szükséged, Látó-nővér?

Marguerite felé fordult, és pislogott.

–     Te részeg vagy.

–     Igen... egy kicsit. Mi a helyzet? – A lány kuncogott.

–     Brynna, segítened kell, hogy tiszta látásom legyen, most rögtön. Vészhelyzet van. Megtennéd ezt nekem?

Brynna előrevetette a karját.

–  Tiszta látás? A francba, igen. Szeletelj egy tortát. Persze még sosem csináltam ilyet. – Aztán felnevetett. – Oké... vészhelyzet... koncentrálnom kell. A következő a helyzet. Alig érem el a 70 százalékos pontosságot, de megteszem, amit tudok.

–     Jó. Hogyan végezzük a közös munkát, tudod, az egyszerre több látó dolgot?

Brynna Marguerite vállára tette a kezét, és azt mondta: – Így.

Thorne nem tudta elképzelni, mi zajlott le a két nő között, de azt megfigyelhette, hogy mindketten úgy döntötték hátra a fejüket, mintha villám csapott volna oda-vissza közöttük.

Érezte, hogy Marguerite telepatikusan hívja őt. Nem várt, hanem benyomult az elméjébe, és ó, igen, a nőjének volt ereje, mert ott volt a látomás, teljes és tökéletes, pontosan a megfelelő sebességgel mozgott, hogy lássa és megértse, hogy tanúja legyen.

De sokáig egyáltalán nem volt értelme annak, amit ott látott. Igen, ez a kolostor. Igen, néha látta a Kegyelmet, máskor meg nem. Úgy tűnt, mintha valami érdekes füstszerű anyag lenne ott, ami nagyon hasonlított a ködre, és furcsa mintázatokban mozgott.

Mi ez? küldte Marguerite.

Azt hiszem, köd.

Azok pedig halál vámpírjai, abban a hosszú csarnokban, ahol a cellák vannak. Az ott... Leto?

Igen, ő. Mi a fenéért van a kolostorban? A francba, tényleg nem néz ki túl jól.

Furcsa, hogy ott van, küldte Marguerite. De miért van elválasztva Grace-től, amikor egy cellában vannak?

Ez a köd.

Ó, a francba... ez Casimir, ugye?

Thorne végre megértette. Ez Casimir műve. Azt hiszem, ez egyfajta köd, amit úgy hívnak, hogy váltakozó köd.

Thorne megdöbbent. A váltakozó ködhöz óriási erő kellett, és az biztos, hogy ő még sosem látott ilyet. Tehát ez határozottan támadás volt. Halál vámpírjai, egy Negyedik felemelkedő és váltakozó köd: Szent szar, hogyan kellene megszerveznie a csatát egy ilyen szar ellen?

A látomás azzal ért véget, hogy a halál vámpírjai legyilkolták a novíciákat, Leto is meghalt, Casimir pedig egyenesen a cellájából vitte el Grace-t az otthonába ‒ Párizsba, a Halandók Földjén. Érezte a Látók pontosságának szintjét, hogy a nők együtt nem csak Stannett jövőfolyam-blokkját győzték le, hanem tiszta látomást értek el. Nem volt kérdéses számára, hogy amit látott, az pontosan így fog megtörténni, ha nem avatkozik közbe.

És mi a faszt keresett Leto a nővére zárdacellájában? Egyáltalán hogyan került oda? Vajon ő vitte be? Ha igen, miért tette? Miért sodorta őt ilyen veszélybe?

Oké, egyszerre csak egy dilemma.

Visszavonult Marguerite gondolataiból, hogy megbizonyosodjon egy dologról: vajon képes lesz-e újra lejátszani a látomást a fejében, vagy sem. Arra koncentrált, amit látott, és igen, ott volt, a teljes látomás az elejétől a végéig. Ha egy pillanatra elgondolkodott is azon, hogyan lehetséges ez ‒ elengedte. A hogyanok boncolgatására később lesz ideje, mert csak percek álltak rendelkezésére, hogy elintézze a dolgát.

Egy pillanatra elengedve a képeket meggyőződött róla, hogy Marguerite jól van. A lány tágra nyílt szemmel állt a döbbenettől, még reszketett is.

Brynna többször pislogott.

–     Édes istenanyám, mind meg fognak halni.

A vállaira tette a kezeit ‒ megszorította ‒ és egyik nőről a másikra nézett.

–  Figyelj rám, senki sem fog meghalni ma este, kivéve azokat a kibaszott halál vámpírjait, érted? Ez az, amit én csinálok. Mindketten megbíztok bennem, hogy elvégzem ezt a munkát?

Két bólintás.

–     Jó. Most pedig gyertek vissza a házba, és melegedjetek fel. Átkozottul hideg van idekint. – A hőmérséklet-szabályozó pajzsok nem voltak összefüggőek a kolónia területén. Még a lába is fázott.

Marguerite megfogta Brynna karját, és bár a Látó kissé megbotlott, visszavezette a hálószobába.

Ahogy Thorne becsukta az ajtót, egy dolgot tudott. Ehhez a Vér Harcosának komoly segítségre lesz szüksége.

Változásra.

 

***

 

A szállodai lakosztálya ablakából Casimir a kivilágított Eiffel-tornyot bámulta, amely élénk hátteret adott a párizsi éjszakai égboltnak és a világ kedvenc városának, bármelyik dimenzióban. Egy évtizede lakott a Plaza Athénée-ben, az egyik kedvelt rezidenciáján. A gyermekei is itt éltek, amióta megszülettek. Jó életet teremtett magának a Halandók Földjén. Greaves jelenlegi támogatása újabb kisebb vagyont hozott neki.

De miután meglátta Grace-t Moszkvában, szent szar, bajban volt.

Mind a négy dimenzióban élt már a nagyon hosszú és sok szempontból kielégítő életében, de ezzel még sosem szembesült; egy váratlan erotikus illatú nővel, egy felemelkedett vámpírral, egy novíciával, aminek csak egyetlen, de teljesen lehetetlen értelmezése volt: a breh-hedden. Őszintén szólva nem tudta, mit tegyen. Pedig ő bármikor tisztában volt vele, mit kell tennie.

Még mindig nem tudta elhinni, hogy látomás, vagy bármi volt is, ami Letót egyenesen a sztázis erejéből ragadta ki. Ha nem tétovázik, Leto már összekötözve és Greaves gyengéd gondoskodásában lenne. De néhány másodperccel tovább állt ott, a fagyott pokolban Greaves mellett, a közelgő katonai szemle látványossági helyszínének főszínpadán, készen arra, hogy Letót mozgásképtelenné tegye. Ekkor egy angyal jelent meg Leto mellett, igazán hosszú szőke hajjal, világos szemmel, és egész lénye körül ragyogással.

Egyszerűen még sosem látott ehhez hasonlót, a lány jelenlétének átláthatatlan minőségét, az erőt, amely hullámokban lüktetett körülötte; és azt a megdöbbentő látványt, amikor abban a pillanatban, amikor Leto a kezét az övébe tette ‒ mindketten eltűntek. De talán még ennél is nagyobb meglepetés volt, hogy Greaves egyáltalán nem vett tudomást a jelenlétéről.

Leto eltűnése után Greaves csak arra panaszkodott, hogy Casimir tétovázik, és erre fogta Leto elfogásának kudarcát. Természetesen igaza volt, mégis, amint kinyitotta a száját, hogy megmagyarázza Greavesnek a tétovázását, visszatartotta magát. Ha Greaves a legcsekélyebb mértékben sem érzékelte Grace-t, akkor ez felemelkedett szempontból nagyon is jelentős volt. Cazt mélyen mardosta az az érzés, hogy ez a jövőben kritikus fontosságúvá válhat számára, talán még tárgyalási vagy túlélési pont is lehet.

De hogy a fenébe lehetséges, bármilyen dimenzióban, hogy ez a nő az ő breh-je legyen? Még ha Grace-t akarná is üldözni, mi lehet a közös bennük? Ő egy Negyedik felemelkedő volt, a nő pedig egy szent. A férfi szadista volt, hedonista. Lehet, hogy odaadó apa, de a jó tulajdonságok tekintetében nagyjából ennyi, és ezt ő is tudta. Ami teljesen méltatlanná tette őt Thorne húgára, és őszintén szólva egyáltalán nem érdekelte.

De itt volt, örökös merevedéssel, mert az érzékszervei felidézték a nő illatát: friss föld és az édes vadvirágok. Nem bánta volna, ha megmutathatja izgalmát, csakhogy amellett, hogy felfoghatatlanul felizgatta, már nem vágyott a nőre, aki jelenleg az ágyát osztotta meg vele.

A gyönyörű Julianna megfelelt a szadista hajlamainak, és ugyanolyan önfeledten élvezte a szexet, mint ő. De egy nő, aki az elmúlt évszázadot zárdában töltötte, nem igazán élvezne egy szado-mazo hármast egy góttal, akit egy lepukkant helyi klubból raboltak el, dugták és ittak belőle, amíg szinte ki nem fogyott a vére.

Most éppen rácsesztek. Nem látta, hogyan léphetne tovább, de tudta, hogy nem maradhat ott, ahol van. Milyen különös, hogy egyetlen pillanat örökre megváltoztatta az életét.

Remélhette, hogy Grace úgy hal meg, ahogy Greaves tervezte a közelgő kis kolostori kalandjukban, de még miközben a párizsi fények pislákolását nézte, tudta, hogy Grace-t haza kell hoznia magával.

Halkan sziszegett. Szüksége volt egy kis megkönnyebbülésre. Most.

Elsétált a főnöki lakosztályba, miközben ujjait gyengéden fel-alá csúsztatta a merevedésén. Ebben az órában a fiai már aludtak az au pairrel együtt, így nem kellett aggódnia, hogy meglátják aktus közben.

Julianna aludt, ami jó volt.

Egy nagyon gyors mozdulattal eltüntette magáról a ruháit, majd a nő lábait széttárva az ágy oszlopaihoz kötözte. Ahogy úgy helyezkedett, hogy a nyakát átkarolja, a nő felpislogott rá, készen arra, hogy felnyávogjon. De a férfi túlságosan türelmetlen volt, és amikor a nő kinyitotta a száját, hogy ráordítson, a férfi behatolt. Megragadta a fejtámlát, és a szájába csúszott, miközben Grace képe kavargott az elméjében, ahogy az illatának emléke a határhoz közelítette.

Nem érdekelte, hogy Julianna küszködik a durva erőfeszítései alatt. Csak az érdekelte, hogy átadja magát annak, amire most nagyobb szüksége volt, mint magára az életre.

Kiabálva ment el. Elélvezett, miközben elképzelte, hogy Grace lábai közé temetkezve a nyakából iszik.

Amikor végzett, legurult Juliannáról, aki öklendezett mindattól, amit adott neki, és küzdött a kötelékek ellen.

Amikor végre meg tudott szólalni, a nő rávillantott a férfira.

–  Talán élveztem volna, ha hagyod, hogy részt vegyek benne. Mi baj van veled? Furcsa hangulatban vagy, mióta visszatértél Moszkvából. Mi történt odakint?

–  Vissza akarsz menni Greaveshez? – Kiszabadította a nőt a bilincsekből, majd elnyújtózott mellette az ágyon.

Julianna felült, és az egyik kezével megtörölte a száját.

Ő azonban rá sem tudott nézni. Csak bámulta a tükrös mennyezetet. A karját a homlokára vetette. Behunyta a szemét.

A nő közelebb húzódott hozzá, és nagyon finoman megsimogatta az ujjait.

– Megszerettelek ‒ mondta halk hangon. – Én... azt hittem, hogy élvezed a társaságomat.

–  Valami történt, valami, ami teljesen kívül esik az irányításomon és nem tudom tovább megadni neked azt, amire szükséged van tőlem.

–  Szóval... dobsz engem, miután elraboltál a szívem vágyától? Elengedsz valami rejtélyes dolog miatt, amiről gondolom, nem is akarsz beszélni?

–  Ez nem személyes, Ju-Ju. Az elmúlt hetekben még néhányszor azt is éreztem veled, hogy talán lelki társak vagyunk. Az biztos, hogy az ágyban egyenrangúak vagyunk. Ez egy elbaszott felemelkedési dolog. Az a baj, hogy a következő napokban, hetekben vagy akármennyi ideig is tart, amíg megoldódik ez a helyzet, nem fogok veled jól bánni, és menned kell.

De érezte, hogy a nő vibrál mellette a dühtől. Megértette, hogy ki ő, hogy megtalálja a módját, hogy megbüntesse, amiért ilyen hirtelen dobták, ezért csak koncentrált és a nő eltűnt.

Felállt, lezuhanyozott, és felkészült a csatára.

Eljött az óra.

Itt az idő, hogy elpusztítsa Letót. Ami Grace-t illeti, alig várta, hogy újra lássa, és hogy az orrába szívja a földet idéző, vadvirágos illatát.

 

***

 

Greaves éppen a fürdőszobában volt, és a bal kezének DNS-módosított karmát hajlította be, amikor egy nő kiabálását hallotta, nem messze tőle. Kissé ráncolta a homlokát, hiszen felismerte a nő hangját.

Meztelen volt és felizgatta, mert a karom léte a farkához kapcsolódott. Mindkettő a hatalom szimbóluma volt. A karom hajlítása ezért az izgalom kedves hullámzását hozta mélyen az ágyékába.

A kezében tartotta erekcióját, amikor kilépett a fürdőszobából. Juliannát az ágya lábánál találta, amint meztelenül állt, a háta ívben, a karjait széttárva, a feje a plafon felé billentve, és olyan káromkodásokat kiabált, amilyeneket még soha nem hallott a torkából.

–     Baj van a paradicsomban? ‒ kérdezte, és nyugodtan odasétált hozzá.

Egyszerre örült, hogy látja, és mégis rendkívül gyanús volt neki, hogy hirtelen visszatért a hálószobájába. Néhány mennyei hónapig volt a szeretője, amíg Casimir nem követelte őt, mint az egyik árat, amit Greaves szolgálatáért kért. Utált megválni tőle, és a lelke mélyén megígérte magának, hogy Casimir megfizet azért, mert ragaszkodott hozzá.

Most mégis itt volt, megmagyarázhatatlanul újra a genfi hálószobájában.

A nő felé fordult. A teste tökéletes volt. Tökéletes, nagy mellei voltak, amelyek vagy a szobában uralkodó hideg, vagy a düh miatt csúcsosodtak ki. A férfi valahogy kételkedett benne, hogy a nő izgatott lett volna.

–     Mit tettél vele? ‒ kiáltotta.

–    Nem tudom, mire gondolsz ‒ tárta szét a kezét. – Csettintett a karmával, ami egy pillanatra a lány figyelmét az egyik kedvenc eszközére irányította. A szemei felcsillantak, de nem volt szabad ilyen könnyen elterelni a figyelmét.

– Casimir visszaküldött, de nem árulta el, miért. Azt mondta, hogy valami felemelkedett baromságról van szó, így persze arra gondoltam, hogy neked is közöd lehet hozzá.

A karmát a meztelen mellkasához szorította.

– Megsebeztél, kedvesem. Semmi közöm ehhez az egészhez és fogalmam sincs, miről beszélsz.

A nő oldalra fordította a fejét, de közben fel-alá nézett a férfira. Amikor a tekintete a farkán állapodott meg, a férfi a karmával megsimogatta magát. Mindig is élvezte ezt.

Felsóhajtott, és a vállai elernyedtek. Még néhány lépést is tett a férfi felé.

– Nem akarok ribanc lenni és hiányoztál, de úgy utasított el, mintha valami közönséges prostituált lennék, akire nincs többé szüksége.

– Te minden vagy, csak nem közönséges, semmilyen tekintetben nem. – Újra megcsapta a karját.

Figyelte, ahogy a lány összerezzent.

–   Most pedig meséld el pontosan, mit mondott Casimir, hogy értelmezni tudjam a helyzetet. Meggyőződésem, hogy valahogy félreértetted a szándékait.

Megfordult, és leült az ágy szélére. Mindent elmondott neki, beleértve a nemrég történt behatolást a szájába. A férfi odalépett hozzá, és gyengéden megdörzsölte a farkának koronáját. Most, hogy a nő itt volt, nos, egyszerűen isteni volt.

–     Szóval, mire gondolt, amikor ilyen brutális módon dugott téged?

–     Fogalmam sincs.

–     Nem jutottál be a gondolataiba?

Julianna lehajtotta a fejét.

– Nagyon jól tudod, hogy nincs ilyen hatalmam. Főleg nem egy Negyedik felemelkedővel.

De Greavesnek volt egy olyan gyanúja, hogy valami történt Moszkvában, amikor Casimirnak nem sikerült megszereznie Letót a sztázis képességeivel. Casimir részéről csak a legapróbb tétovázás volt tapasztalható, valamint egy döbbent arckifejezés. De mi okozta ezt?

Még Leto holléte is rejtély volt, amíg Stannett nem jelentette, hogy a jövőbeli folyamok a kolostorban mutatták, Thorne nővérének szánalmas cellájában.

És most Casimir visszaküldte Juliannát.

Letérdelt előtte, és széttárta a lány lábát. Végigsimította a karommal a combja belső oldalát.

–     Hadd vegyem ki a fullánkot a büszkeségedből. Hadd szeresselek úgy, ahogy régen szerettelek.

Julianna felsóhajtott. Még el is mosolyodott. A kopasz fejére tette a kezét, és megsimogatta. Amikor a körmeit kezdte belemélyeszteni és folytatta a finom nyomást, azt mondta: – Mindig pontosan tudtad, mire van szükségem, hogy megnyugodjon a szívem.

A nő körmei a húsába mélyedtek, most már mindkét kezével, és bőkezűen használta a karmát.

Amikor sikoltozni kezdett, tudta, hogy elégedett.

De miközben belemerült abba a teljesen élvezetes tevékenységbe, hogy Juliannát vérzésre késztesse, elgondolkodott néhány saját értelmezésen, hogy pontosan mi is történt Casimirral Moszkvában. És Letóval. És hogy pontosan mi köze van Grace-nek ezekhez a furcsa eseményekhez.

 

***

 

Thorne össze akarta szedni a harci felszerelést, de még mindig vitába keveredett Marguerite-tel. Brynna hazavillant, hogy kijózanodjon. Remélte, hogy Marguerite-tel marad, de amint ő és a nője vitatkozni kezdtek, a Látó elszállt, és csak azt kérte, hogy később tájékoztassa, hogy megnyugodjon.

Marguerite csípőre tette a kezét.

–     Én is megyek ‒ jelentette ki... megint.

–   Nem, nem jössz. Halál vámpírjai, emlékszel? És hadd tegyem hozzá, hogy az egyik rohadék nagynak tűnt, nagyon nagynak, úgyhogy a válaszom az, hogy nem, nem jössz.

A lány tekintete találkozott a férfiéval, de barna szemei villogtak, és a férfi megértette ezt az elszánt tekintetet. Az évszázadok során sok harcost ismert, férfit és nőt egyaránt, és ez volt az egyik a sok közül, ami nemtől függetlenül nem számított: a tiszta makacsság. Marguerite a maga útját járta volna, és a sírig is elmegy, mielőtt beadja a derekát.

Nehéz sóhajtást eresztett meg.

–  Ez veszélyes lesz, Marguerite. Még soha nem találkoztam váltakozó köddel ‒ és pontosan mit gondolsz, mennyire leszek képes jól végezni a munkámat, ha aggódom a biztonságodért?

A nő pislogott néhányat, és a harciasságának egy része eloszlott.

– Megértem a dilemmádat ‒ mondta, tényleg, de nem csak arról van szó, hogy szeszélyes vagyok. Személy szerint inkább nem mennék el. De érzem, hogy ott kell lennem.

Ó, nagyszerű. Épp most adta meg neki az egyetlen okot, ami arra kényszeríthette, hogy engedjen. Ezt utálta. És a gondolat, hogy a lány vagy megsebesülhet, vagy meghalhat, pokolian idegessé tette.

Oké, nem volt ideje vitatkozni, és tekintve a nő hatalmi szintjét, köteles volt tiszteletben tartani az ösztöneit. A gondolat azonban, hogy bármikor néhány méteren belül lehet rendkívül erős halál vámpírjaitól, jégdarabot ültetett a mellkasába.

De a megérzéseire hallgatott.

–     Láttad a látomást, láttad, hol lesz az akció. Ha el tudsz jutni a régi celládba, és ott maradsz Grace-szel, az lenne a legjobb ‒ ott lesz a Negyedik felemelkedő, és ő nem harcos. Ha nem tudsz, akkor helyezd el magad valamelyik külső területen: a kápolnában, a szentélyben, a pincében, az étkezőben. A váltakozó köd nem volt egyik helyen sem.

Felemelte az állát, és kiegyenesítette a gerincét.

–     Értettem.

Annyira jól hangzott, hogy a férfi majdnem elmosolyodott. Ehelyett azt mormolta:  – Köszönöm!

Gyorsan legyintett a kezével, és felvette a repülési harci felszerelést. Még egy intés, és felvette a fegyverzethevederét, amely szorosan a mellkasához idomult. Rögzítette a cadroenjét, majd ellenőrizte a tőrjeit.

Elhozta a sedonai házából a harcos telefonját, és hüvelykujjával megpöckölte.

–     Jeannie vagyok, miben segíthetek?

– Vészhelyzet van, Jeannie ‒ vágott bele. Néhány percem van arra, hogy megszervezzek egy védelmi műveletet a Prescotti Teremtő Kolostorban. Kérlek, amilyen gyorsan csak lehet, szedd össze Luken, Santiago és Zacharius Harcosokat Quena nővér adminisztratív irodájába. Lépj kapcsolatba Seriffe Ezredessel, és kérd meg, hogy küldjön századokat minden határvidékre, hogy további intézkedésig helyettesítsék ezeket a harcosokat.

–     Nagyon jó.

Szünet. A férfi anélkül is tudta a kérdést, hogy a nőnek ki kellett volna mondania.

–     És kérlek, tudasd Endelle-lel, hogy a következő huszonnégy órában kapcsolatban leszek vele, és hogy Leto Harcos velem lesz.

–     Leto? Úgy értem, igen, természetesen, tudatom vele. Még valami más?

–  Igen, hívni fogom a takarítást, de ebben a helyzetben különleges köddel van dolgunk. Csak maradjatok nyugton.

–     Értettem. Máris hozom a fiúkat.

Megbillentette a telefonját. Bízott Jeannie-ben. Évszázadok óta összekötőként szolgált az összes harcos között. Kivételes telepatikus képességekkel rendelkezett, ami a huszadik század előtt az elsődleges eszköze volt a harcosok közötti kritikus üzenetek továbbítására. Most azonban már modern nő volt, és végtelenül kedvelte a telefont, a hálózatot és minden más elektronikus eszközt. Ha ez a munka nem sikerülne, az nem az ő hibája lesz.

Becsúsztatta a telefonját a kiltje derékszíjánál lévő keskeny résbe, és körbefordult meglepődve, hogy Marguerite elhagyta a szobát.

–     Mennünk kell ‒ kiáltotta.

A nő megjelent előtte. Most mélyvörös, majdnem bordó színű repülőruhát viselt.

–     Honnan szerezted ezt?

–     Kapcsolatba léptem Brynnával ‒ kopogtatta meg a fejé, és ő csak úgy átküldte. A bokánál egy kicsit bő, mert a nő egy amazon, de egyébként jó vagyok.

A férfi látta, hogy a nő jól van.

–     Menjünk. – Marguerite vállára tette a kezét, és villant. Az utazás a hálótéren, egy egész dimenzión keresztül kicsit tovább tartott, egy hosszabb pislogás, majd hirtelen tudatosság, amikor a lába földet ért, és elengedte a nőt.

–     Mit jelent ez az egész? – Quena nővér Thorne-ra, majd Marguerite-re nézett. De amikor megpillantotta az utóbbit a repülőruhában, az arckifejezése gúnyosra változott.

Hogyan tűrte Marguerite ennyi évtizeden át ennek a nőnek az uralmát?

Mielőtt azonban Quena nővér elkezdhette volna a tirádáját, megszólalt.

–     A kolostorukat körülbelül négy perc múlva halál vámpírjai támadás éri. Ha van zárlatvédelmi gyakorlatuk, akkor azt most hajtsák végre, különben sok novícia fog meghalni ma éjjel. Az ön döntése, Főgondnok asszony.

Bármi más is volt ez a nő, elsősorban uralkodó volt.

Az íróasztala alá nyúlt, és egyértelműen megnyomott egy gombot, mert a másodperc töredéke múlva a hosszú épület egyik végéből a másikba visszhangzó, élesen rikoltozó hangon csengtek a harangok. Az irodája ajtaján túlról futás hangjait hallotta ‒ de egyetlen kimondott szót vagy riadt kiáltást sem.

Marguerite-re pillantott. Rendszeres gyakorlatokat tartottunk. Senki sem tudja, hogy mi történik valójában. Mindenki engedelmeskedni fog, küldte a nő.

A férfi bólintott. Megvetette az effajta fegyelem kikényszerítésére alkalmazott módszereket, de egy ilyen pillanatban mint ez, értékelte az eredményt, mert életeket mentett.

A levegő megrezzent és bár tudta, hogy ki jön, megszokásból megjelent kezében a kardja, miközben ellépett Marguerite mellől. Leguggolt.

Luken érkezett meg először, izzadtan, vérben ázva. Fekete tolldarabok tapadtak a karjára.

–     Thorne ‒ motyogta. Világoskék szemei kísértetiesen néztek. Szükségünk van rád, szaladt Thorne fejébe, majd a Bocsánat, főnök. Nem lesz semmi baj. A férfi többször bólintott, de a kardja is a kezébe villant. – Megtámadtak minket?

–     Igen. Idehívtam Santiagót és Zachet.

–     Ellenségeskednek.

–     Tudom.

Többet nem mondtak.

Quena nővér egyenes háttal állt az íróasztala mögött, nagyon komolyan. Kezében egy távirányítót tartott, és a nyugati falon lévő monitorok sora felé mutatott vele. Egymás után kattintott egyet. A biztonsági kamerák bekapcsoltak. Legalább egy tucat volt belőlük.

Thorne figyelmét elterelte, és tekintete fürgén vándorolt egyikről a másikra. A zárdában minden terület tiszta volt.

A levegő ismét meg-megrezzent, a terem ellentétes oldalain. Thorne újabb védekező guggolásba ereszkedett, a legközelebbi villanó és Marguerite közé lépett. Luken követte a mozdulatait.

Zach és Santiago.

Thorne hirtelen érzelmi hullámokat tapasztalt. Hiányoztak neki az emberei. Utálta, hogy távol van az akciótól, távol a felelősségtől. Jézusom, még csak egy-két hete ment el. Miért érezte úgy, mintha egy évszázad lett volna?

Lerázta magáról az érzést.

Az újonnan érkezettek nem néztek egymásra, de ahogy Thorne-ra szegezték a tekintetüket ‒ ha nem is tudja ‒ már mérföldekről kiszagolta volna, hogy baj van. Santiago és Zach jó barátok voltak, közeli barátok. Szóval mi a fene?

De nem volt ideje a szokásos kérdéseket feltenni, vagy akár csak a fejüket összekoccantani.

Elküldte a kardját, magához húzta a férfiakat és elmagyarázta, hogy egy gyors, nagyon fájdalmas mentális letöltést kell végrehajtania ahhoz, hogy bármi is működjön ebből, hogy a barátságos Negyedik felemelkedőjük Leto nevében rendezett egy szaros bulit, hogy igen, Leto a kolostorban van, és hogy kétségkívül Greaves szervezte meg ezt a kis bulit.

–     Madre de Dios ‒ mormolta Santiago. – Leto itt van?

–     Igen, de a látomásban nem nézett ki túl jól. Nem hiszem, hogy tudna harcolni.

–     Szóval végre feladja a kémkedést?

–  Úgy tűnik. – Thorne egyik ismerős arcról a másikra pillantott. – Fiúk, készen álltok erre?

Luken elmosolyodott.

–     A pokolba is, igen. Csináljuk.

Thorne Lukennel kezdte, az arcára tette a kezét, és hagyta, hogy a képek röpködjenek. Luken megrándult és halk nyögést adott ki, jelezve, hogy az az átkozott dolog fáj, de kitartott. A letöltés tizenöt másodpercig tartott.

Ugyanezt tette Zachkel, majd Santiagóval is. Amikor mindhárom férfi készen állt, gyorsan adta ki a parancsokat.

Quena nővér odaszólt: ‒ A monitorok. Mi történik?

Thorne megfordult, hogy képernyőről képernyőre pillantson. Mintha vizes hullámok burkolták volna be a felületet. A hullámokon keresztül sötét alakok úsztak át.

–     Elkezdődött. Menjünk.

Marguerite felé fordult.

–     Tedd azt, amit percről percre a legjobbnak érzel. Bízom benned.

A nő elfehéredett, de bólintott.

 

***

 

Grace körbefordult. Nem értette, mi történt az imént. Most egyedül volt.

–     Leto?

De semmi sem tért vissza hozzá, csak a templomi harangok halk, gyönyörű hangja.

–     Helló, Grace. Ne félj. Nem fog sokáig tartani.

Megfordult, miközben egy olyan érzés, mint a rettegés és az izgalom egybegyúrva, egyenesen átjárta a mellkasát. Érezte a sötétséget az idegenben, de a hangja tett vele valamit, rezgést keltett a tüdejében. Annyira vonzódott hozzá, hogy nem kapott levegőt.

Vakmerően jóképű volt, hosszú, göndör, fekete haja jóval a válla fölé ért, és sötét csillogó szemei voltak. Közel sem volt olyan magas, mint Leto, közelebb állt az ő magasságához. Keskeny, vonzó orra és telt ajka volt. A bőre nagyon sápadt volt, ellentétben a hajával és a szemével.

Halál vámpírja? A lány nem így gondolta.

A rezgés, amit megismert, ami sajátos volt számára, zúgott alatta. Az idegen lenézett a kőpadlóra, és a szemöldöke felszaladt.

Magába szívta az erőt, és kinyújtotta a kezét a férfi felé. A férfi az ujjaira nézett, és elkomorult. Amikor az erő elérte, meggörbült, és szétnyílt az ajka, de aztán mintha megnyugodott volna, bár látszott, hogy fájdalmai vannak.

A nő belelátott a férfi belsejébe. Sötét volt és világos, annyira emberi, annyira jó és annyira rossz. Egy lény volt, akit szétszakítottak élete döntései, és már hosszú ideje élt, öt évezredet. Megérezte ezeket a dolgokat, de az emlékeiből nem tudott olvasni, csak a döntései utóízét, a boldogságot, a dekadenciát, a szenvedélyek bőségét, és legtöbbször a bűntudatot. Ebben az idegen nagyon hasonlított Letóra.

A lány azonban megérezte, hogy milyen ember lehetett volna, aki tele van nagyszerű tettekkel és önfeláldozással. De most éppen egy szörnyű cinikus volt, a legrosszabb, akit valaha is ismert.

–     Mi a neved ‒ kérdezte a lány. – És hol van Leto Harcos? Mit tettél vele?

A férfi odalépett hozzá, a nő leeresztette a kezét. Nem félt tőle, pedig egy része tudta, hogy félnie kellene, mert a benne lévő sötétség nagyon erős volt. Szűk, fekete bőrnadrágot és selyeminget viselt, amely tompa lilában és zöldben fogta meg a fényt. A mandzsettája és a gallérja széles volt, az ujjai pedig felhajtottak.

–     A nevem Casimir.

Láttam magát Moszkvában. – Fűszeres illata volt, és még valami más, forralt bor-szerű, mintha rendkívüli íz lenne a nyelvén, és olyan okokból, amelyeket nem tudott megmagyarázni, meg akarta kóstolni.

A férfi az arcára tette a kezét, és mélyen a hajába csúsztatta. Nem pislogott.

– Nem ezt akartam ‒ mondta. Borillatának nehéz aromájától a lány térdei megroggyantak.

A lány felnyögött, és akkor a férfi nyelve a szájában volt, mélyen, nagyon mélyen. Behatolt a lányba, aztán a teste az övéhez préselődött, folyékony, kígyószerű mozdulatokkal, teljesen szexuálisan, a költészetére emlékeztetve.

Grace, suttogta a férfi az elméjén keresztül. Annyira szükségem van rád, kétségbeesetten. Szükségem van rád, hogy velem gyere, hogy hazajöjj velem, és velem élj, hogy a feleségem és a két kisfiam anyja légy. Mondd, hogy eljössz.

Ő is ezt akarta. Úgy érezte, hogy mindaz, amit a férfi az imént kért tőle, a végzete, a hivatása.

Visszahúzódott, készen arra, hogy igent mondjon neki, de az elméje mélyéről egy másik hangot hallott, egy női hangot, amely ugyanolyan ismerős volt, mint a sajátja az elmúlt száz évben.

Érzed a jelenlétemet, Grace? Itt vagyok a kolostorban. Thorne is itt van. Veszélyben vagy. Most rögtön be fogok villanni a celládba, úgyhogy ne félj.

Kihúzódott Casimir karjaiból.

Veszélyben?

Körülnézett a kis cellában lévő furcsa, mozgó válaszfalra. A köd, amely elválasztót képezett a szobában, elválasztva őt Letótól, mozogni kezdett. Casimir megragadta, és az ajtó irányába húzta.

Leto még mindig nem volt ott. És Marguerite sem.

Az istenit! Marguerite hangja szólalt meg a fejében, akárcsak az egyik kedvenc szava. Hol vagytok? Még mindig a szobában vagy?

Grace ismét érezte a lábánál a rezgést, és az erő végigsöpört a testén. Az ajtó közelében vagyok.

De Casimir magához húzta a nőt, és a halántékánál belélegezte.

–     Földszagod van, és ez az erőd olyan erotikus. Gyere velem.

A lány légmozgást érzett maga mellett, és Marguerite hirtelen ott volt vérvörös repülőruhában. Először nem tudta, mit mondjon, de Marguerite volt az, aki Casimir felé fordult, és azt mondta: – Miért hallom a templomi harangokat, amikor a közelben vagy?

–     Te is hallod őket? – kérdezte Grace.

Margit bólintott.

Grace Casimirra pillantott.

–     Én is. És te vagy a forrása?

Casimir kissé megvonva a vállát.

–     A felemelkedés egyik kis tréfája. – Nagyon összezavarodott attól, ami történt, és bár Marguerite veszélyről beszélt, nem ezt érezte. Ehelyett továbbra is sürgető szükségét érezte annak, hogy az előtte álló sötét vámpírral legyen.

Grace figyelmét Marguerite-re irányította.

–     Hogy értetted, hogy veszélyben vagyok?

Marguerite nagy barna szemei tágra nyíltak.

–     Ez a seggfej azért van itt, hogy elpusztítsa Letót, vagy ezt nem mondta neked? Azért is itt van, hogy elvigyen téged Párizsba, hogy vele élj, hogy soha többé ne lásd a barátaidat, a bátyádat vagy a kolostort.

Grace felé fordult.

–     Igen, ezt mondta. Vonzódom hozzád, érzem, hogy veled kell lennem, de csak egy feltétellel mehetek.

–     Nem szeretem a feltételeket. Ezt tudnod kell rólam. Jobban szeretek a magam kicsinyes módján uralkodni. De mondd el a feltételedet.

–     Hogy Leto életben marad.

A férfi felnevetett.

–     Nem. Nem tárgyalási alap, ahogy az sem, hogy velem jössz-e vagy sem. Velem jössz, mindenképpen, ismételte. – Nem értette félre a férfit, aki folytatta. – Megtanulod majd szeretni az életedet, és már ismerem néhány gyengeségedet. Hiszem, hogy meg fogod szeretni a fiaimat. Nagyon fiatalok, és hiányzik nekik az édesanyjuk, aki nemrég halt meg. Ami ezt a sok elnyomást illeti ‒ lendítette egyik karját, hogy átfogja a cellát, amelynek nagy része még mindig rejtve volt a változó, kavargó köd mögött, ma azt is magad mögött hagyod.

–     Nem megyek veled – hátrált a nő. – Nem, ha Leto meghal. – Úgy érezte, belülről szétszakad. Éppúgy vonzódott ehhez a nehéz emberhez, mint Letóhoz, mintha mindkét férfit neki szánták volna, mintha a sorsuk valahogy elválaszthatatlanul összekapcsolódott volna. Ha az egyiket elveszíti, elveszíti a másikat is. Itt volt egy nagy rejtély.

A férfi gyorsan odalépett hozzá, és átkarolta. De Marguerite ugyanezt tette hátulról, a karja szorosan Grace dereka köré fonódott.

Érezte Casimir negyedik dimenziós erejét. Érezte, hogy kezd távozni, összecsuklani, egyenesen ki, Marguerite szorításából.

De hirtelen a lába alatti rezgés, az az erő, amely a földből jött, felerősödött, új, súlyosabb hullámban áramlott felfelé és felfelé. Ez a földi erő Marguerite, ismerte fel. Grace csak így tudta megmagyarázni Marguerite erejének találkozását az ő erejével.

Amikor a kettő összeért, megszűnt Casimir kísérlete is, hogy kivigye őt a kolostorból. A lány lába újra a kövön landolt, Casimir pedig elrepült tőle, és nekicsapódott a cella fa ajtajának. Lenézett a karjára, mintha megégett volna. Nehezen lélegzett, sötét szemei tágra nyíltak.

Aztán Grace-re meredt, és egy hosszú, lassú légmozgással azt mormolta, hogy „nem”.

Érezte, hogy Marguerite mellé áll. Találkozott a nő meglepett tekintetével.

–     Te is érezted?

Grace bólintott.

–     De mi volt ez?

Grace megrázta a fejét.

–     Még nem tudom biztosan. Tegnap bukkant fel először, és segített nekem kihozni Letót Moszkvából. Greaves rájött, hogy Leto kém, és meg akarta öletni. De... az előbb, miközben hozzám értél, az erő erősebb lett, mintha felismert volna téged. Érezted?

–     A pokolba is, igen, éreztem. – Casimirra pillantott. – Meglepetés, seggfej!

– Grace, meg kell hallgatnod engem ‒ kiáltotta Casimir. Megfordult, hogy találkozzon a férfi szemével, amely szinte vad volt. – Te vagy az obszidián-láng, a triász harmadik ága. Most velem kell jönnöd. Én vagyok az egyetlen, aki megvédhet téged.

–     Obszidián-láng? ‒ Grace megrázta a fejét. Nem hiszem. – De amikor a szavak elhagyták a száját, mélyen belülről érezte a hívást, hallotta a suttogást: obszidián-láng.

Most már értette. Az elmúlt néhány hét alatt a szárnyai, amelyek túlnyomórészt világoskékek voltak fekete pöttyökkel az alján, kékre változtak, fekete lángjelzéssel. Obszidián. Láng.

– De Quena nővér azt mondta, hogy ez az ördög jele ‒ válaszolta Casimirnak.

Casimir még egyszer közelebb húzódott, bár ezúttal úgy tartotta fel a kezét, mintha megadásra készülne.

–     Grace, kérlek, hallgass meg. Greaves azt akarta, hogy ma meghalj. Nem fogja hagyni, hogy obszidián-láng éljen. Ha élni akarsz, velem kell jönnöd.

Egy nagyon gyors mozdulattal felemelte a karját, és mielőtt a lány tiltakozhatott volna, a köd harmadszor is elmozdult, elválasztva őt Marguerite-től, és egy új akadályt kovácsolt átlósan a szobán keresztül. Milyen választása volt most Grace-nek?

Felemelte az állát.

–     Nem megyek veled ‒jelentette ki.

–     Nem igazán adok neked választási lehetőséget ‒ mosolygott Casimir. – A férfi a vállára tette a kezét, és a lány félig-meddig azt várta, hogy érezni fogja, hogy elviszik a kolostorból. Ehelyett a férfi közel hajolt hozzá, és megszagolta a bőrét, közvetlenül a halántékánál.

A borzongás végigfutott a nyakán és a vállán. A férfi fűszeres borillata úgy áradt szét rajta, hogy a lány mélyen belélegezte. A férfi nedves ajkai lassú csókok sorában futottak végig a lány arccsontján az ajkai felé.

Mennyország.

Az abszolút mennyország. 

Lexy