Forever Mr. Black - 31. fejezet

 

Theo

A hét túl gyorsan elrepült.

Izzy még két napot maradt, mielőtt ismét Orange megyébe utazott volna a forgatásra. Chloe és én az időnk nagy részét a szállodában töltöttük ‒ az egész szállodában.

Nem tudtam levenni róla a kezem. Az én fiatal Lovagom, ragyogott a páncéljában. Ott volt számomra, mint még soha. Nem mert elmenni mellőlem. Velem akarta tölteni a nyár hátralévő részét, és nekem ez teljesen megfelelt.

Persze, volt még egy zavaró tényező, méghozzá a fasz exe, Sterling.

És Sheila is az volt. A vártnál hamarabb jött vissza, ami azt jelentette, hogy a jövő héten San Franciscóba kell autóznom, és szemtől szemben kell megbeszélnem vele a dolgokat.

Chloe azt mondta, hogy nem bánja, ha velem kell jönnie, de én tudtam, hogy legbelül nem akarta. Nem volt alkalmas az ilyen szarságokra ‒ konfliktusokra és vitákra. Ő közvetítő típus volt, aki megpróbálja rendezni a dolgokat, a helyes úton tartani.

Bármennyire is akartam, hogy maradjon, szükségem volt rá, hogy eljöjjön. Szükségem volt a támogatására, abban az esetben, ha ez a szarság elfajulna.

‒ Hallottál már valamit az ügyvédedtől? ‒ kérdezte Chloe, miután elmondtam neki, hogy hamarabb találkozunk Sheilával.

‒ Tegnap telefonált. Közel áll a befejezéshez, nemsokára meglesz a szerződés. Küldtem neki egy csekket. Nagyjából minden rendben van.

‒ Egyébként, hogy fogod hívni az új vállalkozást, mármint ha változtatnod kell rajta? Nekem a Black Engine név tetszett. Átkarolt, miközben folytattuk sétánkat a parton.

‒ Nem is tudom, de biztos vagyok benne, hogy segítesz kitalálni valamit.

‒ Úgy hiszem, hogy előbb rájössz, mint én ‒ vigyorgott rám.

Az időnk nagy részét összebújva, mélyeket lélegezve, dugással és szeretkezéssel töltöttük. Az idő most csak úgy repült. Vicces, hogy nélküle pedig milyen lassan teltek az évek. Utáltam reggelente felébredni, és arra gondolni, hogy mit csinálhat egy másik férfival. Már a gondolatától is elég dühös lettem ahhoz, hogy ökölbe szorítsam a kezem, és edzőruhába kényszerítsem magam, csak hogy jól kifáradjak. Túl sokszor mentem a konditerembe, hogy megpróbáljam kiűzni a stresszt. Alig sikerült. Még a szervizben végzett munka sem terelte el a figyelmemet eléggé ahhoz, hogy elfelejtsem őt.

Azt reméltem, hogy egy nap majd csak úgy felébredek, és nem gondolok rá. Egy nap, amikor elmehetek a szervizbe, kitakaríthatom a házat, vagy akár motorozhatok Ol' Charlie-n anélkül, hogy egyetlen gondolat is eszembe jutna.

Ez kibaszottul lehetetlen volt, mert ő a részem. Kiragadta a szívemet a mellkasomból, és elszaladt vele. Birtokolta az első parkban töltött nap óta, amikor magamévá tettem a fűben, amikor még olyan fiatal és gyönyörű volt alattam. Soha nem találkoztam még ilyen hibátlan emberrel. Soha, egymillió év alatt sem gondoltam volna, hogy beleszeretek egy nálam feleannyi idős lányba.

De vele megtörtént, és az egyetlen, amit megbántam, hogy az utolsó napon ‒ amikor láttam őt ‒ elmentem ahelyett, hogy maradtam volna ‒ ahelyett, hogy harcoltam volna. Ostoba döntést hoztam azzal, hogy elvettem Sheilát, és most a következményekkel kellett szembenéznem.

De ez nem számított, mert a jutalom megérte.

Chloe és én, a világ ellen. Úgy élünk, ahogyan mindig is kellett volna ‒ szerelemben és gondtalanul. Azt csináljuk, amihez a legjobban értünk. Boldoggá tenni egymást. Kárpótolni magunkat az elvesztegetett időért. Élvezni a közös, erős szerelmet.

Ha ez nem volt elég egy férfinak az előrelépéshez, akkor nem tudtam mi lehetne.

***

Mielőtt észbe kaptam, már szombat volt. Chloe mobilja csörgött, és mindketten tudtuk, ki az ‒ meg sem kellett néznie a hívószámot.

‒ Hozom a kulcsaimat ‒ morogtam, ellöktem magam az ágyról, és a konyhába sétáltam. Hallottam, ahogy Chloe gyors válaszokkal felveszi a telefont, majd a teakonyha előtt megállt velem szemben. Gyengéden megfogta a könyökömet, és mellém lépett.

‒ Ha nem akarod, hogy menjek, Theo...

‒ Nem, menned kell. Semmi baj.

‒ Tudom, hogy nem kedveled őt ‒ motyogta. ‒ Valószínűleg hamarabb kellett volna beszereznem a dolgokat ahelyett, hogy máig vártam.

‒ Semmi baj ‒ vontam vállat. Nem hozhatod ide az összes cuccodat, ugye? Szerezd meg, amire szükséged van. A többit majd később kitaláljuk. Szünetet tartottam, felső ajkam megrándult. ‒ De igazad van. Nem kedvelem őt.

‒ Így könnyebb. Nem tart tovább harminc percnél, ígérem.

Összepréseltem az ajkaimat, amikor csillogó mogyoróbarna szemekkel felnézett rám. Egyik kezemet a tarkójára tapasztottam, közelebb húztam, és felemeltem az állát, hogy elérjem az ajkát.

Tűz égett bennem, ahogy megcsókoltam, nyelvemet végigcsúsztattam a telt ajkán, erősebben szorítottam a tarkóját, megízleltem a nyelvén az epret, amit az imént evett. Felnyögött, amikor a másik kezem a fenekébe markolt, és közelebb vontam, magamhoz ragasztva a testét.

‒ Meg kell dugnom téged, mielőtt odamész ‒ mondtam, miközben a karjaimba vettem. Felkiáltott, amikor a kanapé felé masíroztam, és a hasára fektettem. Nem haboztam lehúzni a szoknyáját, vagy felhúzni a pólóját. Ezután az övemet csatoltam ki, kigomboltam a farmeromat, és a bokámig toltam.

Anélkül, hogy parancsolnom kellett volna neki, négykézlábra térdelt, arcát a kanapén pihentette, és a seggét a levegőbe emelte. A combjai közötti kis résen keresztül láthattam észbontó punciját.

Olyan rózsaszín és tökéletes.

Kibaszottul kemény voltam, a farkamat simogattam, miközben egyik térdemet a kanapé szélére támasztottam, és mögé térdeltem. Megragadtam a derekát, könnyedén belesiklottam, és hallgattam, ahogy a nyögései egyre sűrűbbé és hangosabbá válnak, amíg teljesen belé nem hatoltam. Egészen a golyóimig.

Bassza meg, olyan feszes volt. Olyan szoros és mindig olyan nedves.

‒ Azt akarom, hogy érezze a szagomat, amikor belépsz az ajtón. Azt akarom, hogy tudja ‒ morogtam, miközben előrehajoltam, és a füléhez szorítottam az ajkaimat ‒, hogy mindig is az enyém voltál. És a megjelenése szart sem változtat ezen. Amikor odamész, Chloe, azt akarom, hogy emlékezz arra, ahogyan megdugtalak. Remélem, elpirulsz, amikor engem említ, így tudni fogja, hogy a benned lévő farkamra gondolsz. Megérti, hogy soha többé nem leszel az övé.

Ficánkolt, amikor visszahúzódtam és újra belecsapódtam. A farkam olyan kemény volt, annak ellenére, hogy alig egy órája csináltuk. Éreztem, ahogy a puncija lüktet a hosszam körül, nedvességével minden egyes centiméterét beborítva.

Hangosabban nyögött, és a nevem áradt az ajkai közül. Ujjaimmal végigsimítottam a haján, majd megrángattam, és hátrakényszerítettem a fejét.

‒ Ó, Theo ‒ nyöszörgött. ‒ Kicsim, te... ó, igen... féltékeny vagy? ‒ kérdezte kifulladva.

‒ Kurvára igen, féltékeny vagyok. Nem veszi el megint azt, ami az enyém. És ennek tudatában még egy kicsit erősebben döfködtem. Azt akartam, hogy akkor is bizseregjen, amikor odaér. Nem akartam, hogy ez az érzés egyhamar eltűnjön.

Azt szerettem volna, hogy a lábai remegjenek és gyengék legyenek, hogy emlékezzen rá, mi okozta.

Én.

Nem ő.

Ő soha.

Én.

‒ Olyan jó ‒ sóhajtott fel.

Én pedig vigyorogtam, ahogy hátralökött, puncijával a farkam körül körözött, miközben simogattam és összeszorítottam a csípőjét.

‒ Bassza meg, ne csináld ezt, bébi. Túl hamar elélvezek. Tudod, hogy ez mindig elkap.

Játékosan vigyorogva hátrapillantott a válla fölött, majd ismét megtette. És újra visszanyomta magát és szűk kis köröket írt a csípőjével, miközben feszes, nedves punciját körém szorította.

Elvertem a fenekét, és ő még hangosabban nyögött, körmei a kanapéba mélyedtek. Mozogtam, gyorsabban, hallgattam az egymáshoz csattanó bőrünket és az ő remegő, magas hangú nyögéseit.

Úgy sikoltotta a nevemet, mintha soha nem felejtené el, és ez volt minden, ami ahhoz kellett, hogy a határon túlra kerüljek. Megdermedtem, megragadtam vékony derekát, és olyan mélyen elélveztem édes, szűk puncijában.

‒ Bassza meg ‒ nyögtem, és a fejem hátraesett. Újra megszorította a farkamat, kihúzva belőlem az összes cseppet. ‒ A francba, Lovagom. Előredőltem, rá, ahogy összeesett. Az arcom a vállán volt, a farkam most a fenekén. ‒ Mindig olyan kibaszott jó érzés.

Elfordította a fejét, hogy megcsókolja az orrom hegyét. ‒ Csak hogy tudd ‒ nevetett halkan ‒, ezt nem fogom elfelejteni. Már nem is akarok elmenni. Már most is többet akarok belőled.

Nem tudtam leküzdeni a mosolyomat.

Jól van. Pontosan ezt akartam hallani.