Forever Mr. Black - 34. fejezet

 

Theo

Túl lelkes volt ahhoz, hogy várjon.

Azonnal be akart költözni, ezért a hét nagy részét azzal töltöttük, hogy a bútorokat elszállítottuk a régi házából.

A berendezések még mindig jó állapotban voltak. Elhoztuk a kanapékat, az étkezőasztalt, valamint az ágykeretet és a fejtámlát. A Sterlinggel közös matracot nem voltam hajlandó megtartani. Baszd meg! Rendeltem egy vadonatújat, hogy betörhessük. Nem akartam, hogy bárhol is jelen legyen a házamban.

Már napok teltek el, és még mindig semmi hír Sheilától, de az ügyvédem küldött egy e-mailt az új szerződéssel együtt, egy új vállalkozás megnyitásáról.

A dolgok felgyorsultak. Jobban éreztem magam, mint valaha, különösen most, hogy ebben a sziklán lévő házban voltunk, és minden reggel a tengerpartra nézve ébredtünk. Friss levegő. Béke és a csend.

Péntek reggel úgy döntöttem, hogy reggelit készítek Chloe-nak. A legtöbb dolgot, amire szükségünk volt, átszállítottuk. Hozott magával még néhány ruhát, hogy megtöltse a szekrényt. Persze mosógépünk és szárítónk még nem volt, de a mosásra szoruló ruhákkal elmentünk hozzá. Azt utoljára akartuk beszerezni.

Jó, hogy még mindig megvan a régi otthona, de azért idegesített, amikor egyedül kellett visszamennie, mert tudtam, hogy az a köcsög bármikor besétálhat, és kettesben maradhat vele.

Utáltam a gondolatot, de a szerződések, valamint a Sheila ügyvédjével és az enyémmel, a válásról folytatott végtelen telefonbeszélgetések miatt nem tudtam mindig elkísérni. Most már felnőtt nő volt, saját autóval, és ezt meg kellett értenem, de nagyon nem tetszett, ha nélkülem ment el. Utáltam a tudatot, hogy felbukkanhat, hogy újra megpróbálja manipulálni őt.

Ahogy azon a péntek reggelen a Rolling Stones zenéjére főztem, az órára pillantottam. Közeledett a fél tizenkettő. Általában mostanra ébredt fel, legtöbbször előttem. Miközben felvertem a tojásokat, a vállam fölött átnéztem, remélve, hogy hallom, amint lejön.

Semmi.

Beleöntöttem a tojásokat a serpenyőbe, rántottát készítettem belőlük, majd elzártam a tűzhelyet. Miután megmostam a kezem, elindultam felfelé. Az ajtó még mindig csukva volt, és enyhén nyikorgott, amikor kinyitottam.

Még az ágyban feküdt, barna haja függönyként borította az arcát. Mélyeket lélegzett. Nyilvánvalóan aludt.

‒ Chloe? ‒ szólítottam, leültem az ágy szélére, és megsimogattam a combját. Oldalra gurult, és hátat fordított nekem. Küzdöttem a nevetéssel, és az ágy másik oldalára léptem. ‒ Chloe? Éhes vagy? ‒ kérdeztem, hátrasimítva a haját. Nyögdécselt, elmozdult, majd kinyitotta az egyik szemét. ‒ Kész a reggeli. Már majdnem tizenkettő van.

‒ Tizenkettő? ‒ ismételte meg a hátára fordulva. ‒ Hogyan? ‒ Úgy érzem, mintha egyáltalán nem aludtam volna eleget. Az arca sápadt volt. Lassan felült. ‒ Nem hiszem, hogy most tudok enni, kicsim. A gyomrom nem érzi túl jól magát. Azt hiszem, a tegnap esti osztriga miatt. A tenger gyümölcsei mindig ezt csinálják velem. Én megmondtam neked! Az étterem nem véletlenül kapott három csillagot. Mostantól legalább négy vagy több csillagot kapjanak a tengeri herkentyűk.

Megragadtam a kezét, és kisegítettem az ágyból. ‒ Menj csak. Mosakodj meg. Én megterítem az asztalt, és keresek valamit, ami megnyugtatja a gyomrodat.

Megcsóválta a fejét, amitől a haja ugrált; a fürdőszoba felé tántorgott, és becsukta maga mögött az ajtót. Amikor hallottam, hogy megnyitja a csapot, visszamentem a lépcsőn, és felkaptam néhány tányért, hogy megterítsek.

Ahogy elkezdtem az áfonyás muffint és a tojást az asztalhoz vinni, hallottam a lépteit.

Sarkon fordult, és homlokát ráncolva bámult rám. ‒ Szia. Épp gyógyszert akartam keresni... ‒ kezdtem mondani, mire a szemei tágra nyíltak, befogta a száját, és a földszinti fürdőszoba felé rohant.

‒ Chloe! ‒ hívtam. ‒ A francba. Letettem az utolsó tányér ételt, és utána siettem. Az ajtó már becsukódott mögötte, de még hallottam, hogy öklendezik. A WC-t öblítette. Újabb köhögés és öklendezés. Kopogva ismét a nevét kiáltottam. ‒ Jól vagy odabent?

‒ Én... Újabb csobbanás.

Hátamat a falnak szorítottam, és az ajtót bámultam. Hallgattam, ahogy újra hányt, majd kínomban felnyögtem. ‒ Nem hiszem, hogy az osztriga miatt van. Attól én is rosszul lennék ‒ kiáltottam onnan, ahol álltam.

‒ Nem tudom, mi más lehetne. A garnélarák és a tarisznyarák finom volt. Kissé öklendezett. ‒ Fúj ‒ miért van ilyen büdös odakint? Mit főztél?

Olyan naiv. Tudtam, hogy ez meg fog történni, csak nem ilyen hamar… és még abban sem voltam biztos, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. De tudtam. Már átéltem ezt korábban. Ez olyasmi volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

‒ Chloe, bébi ‒ nevettem, az ajtóhoz sétáltam, és rányomtam a kezem. ‒ Azt hiszem, el kéne mennünk egy kicsit a gyógyszertárba.

‒ Miért? ‒ kérdezte szipogva. ‒ Gyógyszerért?

‒ Nem. Azért az apróságért, amit terhességi tesztnek hívnak.

Amint ezt kimondtam, hallottam, hogy lehúzza a vécét, majd kirántotta az ajtót. A szemei most még tágabbra nyíltak, az arca továbbra is színtelen maradt.

‒ Theo, nem vagyok terhes. Nem lehetek terhes! Fogamzásgátlót szedek.

‒ Láttam már rengetegszer, hogy a fogamzásgátló nem működik, kicsim ‒ nem nekem, de néhány barátnak itt-ott. A történeteknek sosincs vége.

A szemembe nézett, teste mozdulatlanná vált. ‒ Theo, én...

‒ Én. Te. Gyógyszertár. Most. Mielőtt beszélnénk róla, győződjünk meg az állapotodról. Átkaroltam a vállát, és kisegítettem a fürdőszobából. ‒ Van egy az utca végén. Nem tart sokáig.

‒ A francba ‒ sziszegte. ‒ És ha igen? ‒ kérdezte, miközben elindultunk felfelé a lépcsőn. ‒ Úgy értem, a francba, Theo, még a válásodat sem rendeztük el. Már így is annyi minden van a nyakadon. Nem alkalmas az idő ‒ és Izzy...

‒ Izzy valószínűleg nagyon fog örülni. Már évek óta szeretne egy testvért. Janet megesküdött, hogy nem lesz még egy. Izzyvel már így is elég nehéz volt megbirkózni. Amikor ezt mondtam, elmosolyodott. Örömmel láttam. ‒ Semmit sem tudunk biztosan. Lehet, hogy tényleg a tenger gyümölcsei, de a tapasztalataim alapján fogadni mernék rá, hogy nem az, hanem valami jobb.

‒ Jobb? ‒ kérdezte döbbenten, miközben magára rántotta az egyik ingét. ‒ Hogy lehet jobb egy baba felnevelése, azok után, amin keresztülmész?

‒ Mert az én Kicsi Lovagomtól fog jönni. Megfogtam a tarkóját, és megcsókoltam a homloka közepét. ‒ Ez itt egy valóra vált álom.

Elmosolyodott, de nem szólt semmit.

És nem is kellett. A tekintete ‒ az a pillantás, amit rám vetett ‒ több mint elég volt ahhoz, hogy tudjam, talán ő is ugyanerről álmodott.