Forever Mr. Black - 35. - 36. fejezet

 

Chloe

‒ Nem vagy ideges emiatt?

Úgy értem, ez sok mindent megváltoztat, Theo. A babák hatalmas felelősséggel járnak.

‒ Tudom, hogy igen. De azt hiszem, eddig is jól csináltam ‒ nevetett. Láttam rajta, hogy ő is próbálja megőrizni a hidegvérét. Őszintén szólva ki akartam borulni.

‒ Nézd, ha az vagy, akkor az vagy, és mi majd megoldjuk. Ha nem... nos, azt hiszem, az sem baj. Amennyiszer benned voltam, mióta újra összejöttünk, nagyon meglepődnék, ha nem lennél terhes.

‒ Rendben. Meglengettem a tesztet a levegőben. ‒ Nos... Majd szólok, úgy három perc múlva.

‒ A nappaliban fogok várni ‒ bólintott ajkát enyhén összeszorítva.

Amikor elment, becsuktam magam mögött az ajtót. A szívem hevesen kalapált, az ujjaim elzsibbadtak, ahogy feltéptem a papírt, és kihúztam a pálcát.

Ledobtam a melegítőmet és a bugyimat, leültem a vécére, és lepisiltem a tesztet.

Miután végeztem a munkával, lehajtottam a tetőt és a WC hátuljára ültem, lehúztam, majd kezet mostam.

Aztán vártam. Ez volt életem leghosszabb három perce.

Először csak egy vonal volt. Egy merész, vékony vonal. A szívem ritmusa megállt… amíg egy másik vonal meg nem jelent mellette. Halványabb, de ott volt. Két vonal.

POZITÍV.

Szent. Szar.

36. fejezet

Chloe

Túl sok gondolat ‒ túl sok érzés kerített hatalmába.

A talpam a hűvös fához csapódott, amikor kiléptem a fürdőszobából. A teszttel a kezemben folytattam a sétát, bizonytalanul, hogy mit is érzek.

Izgatottnak vagy idegesnek kellene lennem?

Bánnom kéne?

Nem kellett volna óvatosabbnak lennünk?

Az utolsó lépést is megtettem, hogy befordulhassak a sarkon; Theo ott ült Janet piros foteljében, és éppen a muffinját majszolta. Néhány másodpercig bámultam őt, mielőtt jeleztem volna az érkezésemet.

Mit fog ez megváltoztatni? Szerettem, ami most volt, és egy dolgot biztosan tudtam, hogy a gyerekek stresszt okoznak. A gyerekeket nem könnyű kezelni. Mindazzal, ami köztünk történt, képes lesz-e egyáltalán úgy gondoskodni rólunk, ahogyan szeretne? Ha a válás visszafelé sül el, az ideje nagy részét azzal töltené, hogy megpróbálja kitalálni... távol tőlem?

Úgy ült ott, mintha a világon semmi sem érdekelné, ami elgondolkodtatott, hogy vajon ok nélkül pánikolok-e. Ő már tudta, hogy a babák hogyan formálják át a dolgokat. Talán számára nem sok minden változna. Elképzelhető, hogy erősebbé tenné a kötelékünket.

Reméltem.

Végül megköszörültem a torkomat, Theo egy pillanat alatt felkapta a fejét, majd talpra ugrott, és mosoly terült szét az ajkán. Jó vagy rossz híreket várt? A pokolba is, az, hogy kimondom a szavakat, hogy terhes vagyok, jó vagy rossz hír a számára?

‒ Nos? ‒ kérdezte tágra nyílt szemmel.

A levegőben hadonásztam a teszttel, miközben tettem még néhány lépést a nappaliba, képtelen voltam szavakat formálni. Azonnal el akartam mondani neki ‒ tényleg akartam. Ki akartam mondani, csak hogy lássam a reakcióját, de valami megrémített.

Theo nem volt az a típus, aki elmenekül a problémái elől, de mi van, ha emiatt pánikba esik? Mi van, ha ez már túl sok neki? Mi van, ha nem számított arra, hogy közös gyerekeink lesznek ‒ vagy hogy újra gyereke születik?

‒ A francba, Chlo. Gyerünk, Chloe. A hallgatásod megöl engem ‒ nevetett idegesen, és a kezét a derekára eresztette. A mosolya eltorzult. Nem volt biztos benne, hogy vigyorogjon vagy ráncolja a homlokát.

‒ Két vonal ‒ motyogtam. ‒ Ez pozitív. Nem pislogtam. Nem akartam lemaradni egyetlen reakciójáról sem. ‒ És biztos vagyok benne, hogy a tiéd ‒ folytattam. ‒ Sterling és én hónapok óta nem aludtunk egy ágyban. Alig értünk egymáshoz, szóval... Tudom. Megjött a menstruációm, mielőtt visszajöttél. Az egyetlen ember, akivel azóta csináltam valamit, az te vagy.

Megrándult a szája. ‒ Tudom ‒ nevetett rekedten. ‒ Hiszek neked.

‒ És? ‒ nyeltem egy nagyot. ‒ Mire gondolsz?

‒ Arra gondolok ‒ kezdte, miközben felém sétált, és ujjaival végigsimított ezüstös haján ‒, hogy én vagyok most a legszerencsésebb ember a kibaszott bolygón.

Dübörgő szívem még tízzel gyorsabban vert. Vigyorogtam, Theo felém sietett és felkapott a derekamnál fogva. Átkaroltam a lábaimmal, ő pedig könnyedén megrázta a fejét, nem hitetlenkedve, hanem teljes áhítattal.

‒ Ez a legjobb hír, amit évek óta kaptam ‒ nevetett. ‒ A francba, Chloe, én... Szélesen mosolyogva küzdött a szavakért. Az a gyönyörű, imádni való mosoly. Megértettem a szótlanságát. Magam is tanácstalan voltam, ezért ahelyett, hogy hagytam volna tovább keresni, mit mondhatna ‒ a tarkójára tettem a kezem, és megcsókoltam. Keményen. Mélyen.

Még mindig éreztem a pulzusomat az ereimben. Éreztem, ahogy a szíve az enyémmel összhangban dobog. Ez jó hír volt számára. Úgy tűnik, nagyszerű hír. Soha nem láttam még ilyen boldognak. Amikor az ajkaink elváltak, olyan erősen mosolygott, hogy azt hittem, az arca összetörik.

‒ A Lovagom, aki a gyermekemet hordozza. A kanapéhoz vitt, a hátamra fektetett, majd előrehajolt, és a hasamhoz beszélt. ‒ Hallasz engem odabent? Itt az apukád, és én soha nem hagylak el! Már most halálosan szeretlek!

‒ Hű, most már tényleg te vagy Black Apuci ‒ kuncogtam, miközben megcsókolt a köldököm alatt, ajkai a bőrömet súrolták, csiklandozták. ‒ Theo! ‒ nevettem.

Felemelte a fejét, barna szemei ragyogtak.

‒ Biztos vagy ebben? ‒ kérdeztem. ‒ Úgy értem, tudom, hogy ez sok mindent megváltoztat kettőnk között. Tudom, hogy nem volt tervezve vagy ilyesmi...

‒ Baszd meg a terveket és a társadalom szabályait ‒ mondta.

Felültem, ő pedig helyet foglalt mellettem.

‒ Ő az én babám odabent, és te a nőm vagy. Nem bánok semmit. Megváltoznak a dolgok? Az biztos. De mindig jobbra fordul. Mindig.

Az arcom felforrósodott és szélesre húzódott, ahogy mosolyt formáltam. Megdörzsöltem a hasamat, és mély levegőt vettem. ‒ Ez olyasmi, amiről mindig is fantáziáltam, tudod? Megtalálni a tökéletes pasit, akitől gyerekeim lehetnek. Így érezni magam ‒ a világ tetején. Mintha most már semmi sem állíthatna meg minket.

Előrehajolt, és lágy csókot nyomott az ajkamra. ‒ Soha többé semmi nem állíthat meg minket, kicsim. A szavamat adom.