Forever Mr. Black - 38. fejezet

 

Chloe

Reggelre az én Theodore-om kész zűrzavar volt.

Egyik telefonhívás követte a másikat, így nekem kellett összepakolnom mindent, amit vinni akartunk ‒ az ő és a saját cuccaimat is.

Nagyrészt végeztem, de volt néhány dolog, amit magammal akartam vinni, például a legjobb ékszereimet ‒ arra az esetre, ha véletlenül összefutnék Sheilával. Gyerekes gondolat volt, de ha meglátna, és rájönne ki vagyok, azt akartam, hogy szépnek és érettnek találjon. Ne valami fiatal lánynak, akiről azt feltételezi, hogy sok mindent nem tud, és ellopta tőle őt.

A Kindle-ömet is magammal kellett vinnem. Hosszú út állt előttem, és rengeteg olvasnivalót kellett bepótolnom.

Mire becsomagoltam a szükséges dolgokat, és összekészítettem egy kis ebédet az útra, körülbelül délután egy óra volt.

‒ Tudom, mi van az iratokban, Phil. A házassági szerződésnek segítenie kell. Beleegyezik vagy sem? ‒ kérdezte frusztráltan, miközben a hálószobában járkált.

Felkaptam a kocsikulcsomat, és amikor meghallotta a csilingelését, rám nézett. A szemöldöke felszaladt, a szemei azt kérdezték, hová megyek.

A hír óta még birtoklóbb lett. Tegnap este éreztem, hogy figyel engem, amikor elaludtam. Ma reggel nem mozdult mellőlem, amíg az ügyvédje fel nem hívta, és rá nem kényszerítette, hogy ellenőrizze az e-mailjeit információkért.

Őszintén szólva elég szexinek találtam azt a tényt, hogy egy pillanatra sem akart elmenni mellőlem.

‒ Elszaladok a házhoz ‒ suttogtam. ‒ Elfelejtettem néhány dolgot. Mindjárt jövök.

Összeráncolta a homlokát, és leengedte a telefont. ‒ Veled megyek.

‒ Ne, Theo, kérlek! Intézd el a hívásaidat. Kevesebb, mint harminc perc lesz. Mindjárt visszajövök.

Bizonytalan volt a dologgal kapcsolatban. Kétszer is végignézett rajtam, mielőtt idegenkedve bólintott, és lehuppant az ágy szélére. ‒ Ne tartson sokáig ‒ motyogta, és visszatette a füléhez a telefont. ‒ Nem, nem te, Phil. Folytasd csak. Egy apró mosolyt és egy kacsintást küldött felém, én pedig megcsókoltam a homlokát, mielőtt elindultam.

Amikor megálltam a házam előtt, megkönnyebbültem, hogy Sterling autója nem állt a felhajtón. Jó. Nem volt itt, és valószínűleg nem is jött vissza azóta az este óta, amikor találkoztunk.

Kiugrottam a kocsiból, és bezártam magam mögött a kulcscsomóval. Egyetlen lámpa sem égett bent, úgy, ahogy hagytuk.

Felsiettem a lépcsőn, hogy megkeressem a Kindle-t. Pontosan ott volt, ahol az éjjeliszekrényen hagytam, a töltővel együtt. A hónom alá dugtam, majd az ékszereim felé indultam, felkaptam néhány kedvenc darabomat, és a táskám zsebébe gyömöszöltem őket. A többit később is elhozhatom.

A tekintetem az eljegyzési gyűrűre esett, és felsóhajtottam. Otthagyta. Észrevettem, amikor költöztünk, hogy minden holmija eltűnt. Az összes ruhája, a szappanja és a kölnije. Valójában már nem lehetett érezni az illatát.

Sóhajtva megfordultam, és kisétáltam a hálószobából, le a lépcsőn, majd a konyhába, hogy megnézzem, van-e víz. De ahogy beléptem, és felkapcsoltam a világítást, ekkor megláttam őt.

Éppen a konyhasziget mellett ült az egyik zsámolyon. A tekintete az enyémbe meredt, én pedig zihálva hátráltam néhány lépést.

‒ A francba, Sterling! Mi a fenét csinálsz? Miért ülsz itt lekapcsolt lámpák mellett? Nem válaszolt, én pedig kissé elkomorultam. ‒ Gondolom, még mindig dühös vagy? Összefontam a karjaimat, de még mindig nem szólalt meg.

‒ Mikor jött vissza? ‒ szólalt meg végre, ujjai a pulton doboltak.

‒ Kiről beszélsz?

‒ Pontosan tudod, kiről beszélek, Chloe. Ne játszd a hülyét. Az állkapcsa megrándult, a szemei egy árnyalattal sötétebbek lettek.

‒ Sterling, fogalmam sincs, mire gondolsz ‒ hazudtam. Volt egy tippem, de már semmi köze hozzá, hogy kivel vagyok, vagy mit csinálok. Aznap, amikor elhagyott, kockára tette a kapcsolatunkat.

‒ Nem? ‒ hagyta abba a dobolást. Aztán felemelte a könyökét, és felém lökött egy alatta lévő irattartót.

‒ Nyisd ki. Azt hiszem, pontosan tudni fogod, miről beszélek, mert úgy tűnik most nem bírsz gondolkodni.

Kinyitottam a mappát, és közben szemeztem vele. Furcsán viselkedett, biztos részeg volt, vagy belőtte magát, vagy mindkettő. Ez nem volt újdonság számomra.

Amikor elővettem a tartalmát, nem hittem a szememnek.

Képek.

Mindegyik.

Végiglapoztam Theo és Izzy fotóit. Aztán megálltam az egyik képnél, ami rólam készült. Theo motorján ültünk. Átöleltem őt, az állam jólesően a vállán pihent, miközben napszemüveggel a fején motorozott.

‒ Honnan a fenéből szerezted ezeket? ‒ csattantam fel, miközben a fotókat lapozgattam, és találtam rólunk San Franciscóban készülteket is. Ahogy sétálunk a hotelbe. Ahogy kijövünk belőle. Nevetgélve. Mosolyogva. Boldogan.

A szívem összeszorult.

‒ Vártam a napot, amikor visszatér. Volt egy olyan érzésem, hogy vissza fog jönni.

Visszadobtam neki a képeket, és azok szétszóródtak a pulton és a padlón. ‒ Nem tudom, miről beszélsz, vagy mit akarsz bizonyítani, de én most elmegyek.

Fellökte magát a zsámolyról, és megkerülte a konyhaszigetet, elkapta a könyökömet, mielőtt kiléphettem volna a konyhából. Grimaszoltam a kezére, és elkaptam a karomat.

‒ Valószínűleg azt hiszi, hogy én vagyok a rossz fiú, pedig valójában ő az, aki csak úgy felbukkan, és elveszi tőlem a nőket, akiket szeretek. Téged első látásra csodáltalak, Chloe. Nem szerelem volt, de okos és gyönyörű voltál, és én akartalak. Most már közel volt, a hangja lágy, de sötét. A kézfejével végigsimított az arcomon, én pedig megborzongtam. Hideg volt. ‒ Boldoggá akartalak tenni, mert tudtam, hogy ő sosem fog. Csak magával törődik...

‒ Ez nem igaz ‒ csattantam fel. ‒ Te... A torkomat sűrűbbnek, szárazabbnak éreztem. ‒ Te törődsz csak magaddal. Mindig is ilyen voltál. Nem az én hibám, hogy nem tudsz megtartani egy nőt. Nem az én hibám, hogy olyan kibaszott megbízhatatlan vagy.

Elkomorult, amikor ezt mondtam, egyik szeme megrándult. ‒ Mondd csak, Chloe. Egyébként milyen volt? Újra nőnek érzed magad tőle? Rossznak és mocskosnak érzed magad? Most már gúnyolódott rajtam. ‒ Olyan jól megbaszott, hogy teljesen megfeledkeztél rólam, mert azt mondom neked... ugyanezt a szart csinálta Janettel is. Ezért próbált meg végleg elhagyni engem azon az éjszakán, amikor lelőtték. Ezért rúgott ki. Mert előkapta a vézna kis farkát, és manipulatívan varázsolt. Akkor tudtam meg, hogy Janet gyenge. Innen tudom, hogy te is gyenge vagy ‒ visszaszaladsz hozzá!

‒ Ó, baszd meg, Sterling! ‒ ellöktem magam a faltól, és a bejárati ajtó felé viharzottam. ‒ Ha valaki gyenge, az te vagy. Egy punci ‒ még mindig olyan nőkhöz ragaszkodsz, akik alig szerettek téged. És ez nem csoda ‒ gúnyolódtam, miközben végignéztem rajta. ‒ Egy kibaszott vicc vagy. Hogy vegyen téged bárki is komolyan, ha így beszélsz vele? Amikor menekülsz a problémáid elől ahelyett, hogy igazi férfiként szembenéznél velük! Kinyitottam az ajtót, és szigorú ujjal mutattam rá. Már nem éreztem iránta semmiféle szimpátiát. Végeztem. ‒ Össze kéne pakolnod az összes szarodat, és most azonnal húzz a picsába innen. Majd én elintézem a házat. Megráztam a fejem, undorodtam tőle. ‒ Soha többé nem akarlak látni. Ha még egyszer felbukkansz itt, elmondom neki. És komolyan gondolom.

A felső ajka megrándult. ‒ Ne hidd, hogy ennek vége, Chloe. Távolról sincs vége. Kurvára nem érdemel meg téged.

‒ Baszódj meg ‒ csattantam fel megint.

Ezzel bevágtam magam mögött az ajtót, a kocsimhoz siettem, és beszálltam. Beindítottam, és kihajtottam a feljáróról, de mielőtt sebességbe tettem a váltót és elhajtottam, láttam, hogy az ablaknál áll és leselkedik. Engem figyelt.

Szemei összeszűkültek, állkapcsa megfeszült.

Dühös volt, ez látszott rajta. De ez már nem az én problémám. Nem, azok után, ahogyan beszélt velem.

Még mindig ő volt az a csúszómászó, aki az ablakból figyelt, amikor azon a nyáron meglátogatta az anyukáját.

Talán egész idő alatt tévedtem vele kapcsolatban. Talán nem is érdekeltem. Talán csak azért volt velem, hogy bebizonyítsa Theónak, engem is ugyanolyan könnyen el tud venni tőle, mint Janetet.

Talán... talán soha nem is szeretett engem. Talán az egész csak egy ostoba, értelmetlen terv volt, hogy jobb embernek érezze magát. Undorító pöcs.

A szomorú az volt, hogy soha nem fogom megtudni a választ egyik kérdésre sem.