Forever Mr. Black - 39. - 40. fejezet

 

Chloe

Besiettem a házba, bezártam magam mögött az ajtót és ellenőriztem az ablakokat, hogy megbizonyosodjak arról, nem állt be utánam autó.

Amennyire tudtam, akár követhetett is volna.

Kibaszott seggfej.

‒ Szia ‒ szólt Theo, amikor a füléhez szorított telefonnal elsétált mellettem. ‒ Jól vagy?

‒ Igen ‒ suttogtam, és egy erőltetett mosollyal megpördültem. Felemeltem a Kindle-t és a töltőt a levegőbe. ‒ A táskámban van az olvasóm és néhány ékszer.

‒ Jó. A reggeli indulásra készen kell állnunk, bár elég korán megyünk. Háromra az ügyvédem irodájában kell lennem.

‒ Igen ‒ ziháltam. ‒ Nekem megfelel.

Bólintott, kissé összeráncolt szemöldökkel tanulmányozott. Lejjebb engedte a telefont, és újra megkérdezte: ‒ Biztos, hogy jól vagy? Kicsit betegnek tűnsz.

‒ Enyhén émelygek ‒ mondtam mosolyogva. De ezúttal nem a babától.

‒ Menj, feküdj le. Majd csatlakozom hozzád, ha befejeztem ezt a hívást. Az orrlyukai ekkor kitágultak. ‒ Az ügyvédeink. Átnézzük a megegyezéseket. Természetesen minden pénzzel kapcsolatos.

Megvontam a vállamat, és odasétáltam hozzá, megcsókoltam az arcát. ‒ Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Még mindig itt vagyok, hogy segítsek.

Kacsintott, és amikor hátat fordított, felsiettem a lépcsőn. Becsuktam magam mögött az ajtót, leültem az ágy szélére, és remegő kézzel végigsimítottam a hajamon. Mindenképpen el kell mondanom Theónak, ami az imént történt.

A fotók.

A Janetről és rólam szóló szarságai.

De most nem lehet.

Jelenleg arra kell koncentrálnia, amivel San Franciscóban fog megbirkózni.

De utána elmondom neki. Sterling kezd veszélyessé válni, és túl sok vesztenivalóm volt ahhoz, hogy egyedül kezeljem.

40. fejezet

Chloe

az út most sokkal gyorsabbnak tűnt, mint amikor először mentünk San Franciscóba.

Talán a sok gondolat miatt, ami átfutott az agyamon. Természetesen fáradt voltam, de a legfőbb gondom Theo volt. Ha Sheila ma nem fogadja el a szerződéseket, nem lehet tudni, mi fog történik.

Késleltethette a folyamatot, ami egy kicsit megnehezíti számunkra, hogy egyenletes ütemben haladjunk előre. Elég nehéz továbblépni, ha folyton gátol ebben.

Amikor párhuzamosan leparkolt egy nagy, ezüstszínű ablakokkal díszített épület elé ‒ amely a város szívében állt ‒, vettem egy nagy levegőt. Itt voltunk. Nem kellett kimondania, hogy tudjam.

Leállította az autót, majd hátradőlt az ülésben. ‒ Bent van ‒ motyogta.

‒ Ja. Csak arra vár, hogy érzelmileg meggyilkoljalak, mi? ‒ néztem rá oldalról.

‒ Tudod, hogy nem kell bejönnöd ‒ mosolygott.

‒ Szeretnék. Nem leszek a közelben, de a folyosón vagy egy kényelmes helyen megvárlak.

Megnyalta az alsó ajkát, majd megvakarta a fejét. ‒ Oké. De nem tudom, mennyi ideig fog tartani. Elővette a tárcáját, és átnyújtott egy bankkártyát. ‒ Ezt most kaptam meg. Csak az én nevemen van ‒ nem az az átkozott, közös kártyánk. Ha túl késő lesz, menj és foglalj egy szállodai szobát. Már így is fáradtnak tűnsz. Most pihenned kellene, nem pedig aggódni és stresszelni emiatt.

‒ Csak akkor megyek, ha kijössz, és azt mondod, hogy menjek. Különben kitartok.

‒ Vedd el a kártyát, Chlo. Vegyél ételt és bármi mást, amit csak akarsz.

Elfogadtam, és betettem a tárcámba.

‒ Készen állsz? ‒ kérdeztem, tétova hangon.

‒ Készen állok, amennyire csak tudok ‒ megtört mosolyra húzta a száját. Nagy levegőt vett, majd kifújta. ‒ Gyerünk. Essünk túl ezen a szarságon.

Besétáltunk az épületbe, és Theo nem volt olyan magabiztos, mint reméltem. Azt mondta, hogy már nyertünk, de még ő is tudta, hogy bármi visszafelé is elsülhet, és bármelyik pillanatban megváltozhat.

Az épület tiszta és rendezett volt. Sok öltönyös ügyvéd és ügyfél sétálgatott, és azon tűnődtem, vajon mindannyian válás vagy valami más esemény áldozatai-e? Sok nő volt ott, néhányan sírtak. Néhányan mosolyogtak. Azoktól, akik sírtak, felállt a szőr a tarkómon.

Theo befordult egy sarkon, és amikor egy fekete ajtóhoz ért ‒ amelyen Phil Hunter neve állt ‒ bekopogott. Az ajtó szinte azonnal kinyílt.

Szerencsénkre csak Phil volt az, egy vékony férfi, akinek a haja őszebb volt, mint Theóé. Öt-hat évvel idősebbnek tűnt nála. Tengerészkék csíkos öltönyt és hozzá illő nyakkendőt viselt. Ha egy szóval akarnám jellemezni... vékony volt. Olyan vékony, mint egy ceruza. Keskeny orr, kicsi szemek, és nagyon vékony ajkak.

‒ Örülök, hogy látlak, Theo ‒ mondta Phil, kinyújtotta a karját, és könnyed mosollyal kezet rázott.

‒ Én is, Phil.

Phil bólintott, majd lenézett rám. Kikényszerítettem egy apró mosolyt. Tétován kinyújtotta a kezét. ‒ És maga bizonyára... ?

‒ Chloe ‒ mondtam, és kezet fogtam vele.

Philnek ismét Theóra siklott a tekintete. ‒ Barátnő?

‒ Igen ‒ válaszolta gyorsan. ‒ Hol vannak?

‒ A tárgyalóteremben, a folyosó végén. Szünetet tartott, és kettőnk közé nézett. ‒ Nézd, nem akarok rossz híreket hozni, Theo, de ahhoz, hogy ez a lehető legsimábban menjen, Chloe-nak itt vagy az előcsarnokban kell várnia. Sheila máris felháborodott a megállapodások miatt. Szerinte igazságtalanok. Ha a barátnőd itt van, még többre fog igényt tartani ‒ felhasználja ellened, amennyire csak tudja a bíróságon, ha arra kerül a sor.

‒ Chloe nem tervezte, hogy csatlakozik hozzánk a tárgyaláson, Phil. Egyetértek azzal, hogy minél simábban megy, annál jobb.

Bólintottam egyetértően.

Phil megkönnyebbültnek tűnt. ‒ Oké. Remek. Nos, Chloe, akkor várhat az irodámban ‒ ha szeretné. Ha bármire szüksége van, talál kávéfőzőt, gyömbértea is be van készítve, és a fürdőszoba ott van a folyosó végén. A tárgyalóterem felé intett Theónak. ‒ Reméljük, nem tart túl sokáig. Összekulcsolta a kezét, és mosolyra húzta az ajkát. ‒ Hadd hozzam a mappámat és az aktatáskámat.

Amikor Phil megfordult, és bement az irodájába, hogy összeszedje a holmiját, Theo odalépett hozzám, és egy nedves csókot nyomott a homlokomra. ‒ Emlékezz, mit mondtam. Ha elfáradsz, vagy bármi más, foglalj a közelben egy szobát. Nem lehet tudni, hogy Sheilával meddig leszünk itt.

‒ Oké, értem. Csak tedd, amit tenned kell. Megfogtam az állát. ‒ Megoldod.

Mosolya halvány volt. Gyors csókot nyomott az ajkamra, és amikor Phil visszajött, elhúzódott tőlem, és végigsétált vele a folyosón, a tárgyalóterem felé.

Sóhajtva bementem Phil irodájába, és úgy döntöttem, hogy készítek egy csésze gyömbérteát ‒ és miközben mindent előkészítettem, egyetlen reményem az volt, hogy Theo sértetlenül és szabadon megússza ezt az egészet.

Csak ennyit kívántam neki.

Szabadságot.