Forever Mr. Black - 41. fejezet

 

Chloe

Már négy órája.

Négy hosszú óra telt el, és egyik e-könyvem sem terelte el a figyelmemet, még a terhességről szóló regények sem, amelyeket letöltöttem. Nem segített az irodában való járkálás, ahogy a csésze tea és a kekszek sem.

Nyugtalan voltam, az idegeim ziláltak, ezért újra leültem.

Ki kellett tartanom. Nem bánta volna, ha elmegyek, de én a közelében akartam lenni, akár tudja, akár nem. A nap már lemenőben volt. Kezdett későre járni. Nem szabadna kíváncsiskodnom, de az egyetlen ember, aki ismerhetett, az Theo és Phil volt.

A tárgyalótermek ablakain keresztül be lehetett látni. Ráadásul ki kellett mennem a mosdóba. Letettem a Kindle-t a dohányzóasztalra, felálltam a székről, és kisétáltam az ajtón, végig a folyosón, a mosdók felé.

Mielőtt odaértem volna, láttam, hogy Theo egy kerek asztalnál ül egy szürke falú szobában. Mellette Phil, aki az ő nevében beszélt, vele szemben pedig... Sheila.

A haja tökéletesre volt göndörítve. Piros selyemblúz és ceruzaszoknya volt rajta. Nem láttam, milyen magas sarkút viselt, de tudtam, hogy okkal öltözött úgy, hogy lenyűgözze Theót.

Próbálta rávenni, hogy lássa, mit veszít.

Theo csak ült és morcosan nézett rá, elege volt. Leszarta a nő külsejét.

Nem voltam benne biztos, de úgy tűnt, hogy vigyorog.

Hallottam, ahogy Phil az ügyvédjével beszélt. Aztán hallottam, ahogy megkérdezi: ‒ Mennyit kér pontosan, Mrs. Black?

‒ Ne hívjon többé így, kérem ‒ válaszolta gyorsan, és homlok ráncolva ült vissza a székébe. ‒ Sheila Ruthnak hívnak. Hívjon csak Miss Ruthnak. Erős jersey-i akcentusa volt.

‒ Rendben, Miss Ruth ‒ folytatta Phil, türelmetlenséggel a hangjában. ‒ Egy meghatározott összegre gondolt?

‒ Csak tizenötezer dollárom van egy magánszámlán. Ne legyen ennél sokkal több ‒ morogta Theo.

‒ Hát ez szívás, nem igaz? Gondolom, ez azt jelenti, hogy mostantól nem lehetsz távol napokig a szervizből, és ténylegesen dolgoznod kell. Önelégülten vigyorgott. Összeráncoltam a homlokom, és amikor ezt tettem, Theo pont felnézett. Meglátott, és kicsit felült a székében, de a tekintete nem időzött sokáig rajtam. Elfordult, mielőtt Sheila észrevehette és kitalálhatta volna, mit néz.

‒ Ennél többre van szükségem, hogy újra biztosítani tudjam a megélhetésemet. Ha azt akarod, hogy aláírjam a szerződést, és ne legyek társtulajdonos, akkor szükségem van valamire ennek fejében. Ellenkező esetben az általad vezetett szerviz az egyetlen jövedelmem. Az irodák és házak berendezésének tervezése már nem hoz elég bevételt, és tudod, hogy most nem kérhetek a szüleimtől, mivel apám beteg, meg minden.

‒ Nos, nem, ha abbahagyja a munkát, és visszavonja a vállalkozás nevéhez fűződő jogait, Miss Ruth.

‒ Miről beszél? ‒ nézett Philre.

‒ Nos ‒ csúsztatta át Phil a papírokat az asztalon ‒, ez egy új szerződés. Visszafizette a kölcsönt, így már nem tartozik többé. Emellett hajlandó átruházni a Black Engine tulajdonjogát is, ami azt jelenti, hogy egyedüli tulajdonosként megtarthatja a műhelyt és annak nevét, ha továbbra is szeretné működtetni, ezt a vállalkozást, ami az Ön kezében lesz, nem az övében. Tessék ‒ mondta Phil, és egy kiemelt részre mutatott. ‒ A szerződés világosan kimondja, hogy bármelyik tulajdonos bármikor kivonulhat a cégből, amikor csak jónak látja. Ez azt jelenti, hogy maga felel a Black Engine-ért, ha úgy dönt, hogy az egyedüli tulajdonosa marad.

‒ Hadd nézzem. Sheila ügyvédje felkapta a papírt, szemüvegét az orrnyergére támasztotta, és átolvasta. Theo óvatosan, vigyorogva figyelte.

Vele együtt mosolyogtam.

Amikor az ügyvéd valamit súgott Sheila fülébe, a nő megrázta a fejét, és gúnyosan mondta: ‒ Ezt nem tehetem. Szart se tudok arról, hogyan kell egy autószerelő műhelynek működnie!

‒ Tudjuk, hogy nem ‒ mondta Theo. ‒ Éppen ezért kellene elfogadnod az ajánlatot. Odaadom az összes pénzemet, de tizenötnél többet nem tudok, Sheila. Ha megpróbálod megtartani a Black Engine társtulajdonát, kivonom a nevemet, és magadra maradsz. Ha megpróbálod megtartani, adósságba fulladsz, és végül be kell zárnod a szervizt, és még több pénzt fogsz veszíteni. Ne nehezítsük ezt tovább a kelleténél.

Theo egy kissé felém pillantott, és megcsóválta a fejét.

Bólintottam, megfordultam, és gúnyos mosollyal a mosdó felé indultam. Ahogy elnézem, csapdába ejtették, sarokba szorították, ahonnan nem volt kiút. Persze tovább próbálkozhatott volna több pénzért, amivel a végén még Theót is átbaszhatja, de mindannyian tudtuk, hogy gyorsabban lehúzza a nevét a Black Engine-ről, mint Theo. Nem tudta volna kezelni azt, amit Theo létrehozott. Semmit sem tudott erről a munkáról.

Theo azt mondta, hogy már beszélt az alkalmazottaival, és magával viszi őket, ha bármi változik. Remélhetőleg semmit sem kell átalakítani.

Kicsit megkönnyebbülve, de csak egy kicsit, bementem egy fülkébe. Miután végeztem, kiléptem, és a mosdóhoz mentem, de ekkor kinyílt az ajtó, és belépett.

Körülbelül akkora volt a magas sarkú cipőjében, mint én. Most zaklatottnak tűnt, szőke szemöldökét összehúzta, de persze így is gyönyörű volt. Lenyűgöző, tényleg. De ezt soha nem vallottam volna be hangosan. A táskáját a pultra ejtve beletúrt, és elővett egy rúzst.

Éreztem, hogy rám pillant, miközben szappant pumpáltam, és mosni kezdtem a kezem. Biztos voltam benne, hogy fogalma sincs, ki vagyok, ezért úgy tettem, mintha én sem ismerném őt.

Nos, ezt gondoltam, amíg azt nem mondta: ‒ Sokkal szebb vagy élőben, mint gondoltam.

‒ Tessék? ‒ zártam el a vizet.

‒ Chloe, ugye? ‒ érdeklődött, miközben felvitt egy réteg vörös rúzst. ‒ Igen, te vagy az. Láttalak néhány képen Izzy fotóalbumában. Fiatal voltál ‒ egy kislány. Végignézett rajtam a tükörben. ‒ De már nem annyira, ahogy látom.

‒ Nem, azt hiszem, nem. Elfordítottam a tekintetem, és a papírtörlőhöz sétáltam, hogy megszárítsam a kezem, most már aggódva.

‒ Ugye tudod, hogy jobbat érdemelsz nála? Fiatal vagy, és az egész élet előtted áll. Mit akarsz tőle egyáltalán? Szétnyitotta az ajkait, majd felkente a rúzst. Amikor felegyenesedett, megfordult, hogy a szemembe nézzen.

‒ Nem hiszem, hogy ez a te dolgod lenne ‒ válaszoltam.

Mielőtt kisétálhattam volna az ajtón, újra megszólalt, én pedig megálltam, és nem mertem visszanézni rá. ‒ Tudod ‒ amikor megismertem ‒ tudtam, hogy egy másik nőbe szerelmes. Olyan szomorú volt. Mintha egyetlen nő sem lenne elég jó a világon, és én azt hittem, hogy ezen változtathatok. De nem sikerült. És még mindig nem tudok. Azt hiszem, ha valaki hibáztatható ezért a válásért, az én vagyok, amiért azt hittem, hogy meg tudok javítani egy ilyen szomorú, megtört embert, mint ő. Az orrcimpái kissé kitágultak.

‒ Miért mondod ezt nekem?

‒ Mert úgy tűnik, te vagy az egyetlen, aki képes észhez téríteni. És ha a veled való beszélgetéssel elérem amit akarok, akkor legyen. A táskájába kotorászott, és előhalászott egy tubus szempillaspirált. ‒ Szóval a következőt teheted: mondd meg neki, hogy kiegyezem ötvenezer dollárral, a bútorokkal a házból és a kocsival, amit vett nekem ‒ és örökre békén hagyom. Tudom, hogy több mint tizenötezerrel rendelkezik. Nem vagyok hülye. Egyértelműen hazudik. Nem megyek bíróságra, ha ebbe beleegyezik. Lemondok az üzletben lévő tulajdonjogomról a javára, ő pedig boldog lehet, vagy bármi, amit csak akar veled. Elfogadom a megállapodás többi részét is, amit ő állít. Amíg én nem jövök ki rosszul a válásból, addig nem lesz semmi baja.

Nagyot nyeltem, és a vállam fölött átpillantottam. Olyan önelégült kifejezés ült az arcán, mintha tudta volna, hogy rohanni fogok mindezt elmondani Theónak. De ez az a pont, ahol át akart verni engem.

‒ Hűha ‒ nevettem. ‒ Látom, igazuk volt veled kapcsolatban. Te egy ribanc vagy. Teljesen megfordultam, és tettem egy lépést előre. ‒ Ne aggódj, megkapod a pénzed és azt a vacak bútort, amit annyira akarsz. A pokolba is, még a házat is megtarthatod magadnak ‒ azt csinálsz vele, amit akarsz. Kit érdekel? Nem lesz rá szüksége. De ‒ mondtam, és felemeltem az ujjam ‒, ha megkapod az alku rád eső részét, soha többé nem akarom látni a nevedet a telefonján felbukkanni, vagy akár csak hallani, hogy bármilyen módon megpróbáltál kapcsolatba lépni vele. Ha csak megkísérled, végzek veled.

Úgy tűnt, meglepte a hirtelen hangulatváltozásom. És talán engem is, de a szerelem képes rávenni, hogy őrültségeket mondj vagy csinálj. A szerelem merésszé és bátorrá tud tenni. És én rettenthetetlen voltam.

‒ Látod, én is ismerem az ügyvédeket. Nagyszerű ügyvédeket ‒ folytattam. ‒ Olyanokat, akik egy tollvonással tönkretehetik az életedet, Sheila. A helyedben én most nem tenném próbára a türelmemet. Amíg beleegyezel a feltételeibe, és kivonod a tulajdonjogod a vállalkozásából, megkapod, amit akarsz. De ne gyere vissza többet követelni, mert nem kapsz. Tudod, hogy a szerviz az élete ‒ az élete munkája ‒, és ezt nem fogod elvenni tőle. Felvontam a szemöldököm, a kezemet a levegőbe emeltem. ‒ Megértetted?

Úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem. Az arca ‒ úgy láttam ‒, még egy kicsit el is sápadt. Vicces volt. Abban a pillanatban nem találtam őt olyan lenyűgözőnek. Elveszettnek tűnt, mint egy fiatal lány, akinek nincsenek gazdag szülei, akik megvédenék.

Furcsa, hogy fordult a kocka.

Hidd el, nem vesztettem el az eszem, de mondhatom, hogy évek óta uralkodott Theo fölött, mert ő túlságosan kedves volt ahhoz, hogy megtagadja ‒ túlságosan félt, hogy elveszít mindent, amiért olyan keményen dolgozott, ha vissza meri utasítani. Ha nem teszem helyre, továbbra is megpróbál átgázolni rajta. Ez nem történhet meg, amíg együtt vagyunk. Mostantól nem teheti nyomorulttá Theót.

‒ Hűha ‒ nevetett keserűen. ‒ Merész. De tudod mit? Tök mindegy. Hagyom neked a pillanatodat. Elutasítóan intett a kezével, és kinyitotta a szempillaspirált. ‒ Amíg megkapom tőle a pénzemet, mielőtt a válás végleges lesz, soha többé nem hallasz felőlem, és ő sem fog. A pokolba is, amúgy sem volt olyan érdekes ‒ forgatta a szemét.

‒ Ó, semmi gond ‒ mondtam, ismét az ajtó felé fordultam és kinyitottam. ‒ Holnap megkapod a pénzed. A csekket személyesen én fogom kézbesíteni. Ennyire hamar szeretném, ha eltűnnél az életéből. Undorodva néztem végig rajta. ‒ Most pedig ne húzd az időt, és írd már alá a kibaszott válási papírokat! Készen állunk arra, hogy hazamenjünk.

Amikor kimentem, hallottam, hogy nevet, de tudtam, hogy ez nem győzelmi nevetés volt. Hanem egy -Szent-szar-ő-nem-viccel!-féle nevetés. Nem vicceltem. Elegem volt belőle és a végtelen játékaiból.

Volt pénzem, és mindet odaadtam volna, ha ez azt jelenti, hogy végleg eltűnik a képből.

Elsiettem a tárgyalók mellett, és amikor Theo meglátott, felemelte az ujját, és kijött. Az ablak melletti távoli sarokba vitt, és megkérdezte: ‒ Mi a helyzet?

‒ Összefutottam a ribanc feleségeddel ‒ mondtam nevetve. ‒ Hogy tudtál együtt élni vele?

Egyik kezével végigsimított az arcán. ‒ Minden nap felteszem magamnak ugyanezt az átkozott kérdést.

‒ Nos, ezúttal ultimátumot adott nekem. Ötvenezer dollárt akar, a bútorokat a házból, és meg akarja tartani az autóját. Cserébe beleegyezik a feltételekbe, és elengedi a Black Engine tulajdonjogát.

Szemei kitágultak, ajkai szétnyíltak. ‒ Mi? Komolyan beszélsz? Ezt mondta neked? Basszus, Chloe, nincs annyi pénzem, hogy csak úgy odaadjam neki. Vagyis van, de a megtakarításaimból kell kivennem, de nem fogok veszíteni, csak mert ő egy elkényeztetett kurva akar lenni ‒ gúnyolódott. ‒ Úgy néz ki, mintha csak azért rohanna hozzád, hogy megkapja, amit akar.

‒ Nem mész csődbe ‒ mondtam, megragadtam a kezét, és megszorítottam. ‒ Az apám 350 ezer dollárt hagyott rám. Ötvenet kiveszek neki. Egy fillért sem kell adnod. Nem nagy ügy. Én ezt akarom, úgyhogy ne mondd, hogy ne tegyem. A mellkasára tettem a kezem, amikor tiltakozni kezdett. ‒ Biztos vagyok benne, hogy van a közelben bank. Keresek egy fiókot, szerzek egy csekket, kiállítom és odaadom neki, ha aláírja a szerződéseket. Megkapja a pénzét és a többi dolgát, és soha többé nem fog minket zaklatni.

Még mindig döbbenten, csípőre tett kézzel nézett ki az ablakon. ‒ Az istenit ‒ motyogta, majd rám nézett, és lassú mosoly terült szét az arcán. ‒ Kurvára szeretlek, tudod? Megfogta az állam, én pedig a csillogó barna szemeire koncentráltam.

‒ Amikor azt mondom, hogy bármit megteszek érted, akkor komolyan gondolom. Nem nyúltam ahhoz a pénzhez, mióta vettem magamnak egy autót és letettem a tengerparti ház előlegét. Még mindig megvan.

‒ Én csak... Hangosan felnevetett, és lehajtotta a fejét. ‒ Te vagy az egyetlen, akitől szóhoz sem tudok jutni. Tájékoztatom Philt, és megkérem, hogy foglalja írásba az új feltételeket. Addig is menj, és vegyél ki egy szobát a szomszédos szállodában. Menj és pihenj. Most pedig... Ott találkozunk, csak küldd el a szobaszámot. Erélyesen arcon csókolt, és amikor Phil felbukkant a sarkon ‒ hogy tudassa visszajött ‒, elhúzódott tőlem, és hátrafelé kezdett sétálni. Azzal a szexi, fiús vigyorral kiabálta: ‒ Kurvára túl jó vagy hozzám, bébi! Mindig is az voltál! Mindig az én Lovagom, aki jön, hogy megmentse a napot!

Felvillanyozódtam, és vigyorogtam, mint egy átkozott bolond, amikor eltűnt a sarkon.

Döbbenetemre, az a mosoly és öröm, amit akkor éreztem, amikor elment, hogy véglegesítse a válását, nem tartott sokáig.