Forever Mr. Black - 42. fejezet

 

Theo

Az első dolog, amit tettem, amikor megérkeztem a szállodába, hogy a karjaimba vettem Chloe-t, és elárasztottam a szeretetemmel.

Az arcát, a nyakát, az egész testét. Aztán megcsókoltam a hasát ‒ a babámat.

‒ Gondolom, minden rendben ment. Aláírta? ‒ kérdezte széles vigyorral.

Az iratokat letettem a lábára. ‒ Igen, aláírta. Ő megkapja, amit akar, én pedig megtarthatom a műhelyemet és a vállalkozás nevét.

‒ Ó, Theo, annyira örülök neked, kicsim. Komolyan! Ez nagyszerű hír!

‒ Az. Őszintén meglep, hogy nem volt ennél nehezebb.

‒ Igen, engem is. Megvonta a vállát. ‒ De ez is jó dolog. Találtam egy bankfiókot, ami csak öt mérföldre van innen. Ha holnap elviszel, megkapom a csekket. Megígértem, hogy személyesen adom át neki.

‒ Miféle szarság történt a mosdóban, amiről nem tudok? A szemöldököm összehúztam, ő pedig felnevetett.

‒ Ó, semmi komoly. Csak azt mondtam neki, hogy amint megkapja a pénzét és minden mást, soha többé ne próbáljon kapcsolatba lépni veled. Nem hiszem, hogy ez túl nagy kérés. Szerinted?

‒ Hmm... Azt hiszem, a terhesség eléggé feldühít, kicsim ‒ incselkedtem, miközben a fejemre húztam a pólómat. ‒ Ez tetszik.

‒ Hé, nem volt joga ilyen ribancnak lenni. Úgy tudtam olvasni benne, mint egy könyvben. Megpróbált eltaposni téged. Közeledett hozzám, és átkarolta a derekamat. ‒ Senki sem szórakozik az én Theómmal.

‒ Senki, mi? ‒ megragadtam a derekát, felkaptam, és az ágy felé vittem. Az orrom hegye végigsimított az állkapcsán.

A lélegzete elakadt, amikor leeresztettem a kezem, és megmarkoltam a fenekét. Megcsókolta a kulcscsontomat, én pedig viszonoztam a szívességet, és megcsókoltam a vállát.

‒ Nem érzed magad rosszul, ugye?

‒ Most nem.

‒ Jó. Az ágyra fektettem, és széttártam a lábait. Kigomboltam a farmerját, és lehúztam róla, majd felemeltem az arcomat, és megcsókoltam. Sóhajtott alattam, közelebb húzott magához, miközben kigomboltam a farmeromat, és letoltam. Ezután megfordított, rám mászott, és lehúzta a bokszeremet. Felemeltem, amikor újra rajtam ült, és levettem a bugyiját. Nyüszített, amikor a hüvelykujjam végigsimított a puha csiklóján.

‒ Szabad vagy? ‒ lihegte, a mellkasomra helyezte a kezét, és térdre ereszkedett. Amikor éreztem, hogy a puncija körbeöleli a farkam hegyét, megmerevedtem, de ő folytatta, addig csúszott lefelé, amíg minden centiméterem benne nem volt.

‒ Bassza meg, Chloe ‒ nyögtem, a fejem hátraesett, ahogy felemelte a fenekét, és újra egészben elnyelt. Megfogtam a derekát, ahogy lovagolt rajtam, a szemembe bámult, ujjait a hajába fúrva.

‒ Szabad vagy, Theo? ‒ kérdezte újra.

‒ Veled mindig is az leszek. Erre elmosolyodott, és megpördült a farkamon. Annyira nedves volt, a nyögései pokolian felállították a farkam. Szinte csendben lovagolt. Csak a sóhaját és a gyönyörtől sugárzó nyögéseit hallottam. Nem kellett beszélnie ahhoz, hogy tudjam, élvezi ezt.

A válás addig nem lesz végleges, amíg a bíró elé nem kerül, de Phil azt mondta, hogy hat-tíz hét múlva valószínűleg feldolgozzák a beadványt, és átmegy, amíg a tárgyalások rendezettek maradnak.

Újra egyedülálló férfi leszek. Hát, ezt kapd ki. Újra Chloe-é leszek, és csakis az övé.

Igen, szabad leszek. És ezt ő is tudta. Nem lesznek félelmek. Semmi hazugság. Semmi titok. Nem lesz senki, aki megállíthatna minket.

Így hát hagytam, hogy édesen, győzedelmesen szeretkezzen velem, mert a mai nap után szüksége volt rá. Mindkettőnknek szükségünk volt erre. Túl hihetetlen érzés volt ahhoz, hogy abbahagyjam, és még amikor a vágy végigsöpört rajtam, hogy újra átvegyem az irányítást, ‒ figyelmen kívül hagytam, és a szemében lévő fényre koncentráltam.

Előrehajolt, a haja az arcomat és az állkapcsomat súrolta. Édes, friss illata, mint a vaníliáé. A mellei közel voltak az ajkaimhoz, és gyengéden szopogattam a mellbimbóit, a fenekét simogattam, amikor könnyű ugrálásba kezdett, és követelte, ami az övé.

Gyorsabban lovagolt rajtam, ajkai az enyémre tapadtak, teste hozzám simult. Egyik kezével megfogta az arcomat, és erősen tartotta magát, mélyeket lélegzett, a nevemet nyögte a fülembe.

‒ Mi nyertünk ‒ mondtam neki. ‒ És te az enyém vagy, bébi. Az enyém életem végéig.

Zihált és remegett, keményen elélvezett a farkam körül, a másik keze körmeit a vállamba mélyesztette. A hátára fordítottam, amikor elengedte magát, és újra mélyen belé hatoltam, nem álltam meg, amíg nem éreztem, hogy a lábai megremegnek körülöttem.

Szemeit összezárta, fogait az alsó ajkába mélyesztette, ismét a csúcspont határán.

‒ Nézz rám, bébi ‒ mondtam karcos hangon, még mindig döfködve. A francba, közel voltam. Nem segített, hogy éreztem, amint lüktet körülöttem. Egy kibaszott kicsit sem.

Megmutatta nagy, gyönyörű szemeit, és átfogta a tarkómat.

Én pedig elmosolyodtam, és ajkaimat az övéhez nyomtam, de nem csókoltam meg, csak megérintettem. Egy pehelykönnyű érintés, amitől libabőr kúszott végig puha bőrén. Még mindig olyan mélyen benne voltam, még mindig simogattam. Még mindig tartottam.

‒ Most már szabad vagyok, bébi ‒ mondtam. A tiéd vagyok. Mindig. Örökké. Ígérem.

Közel húzta az arcomat, és csókolni kezdte a nyakamat, nyelvével végigsimította, még jobban felizgatva engem. Annyira kemény voltam, annyira készen álltam arra, hogy elélvezzek.

És amikor hüvelyét a farkam köré szorította, kész lettem. Megálltam benne, káromkodtam lélegzés közben, a kezem felemelkedett, hogy összekulcsoljam az ujjainkat. Szorosan tartottam, miközben elélveztem ‒ megjelölve a nőmet.

Birtokolni őt.

Soha el nem engedni.

‒ A fenébe ‒ nyögtem, ahogy zihált alattam. Most már ragacsosak voltunk az izzadságtól, de egyikünk sem zavartatta magát, hogy megmozduljon.

Egy könyökre támaszkodva belenéztem a mogyoróbarna szemébe, és tanúja voltam a boldogságnak ‒ az örömnek, ami átjárta.

Soha nem fogom megérteni, hogyan érezhette magát ilyen boldognak egy olyan elcseszett emberrel, mint én. De miféle ember lettem volna, ha ezt megkérdőjelezem?

Hüvelykujjamat az állához nyomtam, az ujjaim közé fogtam, és megcsókoltam telt ajkait. Mindig olyan édes íze volt. Mindenhol.

‒ Szabad ‒ suttogta, és én megfordultam, de nem anélkül, hogy a karjaimba ne öleltem volna.

Felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, és évek óta először én is ugyanezt tettem.

A fenébe is, szabad voltam.

Negyvenhat kibaszott év után végre megtaláltam magam.

Nélküle ez nem történt volna meg.