Forever Mr. Black - 47. fejezet

 

Theo

Öt nappal később

‒ Szerencséje, hogy most börtönben van ‒ morogtam, miközben megigazítottam a mankóimat.

Az ápolónő segített stabilizálni magam, de az egyik kezemet felemeltem. Túl sokszor használtam már mankót ahhoz, hogy megszámoljam. Nem volt újdonság, de ez a fajta fájdalom már lekerült a listáról. ‒ Ha még mindig idekint lenne, megkeresném és a saját kezemmel ölném meg.

‒ Hát, még jó, hogy most nem teheted, nem igaz? ‒ nevetett Chloe, a vállára csapva a táskáinkat. Odajött hozzám, és megveregette a mellkasomat. ‒ Jobban nézel ki. Örülök, hogy tényleg hallgattál rám, és maradtál arra az öt napra, amit mondtak.

‒ Igen, azt hiszem ‒ motyogtam. ‒ De most már készen állok az indulásra. Igazi kaját akarok, nem azt a fapados szart, amivel etetnek.

‒ Gyerünk ‒ kuncogott. Iz vár a kocsival.

Nehéz volt berendezkedni a baleset után. Az első három hét maga volt a pokol. Két bordám eltört, az átkozott lábam és a karom is. Nem sokat tehettem. Nem tudtam vezetni, nem tudtam főzni. Még a tengerparton sem sétálhattam, ami pont a kertünk végében volt, de Chloe kényelembe helyezett, amíg gyógyultam. Miatta kaptam a legrondább sebhelyet közvetlenül az állkapcsom felett, de Chloe úgy tűnt, hogy szexinek találja.

‒ Nyugodj meg, Theo ‒ mondta Chloe, és segített leülni a kanapéra. ‒ Meg tudom oldani a vacsorát. Tudom, hogy nem olyan jó, mint a tiéd, de még mindig jobb, mint ha rendelnék.

‒ Olyan átkozottul haszontalannak érzem magam ‒ nevettem. Legalább hadd segítsek valamit aprítani az asztalnál.

‒ Nem ‒ sóhajtott fel, felemelte a törött lábamat, és a kanapéra fektette. ‒ Pihenj itt, és várd meg, amíg Izzy visszajön a meleg borogatással. Utána visszaviszlek az emeletre, és felmelegítem azokat az izmokat. Az összes izmot. Megvonta a szemöldökét.

‒ Ez jól hangzik. Megfogtam az állát, és megcsókoltam az arcát. ‒ Köszönöm, hogy vigyáztál rám. Szeretlek.

‒ Én még jobban szeretlek.

Chloe beavatott mindenbe, ami történt: arról, hogy Sterling felbukkant egy nappal azelőtt, hogy San Franciscóba indultunk, és hogy nem akarta tovább növelni a terheimet, amikor a volt feleségemmel kellett szembenéznem. Bárcsak elmondta volna, hogy aznap ott volt. Akkor azonnal odamegyek, hogy szétverjem a kibaszott pofáját.

Már eldőlt volna a dolog. Ő kerül a kibaszott kórházban, nem én. Azzal, hogy megfenyegette Chloe-t, a meg nem született gyermekemet fenyegette, és én egy pillanatig sem tűrtem volna ezt a szart, bármi is történjen az életemben.

És a szarság Janettel? Nehezen fogadtam el, de utólag visszagondolva, el kellett volna töprengenem rajta. Chloe említette, hogy egy bandában volt ‒ ugyanabban a bandában, amiben fiatal koromban én is. Soha nem említettem a zsaruknak, hogy bandatag voltam. Találtak volna valamilyen módot, hogy hozzám kössék a gyilkosságot, és ezért börtönbe zárjanak. Olyasmivel vádoltak volna, amit soha, de soha nem tennék a lányom anyjával.

De mindvégig az a sunyi Sterling volt az. Tudtam, hogy okom van nem kedvelni őt. A pokolba is, gyűlöltem. Nemcsak azért, mert mindkét nőmet elvette tőlem, amikor az enyémek voltak, hanem mert tudtam, hogy valószínűleg ő volt az oka Janet halálának, és megpróbált engem is megölni. Őt is kapcsolatba hozták ezzel. Kibaszott pszichopata.

Figyelt és várta a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjon. Várt, amíg egyedül maradok a sötétben. Nem a saját kocsiját vezette. Nem, a kocsija makulátlanul tiszta volt, ahogy nekem mondták. Valószínűleg ezért tartott napokig, mire le tudták csukni.

Nem volt bizonyítékuk arra, hogy bármit is tett, csak Chloe állításai, ami nem nézett ki jól, mert ő volt az ex-vőlegénye. De napokkal később, amikor még mindig nem voltam magamnál, és minden szerettem aggódott, egy fotós felhívta az őrsöt, és jelentette, hogy egy elhagyott autó áll a házuk melletti üres telken.

A fotós azt hitte, hogy valaki követi a családját. Soha nem látta még ott parkolni a járművet, és okosan tette, hogy hívta a rendőrséget ahelyett, hogy maga próbálta volna kezelni az ügyet.

Megállapították, hogy az első lökhárító megsérült; Ol' Charlie kipufogócsövének egy darabja a hűtőrácsban ragadt. És persze Sterling DNS-ét is megtalálták benne, akárcsak Margie-ét, de mindannyian tudtuk, hogy nem ő a tettes.

A DNS-e ott volt, mert az a rohadt autó az övé. Az anyja hospice kezelés alatt állt. Miféle beteges, csavaros szarság volt ez? Biztosak voltak benne, hogy végleg megszabadul a kocsitól, amint már nem lesz többé Wallace nyomozó radarján.

El voltam baszva, az biztos. Minden egyes porcikám fájt és sírtam a kíntól, de életben maradtam, ő pedig bíróság előtt állt és börtönbe került óvadék nélkül ‒ nem is lehettem volna hálásabb ezért.

A legjobb hír az volt, hogy Sterling tárgyalása alatt Sheila végre felvette a telefonját, és Philen keresztül értesült mindenről. Megesküdött, hogy a rossz hírek hallatán nem fog beleavatkozni a tárgyalásokba. Biztosan el akart tűnni.

Talán a bűntudat miatt. Bevallotta, hogy azt kívánta, bárcsak valami rossz történne velem vagy Chloe-val, és így is lett. A szíve nem olyan jeges, mint amilyennek láttatni szerette volna.

Mivel a tárgyalások baj nélkül zajlottak, tél elejére megkaptam a válási határozatot. Lezárult, és hivatalosan is szabad voltam.

Sok olyan szarságon mentem keresztül, amiről sosem gondoltam, hogy érdemes harcolni érte, de Chloe mindig megérte a harcot, és mindig megérte a kockázatot.

Egy piszkos, elbaszott zűrzavarból egy romlatlan és gyönyörű lénybe szerettem bele.

Jó úton haladtunk. Megteremtettük ezt a jövőt.

Most már a miénk volt. Nyertünk.

Kurvára igen, nyertünk.