Jessica Prince: Bad Alibi - Epilógus

 

Epilógus

 

Cannon

 

–     Istenem, Cannon. Ez a hely elképesztő. – A hátsó udvaron szaladgáló Triumphról Sage vigyorgó arcára néztem. – Soha nem gondoltam volna, hogy az a fajta fickó vagy, aki egy régi, felújított viktoriánus épületben lakik, de működik. Egyszerűen... te ide illesz.

–  Nem a házba, drágám, - válaszoltam, a sörösüveget az ajkamhoz emeltem, és belekortyoltam. – Hanem a nőhöz, aki benne lakik.

–     Ő is eléggé elképesztő, - tette hozzá gyorsan Sage. – Gyönyörű és édes. És még mindig nem tűri el a szarságaidat. Kedvelem őt, édesem.

–  A világot jelenti nekem, Gesztenye, - motyogtam, átkaroltam a legidősebb barátnőm vállát, és oldalról ölelésbe húztam.

–     Te tényleg szereted őt, ugye?

Ez a válasz olyan könnyű volt, mint a lélegzetvétel.

– Mindenemmel, ami vagyok. Téblábol, ha ideges vagy izgatott, nem tudja megkülönböztetni a Harley-t a Triumph-tól, minden kóborlót befogadna, akit az utcán talál, ha tehetné, és rohadtul nem tud főzni, de el sem tudom képzelni, hogy egyetlen napot is nélküle töltsek.

A szemei könnybe lábadtak, miközben bizonytalan vigyorral nézett fel rám.

–     Ez boldoggá tesz, drágám.

–     Köszönöm, drágám.

Visszafordultunk a csodálatos kilátás felé, amely körülvette a régi házat, amelybe az asszonyom a szeretetét öntötte, amíg vissza nem állította régi fényét. Én megelégedtem volna azzal, hogy csendben álldogálok a barátommal, de úgy látszik, Sage-nek más tervei voltak. – Csak egy kérdés.

–     Igen?

–  Ha olyan szörnyen főz, akkor mi a fenéért engeded, hogy mindannyiunknak ő készítse a hálaadási vacsorát?

Az arckifejezésébe fűzött félelemre mély nevetésre dobtam hátra a fejem. Mielőtt válaszolhattam volna, kopogást hallottam a hátam mögül, és megfordultam, hogy Farah pánikba esett arcát lássam a konyhaablakon keresztül.

– Segítség, - motyogta, és úgy nézett ki, mintha csak másodpercekre lenne a szívrohamtól. Aztán összekulcsolta a kezét a mellkasa előtt. – Kérlek!

– Ne aggódj emiatt, Gesztenye, - mondtam, miközben elengedtem Sage-et, és elindultam a hátsó ajtó felé. – Van egy tartalék vacsorám elrejtve az egyik vendégszobában.

Ezzel becsuktam az ajtót a barátaim nevetésének hangjaira, és elindultam a konyha felé, hogy megmentsem a nőmet attól, ami minden bizonnyal egy epikus katasztrófa lesz.

 

 

Farah

Ránéztem a fazékban lévő alvadt ragacsra, és éreztem, ahogy a pánik első hullámai rám törnek. A ház tele volt emberekkel, akik egy hihetetlen hálaadási vacsorára vártak. Nekem pedig ragacsom volt. Cannon felé fordítottam a tekintetem, a fogaim közé húztam az alsó ajkamat, és ráharaptam.

–     Azt hiszem, valami baj van a mártással.

–  Tudtam! –kiáltott fel Jase, és frusztráltan felemelte a kezét, miközben Bennett féktelenül nevetett. – Mondtam, hogy hiba hagyni főzni. Szerinted nyitva van az a kínai hely a városban?

Gyilkos pillantást vetettem rá, amitől Bennett még jobban felnevetett.

–     Beszélj csak tovább, és nem fogsz enni egy rohadt dolgot sem, - fenyegettem meg.

– Semmi baj, bébi, - mondta Cannon, a füstös hangja csodákat tett, hogy megnyugtassa fáradt idegeimet. – Majd mi elintézzük.

–  Nem tudom, mi történt, - kiáltottam, miközben körülnéztem az előttem álló katasztrófán. – Követtem a receptet, amit adtál. Valami baj lehet az összetevőkkel. Talán lejárt a szavatossági idejük.

Cannon mély kuncogása megütötte a fülemet, ahogy odalépett hozzám, félretolva az útból.

–     Utálom, hogy ezt kell mondanom, Kolibri, de ennek semmi köze a szavatossági időhöz.

–     Ez az. – Jase felpattant a székéről, és előhúzta a zsebéből a mobiltelefonját. – Rendelek kínait.

Mielőtt leszidhattam volna a bátyámat, Brantley hangja áthallatszott a konyhán, közvetlenül azelőtt, hogy belém szántotta volna magát, és átkarolta a lábam.

–     Cinosz Fawah!

–     Szia, édesem. – Rávigyorogtam a köntösébe, és a hajába nyúltam, hogy felborzoljam a haját.

–     Éhesz vagyok. Együnk!

–     Amit a kölyök mondott, - mondta Jase holtpontosan.

A fejem másodpercekre volt attól, hogy felrobbanjon, amikor Cannon akcióba lendült. Lehajolt, felkapta a féktelen négyéves gyereket, és odavitte Jase-hez.

–     Mindjárt kész a vacsora, haver. Miért nem nézel Jase bácsival együtt egy kis focit, jó?

–     Igen! – Brantley ordított, és addig vonaglott, amíg a bátyám végre talpra nem állította, aztán kirohant a konyhából.

–     Félek felügyelet nélkül hagyni őt, - motyogta Jase, és reszketve nézett a tűzhelyre.

–     Kifelé, - parancsolta Cannon. – Mindent kézben tartunk. Nincs szükségünk arra, hogy itt bent rontsd a helyzetet.

Mivel Cannon hangja nem hagyott teret vitának, Jase és Bennett a nappaliba ment, ahol az új családom többi tagja összegyűlt a hatalmas tévénk előtt, így én és Cannon egyedül maradtunk.

Megpaskolta a tűzhely melletti pultot, miközben az összes égő tárcsáját megigazította.

–     Foglalj helyet. Pihenhetsz, és társaságomban lehetsz, amíg ezt befejezem. Hogy hangzik?

Hosszú idő óta ez hangzott a legjobb ajánlatnak, amit kaptam, és nem haboztam, hogy elfogadjam, felugrottam a pultra, hogy nézhessem, ahogy az emberem dolgozik.

–     Gondolod, hogy megmenthető belőle valami?

Megnyugtatóan kacsintott rám.

–     Meg tudom csinálni, ne aggódj. És csak azért, mert szeretlek, még az összes dicséretet is neked adom.

Az ajkaim incselkedő vigyorra húzódtak, miközben azt válaszoltam:

–     És csak azért, mert szeretlek, ezt is megengedem.

Nem gondoltam volna, hogy a pasim még dögösebb lehet, mint amilyen már volt, de ahogy a konyhában mozgott, miközben a hálaadásnapi lakomát mentette, amit az összes barátunknak és családtagunknak készültünk megetetni, az egyik legszexibb dolog volt, amit valaha láttam. És bár izgatott voltam, hogy mindenki, akit szerettem, egy fedél alatt van, egy részem alig várta, hogy elmenjenek, hogy Cannon teljesen az enyém lehessen.

Elmozdult a tűzhelytől, a kezét a térdemre tette, és szétnyomta a lábam, hogy közéjük lépjen. Az arckifejezése felmelegedett, ahogy odahajolt hozzám, és az ajkát az enyémhez simította.

–     Boldog vagy, Kolibri? - kérdezte, miközben a nyaka köré fonta a karomat.

A házam tele volt nevetéssel és szeretettel, barátok és családtagok vettek körül, és jelenleg a karjaimban tartottam a jövőmet. Csak jó volt a láthatáron számomra.

És mindez ennek az embernek és ennek a hihetetlen városnak volt köszönhető.

–     Nem csak jól vagyok, édesem. Én boldog vagyok - válaszoltam. – De mivel minden nap veled jobb, mint az előző, úgyhogy azt hiszem, holnapra még nagyobb szót kell kitalálnom.

A vigyorától bukfencezett egyet a gyomrom. – Alig várom, hogy halljam, mit találsz ki.

Közelebb hajoltam, hogy megcsókoljam, ami csak akkor szakadt félbe, amikor Jase visszatáncolt a konyhába, karjában a szundikáló macskámmal.

–     Tudod, már régóta meg akartam kérdezni. Miért nevezted el a macskádat Crashnek?

A fejem visszarántottam Cannonra, a szemeim összeszűkültek, amikor felkaptam a fejem.

–     Egy szót sem!

Ezzel a párom nevetésben tört ki, és a hang átjárta az egész testemet, amitől a mellkasomban az az immár állandóan jelen lévő melegség még jobban kivirult.

Ó, igen, gondoltam, miközben még szorosabban öleltem. Ez határozottan boldogság.

 

 

 

VÉGE

Lexy