Vivian
Eltévedtem,
kibaszottul eltévedtem, már azt sem tudom, melyik irányból
jöttem.
Megálltam,
és körbefordultam, de minden pontosan ugyanúgy nézett ki.
Úgy
terveztem, hogy az ösvényen maradok, de egy része túlságosan be
volt nőve, és mielőtt felfogtam volna, mi is van, más késő
volt, annyira messze voltam onnan, ahonnan jöttem, hogy nem találok
vissza.
Felemeltem
a kezemet, és eltakartam a szemem a napfény elől. A
fény alig jött át a fenti ágakon keresztül, és tudtam, ha nem
találok menedéket, hamarosan kint maradok éjszakára az erdőben.
És a pokolba is, nem ez az, amivel el akartam tölteni az első
estémet itt.
Elkezdtem
sietni, nem voltam benne biztos, hogy merre megyek, északra vagy
délre, a város vagy a faház felé. Már vagy húsz perce mentem,
mikor megláttam, ahogy a napfény áthatol a fákon, és füstszagot
éreztem. Tempósabban mentem tovább, megigazítottam a hátizsák
pántomat és közelebb mentem az épülethez.
Egy
faház.
Lassítottam,
aztán megálltam. A faház kicsi volt, de fény jött ki az ablakon.
Láttam a füstöt a kéményből kijönni, és olyan volt, mintha
ott álltam volna a tűz mellett. A semmi közepén voltam, vagy
legalábbis azt hittem. De világos volt, hogy itt lakik valaki, aki
láthatóan otthon is van. Azon gondolkodtam, hogy kérjek-e
segítséget.
Mi
van akkor, ha ez egy mániákus, aki becipeli a nőket, és a
pincében tárolja őket?
Istenem,
a fantáziám mostanában kicsit elszabadult.
De
lehet olyan valaki is, aki egyedül akar lenni.
Hallottam,
hogy valaki fát vág, körülnéztem, látok-e valakit, aki fejszét
használ. Alig láttam meg a kis fészert a másik oldalon,
szellemileg és fizikailag is erőt kellett vennem magamon arra, hogy
közelebb menjek.
Mi
van akkor, ha leláncolt nők vannak a fészerben?
Ó,
Istenem. Kezdtem egy horrorfilmről képzelegni, ahol egy pszichopata
egy háremben tartja a foglyait. Már sötétedett, és nem akartam
kint maradni a pokolian sötét erdőben. Lehet, hogy ijedtebbnek
kellett volna lennem, mint voltam, de tovább mentem. Kimerültem,
mocskos voltam, és még tűlevelek is voltak a hajamban. Minden
részem fájt, és rájöttem, milyen rossz formában vagyok. De órák
óta céltalanul jártam az erdőben, azt sem tudtam, mennyire vagyok
távol a faházamtól, vagy a várostól.
A
favágás hangja hirtelen megállt, úgyhogy én is így tettem. A
szívem gyorsan vert, és megigazítottam a hátizsákom a hátamon.
Kifogytam a vízből, már csak egy müzli
szeletem
maradt, és a szúnyogok is gyötörtek. Hogy bejuthatok a házba,
piszok jó ötletnek hangzott.
Az
ajtó nyitásának és csukódásának a hangja hallatszott,
visszhangzott a fákról, és egy kicsit megugrott a pulzusom.
Nyilvánvalóan volt egy ajtó a faház hátsó felén, mivel még
mindig nem láttam senkit. Aztán láttam egy hatalmas árnyékot
sétálni a főablak előtt. Volt egy függöny az ablak előtt, de
az elég áttetsző volt, és a sziluett –ami biztosan egy férfihoz
tatozott – hatalmasnak látszott.
Mivel
nézzek szembe inkább, azzal, ami bent volt a házban, vagy azzal,
ami az éjszakai erdőben lakozik?
Lopva
magamra néztem, szorosan, szinte fájdalmasan megragadtam a
hátizsákom pántjait, aztán kényszerítettem a lábamat és
egyenként fellépdeltem a lápcső fokain. Mihelyst az ajtó előtt
álltam, nagy levegőt vettem, és a szívem megremegett.
Talán
egy család él itt, és nem a semmiért parázok itt?
Hallottam,
hogy a gallyak csörömpölnek a távolban, vagy talán ez csak az én
túlfejlett képzelőerőm volt? Akárhogy is van, nem maradok tovább
itt kint. Anélkül, hogy tovább gondolkodtam volna, felemeltem a
kezem az ajtó előtt és imádkoztam, hogy aki beenged, nem
pszichopata.
Jake
Megdöbbentett,
hogy valaki kopogott az ajtón. Ritkán jöttek látogatók hozzám,
és ha mégis, általában munka miatt.
De
ez ritka volt.
Felálltam
a kanapéról, a könyvemet a kávézóasztalra helyeztem, és az
ajtó felé indultam. Levettem a fejszét az ajtó melletti kampóról,
és lenyomtam a kilincset. Ha olyan ember lenne, akinek nincs itt
semmi dolga, hamarosan megtudja, hogy tudom használni a fejszét.
Kinyitottam az ajtót, lenéztem, és egy kócos, maszatos nő állt
a másik oldalon. Lehet, hogy egy kibaszott rohadék vagyok, de a
farkam azonnal reagált, amikor megláttam.
Gyönyörű
volt.
A
haja kócos volt, az erdőből származó törmelékek a tűz színű
szálakba ragadtak.
A
vörös kibaszottul a kedvencem.
Rájöttem,
hogy egyikünk se szólalt meg hosszú pillanatokig, és észrevettem,
hogy a fejszémet bámulja.
-
Um – mondta mély, nagyon nőies hangon.
Ránéztem
a lányra, aztán a fejszémre, és félretettem azt.
-
Kint élek a semmi közepén. Nincs túl sok társaságom. - mondom,
magyarázva, hogy miért volt nálam a fejsze, és hogy ne legyen
ilyen rémült. Nem szóltam utána semmit, csak vártam, hogy
elmondja, miért áll a küszöbömön, és néz ki úgy, mintha egy
dombon gurult volna le.
-
Kirándultam, de eltévedtem - mondta végül, és megnyalta az
ajkát, miután kimondta a szavakat. Lehet, hogy piszkos és ijedt,
mert eltévedt, és egy idegen ajtaja előtt állt, de mindettől
eltekintve én kőkemény lettem érte. Egy fattyú vagyok, mert
mocskos képekkel volt tele a fejem, de nem tudtam mit tenni, a
testem így reagált egy gyönyörű nőre.
Öt
kibaszott éve nem voltam nővel.
-
Nos, jöjjön be – mondtam, és félre álltam. Tétovázott, és
néhány másodpercig eltartott, mire átlépte a küszöböt.
Bezártam az ajtót és végigmértem fentről lefelé. A farmer,
amit viselt, szorosan simult a fenekére, megdörzsöltem az arcom,
és éreztem a borostát a bőrömön.
-
Közel vagyok a városhoz? - kérdezte, a hangja puha volt. Arccal
felém fordult, én pedig a kék szemeibe bámultam.
-
Órákra van a várostól - hallottam, ahogy kifújja a levegőt, és
láttam, hogy ideges, frusztrált, és fáradt is.
Épp
akkor hallatszott a mennydörgés.
-
Persze, hogy mindjárt leszakad az ég! - motyogta az orra alatt.
-
Nem sokat jár errefelé, igaz? - kérdeztem. De nem válaszolt, csak
megrázta a fejét.
-
Itt gyakran van vihar.
-
Eltévedtem és most egy fura férfi házában vagyok - rám nézett
– Ne vedd sértésnek. És hamarosan vihar is lesz.
-
Jake Braxton vagyok.
Megpróbáltam
nyugodt hangon beszélni, de a testem nem akart semmi mást, csak ezt
félre tenni és itt tartani. Azt akartam hallani, ahogy sikoltozza a
nevem, mikor a farkam benne van. Megköszörültem a torkom és
kitisztítottam a gondolataimat. Nem akartam úgy tűnni, mint egy
seggfej.
-
Favágó vagyok, és már öt éve élek itt kint. - mondtam neki a
tényállást, és láttam, hogy meglepődött. Pontosan miért is
volt meglepve? Azért, mert egy baltával hadonászó férfi vagyok,
aki a sztereotípiának megfelelően, minden nap flanel inget visel,
és kint élt a semmi közepén?
-
Most már nem vagyunk annyira idegenek. - vártam, hátha válaszol,
vagy megmondja a nevét, de semmit nem szólt. Feszült volt.
-
Te egy favágó vagy? Komolyan?
Bólintottam.
Ő
is bólintott.
-
Oké. Vivian Clarke vagyok - mondta végül, és újra körbe nézett
a házban.
-
Kérsz egy italt? - kérdeztem. Nem válaszolt, de a nézése azt
mondta, hogy: ez most kibaszottul komoly volt?
Vállat
vontam és a konyhába mentem.
-
Úgy gondoltam, egy ilyen nap után nyilvánvaló, hogy inni akarsz,
vagy mert szomjas vagy, vagy esetleg valami erősebbre van szükséged.
A
vállamon át néztem rá, és láttam, hogy gyorsan elfordult.
Nem
tudtam segíteni azon, hogy a vágy egy kis szikrája lobban bennem
arra a gondolatra, hogy itt kell maradjon nálam éjszakára a vihar
miatt. De ezt nem most fogom felhozni, hisz még alighogy beengedtem
a házamba, és ideges is.
Annak
az esélye, hogy a farkam az édes kis testében nedvesíthessem be,
a kicsitől a nulláig terjedt, de a pokolba is, már rég nem voltam
ilyen közel nőhöz.
-
Van víz, vagy rövidital. Erről van szó.
Néztem
kicsit őt, és mikor nem nézett rám, helyre raktam a dolgokat a
lenti részen. Igen, a farkam nem látott ilyen édes holmit már
nagyon hosszú ideje. Végül visszafordult, és a whiskys üvegre
nézett.
-
Rövidet kérek.
Igen,
én is így gondoltam, hogy egy kicsit keményebbre lesz szüksége
az éjszaka után, ami rá várt.
Már úgy vártam😉
VálaszTörlésKöszönöm😁😁😁
Koszonom
VálaszTörlés😁 Köszönöm!! Nagyon ügyes vagy☺
VálaszTörlésKöszönöm!!! 😊🤗
VálaszTörlésköszönöm
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlés