A szűz: VIII. fejezet

8.      fejezet

Isabel

Két héttel később…

Őrült gyorsan eltelt az a két hét, de itt voltam, a költöztető teherautó mellett álltam, a szívem összetörve, de az erőm megduplázódott. Nem fogok sírni, nem a szüleim előtt, s különösen nem Quinn előtt. Az utolsó tizennégy nap izgalmas volt, ahogy összecsomagoltunk, jöttek a segítséget nyújtók, hogy megpakoljuk a teherautót. Minden homályba veszett ebből a tizennégy napból. Egyedül a Quinn-nel töltött időre emlékszem. Azokra a lopott percekre az iskolában, amikor behúzott egy sötét sarokba és a kifulladásig csókolt. És az emlék, ahogyan a kezem fogja, a kanapén feküdve az ujjaim rátalálnak az övéire, a háttérben egy film ment, amire egyikünk sem figyelt. Nem tartott sokáig, amíg a suliban a barátaink kitalálták, hogy már nem csak barátok vagyunk, habár meglepődtem, mert sok barátunk tudta, hogy eljön ez a pillanat is.

Amikor a szüleimnek is elmondtuk, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, az iskolában is tudták, már nem volt semmi, ami távolt tarthatott minket egymásától. Nem úgy néztek ki, mint akik túlságosan meglepődtek volna.

Ahogy Quinn szülei sem.

„Veled megyek. Megtalálom a módját, hogy minden megoldódjon.”

Lehunytam a szemem és a fejemben újra és újra lejátszottam a szavakat, amiket Quinn mondott nekem múlt éjjel.

„A világ végére is utánad megyek, ha ez azt jelenti, hogy együtt leszünk.” 

Istenem ő olyan… nem valóságos.

Nevetnem kellett a gondolatimon, bár ez volt az igazság. Szerencsés voltam, ez biztos, mivel a barátságunk időtlen volt.

–      Szia – köszönt, ahogy mellém állt.

Elfordítottam a fejem és felnéztem rá.

–      Szia. – A torkom összeszűkült, az érzelmek azzal fenyegettek, hogy előtörtnek. Beburkolt a karjaival és magához húzott. Amióta bevallottuk, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, minden napot együtt töltöttünk.

Én voltam az első, akit látott reggel, egész nap az iskolában, az estéket is velem töltötte, csak akkor ment el, amikor az apám kikényszerítette, mert már későre járt az idő. És aztán ezután elosontunk és egyedül voltunk, újra és újra neki adtam magam, és tartottam őt, örökké meg akartam őrizni ezeket a pillanatokat.

–      Rendben lesz minden.

Bólintottam, mert jelenleg ez lehetetlennek tűnt, de tudom, hogy a dolgok helyrejönnek majd. Ám a tény, hogy olyan távolra költözünk, kizsigerel, még csak haza sem repülhetünk minden hétvégén, különösen nem addig, míg tart az iskola.

Higgy nekem, próbáltunk megoldást találni. De végül mindketten beláttuk, hogy ez nem történhet meg. Be kell fejeznünk az iskolát, ha azt akarjuk, hogy eredményes életünk legyen. Ha Quinn otthagyja az iskolát, hogy leköltözzön velem nyugatra, hol fogunk végül kikötni?

A szerelem jelentett mindent, de nem hagyhatom, hogy tönkretegye a jövőjét, mert le voltam törve, és ő nem szereti látni, hogy szomorú vagyok.

–      Ne sírj, oké? – mondta, megfordított, megfogta az arcomat és lehajolt, hogy megcsókoljon. Beléolvadtam, nem sírtam, ha a költöztetők, a szomszédok vagy akár a szüleim láthatták. Hadd meresszék ránk a szemüket, hadd feszengjenek, mert Quinn szorosan magához ölelt, miközben úgy csókolt, mint aki ki van éhezve, és én lennék az egyetlen, aki ki tudja elégíteni az étvágyát.

Hallottam a költöztető teherautó ajtajának a csapódását, a hang süvített és a csattanástól visszatért a valóság. Hátra húzódtam, bár nem akartam, de azt is tudtam, hogy nem kapaszkodhatok örökké ebbe a pillanatba.

De akartam. Kétségbeesetten akartam.

–      Ideje menni, Isabel. – mondta apám, de nem figyeltem rá.

Quinn lemosolygott rám, a hüvelykujjával megcirógatta az arcom, és az érintésébe dőltem.

–      Megoldódik a helyzet. – mondta ismét Quinn.

Nagyon reméltem.

Quinn

Amíg tudtam, figyeltem a költöztető kisteherautót, aztán a kocsimhoz mentem és a szerelő műhelyhez mentem, ahol dolgoztam. Az utolsó hétvégéken, mióta rájötte, hogy Isabel elköltözik, rendbe tettem a dolgokat, próbáltam megoldani a dolgokat kettőnk között. Olyan sok időt akartam vele tölteni, amennyit csak tudtam, de volt egy csomó szarság, amit rövid idő alatt kellett elrendeznem.

Mondtam Isabel-nek, hogy meg tudjuk csinálni a távkapcsolatot, és egy szívdobbanásra leszek tőle, és ha van bármi, amit tehetek azért, hogy vele legyek, kevesebb, mint az egyéves időkeret alatt, meg fogom próbálni.

Az üzlethez vezettem, leállítottam a motort, kiszálltam és elindultam Brae irodájának irányába. Háromszor kopogtam, mielőtt hallottam, hogy a menedzser kikiáltott.

–      Hacsak nincs kajád, húzz a sunyiba!

Benyomtam az ajtót és láttam, hogy Brae az asztala fölé görnyedt, mindenhol papírok hevertek szétszórva. Felkapta a fejét, mogorva tekintettel az arcán pillantott felém.

Amikor felismert engem, kiegyenesedett és hátradőlt.

–      Van kajád?

Megráztam a fejem.

–      Úgy nézek én ki?

Brae mogorván bámult és kuncogott.

–      Akkor mi a faszt akarsz, fiú?

–      Hallottál bármi hírt a barátodtól nyugaton? – Visszatartottam a lélegzetem.

Ezzel könnyebben megoldódik a pokol, hamar mehetek, hogy Isabel-lel legyek. De ezt nem oszthattam meg vele, nem, amíg el nem mentem.

Nem fogok egy kibaszott évet várni, hogy a nőmmel legyek.

–      Igen, hallottam.

Vártam, a csenden tovább feszült. Végül felhúztam a szemöldököm, türelmetlenül bámultam.

–      És? Van valamije számomra?

–      Biztos, hogy ezt akarod csinálni?

–      Igen, valójában kibaszottul biztos vagyok. –A fejemben nem volt kétséges, hogy mit akarok, és az Isabel volt.

–      Mi lesz az iskolával? – kérdezte Brae. – Igazán kibaszott nagy hülyeség érettségi nélkül otthagyni.

Megráztam a fejem.

–      Megbeszéltem az iskolával, összeszedem a kreditjeimet és hamarabb érettségizhetek. – Meglehetősen jó voltam az iskolában, de nem kellett aggódnom, mert hamarabb próbálkozom meg letenni az érettségit, mert mi a lényeg? Mert a lány, akit szeretek, még mindig távol lesz, én pedig vele akarok lenni. De, köszönöm szépen, vannak extra pontjaim, így hamar kijuthatok, de még így is eltart néhány hónapig, amíg minden mozgásba lendül, és ott lehet, ahol szükség van rá. De néhány hónapnyi pokol mégis jobb volt, mint egy évnyi.

És szart se adok arra, hogy az osztályommal érettségizzek.

Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy Isabel az életem, és bármit megteszek, hogy vele legyek.

Brae hosszú másodpercekig nem szólalt meg. Végül kifújta a levegőt, átnyúlt és kinyitotta az íróasztal egyik fiókját. Előhúzott belőle egy darab papírt és előrenyújtotta.

Megmarkoltam és lenéztem a ráfirkantott névre, címre és telefonszámra.

–      Mitchell fel tud venni állandó munkára, szállást és ellátást is biztosít.

Összehajtottam a papírt és elrakva Brae-ra néztem.

–      Ne baszd el. Kezeskedtem érted. – mondta Brae.

–      Tudod, hogy nem fogom. Ember, köszönöm, hogy megtetted nekem.

–      Elmondod neki, hogy mindent feladtál érte?

Megráztam a fejem.

–      Nem akartam mondani semmit, a sok szar után, ami történt.

Brae bólintott.

–      Nagyon különlegesnek kell lennie, ha te ilyen nagyot váltasz, mint ez.

Még sohasem kellett a válaszon gondolkodnom, mert bármilyen távolra elmegyek, hogy együtt legyünk Isabel-lel.

–      Ő a mindenem.

Lexy