8.
fejezet
Isabel
Két héttel
később…
Őrült
gyorsan eltelt az a két hét, de itt voltam, a költöztető teherautó mellett
álltam, a szívem összetörve, de az erőm megduplázódott. Nem fogok sírni, nem a
szüleim előtt, s különösen nem Quinn előtt. Az utolsó tizennégy nap izgalmas
volt, ahogy összecsomagoltunk, jöttek a segítséget nyújtók, hogy megpakoljuk a
teherautót. Minden homályba veszett ebből a tizennégy napból. Egyedül a
Quinn-nel töltött időre emlékszem. Azokra a lopott percekre az iskolában,
amikor behúzott egy sötét sarokba és a kifulladásig csókolt. És az emlék,
ahogyan a kezem fogja, a kanapén feküdve az ujjaim rátalálnak az övéire, a
háttérben egy film ment, amire egyikünk sem figyelt. Nem tartott sokáig, amíg a
suliban a barátaink kitalálták, hogy már nem csak barátok vagyunk, habár
meglepődtem, mert sok barátunk tudta, hogy eljön ez a pillanat is.
Amikor
a szüleimnek is elmondtuk, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, az iskolában is
tudták, már nem volt semmi, ami távolt tarthatott minket egymásától. Nem úgy
néztek ki, mint akik túlságosan meglepődtek volna.
Ahogy
Quinn szülei sem.
„Veled megyek.
Megtalálom a módját, hogy minden megoldódjon.”
Lehunytam
a szemem és a fejemben újra és újra lejátszottam a szavakat, amiket Quinn
mondott nekem múlt éjjel.
„A világ végére
is utánad megyek, ha ez azt jelenti, hogy együtt leszünk.”
Istenem ő olyan…
nem valóságos.
Nevetnem
kellett a gondolatimon, bár ez volt az igazság. Szerencsés voltam, ez biztos, mivel
a barátságunk időtlen volt.
–
Szia
– köszönt, ahogy mellém állt.
Elfordítottam
a fejem és felnéztem rá.
–
Szia.
– A torkom összeszűkült, az érzelmek azzal fenyegettek, hogy előtörtnek.
Beburkolt a karjaival és magához húzott. Amióta bevallottuk, hogy szerelmesek
vagyunk egymásba, minden napot együtt töltöttünk.
Én
voltam az első, akit látott reggel, egész nap az iskolában, az estéket is velem
töltötte, csak akkor ment el, amikor az apám kikényszerítette, mert már későre
járt az idő. És aztán ezután elosontunk és egyedül voltunk, újra és újra neki
adtam magam, és tartottam őt, örökké meg akartam őrizni ezeket a pillanatokat.
–
Rendben
lesz minden.
Bólintottam,
mert jelenleg ez lehetetlennek tűnt, de tudom, hogy a dolgok helyrejönnek majd.
Ám a tény, hogy olyan távolra költözünk, kizsigerel, még csak haza sem
repülhetünk minden hétvégén, különösen nem addig, míg tart az iskola.
Higgy
nekem, próbáltunk megoldást találni. De végül mindketten beláttuk, hogy ez nem
történhet meg. Be kell fejeznünk az iskolát, ha azt akarjuk, hogy eredményes
életünk legyen. Ha Quinn otthagyja az iskolát, hogy leköltözzön velem nyugatra,
hol fogunk végül kikötni?
A
szerelem jelentett mindent, de nem hagyhatom, hogy tönkretegye a jövőjét, mert
le voltam törve, és ő nem szereti látni, hogy szomorú vagyok.
–
Ne
sírj, oké? – mondta, megfordított, megfogta az arcomat és lehajolt, hogy megcsókoljon.
Beléolvadtam, nem sírtam, ha a költöztetők, a szomszédok vagy akár a szüleim
láthatták. Hadd meresszék ránk a szemüket, hadd feszengjenek, mert Quinn
szorosan magához ölelt, miközben úgy csókolt, mint aki ki van éhezve, és én
lennék az egyetlen, aki ki tudja elégíteni az étvágyát.
Hallottam
a költöztető teherautó ajtajának a csapódását, a hang süvített és a
csattanástól visszatért a valóság. Hátra húzódtam, bár nem akartam, de azt is
tudtam, hogy nem kapaszkodhatok örökké ebbe a pillanatba.
De akartam.
Kétségbeesetten akartam.
–
Ideje
menni, Isabel. – mondta apám, de nem figyeltem rá.
Quinn
lemosolygott rám, a hüvelykujjával megcirógatta az arcom, és az érintésébe
dőltem.
–
Megoldódik
a helyzet. – mondta ismét Quinn.
Nagyon
reméltem.
Quinn
Amíg
tudtam, figyeltem a költöztető kisteherautót, aztán a kocsimhoz mentem és a
szerelő műhelyhez mentem, ahol dolgoztam. Az utolsó hétvégéken, mióta rájötte,
hogy Isabel elköltözik, rendbe tettem a dolgokat, próbáltam megoldani a
dolgokat kettőnk között. Olyan sok időt akartam vele tölteni, amennyit csak
tudtam, de volt egy csomó szarság, amit rövid idő alatt kellett elrendeznem.
Mondtam
Isabel-nek, hogy meg tudjuk csinálni a távkapcsolatot, és egy szívdobbanásra
leszek tőle, és ha van bármi, amit tehetek azért, hogy vele legyek, kevesebb,
mint az egyéves időkeret alatt, meg fogom próbálni.
Az
üzlethez vezettem, leállítottam a motort, kiszálltam és elindultam Brae
irodájának irányába. Háromszor kopogtam, mielőtt hallottam, hogy a menedzser
kikiáltott.
–
Hacsak
nincs kajád, húzz a sunyiba!
Benyomtam
az ajtót és láttam, hogy Brae az asztala fölé görnyedt, mindenhol papírok
hevertek szétszórva. Felkapta a fejét, mogorva tekintettel az arcán pillantott
felém.
Amikor
felismert engem, kiegyenesedett és hátradőlt.
–
Van
kajád?
Megráztam
a fejem.
–
Úgy
nézek én ki?
Brae
mogorván bámult és kuncogott.
–
Akkor
mi a faszt akarsz, fiú?
–
Hallottál
bármi hírt a barátodtól nyugaton? – Visszatartottam a lélegzetem.
Ezzel
könnyebben megoldódik a pokol, hamar mehetek, hogy Isabel-lel legyek. De ezt
nem oszthattam meg vele, nem, amíg el nem mentem.
Nem
fogok egy kibaszott évet várni, hogy a nőmmel legyek.
–
Igen,
hallottam.
Vártam,
a csenden tovább feszült. Végül felhúztam a szemöldököm, türelmetlenül
bámultam.
–
És?
Van valamije számomra?
–
Biztos,
hogy ezt akarod csinálni?
–
Igen,
valójában kibaszottul biztos vagyok. –A fejemben nem volt kétséges, hogy mit
akarok, és az Isabel volt.
–
Mi
lesz az iskolával? – kérdezte Brae. – Igazán kibaszott nagy hülyeség érettségi
nélkül otthagyni.
Megráztam
a fejem.
–
Megbeszéltem
az iskolával, összeszedem a kreditjeimet és hamarabb érettségizhetek. –
Meglehetősen jó voltam az iskolában, de nem kellett aggódnom, mert hamarabb
próbálkozom meg letenni az érettségit, mert mi a lényeg? Mert a lány, akit
szeretek, még mindig távol lesz, én pedig vele akarok lenni. De, köszönöm
szépen, vannak extra pontjaim, így hamar kijuthatok, de még így is eltart
néhány hónapig, amíg minden mozgásba lendül, és ott lehet, ahol szükség van rá.
De néhány hónapnyi pokol mégis jobb volt, mint egy évnyi.
És
szart se adok arra, hogy az osztályommal érettségizzek.
Komolyan
gondoltam, amikor azt mondtam, hogy Isabel az életem, és bármit megteszek, hogy
vele legyek.
Brae
hosszú másodpercekig nem szólalt meg. Végül kifújta a levegőt, átnyúlt és
kinyitotta az íróasztal egyik fiókját. Előhúzott belőle egy darab papírt és
előrenyújtotta.
Megmarkoltam
és lenéztem a ráfirkantott névre, címre és telefonszámra.
–
Mitchell
fel tud venni állandó munkára, szállást és ellátást is biztosít.
Összehajtottam
a papírt és elrakva Brae-ra néztem.
–
Ne
baszd el. Kezeskedtem érted. – mondta Brae.
–
Tudod,
hogy nem fogom. Ember, köszönöm, hogy megtetted nekem.
–
Elmondod
neki, hogy mindent feladtál érte?
Megráztam
a fejem.
–
Nem
akartam mondani semmit, a sok szar után, ami történt.
Brae
bólintott.
–
Nagyon
különlegesnek kell lennie, ha te ilyen nagyot váltasz, mint ez.
Még
sohasem kellett a válaszon gondolkodnom, mert bármilyen távolra elmegyek, hogy
együtt legyünk Isabel-lel.
–
Ő
a mindenem.
Lexy
Fantasztikusak vagytok. Köszönöm!
VálaszTörlés