A szobatárs: II. Fejezet

Meghan

Részeg voltam, és tudtam, hogy Brendan látja ezt, de mégis egy újabb lökést adott nekem. A ház kulcsára bámultam, amit nekem adott, ez a kis bronz darab többet jelentett nekem, mint amire valaha is számított.

-          Azt hiszem eleget ittam. – mondtam, majd kinyújtottam és leraktam a rövid italos üveget az asztalra.

-          Ha ezt, meg tudod csinálni, akkor nem ittál eleget.

Nevettem, és mert ezt valamiért elképesztően viccesnek találtam.

-          Nem azért, hogy kíméljem az érzelmes részegségedet, de a pokolba is, egy kis piszkos ivás segít megtisztítani a palettát.

Mosolyogtam és megráztam a fejem, de még mindig éreztem a rövid ital hatását, ezért gyorsan meg is álltam. Az alkohol megtelepedett a hasamban és a meleg szétterjedt bennem.

-          Ez az én csajom.

Nem tudtam segíteni magamon, de még inkább melegem lett – az alkohollal együtt – s még jobban Brendan szavaitól.

Az ő csaja.

Nem vagyok én az ő csaja. Soha nem is leszek. Soha nem léphetem át azt a vonalat. Nem is akarom.

Megköszörültem a torkomat, az utolsó rövid úgy látszik nagyon gyorsan áthaladt a véráramomon. A szoba kissé megdőlt, és elkezdtem nevetni, mint egy kisiskoláslány. Nem, én nem vagyok a nője. Soha nem is leszek. Nem mehetek át rajta. Nem fogok.

Brennad elvigyorodott, az egyenes fehér fogai csak úgy villogtak.

-          Mit szólnál egy kis pókerhez? – Felhúzta a szemöldökét, mintha kihívást intézne felém.

-          Nem játszottam már pókert mióta... – Megálltam, és eszembe jutott, mikor együtt éltünk, Brendan mikor fiatalabb volt, egy pimasz seggfej volt másokkal, de soha velem.

-          Mióta ugyanazon tető alatt éltünk? – Bólintottam és izzadt tenyereimet a farmeromba töröltem.

-          Megtanítottál engem, hogyan kell pókert játszani. – mondtam halkan, és kétlem, hogy emlékezni fog arra az egyetlen alkalomra, amikor együtt játszottunk. – De kétlem, hogy emlékszel...

-          Sok mindenre emlékszem Meghan.

A szavai egy pillanatra megállították a szívem, és egy nagyot nyeltem, mert hirtelen egy gombóc volt a torkomban. A whisky palack hirtelen nagyon szimpatikusnak tűnt, legalábbis azért, hogy valamit adjon nekem, és nem kellett ülve Brendant bámulnom.

-          Nos, miután újra ugyanazon a tető alatt élsz velem, nincs kedved megismételni újra a jelenben is ezt a pillanatot, ugye?

Nem válaszoltam azonnal, mert Brendan arckifejezése azt mondta nekem, hogy nem egy barátságos pókerjátszma játszódik le az elméjében.

Brendan

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kártyákkal akartam játszani a mai este. Persze, akartam Meghant, de ő ezt nem tudta. Részeg volt, ahogy én is, és ezt most nagyon nehézzé tette. Nem szerettem volna kihasználni őt, és ha ő azt mondja, hogy kopjak le, akkor azt százszázalékosan tiszteletben tartottam volna.   

A vetkőzős póker nem feltétlenül a legjobb megoldás volt a mai nap után, de nem engedtem volna el messzire.

-          Mi a helyzet a vetkőzős pókerrel?

Összeráncoltam a homlokomat, a megdöbbenéstől.

A pokolba is, meglepett engem.

-          Oh, kérlek. Tudod nagyon jól, hogy miről beszélek.

Kuncogtam.

-          Ennyire átlátszó vagyok?

Vállat vont és halkan felnevetett.

-          Szerintem szórakoztató lesz. Igen, azt hiszem szórakoztató lesz.

Láttam, ahogy az arca rózsaszínűvé válik, és ez felkeltette az érdeklődésemet.

-          Nem kell. Vagyis, úgy értem, nem fogom eldobni ezt az ötletet, de a pokolba is.. azt hiszem, van Jenga[1] a szekrényben.

Hangosan felnevetett, erre én elvigyorodtam.

-          Nem. Úgy értem, úgy hiszem egy veled való beszélgetéssel és egy barátságos póker játszmától... – és akkor rám nézett – biztosan jobb hangulatom lenne.

Felhúztam a szemöldököm.

-          Te most ugratsz engem? – Félig vicceltem vele.

-          Hé, azt hiszem egy vetkőzős póker, segíthet a helyzeten

-          Hát a pokolba is – hátradőltem és a szavaimat kicsit elmosódottnak hallottam. Mikor elmentem, akkor iszogattam, de nem ázottra. De most az voltam, mint egy hülye részeges és megpróbáltam a helyzetet jobbá tenni, még akkor is, ha nem ez volt a legjobb módja annak, amit meg akartam tenni.

Nagyon önző tudtam lenni, ha Meghanról volt szó.

Megtartottam a távolságot, mikor még egyazon házban éltünk, amikor még az én mostohahúgomnak tekintettem.

Nagyon pimasz lehetek.

Nagyon intenzív lehetnék.

De, mindig is Meghant akartam, és most itt volt az idő, hogy megmutassam neki, hogy mennyire jók leszünk együtt, ha együtt leszünk.

De úriemberségem ezt megakadályozta számomra, leállítottam a gondolataimat, hogy nemet mondjak neki.

-          Meghan, annyira kibaszottul jól hangzik, de sajnos mind a ketten eláztunk...

-          Annyira nem vagyok részeg, hogy ne tudnám, hogy mit csinálok. Talán félsz, hogy nyernék?

A szemei csillogtak az ajkai pedig pirosak voltak. Istenem, annyira meg akartam csókolni, szóval bassza meg az önuralom és az évek során át tartó féken tartás én most akartam őt.

Vigyorogtam, és a farkam megrándult a gondolatra. Gyönyörű volt a szó minden értelmében, a megjelenése tiszta volt, de tudtam, hogy nagyon gonosz és piszkos humorérzékem van. Volt neki egy édes kis nyelve, amellyel nagyon jól tudott támadni. A pokolba többször feltépett vele, amikor még a szüleink házasok voltak és együtt is éltek.

Amit nem tudott, hogy az ő hozzáállása teljesen kifordított engem.

A whiskyiért nyúltam és egyenesen az üvegből ittam. Átadtam neki, egy pillanatig szemügyre vett mielőtt elvette volna a palackot és ő is ivott belőle egy kortyot. Sóhajtott egyet, és a nyelvével megnyalta az alsó ajkát.

Majdnem felnyögtem a látványtól, de helyette a körmeimet a tenyerembe mélyesztettem, mire fájdalom nyílalt fel a karomban.

-          Nos, most te vagy a főnök. – mondtam és elvigyorodtam.

-          Bár kissé meztelennek lenni a mostohabátyám előtt, nem a legokosabb dolog, amit valaha csináltam.

-          Mi nem vagyunk kapcsolatban Meghan, semmilyen minőségben. - mondtam neki rekedt hangon, aminek semmi köze nem volt ahhoz, hogy részeg voltam. A pokolba is, ha a szüleink még mindig házasok lennének, akkor is utána mentem volna, mostohatestvérként vagy sem. Egész idő alatt rá gondoltam, és arra hogy valamit tennem kell azzal, amit iránta éreztem, de mindig visszatartottam, mert azt hittem ez a legjobb.

-          Különben is, kibaszottul biztos vagyok, benne hogy nem látsz húgodnak semmilyen értelemben.

Istenem, ne mondd azt, hogy valamiféle báty figuraként lát engem.

Nem akartam ezt hallani.

Halkan felnevetett, és én nem tudtam semmit csinálni csak bámulni. Az arca elmosódott a szemei fényesek voltak. Jól volt és kipirult, és örültem neki, hogy jobban érzi magát, még akkor is, ha mesterséges volt, mert italt ivott. Nem akartam így látni a lányt, de volt benne valami, amin mosolyognom kellett és akartam őt.

-          Nem tekintelek téged családtagként. – A szemei tágra nyíltak és rám meredt – Nem mintha nem törődnék veled. Nos, úgy értem nem látlak úgy, mint egy testvért. – Sóhajtott egyet és becsukta a szemét. – Istenem, remélem, tudod, hogy ez alatt mit értek.

Elkezdtem nevetni, szeretem a nyugtalanságát, mert mikor ideges mindent kimond.

-          Igen, tudom mire gondolsz.

Kinyitotta a szemét és rám mosolygott, a farkam pedig megrándult.

De basszus, ez egy jel volt az égből, bármi legyen is a pokolban, nekem adták ezt a lehetőséget és én megakartam mutatni Meghannak, hogy milyenek lennénk együtt.

-          Akkor játszunk pókert.

---

[1] Klasszikus építkező társasjáték az egész családnak. Lényege, hogy a fahasábokból álló toronyra újabb és újabb szinteket építs úgy, hogy az alulról kihúzott hasábokat egyre feljebb helyezd! Feszült figyelem és végtelen nyugalom szükséges, mert ha kicsit is megremeg a kezed, összedől az építmény. A győztes minden esetben az lesz, aki az utolsó hasábot sikeresen feltette a torony tetejére, mielőtt az leborulna.

Gina