2018. augusztus 30., csütörtök

Az arrogáns: IV. fejezet


4.   fejezet

Harley

Tudom, hogy ez a munka kihívást jelent, de fogalmam sem volt, hogy együtt dolgozni ezzel a férfival olyan, mint a részegség határán lenni minden egyes éjszaka. És ennek semmi köze sem volt a tényhez, hogy mennyire arrogáns.
Ahhoz a tényhez kapcsolódott, hogy a libidóm kicsúszott az ellenőrzésem alul, amikor Mr. Wright került előtérbe.
Bosszantott, a bőröm alá férkőzött, de ahogy elkaptam, hogy engem figyel, olyan volt számomra, mintha én lennék az a kis édes falat, amit a karmai közé akar kapni, olyan volt a testem, mintha tűzben égne. De aztán ismét olyan kemény volt velem, és most tudva, hogy elrontottam az aktát, amit bemutatott a csapatának, úgy éreztem magam, mint egy szar.
Csak néhány lépésre állt tőlem, a számat bámulta, rávéve engem, hogy még inkább tisztában legyek a jelenlétével. Annyira kiélezett, hogy éreztem lángok nyaldossák az ereimet. Annyira kívántam, de tudtam, hogy soha nem lehetek az övé.



A főnököm volt, és nekem biztos nincs szükségem egy ilyen basáskodó, karrierista férfira a magánéletemben, mint ő, ugye?
Most elmehet. – Mondta és kényszerítettem magam, hogy tegyek egy lépést hátrafelé. Tudna róla, hogy nemcsak ideges voltam, de felizgult is? Nem tudtam mit tenni. A jelenlétében a vérnyomásom veszélyes szintre emelkedett.
És az illata… Istenem, az illata olyan férfias és mámorító.
Egy másodpercig bámultam rá, tudtam, hogy ki kellene mennem szívni egy kis friss levegőt és rendbe tenni a gondolataimat. De nem tudtam megmozdulni. Helyette magamba szívtam a három részes öltönyt, amit viselt, a sötét kék anyag majdnem feketének látszott. Sötét kék nyakkendője tökéletes helyen volt, és a fehér ing merev és ropogós volt a mellény alatt.
Sosem láttam még egy ilyen férfias embert, és az összegzés, hogy sóvárogtam és vágyakoztam, de Noah Wright-tal sokkal jobban éreztem ezeket. Olyan volt, mintha lángra kaptam volna.
Még valami, Harley? – Felemelte a szemöldökét, a szeme elnehezült.
Istenem, ahogy a nevem – a keresztnevem, ami annyira helytelenül forróbbá tett – olyan szexuális csöngéssel gördült le a nyelvéről, amitől azonnal benedvesedtem. Imádkoztam, hogy a kosztüm kabát, amit viseltem eltakarja az ingem, és hogy a mellbimbóim kemények voltak.
És mintha olvasna a gondolatomban vagy hangosan mondtam volna ki a szavakat, lepillantott. A késztetés erős volt, hogy elfedjem a mellkasom, hogy elrejtsem a testem reakcióját. Nem akartam, de azon kaptam magam, hogy ösztönösen azt csinálom. Megragadtam a kabátom szélét, kissé összehúztam, de csak azt éreztem, hogy a melleim összenyomódnak.
Láttam, ahogy nyelt, ahogy a torka dolgozott, ahogy az egész teste feszültnek tűnt.
Istenem, a szexuális kémia, amit iránta éreztem erős volt, de az elmúlt két hónapban elfoglalt voltam, nem próbáltam és hagytam, hogy azok az érzelmek felemésszenek.
Szar munkát csinálok.
Istenem, szar munkát végeztem.
Nem, uram. – Válaszoltam végül, az izzadt tenyeremet lesimítottam a combomon, megfordultam és otthagytam. Esküszöm, éreztem magamon a tekintetét, amikor elértem az ajtaját, megragadtam a kilincset és készültem kinyitni, ám a vállam felett az irányába pillantottam. Nem tudom miért csináltam, de elfogtam, hogy a seggem nézi. Lassan felemelte a tekintetét az enyémhez, látszólag szégyen vagy bocsánatkérés nélkül, mert éppen rajtakapták.
Nem, ő elégedettnek tűnt, hogy megláttam.

Noah

A számhoz emeltem a sörösüveget, az ablakon az előttem elterülő városra bámultam és Harley-ra gondoltam. Talán tennem kellene egy lépést hátra és egyszerűen szakmai kapcsolatnak megtartani? Pokolba, így biztosan könnyebbé válna az életem.
Kibaszottul. Nem.
Még ha azt is mondtam, hogy nem akarok tőle semmit és kényszerítem magam, hogy csak a vállalattal foglalkozzak, mégis felemészti a gondolataimat.
Megőrjít a vággyal és a szükséggel, hogy teljesen birtokoljam. Tudom, hogy attól eltekintve, hogy bezárjanak, képtelen vagyok távol maradni tőle.
Befejeztem a söröm, a férfiasságom kemény, a fickó fájdalmasan lüktetett. Pokolba, ez volt a helyzet, mióta Harley belépett az irodámba. És ahogy a napok, hetek, és a hónapok haladtak előre, úgy az iránta való vágy is egyre csak növekedett.
Lenyúltam és a farmeremen keresztül megigazítottam az erekcióm, de a rohadék ágaskodott. Figyelmen kívül hagyhatnám a rohadékot, de ehelyett, éreztem, ahogy az utolsó négy sör átmegy rajtam. Szégyen nélkül, kigomboltam a nadrágom, elővettem a farkam és elkezdtem magam simogatni. A kanapé háttámláján pihentettem a fejem, lehunytam a szemem és magam elé képzeltem Harley-t, mint minden egyes alkalommal, amikor megérintettem magam.
Pucéron volt az ágyamon, lábai széttárva és a puncija olyan nedve miattam, hogy majdnem nedves foltot hagyott a selyem ágyneműmön.
Összeszorítottam az állkapcsom, erősebben simogattam a faszom.
Érints meg, Noah. Had menjek el a szádtól.
A lélegzetem éles lett, ahogy meghallottam a fejemben a hangját.
   Azt akarom, hogy úgy nyald a puncim, mintha éheznél.
   Picsába. – Istenem, most rögtön elmehetnék, ha megengedném magamnak.
De még tovább akarom elképzelni, hallgatni a mocskos szavait a fejemben.
Széthúzta a punci ajkait, elém tárva, milyen rózsaszín volt. Erősebben pumpáltam a kezem a farkamon.
A fejemben most a combjai között voltam, nyaltam a pináját, szívtam a csiklóját és mélyen a testébe sülyesztettem az ujjaim.
És ettől a képtől, nem tudtam visszafogni magam, elszálltam.
Hosszan és keményen mentem el, az ondóm beterítette a kezem és a farmerom. Úgy tűnt örökké tart, az orgazmusom fantasztikus volt, de az átkozott ürességet is éreztem.
Harley-ban akartam lenni, amikor elmegyek. Meg akartam tölteni a spermámmal, mindet magába fogadva. Be akartam vele teríteni, amíg olyan illata lesz, mint nekem, amíg alaposan meg nem jelölöm.
Amikor kielégültem – vagy amennyire kielégülhettem azzal, hogy kivertem magamnak –kinyitottam a szemem, a mellkasom élesen emelkedett és süllyedt, ahogy ki és be lélegeztem.
Francba, egy beteg rohadék voltam azért, amit Harley-val akartam tenni, de a kibaszott pokolba, mindent megtennék vele és még annál is többet.

Lexy

2 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork