2019. június 5., szerda

A viking: VI. fejezet

6.  fejezet

Gunnar
Ha azt mondta volna, hogy nem vágyott minderre, tiszteletben tartanám a kívánságát, még ha a golyóim fájtak is, a farkam kemény volt, és olyan kibaszottul akartam őt, hogy szinte éreztem az ízét.
Lenéztem a mellkasára, a melle tökéletes méretű volt a kezem bölcsőjében. Mellbimbói kemények, készen álltak rám, az ajkamra. Durva nyögés tört ki belőlem, a vágya olyan volt, mint a kunyhót körülvevő vízből kiemelkedő szörny.
Lesiklott a kezem az oldalán, figyeltem, ahogy akadozott a lélegzete, gyorsan emelkedett és süllyedt mellkasa. Szűz volt, érintetlen. Minden módon az enyém lesz, csak én tartok rá igényt.
Mindez az enyém. – Nem bíbelődtem a belőlem előjövő birtoklási vágy elrejtésével. Ha még nem találta ki volna, akkor elég hamar észre fogja venni, hogy az enyém volt, és bárki, aki megpróbálja elszakítani tőlem, a saját halálával fog találkozni a fejszém végén. Lehajtottam a fejem és megszaglásztam a torkát, az illata édes, mint az olaj és szárított virágok, amiket a mosdatása során használtam. Minden este megfürdetném, a karjaimban tartanám, hogy minden módon kielégült legyen. Én lennék az egyetlen, aki látja a szükségét, aki megbizonyosodik, hogy sose szenved hiányt semmiben sem.

A nyaka oldalán pihetettem a homlokom, majd mélyen felhördültem. Bazdmeg, sziklakemény voltam, a golyóim szorosan a testemhez húzódtak, keményen száguldott bennem a szükség, hogy a puncijába temetkezzem. Át kellet hatolnom az ártatlanságán, elvenni a szüzességét, egészen a magamévá tenni. Derékhajlatára tettem a tenyerem, végig a külső combján, majd a hasa felett. Éreztem a puncijából áradó melegséget és összeszorítottam az állkapcsom, próbáltam uralkodni magamon. Szét akartam feszíteni a combjait és azonnal belé csapódni, de nem voltam vadember. Tudom uralni, jól csinálni neki az első alkalommal. A farkam enyhén megrándult, a rohadéknak nedves volt a csúcsa, az előváladék megjelent.
 Mond el, mit szeretnél, asszonyom.
Lehunyta a szemét, és halk, ártatlan hangot adott ki.
 Érints meg, – suttogta.
Nem várakoztatom meg, nem okozok egyikünknek sem szenvedést.
Akkor tárd szét, az édességet. – Amikor olyan szépen szót fogadott combjai közé csúsztattam kezem, torokhangú nyögés távozott belőlem, mert megéreztem, mennyire nedves volt miattam. – Szeretnéd, hogy kielégítselek? – mondtam a szája sarkában.
   Igen, – nyöszörögte.
De megálltam, megfordítottam, így a háta a mellkasomon volt, a feneke pont a farkamhoz nyomódott. Fájdalmasan lüktetett, amitől lehunytam a szemem és összeszorítottam a fogam. Még egyszer a lábai közé siklott a kezem és végighúztam az ujjaimat a hasítékán. Fel és le.
Lassú és könnyed.
A kezével szorosan fogta az állat szőrméjét, az ökle kifehéredett a tartása vadságától. keményebben dörzsöltem, egy kicsit gyorsabban. A vágya beterítette az ujjaimat, helyeslően morogtam.
  Ez az, Ingrid. Élvezz és csöpögj miattam. Benne akarok siklani, amikor magamévá teszlek. – Zihált, mialatt beszéltem, gyengéden megcsipkedtem a vállát, miközben a csiklóját dörzsöltem. – Mondd, hogy az enyém vagy, hogy a feleségem vagy, én duglak meg, én dédelgetlek.
Rám morgott. – A tiéd vagyok. A tiéd vagyok. – A feje hátrabicsaklott, szőke haja kiterült a sötét szőrmén, a kontraszt megdöbbentő.
Felnyögtem. Úgy éreztem, mintha egy vadállat tartózkodna bennem, aki ki akarna szabadulni, felfalni Ingridet. – Olyan lágy. – Gyorsabban siklott az ujjam fel és le a csiklóján. – Olyan édes. – Végig húztam a nyelvem a torkán, a fogammal követtem a nyomot. Reszketett miattam, minden módon reagált az érintésemre, amire szükségem volt. Megadta magát nekem, de a maga módján erős volt. Amire szükségem volt a nőmben, abban, aki kihívás lehetne nekem… egy harcosnak.
Elvettem az ujjam a puncijáról, a hasára siklik a kezem és ott is marad. – És egy nap nemsokára itt fognak növekedni a fiaim és lányaim. Erős gyermekekkel fogsz megajándékozni, ugye, édesem? – A hasáról továbbhaladok a melle halmára, és megállok a nyakánál, azt súgom neki, hogy nézzem rám. Olyan szépen engedelmeskedik.
  Akarod, hogy megszerezzelek, átszakítsam a szüzességed és a magamévá tegyem az ártatlanságodat? – Lassan bólintott, szája kinyílt, légzése durva. – Mondd ki a szavakat.
 Akarlak, Gunnar.
 Mutasd meg, hol!
Megfogta a kezem és a combjai közzé tette… a nedves puncijára. – Pont itt, – suttogta.
Megfogtam az arcát és megcsókoltam, megdugtam a nyelvemmel, tudattam vele, hogy nem várok tovább.
Szeretkezni fogok a nőmmel, és a végén kielégült lesz, boldog, és teljesen az enyém.

Ingrid
Gunnar nagy teste rajtam volt, a tűzből áradó melegtől és ahogy ő befedett, izzadság gyöngyözött a testemen, de a legjobb módon. Az arcom tartotta, keze hatalmas volt rajta, a tekintete intenzív, parancsoló. Figyeltem, ahogy a szám nézte, pupillája kitágult, a vágya az arckifejezésére volt írva.
 Sosem engedlek elmenni, Ingrid!
A szavak hevesek voltak, a kijelentése magába foglalta, hogy mindezt betartja. Mondott valamit az anyanyelvén, néhány szó elég ismerős volt, hogy tudjam, gyönyörűnek, édesnek nevezett, olyan gyengéd volt.
 Csókolj meg, – súgtam, ismét a sajátomon akartam érezni az ajkait, az erőt, a szenvedélyt, ami belőle áradt és minden mást ellopott. Semmi sem volt, ami számított, kivéve Gunnarral lenni és hagyni, hogy az egyik legeslegjobb módon domináljon a testem felett.
Nem várakoztatott meg, nem tagadta meg tőlem.
Úgy csókolt, mintha birtokolna engem. Kisajátított, minden részemet, de annyira szükségem volt rá, mint a levegővételre. Az ajka kemény volt, olyan erőteljes, hogy nem tehettem mást, neki adtam magam. Elnyeltem a mély hangot, amit kiadott, megízleltem az ízét az ajkamon, a nyelvemen. Megragadtam a bicepszét, az izmok megrándultak a kezem alatt, az ereje egyértelmű volt.
 Ma este felfallak, feleség, de olyan alaposan, hogy képtelen leszel gondolni bármi másra, amellett, hogy mit fogok vajon csinálni veled ebben az ágyban.
Éreztem a kézét az arcomon, az ujjai cirógatják a bőröm, úgy tűnt memorizál engem, az emlékezetébe vés. Éreztem, hogy a kemény rúd a combjai közt a hasítékomat bökdösi, a hatalmas függelék, ami miatt nedves voltam. A karomon felsikló kezének érzése, ahogy megállapodik a nyakamon, gyengéden egy helyben tartott, az erejéről árulkodott. Legyőzhetne, ha igazán akarna, és ettől még inkább beindultam, még jobban vágyakoztam.
 Olyan édes, Ingrid, – mormogta, és elkezdte nekem dörzsölni magát. Nem hatolt belém, csak lassú és vontatott mozdulatokat tett, a nedvemben csúszkált, nekiment a kis dombocskának, ami bizsergett a szexuális vágyam tetőpontján. Éreztem, hogy valami épül bennem, a bensőmben, éreztem a szorítást a derekam tövénél, csillagok táncoltak a szemem előtt és olyan érzés volt, mintha ez egész testemet elnyelték volna.
Nyöszörögtem, az ujjam a karjába vájtam, magamhoz tartottam.
 Ez az, – nyögte, és gyorsabban nyomakodott nekem, a rúdja a redőim közt siklott, azt a kis idegcsomót ostromolta, amitől sikítottam és vonaglottam alatta.
És aztán valami elkapott. Éreztem, hogy növekszik, éreztem, hogy rohant körülöttem a világ, távolra sodort. Hátravetettem a fejem, ahogy belém csapódott a gyönyör. Mindeközben Gunnar sem hagyta abba a mozgást, nem hagyta abba, hogy hozzám dörgölje magát, felsikítottam a gyönyör intenzitásától. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni az ereimben száguldozó tüzet, nem lehetett eloltani. Nem akartam, hogy kialudjon. Azt akartam, hogy az örökkévalóságig égjen.
Ösvényt csókolt a kulcscsontomon, a hangja mély, erősen morgott. Lassított a dörzsölésen, de éreztem mennyire kemény volt. Acélkard volt kettőnk között, a vágya kézzelfogható, testi. A bennem történt robbanás után is már olyan nedves voltam, készen álltam a férfira. Felhördült, az anyanyelvén dörmögött.
  Készen állsz rám, mindent megadsz nekem, amire vágyom, amire szükségem van. – Néhányszor belém csúsztatja a keménységét mielőtt megállt, a lélegzete harsány, a teste megfeszült, erőteljes volt.
De nem vártam el tőle, hogy megálljon. Végighúzta a nyelvét a torkom vonalán, míg megborzongtam. Gunnar felemelte a fejét és lenézett rám, tűz égett a szemeiben. – Szükségem van rád, Ingrid!
Mély lélegzetet vettem és megnyaltam az ajkam. – Akkor vegyél el!
Orrlyukai kitágultak, szemei üvegesek voltak a vágytól, a szükségtől, hogy megtegye, amit kértem, amit kétségbeesetten akartam. Ahogy megcsókolt az ellopta a levegőm, arra késztetett hogy sokkal többre vágyjak. A számba nyögött, megmarkolta a hajfonatom, hátrahúzta a fejem, feltárta, szabaddá tette a torkom.
Ziháltam, amikor végigfuttatta nyelvét a nyakamon és a pulzusom mentén. Nedvesség borított belső combjaimat, egy bizonyíték, mennyire fel voltam húzva, mennyire készen álltam rá. A lábamon éreztem a kezét, hátra csúsztatva végigkorcsolyázott a fenekem görbületén, még lejjebb csúszott míg megragadott a térdemnél fogva, felhúzta és széttárta. Szélesre tárulkoztam ki, és ő beilleszkedett, teljes súlyát rajtam nyugtatta, belepréselt a szőrmébe. Ziháltam, az érzékenységem ijesztő volt.
Hozzám dörgölte magát, rúdjának csúcsa pont a bejáratomnak préselődött.
 Istenek, – suttogtam. Combjaim közt voltak a kezei, torkom hátuljáról nyögtem fel, ahogy az érzések áthaladtak rajtam. Nagy hüvelykujja rálelt nedves csiklómra és elkezdett velem incselkedni.
  Kulcsold át a derekam a lábaddal. Szükségem van rá, hogy a közelemben legyél.
Köré fontam a lábaim, a puncim teljesen kapcsolatba került a kezével. Mindketten mély hangokat hallattunk. A forró, kemény hosszúsága azzal egy időben súrlódott a belső combomhoz, ahogy  újra és újra cirógatott, kötekedett velem, kínzott.
Annyira felkészültél rám, – nyögte ki. – Annyira fogékony vagy, Ingrid, feleségem. – A szájával azonnal birtokba vette az egyik mellem, nyelve a merev csúcson mozgott, gyengéden beleharapott. Gyönyör száguldott át rajtam. Forró lélegzete érintette a bőröm, mély levegőt szívtam, szédültem, könnyűnek éreztem magam.
     Meg foglak baszni, édesem. Minden kemény porcikámmal meg foglak szerezni, a térded elgyengül az irántad érzett szenvedélytől. – Kihúzta kezét a combjaim közül. – És amikor azt hiszed, már nem tudsz többet befogadni, ráveszlek, hogy egész éjjel keményen és mélyen lovagolj meg engem.
Kissé hátra ment, felemelte a kezét és láttam, hogy az ujjai a gyönyörömtől csillognak, az iránta érzett vágyamtól. Elakadt a lélegzetem, amikor a szájába szopta az ujjait, és teljesen lenyalogatta a kéjemet. A hang, amit kiadott, olyan volt mint egy sebesült állaté. A hasa hullámzott, az izmok a gyomrán összerándultak, a dombok és völgyek éles tisztasággal kerültek elő cserzett, tetovált és sebhelyes bőrén.
Megmarkolta magát, a rúdja kemény, olyan nagy és hosszú, hogy a torkom összeszorult, a tövétől a csúcsáig cirógatta magát. Készen állt rám, de aggódtam, hogy talán nem fog beférni, hogy a fájdalom oly nagy lesz, hogy még ha fel is készültem rá, nem tudnék egyenesen gondolkodni.
 Szereted nézni, ahogy megérintem magam, hogy úgy vágyom rád, mint egy kibaszott szörnyeteg?
Csak bólintani tudtam. Folyamatosan engem figyelt. Minden mozdulatával a fityma hátrahúzódott, felfedve a rést és a tiszta folyadékot a tetején… a bizonyítékot, hogy fel volt izgulva, hogy mennyire kívánt engem. Ami egy heves, izgalmas valóság volt, és az, amibe belekapaszkodtam.
Mindez miattam volt. 

Lexy

3 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork