2021. május 1., szombat

Kegyetlen: V. fejezet

 

5. fejezet

Roxie

Axel egy olyan férfi birtokló pillantását vetette rám, mint aki pontosan tudja, mit akar és hogyan szerezze meg.

Talán ennek a felfogásnak, ennek a valóságnak meg kellene rémisztenie, de igazság szerint elfogadtam. Elkábított és mindet magamnak akartam.

Talán rohadékság tőlem ezt megtenni. – Axel egyenesen rám nézett. – De áruld el, hogy nekem őrizted meg a szüzességed! Áruld el, hogy azt akartad, én legyek az egyetlen, aki elveszi.

Valóban Axel miatt őriztem meg, mert egyedül csak őt láttam.

Csak téged akartalak, – válaszoltam őszintén, felemeltem a kezem és végig húztam a karján. – Senki nem létezett számomra, csak te.

Mosolyogva lehunyta a szemét és kiengedett egy mély sóhajt. Rám nézett, én pedig figyeltem a pupillái kitágulását. A pillanat eltelt, a lélegzetünk akadozott, a teste keménynek tűnt, mintha felkészítené magát rám, kettőnkre.

Tovatűnt a kettőnk közti csöndes kommunikáció. Axel rajtam feküdt, keze a mellemen, ajka az enyémen. Hosszú percekig csókolóztunk. Ki és be tolta nyelvét a számba, igényt tartott rám, és én is teljesen megízleltem, a férfiasságát, ami egész testéből hullámokban áradt.

Éveknek érződött, mire megtörte a csókot. Kifogytam a levegőből és kívántam, még többet akartam.

Ajkával végig haladt a nyakamon, az állkapcsom mentén, majd pont a fülem alatt kezdte el nyalogatni a pulzusom. A bőrömön lévő nyelvétől tömérdek érzés csapott át a testemen.

Éreztem az engem bökdöső kemény farkát, azt a vasrudat, ami csak az enyém.

Elhúzódott, én pedig csak figyeltem a kemény, sima mellkasát, a felső részét beborító tetoválásokat, a színeket és mintákat.

A körmömet képes lennék a fába mélyeszteni, amilyen kemény vagyok tőled. – Istenem, a hangja durva, mély. Mindez miattam. – Mutasd meg, hol szeretnéd, hogy örömet szerezzek neked, melyik részed érintsem meg?

Megrészegültem az érzéseimtől, amik elárasztottak.

Gyerünk, kicsim! Mutasd meg nekem! – sokkal vadabbul, keményebben mondta.

A szívem dübörgött a mellkasomban, remegett a kezem, ahogy felemeltem. Végig simítottam a hasamon, s végül megérintettem magam a lábaim között.

Pont ott, Roxie? – kérdezte Axel. Hangja olyan volt, akár egy fogazott fegyver.

Igen, – suttogtam.

Szeretnéd a kezem, az ujjam, a farkam abban az édes kis szűz puncidban?

Bólintottam.

Mindketten nehezen lélegeztünk, éreztem a melleim közti izzadságot.

Szívem a fülemben lüktetett, szinte a torkomban éreztem.

És mielőtt reagálhattam volna, Axel kinyúlt és végig húzta ujját a középpontomon. A csiklómmal incselkedett, gyengéden puhatolózott a bejáratomnál, olyan érzéseket keltett bennem, amikről eddig csak álmodtam.

Itt akarsz engem? – kérdezte és gyengéden belém nyomta egy ujját, nem túl mélyre… nem elég mélyre.

Istenem, igen! – Annyira helyes, annyira jó érzés.

Kivette belőlem az ujját, az ajkához emelte és lenyalta a tetején összegyűlt nedvességet. Megragadta hatalmas férfiasságát, a szörnyeteget a lábai között. Simogatta, míg megrándult miattam.

Szeretsz engem figyelni, miközben megérintem magam?

Megnyaltam az ajkam és bólintottam.

Fel és le dörzsölte a tenyerével a hatalmas rudat, miközben egyedül rám koncentrált. Könyörögni akartam, hogy ugorjuk át ezt az erotikus tortúrát és legyen velem végre.

Axel, itt halok meg, – éreztem a szívem fájdalmát.

Elárasztott egyfajta erő. Előre nyújtottam a kezem és a farka köré tettem. Hatalmas, kemény és hosszú, a feje kissé széles, a hasítékot előváladék borította.

Biztos vagy benne? – kérdezte, a figyelme teljesen az enyém.

Több mint biztos. – Elkezdtem simogatni, fel-le, lassan és biztosan, próbáltam neki örömet okozni. Megint felnyögött, annyira feszült volt, hogy a nyakán kidudorodtak az izmok.

A vágytól felhördült.

Olyan kibaszott csodálatos vagy ebben a pozícióban. – A hangja kemény volt. Szemei elnehezültek, szinte primitív kifejezés ült az arcán.

Annyira bátornak éreztem magam.

Tovább, Roxie! Csináld, kicsim!

Elkezdtem a tenyeremmel fel-le dörzsölni, a markomba szorítottam, mindegyik simogatástól egyre jobban nyögött.

Igen, Roxie! Kicseszettül ez az! – Hatalmas teste meghajolt felettem. Feszült volt, izmai összerándultak. Tekintettemmel végig követtem tetkóinak éles vonalát.

De aztán gyengéden eltolt. – Bármennyire szeretném, hogy tovább folytasd, de ha nem állítalak meg, a kezedbe élvezek, én pedig mélyen a testedben akarok lenni, amikor ezt megteszem.

A szívem megdermedt a szavaktól.


Lexy

7 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork