3.
fejezet
Molly
Másnap…
Az
udvart bámultam. Voltak ott tanuló diákok, mások nevettek és beszélgettek
egymással, mások meghitten ölelkeztek.
A
nap besütött az ablakon, és az erős fény egy pillanatra megnehezítette a
látást. Hátat fordítottam az üvegnek, felkaptam a könyvet, amit éppen olvastam,
és újra nekiláttam az oldalnak.
Próbáltam
koncentrálni rá, hogy tényleg tanuljak valamit, hiszen ezért voltam itt, de az
agyamban gondolatok kusza zűrzavara volt.
Valami leeső hangjára a szemközti asztalra pillantottam. Egy halom könyv esett a földre, és két diák éppen azzal volt elfoglalva, hogy összeszedje őket. Nem, itt nem tudtam koncentrálni. Túl sok minden történt. Az sem jöhetett szóba, hogy hozzám menjek, hiszen egy óra múlva órám volt.
Úgy
döntöttem, hogy a könyvtárba megyek. Legalább az remélhetőleg adna egy kis
nyugalmat, nem csak a körülöttem lévő káosztól, hanem a kósza gondolataimtól
is.
Felálltam,
felkaptam a cuccaimat, és elindultam a könyvtár felé. Egy pillanatra
megdermedtem, amikor megláttam magam előtt egy nagyon nagydarab férfit, aki
kiltet viselt. A szívem túlpörgött, és a vér megrohanta az ereimet, amitől egy
pillanatra elakadt a lélegzetem.
Egy
másik professzorral beszélgetett, de ugyanabba az irányba tartott, mint én.
Kicsit hátrébb húzódtam, a falnak támaszkodva, és megvártam, amíg befordulnak a
folyosón.
Kizárt
dolog volt, hogy bármi ilyesmit is érezzek egy olyan férfi iránt, akit nem is
ismertem. De nem tudtam megállni, nem tudtam tisztán gondolkodni, mióta először
megláttam őt.
Kezdtem
elveszíteni az eszemet.
De
ha ezek az érzések azt jelentik, őrült vagyok, akkor nem tudom, hogy akarok-e
épelméjű lenni.
***
Alastair
Kijavítottam
az utolsó dolgozatot, lezártam a számítógépemet, és éppen indultam volna
kifelé, amikor megláttam a tüzes vörös hajút, akinek a megszállottjává váltam -
olyan rövid idő alatt, hogy meg kellett volna kérdőjeleznem a józan eszemet -
az egyik hátsó asztalnál ülni.
Molly.
Istenem,
még a neve is felizgatott.
Hevesen
hajtott a késztetés, hogy odamenjek hozzá és beszéljek vele, hogy tudassam
vele, mennyire ősember tudok lenni, mennyire akarom őt. De valami kis fickó
megállt az asztalánál, beszélgetett vele, mosolyra fakasztotta.
Az
ujjaimat a tenyerembe görbítettem, éreztem, ahogy a körmeim szúrják a bőrömet.
Néztem, ahogy visszanéz a könyvére, de a seggfej ott ült mellette. A fickó őt
bámulta, a szemében egyértelmű izgalom volt. Könnyű észrevenni, mert a pokolba
is, én is megkívántam őt.
Bármennyire
is szerettem volna odamenni hozzá, elrángatni a férfit a lánytól, csak bámultam
őt.
Néhányszor
felpillantott a srácra, de leginkább a könyvére koncentrált. A kis pöcs
közelebb ült, és nem voltam vak arra, hogy minden adandó alkalommal igyekezett
kapcsolatot teremteni vele. A karját az övéhez szorította, közel hajolt hozzá,
hogy a válluk összeérjen.
Molly
oldalra mozdult, ekkor döntöttem el, hogy nem vagyok képes tovább csendben
maradni és nézni. Túlságosan féltékeny voltam.
Egy
olyan nőnek, mint Molly - az én nőmnek - tudnia kellett, milyen az, amikor egy
igazi férfi megérinti, és jól érzi magát. Legalábbis ezt mondogattam magamnak.
Aztán
a fickó megint felállt, de nem mozdult. Továbbra is az asztal másik oldalán
helyezkedett el, láthatóan még mindig beszélt a nővel, próbálta meggyőzni
valamiről. Néhány percig csinálta ezt, mielőtt nyilvánvalóan feladta.
Amikor
a kis szemétláda elment, felkaptam a cuccaimat, és odamentem hozzá. Az asztal
szélénél álltam, néztem őt, és legszívesebben lehajoltam volna hozzá,
megragadtam volna, és megcsókoltam volna. Le akartam lökni a könyveket,
megmondani mindenkinek, hogy húzzon el a picsába, és Mollyt az asztalra
fektetni.
Istenem,
keményedni kezdem, olyan kemény voltam, hogy nem tudtam világosan gondolkodni.
– Greg, akármennyire hízelegsz, hogy menjek
el ma este a buliba, nekem sok tanulnivalóm van. – Molly még mindig a könyvére
meredt.
Nem
mozdultam, meg sem szólaltam, mert ha megteszem, valami kibaszott baromságot
mondanék.
Felsóhajtott.
– Greg, komolyan. – Amikor felnézett, láttam a meglepetést az arcán, amiért nem
az a kis barom állt előtte. – Mr. McGowan…
Rögtön
kiegyenesedett, mellkasa a blúzához feszült. Próbált nyugodtnak tűnni, de
láttam, hogy átkozottul ideges. Amitől lángra kaptam.
És
amiért színtiszta férfi ösztönök suhantak át rajtam, kényelmesen elhelyezkedtem
vele szemközt. Ettől még idegesebb lett. A füle mögött lüktető erecskére
figyeltem.
– Hm, – mondta halkan, körbe nézett. – Mr.
McGowan?
– A tegnapi feladatod lenyűgöző, – mondtam
végül, a hangom vaskos, de lágy, úgyhogy nem zavartam a többi diákot. –
Túlszárnyalta a többit. – Hátra dőltem, a farkam sziklakemény és nincs
lehetőségem, hogy feltűnés nélkül elrendezzem.
Az
arca pirosra váltott, én pedig kíváncsi lettem, vajon az egész teste elpirult-e.
Nem tudtam magamon segíteni, elképzeltem meztelenül, az ujjaim rajta, ajkaimat
végig futtattam a bőrén. Istenem, ott helyben elsülnék a fejemben lévő
gondolatoktól és képektől.
– Köszönöm, - válaszolt végül és lenézett a
könyvére. Idegessé teszem, talán még kényelmetlenül is érzi magát, de láttam,
hogy tetszik neki. – Tulajdonképpen akadt egy kis gondom a következő dolgozat
megírásával. – Felnézett rám. – Talán a héten az egyik óra után
találkozhatnánk? Talán adhatna némi iránymutatást nekem?
Majdnem
ott helyben felnyögtem. A farkam felállt, előváladék szivárgott a tetejéről. A
kiltviseléssel az a helyzet – ami része az örökségemnek, – hogy semmit nem hordok
alatta. Ami még érzékenyebbé tette a lábam közti rohadékot, amitől még jobban
tudatában voltam, mennyire kemény vagyok.
– Szabad vagyok, bármikor is szeretnél
találkozni. – Meghatározatlan ideig helyettesítek. Amíg nem kapok hírt az
eredeti professzor visszatéréséről, addig annyi időt próbálok Mollyval tölteni,
amennyit csak tudok.
Már
az enyémnek tekintem és semmi sem akadályozhat meg abban, hogy a magaménak
követeljem.
Lexy
Köszönöm szépen!
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
VálaszTörlésNagyon jó, köszi szépen!
VálaszTörlésHúúú, szuper jó!
VálaszTörlésKöszönöm!!
VálaszTörlésNagyon tetszik várom a folytatást!
VálaszTörlés