Jenika Snow: Dönts meg - III. fejezet

 

3.   fejezet

Molly

Másnap…

Az udvart bámultam. Voltak ott tanuló diákok, mások nevettek és beszélgettek egymással, mások meghitten ölelkeztek.

A nap besütött az ablakon, és az erős fény egy pillanatra megnehezítette a látást. Hátat fordítottam az üvegnek, felkaptam a könyvet, amit éppen olvastam, és újra nekiláttam az oldalnak.

Próbáltam koncentrálni rá, hogy tényleg tanuljak valamit, hiszen ezért voltam itt, de az agyamban gondolatok kusza zűrzavara volt.

Valami leeső hangjára a szemközti asztalra pillantottam. Egy halom könyv esett a földre, és két diák éppen azzal volt elfoglalva, hogy összeszedje őket. Nem, itt nem tudtam koncentrálni. Túl sok minden történt. Az sem jöhetett szóba, hogy hozzám menjek, hiszen egy óra múlva órám volt.

Úgy döntöttem, hogy a könyvtárba megyek. Legalább az remélhetőleg adna egy kis nyugalmat, nem csak a körülöttem lévő káosztól, hanem a kósza gondolataimtól is.

Felálltam, felkaptam a cuccaimat, és elindultam a könyvtár felé. Egy pillanatra megdermedtem, amikor megláttam magam előtt egy nagyon nagydarab férfit, aki kiltet viselt. A szívem túlpörgött, és a vér megrohanta az ereimet, amitől egy pillanatra elakadt a lélegzetem.

Egy másik professzorral beszélgetett, de ugyanabba az irányba tartott, mint én. Kicsit hátrébb húzódtam, a falnak támaszkodva, és megvártam, amíg befordulnak a folyosón.

Kizárt dolog volt, hogy bármi ilyesmit is érezzek egy olyan férfi iránt, akit nem is ismertem. De nem tudtam megállni, nem tudtam tisztán gondolkodni, mióta először megláttam őt.

Kezdtem elveszíteni az eszemet.

De ha ezek az érzések azt jelentik, őrült vagyok, akkor nem tudom, hogy akarok-e épelméjű lenni.

***

Alastair

Kijavítottam az utolsó dolgozatot, lezártam a számítógépemet, és éppen indultam volna kifelé, amikor megláttam a tüzes vörös hajút, akinek a megszállottjává váltam - olyan rövid idő alatt, hogy meg kellett volna kérdőjeleznem a józan eszemet - az egyik hátsó asztalnál ülni.

Molly.

Istenem, még a neve is felizgatott.

Hevesen hajtott a késztetés, hogy odamenjek hozzá és beszéljek vele, hogy tudassam vele, mennyire ősember tudok lenni, mennyire akarom őt. De valami kis fickó megállt az asztalánál, beszélgetett vele, mosolyra fakasztotta.

Az ujjaimat a tenyerembe görbítettem, éreztem, ahogy a körmeim szúrják a bőrömet. Néztem, ahogy visszanéz a könyvére, de a seggfej ott ült mellette. A fickó őt bámulta, a szemében egyértelmű izgalom volt. Könnyű észrevenni, mert a pokolba is, én is megkívántam őt.

Bármennyire is szerettem volna odamenni hozzá, elrángatni a férfit a lánytól, csak bámultam őt.

Néhányszor felpillantott a srácra, de leginkább a könyvére koncentrált. A kis pöcs közelebb ült, és nem voltam vak arra, hogy minden adandó alkalommal igyekezett kapcsolatot teremteni vele. A karját az övéhez szorította, közel hajolt hozzá, hogy a válluk összeérjen.

Molly oldalra mozdult, ekkor döntöttem el, hogy nem vagyok képes tovább csendben maradni és nézni. Túlságosan féltékeny voltam.

Egy olyan nőnek, mint Molly - az én nőmnek - tudnia kellett, milyen az, amikor egy igazi férfi megérinti, és jól érzi magát. Legalábbis ezt mondogattam magamnak.

Aztán a fickó megint felállt, de nem mozdult. Továbbra is az asztal másik oldalán helyezkedett el, láthatóan még mindig beszélt a nővel, próbálta meggyőzni valamiről. Néhány percig csinálta ezt, mielőtt nyilvánvalóan feladta.

Amikor a kis szemétláda elment, felkaptam a cuccaimat, és odamentem hozzá. Az asztal szélénél álltam, néztem őt, és legszívesebben lehajoltam volna hozzá, megragadtam volna, és megcsókoltam volna. Le akartam lökni a könyveket, megmondani mindenkinek, hogy húzzon el a picsába, és Mollyt az asztalra fektetni.

Istenem, keményedni kezdem, olyan kemény voltam, hogy nem tudtam világosan gondolkodni.

– Greg, akármennyire hízelegsz, hogy menjek el ma este a buliba, nekem sok tanulnivalóm van. – Molly még mindig a könyvére meredt.

Nem mozdultam, meg sem szólaltam, mert ha megteszem, valami kibaszott baromságot mondanék.

Felsóhajtott. – Greg, komolyan. – Amikor felnézett, láttam a meglepetést az arcán, amiért nem az a kis barom állt előtte. – Mr. McGowan…

Rögtön kiegyenesedett, mellkasa a blúzához feszült. Próbált nyugodtnak tűnni, de láttam, hogy átkozottul ideges. Amitől lángra kaptam.

És amiért színtiszta férfi ösztönök suhantak át rajtam, kényelmesen elhelyezkedtem vele szemközt. Ettől még idegesebb lett. A füle mögött lüktető erecskére figyeltem.

–  Hm, – mondta halkan, körbe nézett. – Mr. McGowan?

– A tegnapi feladatod lenyűgöző, – mondtam végül, a hangom vaskos, de lágy, úgyhogy nem zavartam a többi diákot. – Túlszárnyalta a többit. – Hátra dőltem, a farkam sziklakemény és nincs lehetőségem, hogy feltűnés nélkül elrendezzem.

Az arca pirosra váltott, én pedig kíváncsi lettem, vajon az egész teste elpirult-e. Nem tudtam magamon segíteni, elképzeltem meztelenül, az ujjaim rajta, ajkaimat végig futtattam a bőrén. Istenem, ott helyben elsülnék a fejemben lévő gondolatoktól és képektől.

– Köszönöm, - válaszolt végül és lenézett a könyvére. Idegessé teszem, talán még kényelmetlenül is érzi magát, de láttam, hogy tetszik neki. – Tulajdonképpen akadt egy kis gondom a következő dolgozat megírásával. – Felnézett rám. – Talán a héten az egyik óra után találkozhatnánk? Talán adhatna némi iránymutatást nekem?

Majdnem ott helyben felnyögtem. A farkam felállt, előváladék szivárgott a tetejéről. A kiltviseléssel az a helyzet – ami része az örökségemnek, – hogy semmit nem hordok alatta. Ami még érzékenyebbé tette a lábam közti rohadékot, amitől még jobban tudatában voltam, mennyire kemény vagyok.

– Szabad vagyok, bármikor is szeretnél találkozni. – Meghatározatlan ideig helyettesítek. Amíg nem kapok hírt az eredeti professzor visszatéréséről, addig annyi időt próbálok Mollyval tölteni, amennyit csak tudok.

Már az enyémnek tekintem és semmi sem akadályozhat meg abban, hogy a magaménak követeljem. 

Lexy