Alexa Riley: Too hard - V. fejezet

 

5. fejezet

Harlow

Kinyitom az ajtót, mielőtt Nellie kopogtatni tudna. – Nem fogod elhinni, mit tettem! – kiabálom.

– Hidd el, el fogom hinni. – Elsétál mellettem és belép a lakásomba anélkül, hogy megkérdezné, mit tettem, amiért ilyen helyzetbe kerültem.

– Ez a Donut King? – Bólintok a táska felé, amit tökéletesen manikűrözött kezében tart, miközben a pultra ejti. Nem látom az arcát, ami most valószínűleg jó dolog.

–  Ezért nem lehetnek szép dolgaink, – motyogja, mielőtt visszafordulna. – Igen, ez a Donut King. Nem voltam benne biztos, hogy melyikünknek van nagyobb szüksége rájuk. – Kivesz egyet, mielőtt átnyújtja nekem a zacskót. – Úgy tűnik, mindkettőnknek.

Kiveszek egy megszórtat és harapok egy extra nagyot. Erre most tényleg szükségem van.

– Gondolom, ezen kívül csináltál még valamit? – A konyhám felé mutat. Legalább van miről beszélgetnem a konyhán kívül. Minél kevesebbet foglalkozom vele, annál jobb.

Még több fánkot tolok a számba, miközben átadom neki a telefonomat és megmutatom a megalázottságomat. Csak egy másodpercig tart, amíg elolvassa, mielőtt zihálni kezd, majd nevetésben tör ki.

– Kíváncsi voltam, miért nem írtál vissza. – Annyira nevet, hogy látom, ahogy a könnyei végigfolynak az arcán. – Talán a randizás nem a te világod. Amikor először írsz sms-t egy srácnak és ezt küldöd. – Visszaadja a telefont, miközben próbálja összeszedni magát. – Nem mondtad, hogy sms-t fogsz írni neki.

Tegnap este és ma reggel sms-ben beszélgettünk arról, milyen lenne egy idősebb férfival randizni. Nem hoztam szóba, hogy összeomlottam és küldtem neki egy üzenetet, hogy szeretném, ha ma átjönne hozzám.

–  Biztos akartam lenni benne, hogy beleegyezik, hogy visszajöjjön.

Vagy küldök neki egy sms-t és megerősítem, vagy egész éjjel ezen gondolkodom, és nem alszom, nem mintha sokat aludtam volna. A fia, vagy ahogy tegnap este megtudtam, az unokaöccse, barátkozott velem a PlayStationon, és végül egész éjjel videojátékoztam vele. Jól szórakoztunk, de az idő nagy részét azzal töltöttem, hogy a háttérben próbáltam Butchra figyelni. Nem kaptam mást, csak egy ütős gyilkos szériát, ami miatt Owen azt mondta, hogy én vagyok a legkirályabb csaj. Aztán azt hiszem, megpróbált randira hívni, de a biztonság kedvéért megszakítottam a kapcsolatot. Teljesen kikapcsoltam, úgyhogy úgy tűnt, hogy talán elvesztettem az internetet. Nem vagyok benne biztos, hogy tovább kéne vele játszanom, mert az apja az, akit üldözök. Ez kínos lehet, de azt hiszem, ezt már megtettem a ma reggel elküldött smsemmel.

–  Ó, biztos vagyok benne, hogy eljön. – Elmorzsolja a fánkját, és egy másikért nyúl.

Az unokatestvérem, Nellie és én testalkatilag közel állunk egymáshoz, de neki hosszú szőke haja van, az enyém pedig vörös. Jobban szereti az ételt, mint én, de a sok jóga miatt tónusos görbületei vannak. Egyszer meghívott egy órára, de egész idő alatt panaszkodtam, hogy unalmas, így többé nem hívott vissza. Egyszerűen lenyűgözött, ahogy a lábait a feje mögé tudja tenni. Akkoriban nem értettem, miért kell valakinek ok arra, hogy ezt tegye, de most már folyton arra gondolok, hogy Butch széles termete befér-e a combjaim közé. Maradnom kellett volna a jógánál.

–  Nem hiszem el, hogy megpróbáltál úgy tenni, mintha a szám nem működne - nevet fel, én pedig összerezzenek. – Úgy értem, nem tudja, hogy ő az, akiről beszéltél.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ettől jobb vagy rosszabb. – Odasétálok a kanapéhoz, és leülök. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy mást akarok, mert mi értelme lenne annak?

–  Aranyos a ruhád, – mondja nekem, miközben leül mellém.

Sosem szoktam különösebben odafigyelni arra, hogy mit visel, de ma feltűnt, hogy egy bodyt visel, ékszerrel. Nellie mindig magassarkút hord és fel van csinosítva, de hirtelen öntudatosnak érzem magam. Hogy nézek ki mellette? Vajon Butch összehasonlít minket, vagy talán még Nellie-re is ráhajt? Mindenki mindig ráhajt, és azon tűnődöm, vajon azért, mert ő beszédesebb, mint én. Ő barátságos, míg én nyers vagyok, és nem beszélek, hacsak nincs mondanivalóm, vagy ha valaki nem tesz fel közvetlen kérdést.

Egy fekete rövidnadrágot vettem fel, amelynek az alján csipke van, és egy fekete, váll nélküli pólót, amelyet crop topra vágtam. Nellie végigvezetett, hogyan kell ezt csinálni, és azt mondta, hogy vegyek teljesen feketét, mert az kiemeli a vörös hajamat.

– Hát, bármelyik percben itt lehet, úgyhogy szerintem tetszik neki. Úgy értem, ha nem tetszene neki, már lemondta volna. – Megvonja a vállát, mielőtt belenyúlna a táskájába, előveszi a szájfényt, és átnyújtja nekem. Elveszem tőle, felkenem, majd visszaadom.

Igaza van. Ha ez kiakasztotta volna, nem mondta volna, hogy úton van, és még csak meg sem kérdezte volna, hogy mekkora. Ez lehetett volna egy vicc vagy egy felszedés. Nem vagyok jó emberismerő, és az sms még rosszabb.

Kopognak az ajtón, mire elsápadok, ahogy a tekintetem Nellie-re siklik.

–   Nyisd ki az ajtót, vagy megyek én, – nevet fel, majd kezd felállni.

–  Majd én. – Felpattanok, mert az első ember akarok lenni, akit meglát. Végigsimítok a hajamon, éppen akkor, amikor újabb kopogás hallatszik.

Nellie felemeli a hüvelykujját, nem tudom, miért vagyok ennyire ideges. Tudnom kell, hogy tetszem-e neki, úgyhogy megkérdezem, hogy kiderüljön, és ne kergessem magam az őrületbe.

Amikor kinyitom az ajtót, leesik a vállam, amikor meglátom, hogy Sean, Nellie vállalkozója áll ott. Ő az, aki már megcsinálta a konyhámat, és jelenleg az irodámon dolgozik.

–    Ó. – Próbálom leplezni a csalódottságomat, miközben hátralépek, furcsán néz rám.

–     Én is örülök, hogy látlak, – kuncogja, miközben besétál a lakásba.

Nellie felpattan a székről, és ugyanazt csinálja a hajammal, amit egy másodperccel ezelőtt én, meggyőződik róla, hogy minden a helyén van. A tekintetem köztük cikázik, azon tűnődöm, vajon van-e valami köze Seanhoz. Most, hogy ránézek, látom, hogy körülbelül Butch korú lehet, és rájövök, hogy nekünk, Harrison-lányoknak biztosan tetszenek az idősebb férfiak. Egészen biztos vagyok benne, hogy csak egy idősebb férfi iránt érzek valamit, mert eddig nem igazán figyeltem fel Seanra. Azt hiszem, nem rossz a szeme, de nem egy Butch.

– Szent szar, – motyogja Sean, amikor meglátja a konyhát. – Alig száradt meg a festék, Harlow. – Megrázza a fejét, mielőtt végigsimít a haján.

– Semmi baj. – Nellie legyint egyet a rendetlenségre, úgy tesz, mintha nem lenne nagy ügy, amit tettem, hogy tönkretettem a konyhát. – Valaki átjön, hogy megnézze. – Sean erre egy kicsit egyenesebben áll és látom, hogy összeráncolja a szemöldökét.

– Nem akarod, hogy megjavítsam? – Nem rám néz, hanem Nellie-re. Ő intézi az összes vállalkozói dolgot, amikor a lakásban van. Én igent vagy nemet mondok a dolgokra, amiket mutat és csekkeket írok.

– Egyáltalán nem erről van szó. – Kicsit halkabbra veszi a hangját, közelebb lép hozzá. – Harlownak tetszik a srác, aki tegnap este bejött és megjavította a csőtörést, és azt akarom, hogy randizzanak. Szóval vissza kell jönnie, hogy ezt meg tudjuk valósítani.

Egy pillanatra összehúzom a szemem, mert az én dolgaimat árulja el az embereknek. Aztán eszembe jut, hogy igazából nem érdekel, mit tud rólam Sean, és ez mind igaz. Közel akarok kerülni Butchhoz, és végigmászni a testén. Látni akarom, hogy az álmom, ami a farkáról szólt, megegyezik-e a valósággal, mert nagy volt. Sőt, szerintem csak azért fért el bennem, mert álom volt. Máskülönben nem vagyok benne biztos, hogy működött volna. A gondolat felizgat és megijeszt, az arcom kipirul.

Sean rám néz, és felvonja a szemöldökét. – Akarsz egy randit?

–  Én... – kezdek válaszolni, de egy mély hang félbeszakít.

–  Nem gondolod, hogy egy kicsit öreg vagy már hozzá?

Megugorva a folyosó felé fordulok és rájövök, hogy még mindig az ajtónál állok és nyitva tartom. Butch ugyanolyan jóképűen áll ott, mint amilyenre emlékszem, de ma még nagyobbnak tűnik. Nem néz rám, miközben a vállam fölött Seanra pillant.

Lexy