2022. szeptember 30., péntek

Drága Mr. Black 14. fejezet

  Chloe

 

Régen volt már, hogy boldogan ébredtem.

Tudod, az az érzés, ami akkor tör rád, amikor a szíved őrülten ver. A reggeli napfény sugárzik rád, és nem tehetsz róla, csodásan érzed magad, hiszen a napfény ragyogást és boldogságot jelent, és a világon mindenkinek jól jönne egy adag. Nem csupán elégedett voltam, haladtam előre az életemmel, és percről-percre megéltem minden pillanatát. Szóval volt értelme a vidámságomnak.

Mosoly ült az arcomon, csillogott a szemem, ahogy belenéztem a fürdőszobám tükrébe. Törülközőmet magam köré tekerve figyeltem, ahogy a vizes hajam végéből víz folydogál lefelé a mellkasomra. Fogalmam sem volt, miért mostam meg egyáltalán. Ma estére teljesen annyi lesz a sérómnak. Bár gondolom, ez nem számított. Jól akartam kinézni Theo előtt. Őrült jól.

Így hát, miután megszárítottam és simára vasaltam kusza sörényemet, kisiettem a fürdőszobából, és elővettem az egyik kedvenc fürdőruhámat. Piros egyrészes volt, vállpánttal, a derekán és a hátán ovális alakban kivágva. Igen, bevallom, villantós volt, de erre az estére tökéletes választásnak éreztem.

Megnéztem hány óra a sarokban álló ébresztőórámon. 12:14. Másfél órám volt a készülődésre. Éppen amikor a strandruhámért nyúltam, Margie kopogott az ajtón, és a nevemen szólított.

– Gyere be! – hívtam, és gyorsan magamra kaptam a ruhát. Margie belépett, mielőtt teljesen lehúzhattam volna magamon. Amikor megpillantotta a felvillanó vöröset, enyhén ráncolni kezdte a homlokát.

– Máris elmész? – kérdezte.

– Igen. Terveim vannak a... – elhallgattam. Nem akartam elárulni neki, hogy kivel töltöm a napomat. A szeme kíváncsi volt, nem volt jele benne semmiféle ítélkezésnek.

– Theo meg szeretné mutatni a hajóját.

– Ó, értem – felelte a nő. Vártam, hogy majd reagál valamit erre, de nem tette.  – Hát, azt akartam mondani, hogy apád és én valószínűleg csak később érünk haza ma este. Négykor neki van találkozója, és utána nyolcra megyünk a fiam koncertjére. 

Elakadt a lélegzetem. 

– Micsoda?! Margie, nem is mondtad, hogy van egy fiad!

Az arcán finom pír jelent meg. Szégyenlősen, imádni valóan megvonta a vállát. 

– Attól féltem, hogy ha felhozom, csak róla fogok beszélni. Nem akartam tönkretenni a nyaradat a róla szóló történetekkel.

– Igen, persze! Ez elképesztő. Hány éves?

– Csak néhány évvel idősebb nálad. Huszonkilenc – sugárzott az asszony, láthatóan büszke volt a gyermekére.

– Hűha, ez tényleg nagyszerű. Fogadok, hogy csodálatos anya vagy.

Nevetett, az arca még mindig rózsás volt. 

– Mindent megtettem, hogy felneveljem. Nagyon jó fiú.

– Ebben egészen biztos vagyok.

Lesütöttem a szemem. Az anyák emlegetésétől kicsit rosszul éreztem magam. Fogalmam sem volt, az én anyám hol lehet. Úgy tűnt, hogy miután főiskolára mentem, már nem számítottam neki. Szerintem úgy gondolta, hogy jól megleszek nélküle, ami történetesen igaz is, de a legkevesebb, amit megtehetett volna, hogy legalább az utazásai alatt bejelentkezik, dob egy e-mailt nekem.

– Hát, akkor jó szórakozást a hajókázáshoz – szakított ki Margie hangja a gondolataimból. – Remélem, te és Theo jól fogjátok érezni magatokat. Megérdemlitek azok után, hogy apád milyen káoszt csinált nekünk a héten.

– Igaz – fújtam ki a levegőt, és a hajamat a fülem mögé túrtam. – Apa egy kicsit vad tud lenni.

Az asszony arca szelíd volt, ahogy hátralépett, és körülnézett a szobámban, majd megragadta az ajtó kilincsét. 

– Csak légy óvatos, mi amor – mondta halkan. – Érezd jól magad, de légy óvatos – kötötte a lelkemre még egyszer, majd mielőtt egyet pisloghattam volna, Margie már el is tűnt a szobából.

Egy darabig csak álltam ott, aztán  sarkon fordultam, és szemközt találtam magam az ajtóra szerelt egész alakos tükörbeli másommal. Arckifejezésem zavart volt. Margie-vel kapcsolatban már korábban is tapasztaltam ilyesmit. Valószínűleg pontosan tudta, mit érzek – eksztatikusan, készen arra, hogy egy másik generációhoz tartozó férfivel találkozzam, és vele töltsem a napomat.

Bizonyára tudta, milyen érzés boldogan ébredni, és úgy érezni, hogy minden gond tovaszállt. Fogadok, hogy soha nem akarta, hogy vége legyen; ugyanezt az érzést éreztem én is Theo puszta gondolatára.

Sóhajtva a szekrényemhez sétáltam, és elővettem egy kis táskát. Miután beletettem néhány szükséges dolgot, visszamentem a fürdőszobába, és egy könnyű sminket kentem az arcomra. Aztán megvizsgáltam a tükörképemet, elégedett voltam az eredménnyel. Nem volt túl sok, de mégis látványos volt.

Elmosolyodtam.

Visszamentem a táskámhoz, a vállamra kaptam, és lesietettem a lépcsőn. Szerencsére Margie apám hálószobájában volt, és segített neki felöltözni. Közel harminc percet töltöttem a konyhában, ide-oda járkálva, várva, hogy teljen az idő.

Amikor közeledett a megbeszélt találkozónk ideje, majd’ kibújtam a bőrömből.

A nappaliba lopakodtam, kikukucskáltam a redőnyön, és észrevettem Theo Harley-ját, amely a kocsifelhajtón parkolt a Charger mellett. Már jó ideje nem láttam a motorját odakint. Nem hallottam, hogy jött vagy ment volna Primrose felől.

A csuklómon megigazítva, még egyszer az órámra lestem. Még tizenöt percem volt, mielőtt a tervezett időpontban elindulnék hozzá. A konyhába lépve letettem a táskámat a pultra, kinyitottam, még egyszer utoljára átnéztem a tartalmát.

Rágcsa? Megvan.

Mobil? Megvan.

Naptej és napolaj? Megvan.

Ismét a nappali felé vettem az irányt, kis köröket róttam a forgó mennyezeti ventilátor alatt.

Jól van. Ennyi volt.

Képtelen voltam tovább várni. Felkaptam a táskámat a konyhából, és kisietettem a bejárati ajtón, bezárva azt magam mögött.

Pillanatok alatt Theo felhajtójánál voltam, és elsétáltam a piros, ezüst és fekete motorja mellett. Ujjam végigsimított a kormányon, a másik kezem végighúztam az ülés sima bőrén.

– El tudod hinni, hogy ez még mindig ugyanaz a moci? – szólalt meg Theo mély hangja mögöttem. Közel volt, és amikor megfordultam, már csak pár méterre állt tőlem, mosolyogva, vállára vetett táskával.

– Ez ugyanaz? – kerekedett el a szemem. 

– Az, amelyikre készültél... kezdte, de leintettem. Nem voltam hajlandó felhozni azt az éjszakát, amikor majdnem tönkretette ezt a „játékszerét”.

– Ja – hagyta annyiban, vigyorogva megkerült engem, és a táskáját az egyik oldalra erősített bőr nyeregtáskába tette. – Szeretek vigyázni a játékaimra. 

– Várj – emeltem fel a kezemet, miközben Theóról a motorra, majd újra Theóra néztem. – Ol' Charlie-val megyünk?

– A viharba is, persze! – vetette át a bal lábát az ülésen, és leült, a csizmája talpa a betonon landolt. Megragadta a kormányra akasztott bukósisakokat, felvette a sajátját, majd átnyújtott nekem egy egyszínű feketét. Amikor elfogadtam, ellenőrizte a motort, és a kormányra tette a kezét. Aztán rám nézett, és azt mondta: – Gyere, Kicsi Lovag. Vár a hajó.

Néhány másodpercig tágra nyílt szemmel álltam, miközben a sisakot a mellkasomhoz szorítottam. Soha nem ültem még Theo motorján. Amikor Izzy és én kicsik voltunk, nem volt hajlandó elvinni minket motorozni, amíg nem töltöttük be a tizenhatodik életévünket. Amikor pedig már betöltöttük, addigra nem érdekelt minket, hogy a motorján üljünk – vagyis, hadd fogalmazzam újra. Izzy-t nem érdekelte, hogy az apja motorjára üljön, de én mindent megadtam volna azért, hogy egy motorostúrára menjek Theo Black-kel.

Theo megpaskolta a mögötte lévő helyet, barna szeme meleg és barátságos volt. Nem tudtam elrejteni gyermeki lelkesedésemet, felcsatoltam a sisakot, és felpattantam.

Meggyőződtem róla, hogy a táskám biztonságban van-e közöttünk, aztán átkaroltam masszív derekát. Amikor elhelyezkedtem, életre keltette a motort. Először azt hittem, hogy a teste a motor dübörgésétől vibrál, de kiderült, hogy nevet; a válla fölött hátra-hátranézett, miközben tolatott a motorral lefelé a felhajtón, és a kerekek kigördültek az aszfaltra.

– Készen állsz? – kérdezte a válla fölött átlesve.

– Egy kicsit ideges vagyok – vallottam be.

– Ne legyél. Már évek óta motorozom – simította meg a kezem fejét, aztán elhúzódott, és újra megragadta a kormányt. Balra pillantottam, a házunkra.

Margie és apa éppen a bejárati ajtón jöttek ki. A nő segített neki, valószínűleg azt mondta, hogy legyen óvatos. Apának fogalma sem volt róla, hogy mi történik, követte a nő utasításait.

Margie felnézett, tekintete kevesebb mint két másodperc alatt elfordult rólam Theóra. Theo történetesen szintén odanézett. 

– Ő az ápoló? – kérdezte a motor mély morgása fölött.

– Igen. Kedves. Ne aggódj.

– Hmm – mosolygott a nőre. Az asszony finoman viszonozta. Biztatóan vigyorogtam Margie-ra, és amikor Theo megkérdezte, hogy minden rendben van-e, izgatottan bólintottam, mire ő elindult, elhagyva Primrose-t és Margie-t.

Valahogy felfordult a gyomrom attól a pillantástól. Szinte olyan volt, mintha ez a nő képes lenne a jövőbe látni, bár ha megértené, hogy ez csak átmeneti dolog, nem aggódna ennyire.

Úgy gondoltam, tudom, mit csinálok, és hittem, hogy Theo nem bánja majd, ha elutazom, mikor ennek az egésznek vége. Minden napot úgy fogadtam, ahogy jött. Margie-val többet szerettem volna erről beszélni, de addig is úgy döntöttem, hogy elfelejtem a dolgot.

Az arcomat Theo hátához szorítottam, a szél vadul lobogtatta a vasalt hajamat. A kényelem hulláma suhant át rajtam, mikor éreztem, hogy az izmai megfeszülnek, majd ellazulnak, amikor kanyarodik vagy megáll.

Theo született tehetség volt, hiszen hosszú évek óta birtokolta ezt a motort. Lazán áthajtott a Bristle Wave-en, elhaladt autók, nagy teherautók, sőt gyalogosok mellett is, akik közül néhányan talán titokban irigyeltek minket.

Ezt meg bírnám szokni. Komolyan, hozzá tudnék szokni.

Körülbelül tizenöt percbe telt, amíg elértük a dokkokat. Theo leállította a motort a parkolóban − nem messze a parttól −, majd kirúgta a támaszt. Miután lesegített, kinyitotta a rekeszt, és elővette a táskáját. Hátraléptem, a lábam kicsit remegett, de a testem többi része teljesen ellazult.

– Tetszett a motorozás? – kérdezte, megfogta a kezem, és a dokkok felé vezetett.

– Meglepően kellemes volt – néztem fel rá.

Rövid időbe telt, amíg a hajójához értünk. Átkeltünk két fából készült stégen, és elénk tárult egy fehér hajó fekete vitorlákkal. A hajótestre piros betűkkel a Dirty Black felirat volt festve. Találó.

– Ez a tiéd? – kérdeztem döbbenten, ahogy a fedélzetre léptünk. A hajó megingott a plusz súlytól.

Theo magabiztosan lépett a hajóra, szája mosolyra húzódott, ahogy találkozott a tekintetemmel. 

– Teljesen az enyém.

A sarokban álló, kétszemélyes faasztalra néztem. 

– Azt mondtad, valami egyszerű dologról van szó – valami, ami elvisz A pontból B-be. 

– Az is! – nevetett.

– Nem – ráztam meg a fejem. – Ez kész partihajó. 

És tényleg. Hatalmas volt. Csiszolt fából készült fedélzet terült el előttem; már egy mérföldről kiszúrtam. Elférne rajta egy komplett egyetemi csapat. Volt ott egy asztal és egy hangulatos, párnázott pad a sarokban, legalább négy ember számára alkalmas ülőhely.

– Ez egy sétahajó. Olcsón szereztem az öreg Dane-től.

– Attól a Dane-től, akinél régen dolgoztál? Nem tudtam, hogy még mindig tartod vele a kapcsolatot.

– Igen – csillant fel a szeme. – Szeretnéd megnézni belülről?

– Naná.

Theo megkerülte a táskáját, és lekísért a középen lévő négy lépcsőfokon. Amikor a szandálom talpa a csiszolt fához ért, teljesen megbabonázott. Tökéletes volt.

Egy íves kanapé húzódott a fal mentén fekete bőrből készült, fényes faberakással. A fölötte lévő téglalap alakú ablakból napfény szűrődött be. A kanapé előtt egy barna asztal állt, a közelebb eső sarokban egy kis fülke. A Dirty Blacknek még konyhája is volt a pihenőhely mögött, kis fekete minihűtővel, mikrohullámú sütővel és márvány munkalapokkal felszerelve. Ez az izé egy vagyonba kerülhetett.

– A hifi ott van – mutatott tőlem balra. Megpillantottam az üvegvitrinben egy fekete zenelejátszót. – Régebben tévé is volt, de elromlott.

– Mi lett vele?

– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát. – A képernyő egyszerűen elsötétült, miközben a világbajnokságot néztem pár hete.

– Az gáz. Fogadok, hogy szívás lehetett.

– Pokoli volt. Harminc percbe telt, mire hazaértem. Addigra a meccsnek már vége volt – keskenyedett el haragosan a szája. – Van, aki nyer, van, aki veszít.

– Pontosan mit is csinálsz ezen a hajón?

Körülnézett. 

– Lazítok és gondolkodom – elhallgatott. – Sok időt töltök itt egyedül. Régebben meccseket néztem, de... hát, tudod – nyújtotta ki a kezét, a „szokásos szar történik” gesztusai egyikét jelezve.

– Mindig csak... te vagy itt?

Zavartan pislogott, először nem értette, mire gondolok, de az arckifejezése megváltozott, amikor rájött. 

– Ó – vakarta meg az állán lévő borostát. – Hát, valójában te vagy az első nő, akit a hajómra engedtem – igazából az első ember – nevette el magát kényszeredetten.

– Azt a... – nyögtem ki. Le voltam nyűgözve. És elégedett voltam. De nem tudtam nem elgondolkodni azon, hogy Theo vajon hazudik-e − mint minden pasi tenné − azért, hogy boldoggá tegyen. Őszintén szólva, semmi oka nem volt rá, hogy hazudjon nekem. Semmi oka nem volt arra, hogy idehozzon, amikor a kettőnk ügye csak egy futó kaland lesz. És ha mégis hazudott, nem tudtam felháborodni rajta. Nem mintha amúgy is messzire mentünk volna.

– Készen állsz, hogy eltűnjünk innen? – kérdezte, miközben elindult felém, és végigsimította tenyerével a vállamat.

– Igen, alig várom.

Theo lehajtotta a fejét, és egy másodpercig a szemembe nézett. A tekintete lesiklott az orromra, majd tovább haladt lefelé, amíg meg nem állt az ajkaimnál. Aztán a szája lecsapott az enyémre. A csók édes volt, mint a cukorka; zamatos, mint egy csokoládés muffin, amit egy diétázó lány végre megehet a csalónapján. Forró volt, és csak egy kicsit nedves.

Amikor elszakadtunk egymástól, elmosolyodtam. Csakis a számat figyelte, lassan pislogott, vonakodott mozdulni. De ahhoz, hogy valóban egyedül és együtt tölthessük az időt, gondtalanul, el kellett indítania a hajót.

– Bassza meg – sóhajtotta, a lehelete forró volt, ahogy megéreztem a nyakamon.  – Meg fogsz egyszer ölni, Kicsi Lovag. 

A keze végigvándorolt a derekamon, megkerülte a fenekemet, és szorosan megmarkolta. Felsikítottam, amikor rácsapott egyet, és mivel a fürdőruha fölött csak egy vékony anyag  volt rajtam, éreztem, hogy csíp.

Ez még jobban felizgatott, és amikor elhúzódott, legszívesebben visszarángattam, és egészben felfaltam volna. Mennünk kell, Chloe, mondtam magamnak. Amint a tengeren vagyunk, mindent megkaphatsz, amit csak szeretnél. Csak légy addig türelemmel.

Így hát elengedtem, és leültem a kanapéra, jól szórakozva magamban az ehhez hasonló gondolataimon.

Nem volt nehéz boldognak lenni mellette. Theóval úgy éreztem magam, mintha én lennék az egyedüli lány a világon. Mellette úgy éreztem, mintha a kilencedik mennyországban lebegnék, olyan mámorba burkolózva, ami nem múlik el, amíg el nem válunk egymástól. De még amikor külön voltunk, akkor is gondoltam rá, és bár ez nem volt annyira csodás, mint vele lenni, még mindig éreztem egy leheletnyit abból a mámorból.

Átkozottul nehéz volt elhinni, hogy lesz idő, mikor már soha nem lehetünk együtt. Bele sem akartam gondolni, hogy valójában mekkora kárt okoztunk egymásnak. Nem voltunk egy átlagos kaland. Szokatlanok, mások voltunk, és sajnos ez a másság – a valóság – volt az, ami a teljes boldogságunk útjában állt.

 

 

Aztán Theo − az oldalán velem −, kihajózott a nyílt óceánra, ahol a szellő végigsimított a fürtjeimen, majd végül megállt. Ahogy megállt, körbenéztem a hajó környékén. Semmi mást nem láttam, csak vizet. Balra pillantottam. Innen már alig látszott Bristle Wave. Csak a szállodák, házak és tornyok csúcsait tudtam kivenni.

Ezt leszámítva teljesen egyedül voltunk.

Az óceán közepén.

Csak Theo és én.

Mint az elcseszett tökéletesség definíciója.

– Theo – szólítottam meg, miután felvette a horgonyt a sarokból, és a vízbe dobta. – Ez elképesztő. 

Ott álltam előtte, ahogy megfordult. Hatalmas kezei átfogták a vállamat. Az arca jóképű és békés volt. A fekete borosta az állán és a szája körül olyan teltnek és hívogatónak mutatta az ajkait.

– Örülök, hogy tetszik, Knight – simított végig nyelvével az alsó ajkán, és miután elengedett, a sarokban álló táskája felé fordult. – Az egész nap a miénk  – sóhajtott fel, kotorászott benne, és előhúzott egy üveg Hennessyt. A szemem elkerekedett, ahogy megláttam a barna italt. Megvonta a vállát, mintha csak olvasott volna a gondolataimban. – Valahol épp öt óra van.

Az üveget az asztallapra helyezve Theo a pólója szegélyéhez nyúlt, és a áthúzta a feje felett. Egy tónusos, karcsú hasizomsor került elő. Bizonyíték arra, hogy törődött a testével, minden nap keményen edzett, és tökéletesítette a gyakorlatait. Ahogy félredobta a pólót, és egyenesen a szemembe nézett, rögtön tudtam, hogy szükség lesz arra a barna üvegre. Soha nem voltam még így kettesben Theóval, az óceán közepén, elszigetelten, távol attól az őrült világtól, amelyben éltünk.

Amíg kint voltunk a nyílt vízen, olyan volt, mintha a saját magánszigetünkön lennénk, piával, zenével, és túl sok bámészkodással és smárolással. Engem nem zavart. Olyan régóta vágytam rá, hogy megtörténjen. Most, hogy megvolt rá az esélyem, nem akartam elrontani. Őszintén szólva, semmi sem ronthatta el a napot, vagy zavarhatott meg minket. Megnéztem a mobilomat, és egyáltalán nem volt térerő. Azt hiszem, ez jó dolog.

Theo jeges italt töltött mindkettőnknek, de én egy üveg vízzel kezdtem a hűtőből. A fedélzeten sakkoztunk, majd az asztalnál UNO-t játszottunk. UNO-ban legyőztem őt, de ő kinyírt a sakkban. Háromszor.

A nevetése ragályos volt, az aurája barátságos. Egymással szemben ültünk, legtöbbször egymás szemét bámultuk, és azon tűnődtünk, vajon mit gondol a másik, de tényleg jól éreztük magunkat – nevettünk, megérintettük egymást, vigyorogtunk, meg minden.

Délután négy óra felé járt az idő. Az egész nap a miénk volt, de sejtettem, hogy előbb-utóbb valamelyikünknek elege lesz ebből a hajó dologból, és vissza akar majd menni egy kis kajáért vagy akár aludni is. Bár elpusztítottuk a rágcsálnivalókat – sajtos kekszet, mézes pufit és burgonyacsipszet –, de ez nem volt túl sok.

Felvettem az italomat és ittam egy kortyot. A lötty égetett, ahogy lecsúszott a torkomon, de tovább ittam. Józanul is csodásan éreztem magam Theo közelében, de ennek az italnak a segítségével tudtam, hogy hihetetlenül jó buli lesz. Addig ittam, amíg a poharam ki nem ürült, és amikor Theo visszajött a lépcsőn, egyenesen rám nézett.

Észrevette, hogy valami megváltozott. Barna szemei gyorsan az előttem lévő üres pohárra szegeződtek, és amikor rájött, mi történt, szélesen elvigyorodott. 

– Az én huncut lovagom – mondta mély hangon, miközben elindult felém. Elém lépett, még mindig nem volt rajta póló. A tekintetem végigvándorolt a testén, és pont azokon a mély vonalakon állt meg, amelyek a rövidnadrágjába futottak. Lenyúlt, megfogta a kezemet, és felemelte. Nem mertem megállítani.

Elfojtott lélegzettel figyeltem, ahogy nézett, a keze végigsiklott a hátamon, és meg sem állt a kerek fenekemig. 

– Meghalok a kíváncsiságtól, hogy mi lehet a ruha alatt – mondta rekedt hangon. Ujjai könnyedén körbetekerték fehér strandruhám alját.

Magasabbra húzta, fokozatosan felfedte a fenekem ívét, a derekamat, majd a keblemet. Felemeltem a kezem, segítettem neki levenni a ruhát. Letette az asztal tetejére, de parázsló barna szemét egy pillanatra sem vette le rólam.  Végigjártatta őket karcsú testemen, egyre éhesebben nézett rám.

– A rohadt életbe!  

Magamba szívtam a morgását, a mély hangját. Küzdött, hogy visszafogja magát, közvetlenül a csípőm fölött megmarkolta az oldalam és nem moccant.

– Mi az? – suttogtam, a hangom elhalkult. Már nem éreztem magam csodálatosnak. Hihetetlennek azonban igen. Az alkohol ütött. Keményen. Ahh, annyira buja voltam.

– Mondd csak – kezdte, az orra hegye végigsiklott az arcomon, az ajka olyan közel volt a fülemhez, hogy éreztem a forróságát. – Ezt miattam vetted fel, vagy tényleg azt tervezted, hogy a fedélzeten fogsz napozni?

– Barnulni akartam – feleltem, és éreztem, ahogy a szája a nyakamra vándorol. – Aztán rájöttem, hogy elfelejtettem a naptejet. De nem tudok hazudni – mormoltam. – Az is lehet, hogy neked szólt.

Theo nevetett, humorosnak találta a válaszomat. 

– Nem hiszem, hogy ma még eljutsz a napozásig, bébi. Mire végzek veled, a nap már rég lemegy.

Hátradőlt, és az iménti önuralom kirepült Dirty Black ablakán. A keze a derekamba markolt, felkapott, a következő pillanatban a hátam a kanapé plüss párnájának csapódott.

A türelmem cserbenhagyott. Lenyúltam, és kigomboltam a farmerját, éreztem, hogy ugyanekkor ő a fürdőruhám kapcsát keresi. Amint lekapta a pántot, a mellem elé tárult, teljes valójában. Egy rövid pillanatig csak nézte, a szemei elkerekedtek. A hüvelykujja a jobb mellbimbómat kezdte babrálni, én pedig felsóhajtottam. Aztán bekapta, mohón szopni kezdte, a nyelve körözött rajta, és fogaival gyengéden súrolva addig gyötörte, amíg meg nem keményedett. Hatalmas nyögés tört elő belőlem, amikor a másikkal is ugyanezt tette, nyalogatta és körbecirógatta a nyelvével, a száját összezárva, hogy teljes ízt kapjon.

Amikor már pont olyanok voltak, amilyennek látni szerette volna −  kőkemények, hegyesek és ágaskodóak –, felemelte a fejét, és fölém tornyosult. Nézte, ahogy lecsúsztattam a farmerját, a telt kebleim fölött állva, lángoló tekintettel.

– Ez nem lesz gyors menet, Chloe – közölte, és az arcomhoz hajolt. A fülembe sóhajtotta: – Nem sietek veled, amíg itt vagyunk kint. Ujjai végigsiklottak a lábam közötti résen. A testem megrándult, és halvány mosoly suhant át az ajkán, majd folytatta. – Olyan hangosan nyöghetsz, amilyen hangosan csak akarsz. Sikíthatsz, ha azt akarod. De egy dolgot nem tehetsz, nem foghatod vissza magad – ölelte tenyerébe az arcomat, barna szemei keményen néztek le rám. – Megértetted, babám?

A fogaim az alsó ajkamba mélyedtek, egy sóhaj és egy nyögés keveréke töltötte meg a torkomat, és beszéd helyett csak bólintottam. De legszívesebben kiáltottam volna, hogy igen!

A válaszommal megelégedve Theo egy ferde mosolyt villantott, és lefelé indult végig a testemen, nedves csókokat hagyva mindenütt rajta.

Magával húzta a fürdőruhámat, majd könnyedén megemelte a csípőmet, és lecsúsztatta a lábamról az egyrészest.

Teljesen meztelenül feküdtem előtte, mire leért. Végignézett rajtam, jól szemügyre vette a combjaim közötti rózsaszín nyílást. Egy darabig csak nézte, és rájöttem, hogy még sosem látott nappali fényben, ilyen közelről, de most semmi sem akadályozta ebben.

Nem volt határidő, hogy korlátozzon minket.

Senki sem zavart.

Tetszett neki, amit látott.

Előző este talán szándékosan borotváltam le azért, mert tudtam, hogy mi vár rám később.

Láttam rajta, hogy nem akarta levenni róla a szemét. Látod, gondoltam Theóról, hogy jó volt ebben. Biztos voltam benne, hogy már több százszor volt nővel, de fogalmam sincs, mire számíthatok. Bizonyos értelemben ő volt a mester, én pedig a tanítványa, lelkesen és tanulásra készen. Megtanított mindenre, amit tudnom kellett, olyan dolgokat tanított a testemről, amikről nem is tudtam, hogy képes lennék rá.

Széttárta a lábaimat, majd a kanapé szélére húzott. Letérdelt elém, a fejét a combjaim közé hajtotta. Lágy csókot nyomott a szeméremcsontomra. Megborzongtam, éreztem forró leheletét a nedves nyíláson.

Felnézett, barna szemei rám fókuszáltak. Aztán lassan belém csúsztatta és mélyre nyomta egyik vastag ujját. Egy éles lélegzetvétel suhant ki elnyíló ajkaim között, én pedig megigazítottam a csípőmet, közelebb húzódtam az arcához. Nem mozdult. Mélyebbre tolta bennem az ujját, közben halkan felnyögött.

Nyeltem egy nagyot, lehunytam a szemem, megragadva minden egyes érzést, hogy később emlékezhessek rá.

– Ne csukd be a szemed, Chloe – parancsolta Theo, rám szegezve a szemét. – Azt akarom, hogy nézz engem, miközben beléd kóstolok… miközben úgy falom ezt a tökéletes, nedves puncit, mintha ez lenne a nap egyetlen étkezése. Meg tudod tenni? 

Bólintottam, a szemeim ismét kinyíltak. 

– Válaszolj nekem, bébi. Beszélj! – hangjában még mindig ott volt a követelés éle. – Tudod, hogy szeretem hallani a hangod. 

– Igen – ziháltam.

Kihúzta belőlem az ujját, és a csiklómat vette ostrom alá. Megnyomta, én pedig kicsit megrándultam. Csendesen elnevette magát.

– Évek óta vágyom rá, hogy megkóstoljalak, ugye tudod? 

A kérdése költői volt. Theo éhes, vad szemekkel figyelte, ahogy most már két ujja körül vonaglottam. Az orrát végighúzta a combomon, és amikor a puncimhoz ért, az orrlyukai kitágultak. 

– Utálok várni.

Aztán felfalt, nyelvét finoman a csiklómra nyomta. Minden modorosság nélkül körözött körülötte, ujjai mélyebbre hatoltak, éppen csak annyira hajlította be, hogy érezzem kívül-belül.

– Ó, istenem – jajdultam fel. Persze, hogy éreztem őt. Selymes nyelve végigfutott a csiklómon, vastag ujjai ki-be csúszkáltak bennem, fokozták a nedvességet, eljátszottak a G-pontommal. A szemei nem hagyták el az enyémet, és én féltem félrenézni. Tudtam, hogy abbahagyja, ha megteszem.

Így hát néztem őt − figyeltem, ahogy a szája a csiklóm köré zárul, és a könyöke előre és hátra mozog. Alagutat ásott bennem, az elmém a szakadék szélén állt. Éppen ugrani készültem, és forró lávában landolni, de Theo ott volt mögöttem, egyenesen a szakadék felé tolt, felvillanyozva minden egyes porcikámat.

Összerándultam, és felkiáltottam, mivel már nem tudtam uralkodni magamon, összeszorítottam a szemem, és a nevét sóhajtoztam. Válaszul felnyögött, de nem volt hajlandó elhúzódni, annak ellenére, hogy csukott szemmel élveztem el, nedvem szétterült a szájában és az állán. Lassan kihúzta belőlem az ujjait, és miután újabb csókot adott szent területemre, közvetlenül a kisajkaim közé, a tenyerét a combomra szorította, és a nyelvét végigfuttatta rajta.

Édes nektárom maradékát is lenyalta, tekintete átható volt. Aztán felállt, és elém tárult a leghosszabb, legvastagabb erekció, amit valaha is láttam életemben. Nem voltam egészen biztos benne, hogy mikor szabadult meg az alsónadrágjától, de nem számított. A farka egyenesen rám mutatott, mintha maga választott volna engem, követelve, hogy belém bújjon és én elfogadjam őt.

Theo a jobb kezével megsimogatta keményen ágaskodó tagját, és közelebb lépett hozzám. 

– Bassza meg, babám – mormolta, miközben bal kezét a tarkómra csúsztatta. – Mekkorát élveztél nekem!

 Megcirógatta a tarkómat, de tudtam, mit szeretne. Meg akartam ízlelni őt. Számba venni minden egyes centiméterét, a forró folyadékkal együtt, amit hamarosan lövellni fog.

A tenyeremet a derekára szorítottam, az arcom előre mozdult. Leengedtem az állam, ajkaim szétnyíltak, nyelvemmel végigsimítottam a fejétől a hosszán, mire megmerevedett. Amikor felpillantottam, az orrlyukai vörösek voltak a fellángolástól. A fejét enyhén oldalra billentette, és magára húzta a fejemet, nem hagyva más választást, minthogy az egész farkát a számba vegyem.

– Ez nem csak arról szól, hogy engem kielégíts – mondta Theo. – Magaddal is kell törődnöd. Mutasd meg, mit szeretsz.

Megálltam és elengedtem a farkát.

 – Én... valójában még sosem csináltam ilyet ezelőtt senkivel – feleltem.

Lehajolt, és a fülembe morogta mély hangján:

 – Hadd legyek megint az első.

Pislogtam, amikor újra felegyenesedett. Ez új volt, nagyon új, de vele bátor akartam lenni. Azt akartam, hogy tudja, nem csak egy ügyetlen kislány vagyok. Mindent vele akartam megtapasztalni, új dolgokat akartam tanulni, és kitalálni, hogy pontosan mi az, ami neki és nekem is tetszik.

Így hát térdre ereszkedtem, Theo pedig pár centit hátrébb húzódott, és figyelte, ahogy az ujjam a farkához ér. Az ajkaim közé vettem a hegyét, majd lassan a számba csúsztattam, aztán újra kihúztam, majd még mélyebbre toltam. Megkeményedett húsa a torkom hátsó részét érintette, mire öklendezni kezdtem. Ismét megfogta a tarkóm, nem engedte, hogy eltávolodjak tőle.

– Jól nézel ki a farkammal a szádban, bébi – mondta és a számat még jobban magára húzta, amitől újra öklendeztem, aztán lazított és rám mosolygott. Azokat a barna szemeket nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Annyira követelőzőek voltak, tele kéjjel és szükséggel.

A csípője megrándult. Felnyögtem, ahogy sós folyadék csorgott le a torkomon. Keményen dolgoztam, egyik kezemmel ujjaztam magam, a másikkal a farkát markoltam, hogy egyszerre verjem és szopogassam. Örömmel látta ezt. Elengedte a tarkómat, a fejét hátrahajtotta, és egy mély sóhaj szakadt ki belőle, miközben gyorsan vertem, és cuppogva szoptam a farkát.

Hallgattam, ahogy a hullámok a hajó oldalához loccsannak, és emlékeztettem magam, hogy hol vagyunk, és hogy semmi sem zavarhat meg minket.

Csak én voltam és Theo.

Dugtunk és szoptunk.

Nyögdécseltünk és sóhajtoztunk.

Annyit kaptunk egymásból, amennyit csak akartunk anélkül, hogy félnünk kellett volna a valóságtól.

Ennek tudatában ismét az ujjam körül élveztem el. Farkával a számban nyögtem fel, és ő lenézett rám. Éreztem, hogy egyre keményebb lesz, és sejtettem, hogy mindjárt el fog élvezni, de ő kirántotta magát a számból, megragadta a csuklómat, felhúzott, majd a kanapéra döntött. A fenekem felfelé nézett, én arccal lefelé, ő pedig mögöttem állt, hatalmas farka hátulról csúszott belém.

A puncimnak nem volt ellenvetése eme gyönyörű hímtag ellen. Befogadta őt, tudván, hogy már járt ott korábban is. Tudta, hogy ez a farok tette őt igazán nővé.

Theo felsóhajtott, majd felnyögött, megragadta vékony derekamat és döngetett.

Döfködött.

Keményen megbaszott.

– Ez. A. Kurva. Suna – mormolta. Hallottam, hogy a végsőkig eljutott. – Ez. Annyira. Kurva. Jó.

Nem tudta sokáig visszatartani, bármennyire is akarta folytatni, hogy a kedvemben járjon.

Elégedetten hördült fel, szorosabban szorította a derekamat, amitől feljajdultam. A keze a sűrű hajamra tévedt, marokra fogta és hátrarántotta. A tekintetem a plafonra esett, és eddig nem vettem észre, hogy fölöttünk egy tükör van.

Elállt a szavam. Mindent láttam. A kemény testét mögöttem, minden tagját, ahogy uralkodik minden egyes centiméterével, ahogy befelé és kifelé simogat. Ahogy így néztem magunkat, forróság futott át rajtam. Felfogtam mindent. Láttam, mennyire koncentrált, a figyelmét a tarkómra szegezte. Az arcáról, akárcsak az enyémről, áradt a végső, tagadhatatlan gyönyör. A szája nyitva volt, és minden alkalommal mélyebbre hatolt, mintha belém akarna bújni.

Abban a pillanatban olyan tisztán tudtam olvasni Theo Blackben, mint a tükörben. Imádott bennem lenni. Imádott dugni velem. Szerette birtokolni, uralni a testem, és belém hatolni, amíg a szemeim fel nem akadtak.

És pontosan ez történt. Csakhogy ő már nem volt mögöttem. Most fölém kerekedett, keményen belém döfött, egyik lábam a levegőben, a hüvelykujja pedig a csiklómat nyomta, egyenletes ritmusban körözött, amíg megremegtem és csak remegtem. Keményebben, mélyebben hajtott, aztán lelassított, azt akarta, hogy mindent érezzek.

Ívbe feszült háttal újra a nevét kiáltottam, az ereje elragadtatott jajgatásban csavarta ki belőlem a nevét. Válaszul felnyögött, előrebukott, és a szájával a mellbimbómat körbeölelve elélvezett, hüvelykujját még mindig a duzzadt csiklómra szorítva.

– A francba, bébi! – Hangja rekedt volt, a farka lüktetett. Nyüszítettem, de nem a vereségtől. Azért nyöszörögtem, mert megdöbbentő módon többet akartam. Sokkal többet akartam. Még messze nem fejeztük be.

– A nap még mindig fent van – közöltem vele incselkedve.

Nevetve felnézett, homloka izzadságtól nedves volt. A haja az arcához tapadt. A beeső napfény megcsillogtatta a nyakán a verejtéket, és megvilágította a tetoválását – „Félelem nélkül.” Ez volt a nyakára írva latinul. 

Még régen mesélte el a jelentését, tizenöt éves koromban. Fogalmam sem volt, honnan emlékeztem rá.

Végigsimítottam az ujjbegyemmel a fekete betűket. Annak az emlékére varratta, hogy győzött egy verekedés során egy motoros klubban. Amikor erről mesélt, azonnal tudtam, hogy Theónak van egy gonosz és sötét oldala.

Felült, ujjaival végigsimított a haján, és félmosollyal nézett le rám. 

– Tudom, hogy a nap még fent van – válaszolta. – De mindkettőnknek szüksége volt erre a gyors menetre.

– Egyetértek – könyököltem fel. Megrántottam a karját, hogy magamra húzzam. A landolása puha volt, ahogy rám esett. A szemei megenyhültek, ahogy megöleltem az arcát, majd lassan megcsókoltam. A csípőm önálló életre kelt, a combjai között lógó húsnak dörzsölte magát. Azt akartam, hogy mindent érezzen – mindent belőlem. A gyengéd szükségletet a csókomban, a testemben összpontosuló fájdalmat. Feltöltésre volt szükségem... sok feltöltésre.

Nem állított le. Viszonozta a gyengédséget, és felvette a testem ritmusát. Tudtam, hogyan működnek a férfiak. Eltartott néhány percig, amíg újra készen állt, de én egyszerűen nem tudtam várni. Lelkes, begerjedt kislány voltam.

– Türelem, bébi – mormolta Theo két csók között. – Lehet, hogy a nap még fent van, de nem megyünk haza egyhamar. 

Megcsókolt, félig lehunyt szemei az enyémbe mélyedtek.

– Megígéred? – suttogtam, újabb csókot nyomva a szája sarkára.

Ő is ugyanezt tette. 

– Megígérem.

 Az alsó ajkát a fogaim közé húztam, gyengéden megrágcsáltam. Az apró harapás mögött felnevetett. 

– Huncut Kicsi Lovag – mondta, mielőtt elnyelt volna. Szenvedélyesen csókolóztunk, nyelvünk egymással táncolt, amíg a farka újra kőkemény nem lett. Mivel semmi másra nem koncentráltunk, csak egymásra, belém csúszott, és nyersen magával ragadott a csordogáló napfény alatt.

A hajó megingott. A hullámok zúgtak. A nap ragyogott, várta és intett, hogy mikor megyek. Bár jó lett volna, ha a nap lebarnít, semmilyen nyári barnaság nem érhetett fel ahhoz, hogy életem szerelmével lehettem, ráadásul az elsővel, aki hivatalosan is a Kicsi Lovagjává tett. Abszolút semmi.

3 megjegyzés:

PopAds.net - The Best Popunder Adnetwork