Forever Mr. Black - 2. fejezet

Theo

Egy héttel később

Ezen a napon három év és hat nap telt el azóta, hogy utoljára láttam őt.

Nehéz volt nem számolni. A legapróbb dolgok is visszatértek az emlékeimbe, nem beszélve a tetoválásról, amit a testemre varrattam.

Az az álom, amit láttam, kurvára túl élénk volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam. Jelentett valamit. És készen álltam, hogy kiderítsem.

Nem bírtam tovább elviselni ezt a fájdalmat ‒ tudva, hogy a nő, akibe teljes szívemből szerelmes vagyok, odakint van azzal a faszfejjel, akivel az első feleségem megcsalt.

Minél többet gondolkodtam rajta, annál dühösebb lettem. Akkoriban nem tudtam irányítani Janet tetteit, mert nem is tudtam, hogy ez történik. A kölyöknek pedig fogalma sem volt arról, hogy ki a fene vagyok, de most már tudta, és egyből ellopta tőlem Chloe-t.

Egy másik személyt, akit szerettem.

Bassza meg.

Tudtam, hol lakik most. Tudtam, hogyan lehet visszaszerezni, de tiszteletből távolságot tartottam.

Hiányzott. Újra látnom kellett őt. Tudtam, hogy még mindig gondol rám. Muszáj volt így lennie. Lehet, hogy tagadta annak a szarházinak, de én kurvára tudtam. Egy olyan szerelem, mint ami köztünk volt, nem múlik el csak úgy. Nem tűnhet el.

Egy olyan szerelem, mint amilyen a miénk volt, ott marad a szívedben ‒ átjárja a lelkedet. Megfoszt az alvástól, és rémálmokat okoz, amikor arról álmodsz, hogy elveszíted.

Ez lángra lobbant, és minden egyes nappal, ami e nélkül a személy nélkül telik el, lassan elsorvaszt ‒ romlik és összeomlik ‒, amíg rá nem jössz, hogy össze kell szedned magad, mert ennek működnie kell.

A visszatérésnek következményei lesznek, de ez engem nem zavart. Visszakapom a Lovagomat. Leszarom, ha harcolnom kell érte. El akarom érni, hogy emlékezzen mindarra, ami köztünk volt ‒ mindarra, amin keresztülmentünk ‒, és nem hagyom el Bristle Wave-et, amíg a feladatot el nem végeztem.

Ezzel a gondolattal a kezemben tartott vastag papírkötegre meredtem. Tévedés? Talán. De megérte a kockázatot.

Felvettem a kocsikulcsomat és a táskámat, a konyhapult felé sétáltam, és a válási papírokat középre tettem. Eléggé magától értetődő volt, hogy mit kell tenni.

Sheila ki fog borulni. Ezt már tudtam, de kétségtelen, hogy ezt nem látta előre. Nem számított, hogy mennyire akarta tagadni, ez volt a valóság.

Nem bántam meg, hogy továbbléptem. Másodpercek alatt elmentem, és úton voltam Bristle Wave felé.

Egyszer sem néztem vissza.