18. fejezet
Farah
– Oké, tudom, azt mondtam, veled örülök,
mert Cannon kihúzta a fejét a seggéből, de ez kezd nevetségessé válni.
Az
elégedetlenkedő megjegyzésre Bucktól a zaklatott tekintetű Shane felé
fordultam, és felhúztam a szemöldökömet.
– Huh?
– Már egy hete, bébi! - kiáltotta, amikor a megdöbbenés nem tűnt el az arcomról, kifújta a levegőt, és drámaian forgatta a szemét. – Megértettük. Ti ketten épp azon a magaslaton lovagoltok, ami minden új kapcsolat elején jön, de szinte minden este itt van, mióta összejöttetek, és az, hogy látnom kell, ahogy ti ketten gülüszemeket meresztetek egymásra, csak egy kirívó emlékeztető arra, milyen régóta nem szexeltem.
– És ezzel a megjegyzéssel én kiszállok, -
jelentette ki Buck. Farmerja derékszíjába dugta a fehér törülközőt, amivel a
pultot törölgette, aztán megpördült az egyik csizmáján, és a pult másik végébe
szaladt, a feje fölött integetett, amikor nevetve utána szóltam.
–
Gyáva!
Visszafordultam
a barátomhoz, és rajtakaptam, hogy homlokráncolva bámul a biliárdasztalok felé.
–
Ugyan már! Annyira azért csak nem vagyunk
rosszak.
Fújt
egyet, és drámaian megforgatta a szemét.
–
Ugyan már, - gúnyolódott. – Most is úgy
néz rád, mintha az elméjével vetkőztetne le.
Az
biztos, hogy amikor az irányába kukucskáltam, Cannon engem bámult - vagy inkább
a seggemet -, ahogy Shane mondta. Az egész testemen éreztem ezt a pillantást.
Mintha
megérezte volna a rá irányuló tekintetemet, Cannon szemei felfelé vándoroltak,
és amikor az enyémen landoltak, rám kacsintott, amitől a mellbimbóim
megfeszültek.
–
Édes Istenem! Ha nem hagyjátok abba a szemmel
baszást, mindkettőtöket lefújlak egy slaggal.
Nevetve
dobtam hátra a fejem. Nem emlékeztem, hogy a Redemptionbe költözés előtt volt-e
olyan alkalom, amikor ilyen erősen vagy olyan hosszan nevettem volna, hogy
szegény, használaton kívüli izmaim megfájdultak a túlzott megerőltetéstől.
– Sajnálom, drágám, - mondtam, amint képes
voltam megszólalni a lappangó kuncogáson túl. –Ígérem, hogy megpróbálom jobban
csinálni.
Fintorgott,
de nem volt tűz a szemében.
– Uh huh. Hivatalosan is átadtad magad a
Cannon-effektusnak. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, édesem, de veszett ügy
vagy.
Ezután
szétváltunk. Ő a saját részlegéhez ment, én pedig az enyémhez. Miután az én
asztalaimról gondoskodtam, átmentem a biliárdasztalokhoz.
–
Sziasztok, srácok, hogy mennek itt a dolgok?
Szükségetek van valamire?
– Szükségem van valamire, - dörmögte Cannon,
mielőtt megragadta a csípőmet, és az ölébe rántott. Közelebb hajolt, hogy
megcsókoljon, és annak ellenére, hogy mennyire vágytam rá, Shane kedvéért
kényszerítettem magam, hogy visszahúzódjak, mielőtt az ajkainknak esélyük lett
volna összekapcsolódni.
Végül
is, valahogy igaza van. Az elmúlt héten minden adandó alkalommal csókolóztunk
és hancúroztunk, mint két kanos tinédzser. Ha egyetlen érintése nem lett volna
elég ahhoz, hogy az agyam meghibásodjon, talán zavarba jöttem volna a
viselkedésünktől, de a fenébe is, ha hagyom, hogy érdekeljen.
Az
egyetlen rossz dolog, ami árnyékot vetett az elmúlt hétre, az a tény volt, hogy
még mindig nem volt bátorságom továbblépni. Azonban minden alkalommal, amikor a
dolgok kezdtek túl hevessé válni, és mielőtt esélyem lett volna pánikba esni
vagy kiborulni, Cannon megállított minket. Nem lehettem biztos benne, de szinte
úgy tűnt, mintha érezte volna, hogy lassan kell haladnom a dolgokkal.
– Ah, ah. Ebből itt semmi nem lesz, -
dorgáltam. – Shane megfenyegetett, hogy lefröcsköl minket, ha nem hagyjuk abba,
és szerintem komolyan gondolja.
Az
ujjai halk kuncogásra a csípőmbe nyomódtak.
– Rendben. Akkor mi lenne, ha hagynád, hogy
megtanítsalak biliárdozni? Így annyiszor simulhatok hozzád, ahányszor csak
akarok, ő pedig nem szólhat szart se, mert tökéletes kifogásom lesz rá.
Incselkedő
mosollyal álltam fel az öléből.
–
Ó, milyen édes, hogy azt hiszed, taníthatsz
nekem bármit, amit még nem tudok, ha biliárdról van szó.
–
Ó, a fenébe is, fiam, - huhogta Banks, a
többi sráccal együtt az asztaluknál. – Csak a fülem csal, vagy a csajod épp
kihívást intézett hozzád?
Cannon
tekintete nem mozdult el rólam. A szája olyan bűnös vigyorra húzódott, aminek
ígéretét a csontjaimban éreztem, amikor talpra állt, és a tenyerét az asztalra
támasztotta.
–
Ezt tetted, bébi? Csak úgy kihívtál?
A
kezemet a csípőmre támasztottam, és szembefordultam a pasimmal.
–
Ha így akarod nevezni.
Nem
vette le a tekintetét az enyémről, miközben olyan hangosan kiáltott, hogy
szinte mindenki hallotta a bárban.
–
Darla! Farah szünetet tart!
–
Még van tíz perce! - viszonozta ugyanilyen
hangosan a főnököm.
–
Igen, de kihívta a biliárdban való
jártasságomat. Most kell megleckéztetnem!
Darla
egyetlen válasza az volt, hogy hosszan és hangosan nevetett.
Amikor
Cannon ismét hozzám szólt, lehalkította a hangját, amivel megőrjített.
–
Jól van, kis kolibrim. Lássuk, mit tudsz.
Ez
jó móka lesz.
***
Odamentem
a falhoz, és kiválasztottam egy dákót, miközben Cannon a golyókat pörgette, és
mindent megtettem, hogy visszafogjam a mosolyomat. Imádtam Cannon
magabiztosságát, de nagyon jó móka lesz szétrúgni a seggét.
Soha
nem játszottam, mielőtt a főiskolán elkezdtem egy bárban dolgozni, de ez csak
egy jelentéktelen dolog volt. Hallottál olyan történeteket, amikor az emberek
először ültek le a zongorához, és egyszerűen tudták, hogyan kell játszani. Hát,
velem és a biliárddal is így volt. Fogtam egy dákót, és rájöttem, hogy jó
vagyok. Átkozottul jó voltam. És épp azon voltam, hogy megtanítsak a barátomnak
egy-két dolgot.
Visszamegyek
az asztalhoz és észreveszem az összegyűlt tömeget. Nemcsak a srácok gyűltek
körénk, hanem a vendégek közül is sokan csatlakoztak hozzájuk, köztük Jeb
Franklin és egy maroknyi más törzsvendég.
Cannon
pimaszul rám mosolygott, és megragadta a saját dákóját.
–
Készen állsz?
–
Igen.
–
Jó. Megpróbálok kíméletes lenni, és mivel
úriember vagyok, még azt is hagyom, hogy te kezdj.
Kuncogva
csóváltam a fejem.
–
Ezt még megbánod, édesem.
– Ötvenet tettem a gyönyörű Farahra, -
kiáltotta Banks egy másodperccel később, aztán fogadásokat kezdett el kötni a körülötte
állókkal.
–
Tényleg, öreg? - Cannon az apja felé lőtt.
Banks csak megvonta a vállát, és tovább gyűjtötte a pénzt.
Az
asztal túloldaláról figyelt engem, be kellett vallanom, hogy a heves
tekintetétől kissé elbizonytalanodtam, de valahogy sikerült leráznom magamról,
és löktem. Egy másodperccel később két golyót zsebeltem be. Kihúzva magam
átnéztem Cannonra, élveztem a jóképű arcára kiülő megdöbbenést.
–
Ó, nézd csak! Két ilyen csíkos golyót
juttattam a lyukakba. Ez jó, nem?
A
mosolya lehervadt, miközben a körülötte állók huhogtak és nevettek.
–
Jól van, okostojás. Csak lődd ki a
következőt.
Ezt
tettem, és az utána következő hármat is. Az ötödik lövést elhibáztam, és
néztem, ahogy Cannon zsebre vágja a hármast. Elég jó volt, ezt meg kell hagyni.
De én jobb voltam.
Alig
tíz perc múlva már majdnem tiszta volt az asztal. Cannonnak még mindig volt egy
szolid lapja az asztalon, nekem csak a nyolcasom volt.
Éppen
az asztalt tanulmányoztam, amikor Cannon a hátam mögé lépett, és éreztem, ahogy
a lehelete csiklandozza a nyakamat, miközben halkan beszélt.
–
Kemény játék, Kolibri. Gondolod, meg tudod
csinálni?
Nem
tévedett. Nem volt jó dobás, amit megtehettem volna. A nyolcast zsebre vágni
trükkösnek ígérkezett.
A
vállam fölött nézve rá, a tekintetemet az ajkáról a szemére vezettem, és
éreztem azt a bizsergést, amit minden alkalommal, amikor ránéztem.
–
Nem aggódom.
–
Akkor mi lenne, ha érdekesebbé tennénk a
dolgot?
A
szeme elsötétült, a mellkasom megremegett egy belégzésre. – Igen? Mire
gondoltál?
Még
közelebb hajolt, ajkait közvetlenül a fülemre tapasztotta, és ahogy beszélt,
megborzongtam.
–
Ha nyerek, ma este hazajössz velem.
A
bőröm hirtelen túl feszesnek éreztem. A bár zaja tompa morajlássá tompult,
ahogy Cannon lett az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam.
–
És ha én nyerek?
–
Amit csak akarsz, Farah. Csak annyit kell
tenned, hogy megnevezed.
Miután
kiadta a kihívást, hátrált, és teret engedett nekem. Meg kellett köszörülnöm a
torkomat, hogy megszólalhassak. A hozzám legközelebbi sarokzsebre mutatva,
megneveztem az utolsó lökésemet.
–
Nyolcas golyó, bal sarokzseb.
–
A pokolba! - Scooter felkiáltott. - Ez az
ütés lehetetlen. A csaj száz dolcsit veszít nekem!
–
Fogd be az istenverte szádat, és hagyd,
koncentrálni, - dörmögte Banks, és tarkón vágta a haverját, mielőtt biccentve
felém fordult. – Csak nyugodtan, édesem.
Elmosolyodtam,
aztán az asztalhoz hajoltam. A dákóm tökéletesen eltalálta a célt. A dákógolyó
belecsapódott a nyolcasba, és végigrepült az asztalon, a szélén lepattant,
ahogy reméltem, és visszavitorlázott felém. Aztán pont abba a zsebbe esett,
amit megneveztem.
–
Ez az, baszd meg! - Banks felhördült. – Ez
az, erről van szó!
Azok,
akik rám fogadtak, ujjongva gyűjtötték be a pénzüket, míg azok, akik Cannonra,
morgolódtak a pénzveszteség miatt. De amíg mindez történt, én csak egy bizonyos
magas, tetovált szőkére figyeltem.
Megrázta
a fejét, és kuncogott, majd kinyújtotta a kezét, a csuklómnál fogva megragadva
az ölelésébe rántott.
– Hát nem vagy tele meglepetésekkel? Ki
gondolta volna, hogy a csajom így tud lökni?
– Nem vertelek át, - mondtam vigyorogva,
miközben mélyebben felé hajoltam. – Tisztességesen figyelmeztettelek. Csak úgy
döntöttél, hogy nem hallgatsz rám.
Cannon
lehajtotta a fejét, amitől az ajkai az enyémhez értek, miközben megszólalt.
–
Nos, akkor tisztességesen nyertél. Szóval
nevezd meg a nyereményedet, Kolibri.
Hatalmasat
mosolyogtam, majd pontosan elmondtam neki, hogy mit akarok, még akkor is, ha halálra
rémültem tőle.
–
Hogy ma este hazamehessek veled.
Éreztem,
ahogy a morgásának rezgése végigzúg a mellkasomon, és abban a pillanatban
bármit megadtam volna azért, hogy vége legyen a műszakomnak.
Éppen
megcsókolni készültem, amikor Buck hangos hangja áthallatszott a bárban.
–
Farah, kislány! Itt van egy férfi, aki
téged keres!
A
szemöldököm ráncoltam, miközben motyogtam.
–
Pedig az összes férfi, akit ismerek, itt
van.
Cannon
izmai megfeszültek, a feje a bár irányába fordult, mielőtt megragadta a kezem,
és elkezdett abba az irányba húzni. Abban a pillanatban, hogy kiértünk a
tömegből, megálltam, és lenyeltem egy döbbent lélegzetet.
–
Ismered azt a fickót?
– Ő az exem. - Éreztem, ahogy Cannon szemei
az arcomba fúródnak, de nem tudtam levenni a figyelmemet a pultnál álló
férfiról. Lance úgy nézett ki, mintha épp egy country klub vacsorájáról jött
volna, egy szál chinóban és egy halványkék pólóban állt, tökéletesen fésült világosbarna
haja megfelelően állt, arcát pedig babapopsi simára borotválta, úgy tűnt ki a
Bad Alibi többi embere közül, mint egy fájó hüvelykujj. Amióta csak ismertem,
most az egyszer ő volt az, aki nem illett bele. És amikor megláttam őt itt, az
én báromban, az én városomban, olyan dühhullám tört rám, amilyent még soha nem
éreztem.
–
Az a rohadék, - dörmögtem, kitéptem a
kezem Cannon kezéből, és letrappoltam a lépcsőn. Egy méterre voltam tőle,
amikor megfordult, és észrevett, a szemei tágra nyíltak a meglepetéstől.
–
Hűha. Farah, úgy nézel ki...
–
Ugye csak viccelsz velem? - köptem ki, tűz
gyúlt az ereimben.
– Farah, édesem. Már az egész istenverte
várost átkutattam utánad. Olyan jó látni téged.
– Nos, az érzés nem kölcsönös, Lance. Mi a
fenét keresel itt? - ordítottam, és a mellkasába fúrtam az ujjamat.
– Szerinted mit keresek itt? - válaszolta,
miközben a szemei úgy vándoroltak végig az arcomon, a hajamon és a testemen,
mintha még sosem látott volna.
– Nem tudom. Az égvilágon el sem tudom
képzelni, hogy miért pont most próbálsz a nyomomra bukkanni. Főleg, hogy amikor
visszaadtam a gyűrűdet, teljesen világossá tettem, hogy nem akarlak többé
látni. És ha ez nem lenne elég egyértelmű, akkor ott van az a tény, hogy hetek
óta nem válaszoltam egyetlen hívásodra vagy üzenetedre sem. Szóval tanácstalan
vagyok, Lance. – Újra mellbe böktem, a hangom minden egyes szóval egyre
hangosabb lett. –Mi a fenéért... vagy itt?
Cannon
mögém lépett, ujjai a csuklóm köré fonódtak, visszahúzott a mellkasához.
–
Nyugodj meg, kicsim.
–
Kicsim? - Lance tekintete rólam Cannonra
és vissza pattant. – Farah, ki a fene ez a férfi?
–
Semmi közöd hozzá, hogy ki vagyok, -
morogta Cannon válaszul. – Nos, a nőm feltett neked egy kérdést. Javaslom, hogy
válaszolj.
Lance
szemei annyira elkerekedtek, hogy azt hittem, kiugranak a koponyájából.
–
A nőd?
–
Nem dadogott, testvér.
–
Nem vagyok a bátyád, - mondta a férfi a
kővé dermedt arcára vésett undorral. – És nagyra értékelném, ha levennéd a
kezed a menyasszonyomról.
Erre
én felhorkantam. Kihúzódva Cannon szorításából, ismét Lance arcába másztam.
–
Kérlek, mondd, hogy nem ezt mondtad! Mert
tudom, valójában nem vagy olyan hülye, hogy a menyasszonyodnak nevezz, főleg
nem azután, hogy rajtakaptalak, amint az ágyamban keféltél azzal a nővel,
akinek a tanúmnak kellett volna lennie! Vagy akkor szállt el a maradék
agysejted, amikor Felicitybe lőtted a rakományod?
–
Ó, hoppá! – Hallottam Shane kiáltását
valahonnan a hátam mögül.
Lance
idegesen körülnézett, mindig ügyelt rá, hogy ne csináljon nyilvános jelenetet.
–
Farah, talán elvihetnénk ezt valahova, ahol
négyszemközt beszélgethetünk?
–
Nem megy veled sehova.
– Nem hozzád beszéltem, - vágott vissza
Lance Cannonra, mintha ez egy rohadt általános iskolai verekedés lenne.
– A válasz nem fog változni, akár tőle, akár
tőlem jön, - ismételtem meg. – Nem megyek veled sehova. Sőt, tudod mit? Nem is
érdekel, hogy miért vagy itt. Nem akarom hallani, amit mondani akarsz, úgyhogy
most már elmehetsz.
–
Farah, itt az ideje, hogy haza gyere, -
sietett elém, amikor elkezdtem elfordulni.
–
Hűha, ma este csak úgy ontod magadból a
hülyeségeket, nem igaz? Itthon vagyok, Lance. Ez az elmúlt néhány hónapban
sokkal inkább volt az otthonom, mint Connecticut egész életemben, és kizárt,
hogy elmenjek innen.
–
Nézz magadra! - vádaskodott Lance, és a
kezével előttem hadonászott. Egy másik farmer volt rajtam, ez világosabb
mosású, ami kopottas kinézetet kölcsönzött neki, és egy póló, aminek az elején
egy Triumph motorkerékpár volt, és amit Cannon miatt vettem. Abban a
pillanatban, amikor belépett a bárba, és meglátott benne, a mosoly, amit rám
küldött, ezerszer többet ért, mint amennyit érte adtam. Nagyon kevés smink volt
rajtam, a hajam - amely sokkal hosszabb lett, mióta a városba jöttem - lazán
lógott a vállam körül a természetes hullámaiban, és a félelmetes, sérült barna
bőr cowboycsizmát viseltem, amit egy Poppyval tett bevásárló körút során vettem
hirtelen ötlettől vezérelve. Úgy gondoltam, hogy rohadt jól nézek ki, és Cannon
is így gondolta, nekem pedig csak ez számított.
– Még csak nem is hasonlítasz magadra, -
folytatta. – Nem tudom, ki ez a nő, de biztosan nem az, aki a gyűrűmet viselte.
–
Jó! Mert ki nem állhattam azt a lányt! -
Kiáltottam fel. – Eléggé levert és gyenge volt ahhoz, hogy elfogadja egy
szánalmas ürügynek számító férfi ajánlatát, csak hogy a szülei leszálljanak
róla! Örülök, hogy már nem vagyok az a nő, mert sokkal jobban szeretem azt, aki
jelenleg vagyok.
Felháborodottan
felemelte az állát, és rám nézett.
– Ha hazajössz, és végigcsinálod az esküvőt,
a szüleid beleegyeztek, hogy visszaadják az örökségedet. Légy okos, Farah. Te
nem tartozol ide.
– Komolyan? - Egy harsogó nevetés tört ki az
ajkamon. – Tényleg ennyire süket vagy? Mit nem értesz, itt? Én vagyok. Nem. Nem
megyek el. Nincs az a rengeteg pénz a világon, amiért visszamennék veled. Alig
kedveltelek, amikor randiztunk, és még kevésbé kedveltelek, ahogy teltek az
évek, amikor hozzád ragadtam. Ami engem illet, foghatod az örökséget és az
esküvőt, és feldughatod a szőrös seggedbe.
–
Nos - mondta gúnyosan -, látom, milyen
hatással voltak rád a város lakói. Ha elég sokáig lógsz fehér szemétládák
között, te magad is úgy kezdesz beszélni, öltözködni és viselkedni, mint a
szemét.
– Szemétláda. – Cannon megpróbált megkerülni
engem, de Banks és Scooter odaérve közbelépett, hogy visszatartsa. Küzdött
ellenük, megpróbált Lance-hez jutni, miközben azt morogta: – Még egyszer így beszélsz
róla, még egy istenverte alkalommal...
– Fogadd meg a saját tanácsodat, és nyugodj
meg, fiam, - parancsolta Banks. – A nőd egyedül is remekül elboldogul.
– Te ezt választod? - Lance zavartan
kérdezte, ujjával Cannon felé bökött. – Egy hangos, erőszakos, tetovált
gengsztert? Most már a kukában keresed a társaságot?
A
tenyerem olyan erősen ért az arcához, hogy a csattanás visszhangzott az egész
bárban, és mindent megállásra késztetett körülöttünk.
–
Soha többé ne beszélj így róla, -
sziszegtem. – Hallod, amit mondok? Soha többé! Te egy szarházi vagy, aki nem
érdemli meg, hogy leköpd az istenverte cipőjét. Azt mondod, nem tartozom ide?
Ennél nagyobbat nem is tévedhetnél. Te nem tartozol ide. Most pedig tűnj el a
városomból, és ne gyere vissza. Végeztem veled, a szüleimmel és azzal az egész
mérgező világgal odafent.
– Hibát követsz el, - kiáltott fel Lance,
amikor visszafordultam Cannonhoz. – Ezt még megbánod, Farah! Vasárnapig adok
neked időt, ennyi. Amikor észhez térsz, a nashville-i Four Seasonban leszek.
Nem
fáradtam a reakcióval. Végeztem azzal, hogy ennek a seggfejnek adjam az időmet.
Egy másodpercet sem érdemelt belőle. Cannonhoz húzódtam, lábujjhegyre álltam,
és a kezembe vettem az arcát.
–
Jól vagy?
Úgy
tűnt, csak ennyi kellett ahhoz, hogy megnyugodjon.
– Amíg te jól vagy, bébi, addig én is jól
vagyok.
Megkönnyebbülten
sóhajtottam fel, és visszaereszkedtem.
–
Akkor mindketten jól vagyunk. – Körülnézve
a nagy tömegben, amely összegyűlt, felemeltem a hangomat, hogy mindenki hallja.
– Most pedig, aki inni akar, jobb, ha visszamegy az asztalához. Shane-nek és
nekem dolgunk van.
Úgy
oszlottak szét, mint a Vörös-tenger, visszasietve oda, ahonnan jöttek, nehogy
lemaradjanak az újratöltés lehetőségéről. Az utolsó dolog, amit hallottam,
amikor Cannon átkarolta a vállamat, és elkezdett elvezetni, Buck dühös hangja
volt, amint azt mondta Lance-nek: – Hidd el, a hölgy azt mondta, hogy tűnj a
fenébe. Ha nem teszed meg magadtól a következő két másodpercben, én teszem meg
helyetted.
Lexy
Köszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésNagyon köszönöm!
VálaszTörlésNagyon köszönöm
VálaszTörlés