Forever Mr. Black - 20. fejezet

 

Theo

Miután hazavittem néhány holmiját, visszahoztam a lakosztályba, ahová már majdnem két hete be volt zárva.

‒ Azon gondolkodom, hogy keresek itt egy másik helyet ‒ jelentettem ki, miközben kikapcsolta a turmixgépet. ‒ Valami egyszerűt. Két hálószoba. Szép kilátással a dokkokra és az óceánra.

‒ Tetszik az ötlet. Mikor? ‒ érdeklődött, mialatt a turmixot egy pohárba töltötte, majd beledobott egy szívószálat.

‒ Amikor újra piacra dobom a San Franciscó-i házat. Amint Sheila aláírja azokat a papírokat, tudatom vele, hogy vagy megtartja, és ott marad, vagy eladom.

Megvontam a vállam. Annyira elbaszottul hangzott, de nem maradhattam ott, és tudtam, hogy ő sem akarna, azok után, amit ott tettünk, így nem volt más választásom, mint eladni.

Az ölembe pottyant, és szürcsölgette az epres turmixot. ‒ Bárhogy is döntesz, tudod, hogy itt vagyok, hogy segítsek.

‒ Tudom. Hátratoltam egy tincset a hajából. ‒ Készen állsz a holnapi napra?

Elvigyorodott. ‒ Több mint készen. Csomagolok néhány szendvicset, italt és kártyát ‒ minden jót. Ma este elugrom a boltba. Ó, és fel kell hívnom a főnökömet is, hogy tudassam vele, lehet, hogy szükségem lesz még egy napra. Szünetet tartott, és elgondolkodott valamin, az ajkai eltorzultak.

‒ Ezúttal meddig leszünk kint?

‒ Ameddig csak akarod, Lovagom. Nem kell sietni, de ezúttal nem csak a hajón leszünk.

Felült, szemöldökét összevonta. ‒ Nem? Hol máshol lennénk?

Nevettem. Csak nevettem.

Összekoccantotta a fogait, és összeszűkítette a szemét.

‒ Theo ‒ nyafogta. ‒ Hol?

‒ Majd meglátod. Nem lesz jó móka, ha elmondom, ugye?

Szemei elkerekedtek, ajkai ismét a szalmaszál köré szorultak. ‒ Jól van ‒ mondta a korty után. ‒ Szerencséd, hogy szeretem a meglepetéseket.

***

Miután elintézte a bevásárlást, pillanatok alatt visszatért.

Kimerített a hazafelé vezető út, ezért azt mondtam neki, hogy telefonálok párat a szervizbe és az ügyvédemnek, aztán lefekszem.

Az egyik hívásom közepén fejezte be a pakolást. Mögém lépett, és körbeölelt a kezével, végigsimított a mellkasomon és a hasamon.

A fülemhez ragasztott telefonnal a vállam fölött kukucskáltam. Enyhén elmosolyodott, megragadta a kezemet, és azt mondta: ‒ Siess.

Bólintva kacsintottam, majd a hálószoba felé mutattam. Gyorsan befejeztem a hívást, de amikor beléptem a hálószobába, ő már nem volt ott. Hangzavart hallottam a konyhából, jeget törtek. Lerúgtam a csizmámat, majd lerángattam a farmeromat, lefeküdtem, és nagyot sóhajtottam.

A kimerültség nem a megfelelő szó. Nem aludtam egy teljes éjszakát sem, mióta visszatértem Bristle Wave-be. Hibáztathattam volna magam, amiért üldöztem a nőt, akit szeretek, de nem voltam hajlandó. Az, hogy visszakaptam őt, megérte az alváshiányt.

Bár be kellett ismernem, hogy kezdtem túl öreg lenni ehhez a szarsághoz.

Chloe végül egy pohár jéggel a kezében érkezett a hálószobába. Lekapcsolta a villanyt, de előtte észrevettem a halvány mosolyt az ajkán.

‒ Chloe? ‒ szólítottam. Láttam, hogy közeledik. Négykézláb mászott az ágyon, és a lábaim közé manőverezett. Nem izgultam, még akkor sem, amikor éreztem, hogy a hideg csésze a mellkasom fölött lebeg.

‒ Ki akarok próbálni valamit ‒ suttogta.

‒ Mint például?

‒ Valami újat. Veled. Egyszer olvastam egy könyvben. A fickó nagyon megörült neki. Az ajkához emelte a poharat, és a szájába vette az egyik jégkockát, miközben továbbra is engem figyelt.

‒ Még mindig olvasod azokat a mocskos könyveket? ‒ kuncogtam.

‒ Mmm-hmm ‒ motyogta teli szájjal. Miután a csészét a fejem melletti éjjeliszekrényre tette, az arcát a mellkasomhoz közelítette.

A jég a mellkasom közepén landolt, amit az ajkaival végighúzott a hasizmomon és a köldökömön. A tűz és a jég keveréke pokolian felébresztett.

Már nem voltam fáradt. Éber voltam. Teljesen éber.

‒ A francba, Chloe ‒ nyögtem. Az ajkaival visszaszedte a jeget, és hideg csókokat kezdett adni a mellkasomra, majd ismét lefelé húzta őket, ezúttal a köldököm mellett. Ujjai a rövidnadrágom derékszíját rángatta. Megdöntöttem a csípőmet, hogy segítsek neki.

Amikor már a bokám közelében volt, lejjebb vitte a jeget... és az istenit. Ott volt. Hideg szája pontosan a farkam fölött lebegett. Elakadt, és ezúttal kurvára megrándultam.

Készen álltam. Keményen.

A holdfényben láttam, ahogy a szemei felvillantak, hogy pillantásunk találkozzon, aztán munkához látott. A szája a makkom köré zárult, és én a fogaimon keresztül sziszegtem, a gyönyör túlságosan is heves volt. Hosszan, hosszan beszívott, a jég elolvadt, lecsúszott a golyóimhoz.

‒ Bassza meg ‒ nyögtem. Olyan érzés volt, amivel még én sem találkoztam. Jég és szopás. Sem Janet, sem Sheila nem csinált még ilyet velem.

De Chloe? Az én fiatal, szexi, kibaszottul csodálatos Kicsi Lovagom valami újat adott nekem, és én rohadtul büszke voltam rá.

Kezemet a fejem mögé téve, a következő lélegzetvételemre megszédültem. Fel és le, fel és le. Először lassan haladt, a nyelvét pörgetve, forró kis szájával bűvészkedett körülötte, a hideg jég pedig a golyóimra csorgott.

Már lüktettem, amikor az egész farkamat a szájába vette, és annyira szerettem volna megragadni a haját, hogy megrángassam, de ő a saját ütemében csinálta. Egy élményt adott nekem, és nem akartam elrontani azzal, hogy mohó vagyok.

Hűvös maradtam, ahogy a nyelvét, az ajkait és a jeget a lüktető farkam körül forgatta. Nem tehettem róla, hogy összerándult a belsőm, vagy hogy a golyóim megfeszültek, amint a nyelvével körbenyalt, hagyva, hogy a jég megolvadjon és bevonja a zacskómat.

A szája újra a kemény farkamra ereszkedett, forrón és nedvesen, és felnyögött, ami olyan vibráló érzést keltett, amit nem éreztem valóságosnak.

Ziháltam, amikor mogyoróbarna szemei az enyémre szegeződtek. A tekintete olyan kibaszott szexi volt, mintha éhes lenne rám. Soha nem fog eleget kapni.

Baszd meg. Közel voltam. Nagyon közel. Fogak nélkül, csak a bársonyos nyelvének villogása és ugrándozása. Újra felnyögött körülöttem. Ekkor vettem észre, hogy a jég teljesen elolvadt. Eltűnt, így még mélyebbre vitte a farkamat, amíg majdnem megfulladt tőle.

A szemeim fennakadtak. ‒ Baszd meg, Chloe.

Ennyi volt. Csak ennyi kellett.

Csak úgy, megrándultam, és a kezeimmel lenyúltam. Megfogtam a tarkóját, miközben mélyen a torkába élveztem. Úgy itta meg az utolsó cseppet is, mintha édes lenne, mintha vágyott volna az élvezetem ízére.

Megborzongtam, amikor a félig hideg nyelvét visszahúzta a csúcsomhoz, és enyhén megszopogatta; és amikor elhúzódott, és levegő érte a farkamat, megint megrázkódtam, túlságosan is elégedetten.

‒ Á, a francba ‒ nyögtem, és hátradőltem a párnákon. Egy kibaszott nyögés? Soha nem nyögtem.

Vigyorgott, ahogy felmászott az ölembe, csak az egyik fehér pólóm volt rajta. A mellbimbói neki feszültek a pólónak. Készen állt ma egy újabb menetre.

‒ Milyen volt? ‒ szélesen elmosolyodott, mintha már tudta volna a választ a saját kérdésére.

‒ Kibaszottul elképesztő, Chloe. Ilyet még soha nem csináltak velem.

‒ Tényleg? A mosolya még szélesebb lett.

‒ Soha.

‒ Szóval, végre adtam neked egy elsőt valamiben?

Nevettem. ‒ Igen, így van. És ezt az elsőt soha nem fogom elfelejteni.

Megcsókolta a homlokomat. ‒ Ezúttal én tanítottam valamit Mr. Blacknek ‒ cukkolt vigyorogva, majd lemászott az ágyról.

Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek fel.

‒ Megyek zuhanyozni ‒ jelentette be. ‒ Tudom, hogy fáradt vagy, de jó lenne, ha csatlakoznál hozzám.

Felnyögtem, ismét hátradőltem, és tenyeremet az arcomra helyeztem. ‒ Most komolyan beszélsz, ugye?

‒ Mint egy szívroham, Mr. Black.

Röhögésben törtem ki, ahogy a fürdőszobába sétált, és még azelőtt ledobta a pólóját, hogy belépett volna. Amikor az ajtó félig becsukódott, felültem, és leráztam magamról a fáradtságot, de valami rezgett mögöttem.

A telefonja az éjjeliszekrényen.

Elővettem egy másik rövidnadrágot, hogy a zuhanyzás után felvegyem, és igyekeztem nem tudomást venni a vibrálásról. Elhallgatott, de másodpercekkel később újra csörögni kezdett.

Odasétáltam az ágya mellé, és megnéztem a képernyőt.

Sterling.

Persze, hogy az a rohadék hívta. Mindig közbelépett, hogy belerondítson a dolgomba ‒ tönkretegye az életemet. És mindig a legrosszabbkor.

Legszívesebben elhallgattattam, töröltem és letiltottam volna az értéktelen számát, de nem tehettem meg. Nem dönthettem helyette, bármennyire is akartam. Ez az ő mobilja volt, nem az enyém. De rohadtul biztos voltam benne, hogy szétzúzom, bármi is történik most.

A fürdőszoba felé vettem az irányt, és az átlátszatlan üvegen keresztül láttam őt, amint a haját és a testét mosta.

Nézz rá. Az a köcsög nem érdemelte meg. Túl sok volt neki. Túl érett. Túl szép.

Az enyém volt. Nem kapta vissza. Bassza meg.

Kinyitottam a zuhanyzó üvegajtaját, és beléptem mögé. Felkaptam a szappanomat, és figyeltem, ahogy leöblíti a habot. Amikor eltűnt, hagyta, hogy a víz végigfolyjon az arcán, majd hátralépett, hogy az ujjaival letörölje az egészet.

Nem tudtam tovább harapdálni a nyelvemet. Minél tovább néztem őt, annál jobban elgondolkodtam.

‒ Miért nem mondtad, hogy Sterling hívott? ‒ kérdeztem végül. Meztelen, nedves testén végigfolyt a víz, ami még nehezebbé tette számomra, hogy dühös legyek.

Egy pillanatra megdermedt, kerülte a tekintetemet. ‒ Honnan tudod, hogy keresett?

‒ Épp most hívott, mielőtt bejöttem ide. Kétszer is. Ti ketten beszélgettetek?

‒ Nem ‒ jelentette ki komolyan. ‒ Nem, Theo. Megragadta a kezemet, nedves szempillákkal pislogott. ‒ Minden hívását figyelmen kívül hagytam. Nem akarok beszélni vele... főleg azért, mert nem tudom, mit akar. Sűrűn nyelt, és lenézett. ‒ Tudom, hogy az anyja beteg, az a nő, aki apám gondozója volt. A hátam megmerevedett. Kinyitottam a számat, hogy mondjak erre valamit, de a fejét rázta, miközben folytatta. ‒ Lehet, hogy emiatt hív, de nem hagyott hangpostát, úgyhogy nem tudom. Arra gondolok, hogy talán csak próbálja megbeszélni a kettőnk ügyét. De én ezt nem akarom. Nem akarom, hogy megpróbáljon visszajönni. Nem akarom, hogy megnehezítse a dolgunkat. Nekünk. Azt hiszem, gyáva vagyok, aki megpróbálja a könnyebb utat választani. Elmosolyodott, csak egy kicsit. Aggódó mosoly volt.

Megkönnyebbülés. Kibaszottul édes megkönnyebbülés.

‒ A fenébe. Tanulmányoztam őt, ahogy az ajkai feszesre húzódtak. Erősebben megszorította a kezemet, de én elhúzódtam, és azzal a kezemmel megdöntöttem az állát, hogy a tekintetünk újra találkozhasson.

‒ Az anyja jó volt az apádhoz. Mi van, ha emiatt telefonál?

Könnyedén megvonta a vállát. ‒ Nem akarok válaszolni.

‒ Tudom.

És meg is értettem, miért. Sheilának én sem akartam válaszolni, mert féltem, hogy megpróbál közbelépni, és szétválasztani minket. Nem akartam, hogy most bármi vagy bárki is beleszóljon. A dolgok jól mentek. Túl jól. Nézz ránk. Féltünk a saját átkozott démonainktól, megpróbáltunk elbújni előlük ahelyett, hogy együtt néznénk szembe velük, ahogyan azt tennünk kellene.

‒ De igazad van ‒ sóhajtott fel. ‒ Szóval holnap a kirándulás után felhívom, hogy bejelentkezzek. Ha nem Margie-ról van szó, nem hagyom, hogy a beszélgetés tovább folytatódjon.

‒ Jó ötletnek hangzik. Elhúztam a kezem, közelebb léptem. Ajkaimat a homlokához szorítva belélegeztem vaníliás samponjának gazdag illatát. ‒ Meg tudjuk oldani ‒ motyogtam.

Bólintott. ‒ Tudom. Csak félek, azt hiszem.

‒ Mitől? Hátrahajtottam a fejem, hogy teljesen láthassam őt.

‒ Nem akarom, hogy megint vége legyen. Félek. A hangja reszketett, amikor azt mondta: ‒ Ezúttal rosszabb is lehet.

Megfogtam a tarkóját. ‒ Nem lesz. A homlokom keményen az övére nyomódott. ‒ Hallasz engem? Nem lesz vége. Harcolunk és győzünk. Amíg harcolunk... Elakadt a szavam. A szemei olyan átkozottul reménykedőek voltak, olyan kétségbeesetten vágytak a megkönnyebbülésre. Válaszra. ‒ Amíg nem mondunk le újra egymásról, amíg megragadjuk ezt a második esélyt, és megvédjük, addig semmi sem szakíthat el minket egymástól. Az enyém vagy, hallod? Kicsit szorosabban öleltem őt. Megcsóválta a fejét. ‒ Az enyém, Chloe. Az ajkára préseltem a sajátomat, és közelebb húztam magamhoz. Amikor a szánk elvált egymástól, azt mondtam: ‒ Soha többé nem engedlek el. Nem érdekel, milyen harcot kell elviselnem. Megéred bármilyen csatát is kell megvívnom, és bármilyen hegeket is kell szereznem miattuk.

Lágyan elmosolyodott, majd a mellkasomra hajtotta a fejét.

Fogalma sem volt róla, hogy milyen poklot élnék át miatta. Tűzön és sűrű lángokon át, gyalogolnék. A füstön és a hamun keresztül, csak hogy megmentsem őt. Hogy vele lehessek.

Az a rémálom, amit láttam, eljött. Éreztem. Felgyülemlett, és már csak idő kérdése volt, hogy mikor fog elárasztani.

De ahelyett, hogy hagynám elsétálni, mint abban a szörnyű, borzalmas rémálomban, utána akarok menni és megtartani.