Brendan
Az óta az éjszaka óta, amikor
Hunter megérintette Meghan haját és a konyha incidens miatt is, megpróbáltam
olyan távol lenni tőle amennyire csak tudtam, és azon gondolkodtam, hogy a
pokolba fogom én ezt így folytatni. Nem volt egyszerű elmondani neki, hogy
hogyan is érzek iránta, legalábbis nekem. Rohadtul biztos voltam benne, hogy
ezt nem akarom tovább kerülgetni, de azt is tudtam, hogy lassúnak és gyengédnek
kell vele lennem, nem pedig hirtelen minden marhasággal ráugrani.
A „bátyja” voltam, a
barátja, az a srác, akire mindig is felnézett. Kibaszottul akartam őt, de
tudtam, hogyha így viselkedek, akkor rohadtul összezavarom vele őt.
Legalábbis ezt
feltételeztem. Nem akartam ostorozni őt.
De ha az esély meg lett
volna rá, régen elmondtam volna neki, hogy mennyire szeretem őt.
Ma este. Ma este meg
akartam tenni miután hazaértem a srácoktól. Az igazság az volt, hogy inkább
maradtam volna otthon együtt Meghannal. De mindenkinek pont most volt szabad ideje.
Garrett meglátta, hogy kivel chatel a barátnője és kiverte a szart is abból a fickóból,
akivel megcsalta, és tudtam, hogy most Garrettnek szüksége van a barátaira.
Szóval, ma vele és másik
pár emberrel mentem, hogy jobban érezze magát. Ez volt a legkevesebb amit, meg
tudtam tenni barátként.
De basszus, otthon
szerettem volna maradni Meghannal. Csak mellette akartam lenni, érezni őt magam
mellett, azt az édes virágos illatot, amelyet mindig is hozzá kötöttem,
megérinteni őt, mert az enyém volt.
Megragadtam a telefont és
küldtem neki egy rövid szöveget, a mostani terveimről. Tudatni szerettem volna vele, hogy hol leszek,
mikor megyek haza.
Valószínűleg későn megyek haza. Segítek
egy barátnak, hogy italba fojtsa a bánatát.
Láttam, ahogy a három pont
mozogni kezdett a képernyőn, ahogy épp visszaírt nekem.
Meghan: Sajnálom, hogy ilyesmi történt a
barátoddal. Én is későn leszek otthon, mert tanulok a vizsgáimra. Légy jó.
Utáltam, hogy egyedül
lesz.
Legyél te is jó. Ha szükséged van rám,
hívjál. Egy pillanat és a tiéd vagyok.
Még akkor is, ha a bárban
lennék, azonnal rohannék hozzá, ha szüksége lenne rám. Mindig mennék hozzá,
hisz ő volt nekem az első.
Meghan
Beléptem a hálószobámba,
és becsuktam az ajtót, nagyon kimerült voltam.
A suli a félév végefelé
tartott, és következő héten lesznek az utolsó vizsgáim, és muszáj volt plusz
órákat vállalnom a középszerű munkahelyemen is. Megpróbáltam úgy tenni mintha
nem zavarna, hogy az egykori szobatársam is ugyanazon a helyen dolgozik, de fárasztó
volt. A feszültség egyértelmű volt, de nem volt más lehetőség. Szükségem volt a
pénzre, különösen most.
Csak pár napja lakok
Brendannal, de Istenem, minden olyan mintha újra egy tető alatt laknánk.
Megpróbáltam egy kis pénzt
félretenni, hogy segíthessek Brendannak pénzügyileg, még akkor is, ha
meggyőződése, hogy nem tehetem. A vacsora főzése volt a legkevesebb, amit
megtehettem érte, amiért itt vagyok, de én mostam és én tartottam tisztán a
házat.
Nem volt szörnyű a házi körüli
teendőkben, de az tény volt, hogy egyedül élt, és nyilvánvaló volt, hogy nem
aggasztja őt a ház megjelenése.
Vicces és jó fickó volt és
tényleg segített nekem anélkül, hogy bármit is elvártam volna tőle, és
megmutatta nekem, hogy vannak még tisztességes srácok. Természetesen már jóval
korábban ismertem, de ebben a helyzetben, csak ketten voltunk, és igazából
megmutatta nekem, hogy mi lehetne az enyém.
Becsuktam a szemeimet és
újra a hálószobám ajtajára támaszkodtam. Ez az enyém lehetne? Nem hinném, hogy Brendan
többet látna bennem, mint azt, aki vagyok, de nem is tagadhattam le azt az
érzést, amelyet akkor éreztem mikor rám nézett. Biztosnak tűnt és nem csak egy
pillanatra. Úgy éreztem, mintha forróság öntene el a pillantásától, és ha csak
erre gondolok, ahogy a kezei ártatlanul megérintenek, és hogy hogyan érzem
magam...és hogy mit csinálnék vele ezek után, úgy éreztem mintha a remény
éledne a szívemben, amelyet talán többet jelentett nekem.
De a valóság az, ahogy a
józan eszem is mondta, hogy ébredjek fel és összpontosítsak a munkámra, hogy
minél hamarabb elköltözzek, mert olyasmire vágyok amit, nem nekem szánt a sors.
Szükségem volt, rá hogy
tisztán gondolkodhassak, hogy ne uraljanak az érzelmeim és a vágyaim, hogy összpontosítsak
a munkámra és a végcélomra. Nem maradhattam itt többet, még akkor is, ha ez így
nagyon jól hangzott. Brendan azt mondta, hogy akármeddig maradhatok, ameddig
szükségem van rá, és hittem benne, tudtam, hogy igazat mond, de nem akartam többet
rajta élni.
Mi van, akkor, ha egy
lányt hoz haza, vagy pedig túlságosan is furcsán érezte magát attól, hogy én
itt vagyok? Istenem, már a gondolattól is hogy mással van, a torkom összeszorul.
Belegondolni, abba, hogy látni amint egy lánnyal vonul be a szobájába, tudni,
hogy miért van ott, rosszul lettem tőle. A féltékenység olyan volt mintha
bennem lenne, és ezt gyűlöltem.
Az agyam újra és újra
felidézte ezt a dolgot. Nem beszélt sokat lányokkal a telefonján, de ha mégis,
nem volt rá okom, hogy zavarjon. Ő nem tudja, hogy hogyan érzek iránta, és ő
nem tartozott irántam semmivel sem, hogy cölibátusban életet éljen.
Becsuktam a szemeimet és
megráztam a fejem.
Ellöktem magam az ajtótól
és odamentem a szekrényemhez, hogy ruhát cseréljek, és halottam amint kinyílik
az ajtó és mielőtt megfordulhattam volna. Fiúk hangja hallatszott, akik
hangosan nevettek, ami arra engedett következtetni, hogy Brendan hazajött, és
egyértelműen magával hozta a barátait. A hálószobám ajtajához mentem és
kinyitottam, halottam valami durva viccet egy farok végéről, amin mindenki
nevetett.
Nem halottam egyetlen nőt
sem és úgy éreztem magam, mint egy seggfej, aki megpróbálta meglesni, hogy
van-e valaki vele. De nem is akartam ellenőrizni, ha nem is mondott semmit se a
nő. Ez nem az én dolgom volt, nem kellett emiatt aggódnom.
-
Kösz,
hogy velem jöttél – mondta egy srác - Nem tudom mi a fasz történt Trinával
-
Minden
rendben van ember – mondta Brendan, erős, mély mégis szelíd hangján – Bízz
bennem, mindent tudok arról, hogy csinálj magadból hülyét, bár én soha nem
voltam ilyen helyzetben
Ez egy elmotyogott
megjegyzés volt.
-
Tudom,
hogy milyen kemény, amikor valaki a fejedben van.
-
Igen?
– kérdezte a fickó. – Van valakid? – mondta a fickó Brendannak.
Eltelt egy csönddel teli
pillanat, és éreztem, ahogy a szívem megáll. Ott találtam magam, hogy egyre
távolodok a fürdőszobától és a szobámtól, egyre közelebb kerülve megyek a
nappalihoz. Kinéztem a keret mögül. Három nagydarab fickó ült bent, háttal
nekem. Brendan volt a negyedik ember a szobában, a fal mellett állt, és arra a
fickóra fókuszált, aki feltételezésem szerint a kérdést feltette.
-
Nincs
senkim, de kibaszottul szeretnék valakit.
-
Akkor
menj utána. Te aztán kibaszottul tudod, hogy hogy szerezz meg valakit, te
rohadék.
A másik három srác
nevetése töltötte be a nappalit.
-
Nah,
ez azért nem olyan könnyű, ő nem olyan, mint a többi lány. Egy ideig még a
háttérben maradok, és próbálok rájönni, hogy hova a faszba fog alakulni köztünk
a dolog.
-
Basszus,
ez úgy hangzik, mintha ő lenne az igazi. – mondta az egyik srác.
-
Az
– válaszolta Brendan.
-
És,
hogy haladsz vele? Olyan görcsös stílusban akarod elmondani a lánynak, hogy meg
akarod jól döngetni, hogy közben a húgod ne hallja meg?
-
Bazd
meg Max. Egy, ő nem a kibaszott húgom, és hogy itt van az nem egy kibaszott
akadály. Szóval rohadtul zárjátok le ezt a témát.
A hasam összeszorult erre
a gondolatra. Istenem, ha hallanom kellett volna, ahogy egy másik nővel
szexel...
Megráztam a fejem és nem
akartam rá gondolni.
Egy forró zuhanyra volt
szükségem. Kitisztítja majd a fejem és segít megnyugodni és abban, hogy ne
gondoljak Brendanra amint valaki mással van.
Amikor a fürdőszobában
voltam, és levetkőztem megnéztem magam a tükörben. Még mindig halottam őket
beszélgetni, és azon töprengtem mennyire gondolja komolyan Brendan ezzel a
titokzatos lánnyal. Tudni, hogy valaki másvalakit akar, aki iránt olyan érzelmeket
táplál, hogy az „igazi” legyen, ettől összeszorult a torkom, mintha valami
beleszorult volna.
Ránéztem a testemre, és
rájöttem, hogy nem voltam az a klasszikus értelemben vett szépség, aki után egy
olyan férfi járna, mint Brendan. Az igazság az volt, hogy nem is tudtam mi
Brendan esete. Végig a középiskola és főiskola alatt egyetlen egyszer se hozott
haza lányokat, hogy találkozhassak velük, és soha nem is beszélt senkiről, se
aki tetszene volna neki.
Elfordultam a
tükörképemtől és megengedtem a zuhanyt, beléptem, és hagytam, hogy a forró víz végigfolyón
a hátamon. Hosszú percekig nem csináltam semmit sem, csak belélegeztem a gőzzel
teli levegőt és próbáltam kitisztítania fejemet, megpróbáltam kitalálni rá egy
módot hogy újra „normálisan” viselkedjek.
Amikor kiléptem a zuhany
alól és felöltöztem, megpróbáltam hallgatózni, hogy a srácok itt vannak e még. Semmit
se hallottam, de szívem egyre hevesebben vert, és éreztem, ahogy a hang a
fejemet is megtölti.
Mi történne, ha őszinte
lennék és megmondanám neki, hogy hogyan érzek iránta? Lehet, hogy ez egy rossz
ötlet lenne? Mi rossz lehetne ebből?
Persze, könnyebb volt
mondani, mint megtenni.
Kijöttem a fürdőszobából
és a nappali felé mentem. A fény be volt kapcsolva, de nem halottam semmit se.
Egy törülközőt tekertem a fejem köré a nedves hajam miatt, a konyha felé
tartottam, hogy megigyak egy pohár vizet, mielőtt lefekszek.
Nem zavartattam magam
azzal, hogy felkapcsoljam a világítást és hálát is adtam neki később, hogy nem
is tettem meg, amikor meghallottam a hangokat. Mielőtt meg tudtam volna
szerezni a hűtőből, amit meg akartam, kinéztem a konyha, mosogató feletti
ablakából, és három férfit láttam egy kocsi mellett és ott volt velük szemben Brendan
is. Egyikőjük hátulra ült, miután a másik az első ajtón mászott be. Úgy
gondolom közben Brendan a sofőrrel beszélgetett.
Nem tudom, hogy miről
beszélgettek, de éreztem Brendan mély hangját, ahogy a barátjának válaszol.
Megbabonázott engem.
Brendan úgy állt ott, hogy izmos lábait kicsit szétvetette és a nagy karjait a
hatalmas mellkasán keresztezte, amitől mocskos gondolataim támadtak. Amikor a
fickó körbement az autónál, Brendan megfordult, és ekkor kellet volna a
konyhából kimennem, hogy, ne vegye észre hogy ott voltam. De mikor megláttam,
hogy Brendan egyenesen rám néz az ablakon keresztül, úgy hogy nem voltak
felkapcsolva a lámpák, teljesen lefagytam.
Volt egy olyan érzésem,
hogy ma este egy nagy áttörés lesz, és nem tudtam, hogy készen állok-e erre.
Gina
De jó nagyon köszi.🤩🤩🤩
VálaszTörlésKöszönöm szépen! BUÉK!
VálaszTörlésMikor lesz kövi rész? 🤔😁
VálaszTörlésSzia
VálaszTörlésSzeretnèm megkèrdezni hogy mikor lesz fent a következő rèsz ès kb milyen időközönként lesznek új részek
Köszönöm