2. fejezet
Alastair
Eltelt
néhány nap, s bár a professzionális tanár/diák szinten tartottam a dolgokat,
nem tudtam nem rá gondolni. Annyira szükségem volt rá, mint a lélegzetre.
Az
óra utolsó félórája csendes tanulás volt. Egy pillanatig Mollyt bámultam, nem
tudtam levenni róla a tekintetem. Most oda akartam menni hozzá, magamhoz húzni,
elfelejteni az órát, és magamévá tenni.
Szorosan ökölbe szorítottam a kezem, amikor a vállára simította vörös haját, a hosszú, hullámos tincsek mintha érzékin mozogtak volna, mintha az élettelen tárgy tudná, milyen keményen felizgultam a látványtól. Aztán, talán mert érezte, hogy rajta van a tekintetem, Molly lassan felpillantott.
Zöld
szemei kifejezők voltak, egyenesen belém néztek, tudtam, hogy csak ez a
tekintet - olyan ártatlan, olyan sebezhető - olyan rohadtul felizgatott, hogy
leizzadtam.
Azt
hiszem, egy évtizeddel fiatalabb lehetett nálam, talán még annál is többel. Nem
érdekelt. Túl ártatlan volt nekem, túl fiatal, túl tökéletes. Egy mocskos
szemétláda voltam, amiért úgy akartam őt, ahogy akartam, amiért mocskos
dolgokat akartam vele csinálni.
Megköszörültem
a torkomat, elmozdultam a székemen, és éreztem, hogy merevedésem kemény rúdja a
kiltemhez nyomódik. A diákokra koncentráltam, akik nem vették észre, hogy a
professzoruknak tomboló merevedése támadt az egyik osztálytársuk miatt.
A
papírmunkámra összpontosítottam, próbáltam kitalálni, hogyan tudassam Mollyval,
hogy az enyém lesz, anélkül, hogy pöcsnek tűnjek. Az óra hátralévő idejében
csak ültem, az asztalomra koncentráltam, gondolataim Mollyra terelődtek.
Próbáltam
nem ránézni, próbáltam nem is gondolni rá. De az igazság az volt, hogy az első
naptól fogva behatolt a gondolataimba.
Bámultam
őt, ahogy egy hajszálával játszott. A farkam megrándult. Igazi beteges fickó
lehetek, és lenyúltam, hogy megigazítsam magam, és közben jól megszorítsam a
farkamat. De jobb volt kitartani előtte.
Ő
is rám emelete a tekintetét. Pillantásunk összekapcsolódott, a szívem hevesen
pumpált, a férfiasságom pedig erőszakosan ágaskodott. A szemkontaktus végül
megszakadt, lenézett a könyvére. Én még mindig a lányt figyeltem, lassan fújtam
ki a levegőt, próbáltam visszanyerni a higgadtságomat.
És
amikor a lány előre hajolt, épp elég volt, hogy a blúza széttáruljon, mindössze
annyit tehettem, hogy a buja kebleit bámultam. Istenem, csodaszép volt. Nem
csak testi értelemben csodálatos, de intellektuálisan is. A dolgozatára néztem,
ami elbűvölő. Tud bánni a szavakkal.
A
farkam sziklakeménységű, olyan, mint egy cső a combjaim között.
Nem
tudtam megállni, de ahogy végig húzta az ujját az állkapcsán, ártatlannak tűnő
tett, de minden lélegzete átkozottul erotikus.
Nem
voltam egy a kanos kollégista fiúkból. Tudtam, hogy uralkodjak magamon, s bár
bizonyos dolgok lekötöttek, kibaszottul sok időbe telt önuralmat gyakorolni a
helyzet fölött.
Molly
a könyvére koncentrált, de ficánkolt a székén és kissé széttárta a combját. Elkaptam
a fekete bugyijának villanását.
Véres
pokol!
Jelzett
a csengő, én pedig más dolgokra összpontosítottam, amiket meg akarok vele
tenni.
Minden
diák összeszedte a dolgait és elment. Én leeresztettem a tekintetem a lábaira,
miközben összepakolt. Szét akartam tárni, nem csak közel akartam magamhoz tartani,
de látni akartam, hogy hozzám tartozik.
Amikor
az utolsó távozó tanuló után is bezárult az ajtó lehunytam a szemem, könyököm
az asztalon pihent, durván szedtem a levegőt.
Bassza
meg, ha így reagálok rá, amikor még csak nem is beszéltem vele, tudtam, hogy
nem bírom tovább. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Arra sem akartam gondolni,
hogy mindez csak múló vágy, egy erős késztetés, hogy a magamévá tegyem.
A
magamévá teszem, mert korábban soha nem éreztem ilyet.
És
ez nem olyasmi, aminek elfelejtésével csak úgy kiegyeznék.
***
Molly
Nem
tudom, mi a baj velem. Az egész óra alatt csak a kiltet viselő pasira
összpontosítottam. Jelenleg épp valami fontosról beszél, ebben biztos vagyok.
A
leckére kéne koncentrálnom, de ehelyett én a hatalmas, izmos testet figyelem.
Ahogy beszélt és a vaskos akcentustól beindultam, de után lecsillapodtam.
Megköszörültem
a torkom, ami felhívta rám a figyelmet, mivel csak a professzor beszélt. Rám
nézett, a szeme annyira kék, hogy onnan is tisztán látom, ahol ülök. Amitől
apró remegések cikáztak át a testemen.
Ismertem
a vágyat, a szükséget. Szűz vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy a vágy nem
számított. Csak még semmi nem dübörgött végig úgy a vénámon, mint most.
Soha
nem éreztem még ezt, s nem akartam, hogy véget érjen.
De
azt is tudtam, hogy az egyetem egyik tanárával együtt lenni súlyosan
elítélendő, talán büntetendő is. Nem ismertem a részleteket, de nem is
hallottam ilyennel kapcsolatos dolgokat az egyetemen tanár és diák között.
De
ez sem volt elég a libidóm megszelídítéséhez.
De
arra sem volt elég, hogy megállítson és ne akarjam a professzort, vagy hogy
bajba kerüljek, ha ez alapján cselekszek. Semmi más nem érdekelt, csak az,
ahogy éreztem.
Hallgattam
hangjának emelkedését, a vastag és mély akcentust, amitől benedvesedtem.
Megbabonázó, mintha a hangjától a magasba emelkednék, s többé nem érinteném a
földet.
És
amikor tekintetünk összeakadt a terem végében, az égető érzés felerősödött a zsigereimben,
az érzés, hogy a férfi tudja, mit akar, az pedig én vagyok.
Biztos
van valami bajom. Még csak nem is ismerem ezt a férfit. Csak rövid ideje
„találkoztam” vele. Olyan dolgokat érzek miatta, amiket nem is gondoltam
lehetségesnek.
Köszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm :)
VálaszTörlésKösziiiiiiiiiiiiiiii
VálaszTörlésKöszönöm!!!
VálaszTörlésKöszi
VálaszTörlésNagyon tetszik! Köszönöm szépen 🙂
VálaszTörlés