Jenika Snow: Dönts meg - II. fejezet

                                                                              2.   fejezet

Alastair

Eltelt néhány nap, s bár a professzionális tanár/diák szinten tartottam a dolgokat, nem tudtam nem rá gondolni. Annyira szükségem volt rá, mint a lélegzetre.

Az óra utolsó félórája csendes tanulás volt. Egy pillanatig Mollyt bámultam, nem tudtam levenni róla a tekintetem. Most oda akartam menni hozzá, magamhoz húzni, elfelejteni az órát, és magamévá tenni.

Szorosan ökölbe szorítottam a kezem, amikor a vállára simította vörös haját, a hosszú, hullámos tincsek mintha érzékin mozogtak volna, mintha az élettelen tárgy tudná, milyen keményen felizgultam a látványtól. Aztán, talán mert érezte, hogy rajta van a tekintetem, Molly lassan felpillantott.

Zöld szemei kifejezők voltak, egyenesen belém néztek, tudtam, hogy csak ez a tekintet - olyan ártatlan, olyan sebezhető - olyan rohadtul felizgatott, hogy leizzadtam.

Azt hiszem, egy évtizeddel fiatalabb lehetett nálam, talán még annál is többel. Nem érdekelt. Túl ártatlan volt nekem, túl fiatal, túl tökéletes. Egy mocskos szemétláda voltam, amiért úgy akartam őt, ahogy akartam, amiért mocskos dolgokat akartam vele csinálni.

Megköszörültem a torkomat, elmozdultam a székemen, és éreztem, hogy merevedésem kemény rúdja a kiltemhez nyomódik. A diákokra koncentráltam, akik nem vették észre, hogy a professzoruknak tomboló merevedése támadt az egyik osztálytársuk miatt.

A papírmunkámra összpontosítottam, próbáltam kitalálni, hogyan tudassam Mollyval, hogy az enyém lesz, anélkül, hogy pöcsnek tűnjek. Az óra hátralévő idejében csak ültem, az asztalomra koncentráltam, gondolataim Mollyra terelődtek.

Próbáltam nem ránézni, próbáltam nem is gondolni rá. De az igazság az volt, hogy az első naptól fogva behatolt a gondolataimba.

Bámultam őt, ahogy egy hajszálával játszott. A farkam megrándult. Igazi beteges fickó lehetek, és lenyúltam, hogy megigazítsam magam, és közben jól megszorítsam a farkamat. De jobb volt kitartani előtte.

Ő is rám emelete a tekintetét. Pillantásunk összekapcsolódott, a szívem hevesen pumpált, a férfiasságom pedig erőszakosan ágaskodott. A szemkontaktus végül megszakadt, lenézett a könyvére. Én még mindig a lányt figyeltem, lassan fújtam ki a levegőt, próbáltam visszanyerni a higgadtságomat.

És amikor a lány előre hajolt, épp elég volt, hogy a blúza széttáruljon, mindössze annyit tehettem, hogy a buja kebleit bámultam. Istenem, csodaszép volt. Nem csak testi értelemben csodálatos, de intellektuálisan is. A dolgozatára néztem, ami elbűvölő. Tud bánni a szavakkal.

A farkam sziklakeménységű, olyan, mint egy cső a combjaim között.

Nem tudtam megállni, de ahogy végig húzta az ujját az állkapcsán, ártatlannak tűnő tett, de minden lélegzete átkozottul erotikus.

Nem voltam egy a kanos kollégista fiúkból. Tudtam, hogy uralkodjak magamon, s bár bizonyos dolgok lekötöttek, kibaszottul sok időbe telt önuralmat gyakorolni a helyzet fölött.

Molly a könyvére koncentrált, de ficánkolt a székén és kissé széttárta a combját. Elkaptam a fekete bugyijának villanását.

Véres pokol!

Jelzett a csengő, én pedig más dolgokra összpontosítottam, amiket meg akarok vele tenni.

Minden diák összeszedte a dolgait és elment. Én leeresztettem a tekintetem a lábaira, miközben összepakolt. Szét akartam tárni, nem csak közel akartam magamhoz tartani, de látni akartam, hogy hozzám tartozik.

Amikor az utolsó távozó tanuló után is bezárult az ajtó lehunytam a szemem, könyököm az asztalon pihent, durván szedtem a levegőt.

Bassza meg, ha így reagálok rá, amikor még csak nem is beszéltem vele, tudtam, hogy nem bírom tovább. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Arra sem akartam gondolni, hogy mindez csak múló vágy, egy erős késztetés, hogy a magamévá tegyem.

A magamévá teszem, mert korábban soha nem éreztem ilyet.

És ez nem olyasmi, aminek elfelejtésével csak úgy kiegyeznék.

***

Molly

Nem tudom, mi a baj velem. Az egész óra alatt csak a kiltet viselő pasira összpontosítottam. Jelenleg épp valami fontosról beszél, ebben biztos vagyok.

A leckére kéne koncentrálnom, de ehelyett én a hatalmas, izmos testet figyelem. Ahogy beszélt és a vaskos akcentustól beindultam, de után lecsillapodtam.

Megköszörültem a torkom, ami felhívta rám a figyelmet, mivel csak a professzor beszélt. Rám nézett, a szeme annyira kék, hogy onnan is tisztán látom, ahol ülök. Amitől apró remegések cikáztak át a testemen.

Ismertem a vágyat, a szükséget. Szűz vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy a vágy nem számított. Csak még semmi nem dübörgött végig úgy a vénámon, mint most.

Soha nem éreztem még ezt, s nem akartam, hogy véget érjen.

De azt is tudtam, hogy az egyetem egyik tanárával együtt lenni súlyosan elítélendő, talán büntetendő is. Nem ismertem a részleteket, de nem is hallottam ilyennel kapcsolatos dolgokat az egyetemen tanár és diák között.

De ez sem volt elég a libidóm megszelídítéséhez.

De arra sem volt elég, hogy megállítson és ne akarjam a professzort, vagy hogy bajba kerüljek, ha ez alapján cselekszek. Semmi más nem érdekelt, csak az, ahogy éreztem.

Hallgattam hangjának emelkedését, a vastag és mély akcentust, amitől benedvesedtem. Megbabonázó, mintha a hangjától a magasba emelkednék, s többé nem érinteném a földet.

És amikor tekintetünk összeakadt a terem végében, az égető érzés felerősödött a zsigereimben, az érzés, hogy a férfi tudja, mit akar, az pedig én vagyok.

Biztos van valami bajom. Még csak nem is ismerem ezt a férfit. Csak rövid ideje „találkoztam” vele. Olyan dolgokat érzek miatta, amiket nem is gondoltam lehetségesnek.

De amit megértettem, az az, hogy akarom őt, meg akarom ismerni, és nem érdekel, mit gondolnak mások. 

Lexy